Antóny Béla Dr

(1880. február 6., Belényes, Bihar m. -- 1971. szeptember 14., Esztergom)


      Középiskoláit Szászvároson (Erdély) a Kun Kocsárd Gimnáziumban végezte. Jogi egyetemre Budapesten és Kolozsvárott járt. Budapesten a Mensa Academica tagja, elnöke volt. Az egyetem és a jogi diploma megszerzése után Szentendrén volt ügyvéd 1912-ig, majd Szentendre polgármesterévé választották. 1915-től 1931-ig Esztergom polgármestere volt, ezt követően nyugdíjas polgármesterként ügyvédi praxist folytatott 1957-ig. 1957-ben politikai felfogása miatt kizárták az ügyvédi kamarából.
      A Keresztény Szocialista Országos Szövetség főtitkára és lapjuk szerkesztője. Munkatársa az egyetemi lapoknak, a kolozsvári Ellenzék című lapnak. Kiadó tulajdonosa és főszerkesztője a Szentendre és Vidéke című lapnak. Szerkesztője és írója az Esztergom és Vidéke című lapnak. Tagja a Magyar Turista Egyesületnek, melynek esztergomi csoportjánál elnöki tisztet töltött be, tagja az esztergomi Turista Dalárdának, a Magyar Társadalomtudományi Társaságnak, a Természettudományi- és Földrajzi Társaságnak, a Magyar Férfiak Szent-Korona Szövetségének, a Magyar Országos Véderő Egyesületnek, elnöke az Esztergomi Katolikus Körnek. Több cikket publikált a szentendrei és esztergomi lapokban.
      Fiatal korában vívott és atletizált.
      1945 után is tevékenyen részt vett az Független Kisgazda és Polgári Párt országgyűlési választásán, több Esztergom környéki településen mondott választási beszédet. Egy alkalommal Tatán volt egy országos vezetőségi találkozó, ezen Dobi István (a későbbi Elnöki Tanács Elnöke), mint Kisgazdapárti vezető is részt vett. Esztergomban köztiszteletnek örvendett, sokat járt kirándulni Dömösre, Pilismarótra, Dobogókőre. Támogatta a turizmust, részben az ő kezdeményezésére épült az esztergomi Vaskapu turistaház. Polgármesteri tevékenysége alatt az idegenforgalom fejlesztése érdekében kialakítatta a Kis-Duna parti sétányt, a város utcáit köveztette, gondoskodott a városi vízvezeték-hálózat kiépítéséről. Megvalósulatlan álma a HÉV Szentendre és Esztergom közötti megépíttetése.
      Első felesége Kovács Margit, ebből a házasságból két gyermek született, Bélaxi és Margit, Béla az 1970-es években Angliában, Margit 2006-ban Nagymaroson halt meg. Második felesége Halmos Anna esztergomi születésű tanárnő, aki 1896. április 14-én született és 1968. július 26-án halt meg. Gyermekei Gábor (1937.07.30.), Ildikó (1939.08.04.), Balázs (1941.11.15. - 2000.08.20.).

Forrás:
[Dr. Antóny Gábor, Dr. Antóny Béla fia, személyes közlés]