Borbély Sándor

(1866. január 14., Aranyosrákos – 1932. december 9., Vác)


Tanult, földművelésből élő nemesi családból származott. Gyermekéveit szülőfalujában töltötte. Tordán és Kolozsvárt tanult. A tanítóképzőt Zilahon végezte. Szerkesztette az önképzőkör havonta megjelenő lapját. Házitanító volt Korbuly Ignác ügyész két fia mellett. 1886-tól Pesten a polgári tanárképző intézet növendékeként Stöckl Alajos fiait tanította. Katonai szolgálatát Gyulafehér­váron töltötte. 1888 nyarán bejárta az erdélyi havasokat. 1889-ben a tordai unitárius algimnázium seniora volt. Tagja volt az olvasókörnek és a korcsolyázó egyletnek.

Gyakornoki nevelőként Vácott, az Országos Siketnéma Intézetben helyezkedett el. Részt vett a budapesti unitárius templom felszentelésén és szakvizsgát tett lélektanból és a siketnéma oktatás történelméből. 1890-ben kezdte meg szakírói tevékenységét a Kalauz c. szak­lap hasábjain. A nyarat Orsováig tett dunai kirándulással és katonai szolgálatának folytatásával töltötte. 1902-ben "Koronás arany érdemkereszttel" tüntették ki. 1905-ben siketnéma óvodát létesített. Tagja volt a gyógypedagógiai országos szaktanácsnak, elnöke a siketnéma intézeti tanárok országos egyesüle­tének, igazgatója a Kaszinónak, elnöke a Magyar Védő Egyesületnek, munkatársa a Váci Hírlapnak és a Siketnéma Közlönynek. Írt szakkönyveket, úti karcolatokat, néprajzi tárgyú ismertetése ket és síkra szállt a magvar nyelv védelmében. Cikke jelent meg az Unitárius Közlönyben és az Unitárius Egyházban. Az Unitárius Irodalmi Társaság rendes tagjává választotta. 1915-ben, Borbély 25 éves szolgálatának elismeréséül nevére alapítványt létesítettek, megfestették arcképét, és amikor 1925-ben nyugdíjba vonult megkapta a Signum Laudist. A váci siketnéma intézet előtt fölállították szobrát. Borbély Vácon fejezte be életét. A maga fogalmazta gyászjelentés így foglalta össze életművét: "Egyfelől a kisded némáknak ajkát nyitogatta magyar szóra, másfelől pedig a rosszul beszelő nagy magyaroknak nyelvét igazgatta jóra."

Irodalom:

Művei:

A Magyar Tanítók Turista Egyesülete választmányi (1895-1914-) és kirándulási bizottsági tagja (1897-1900-).


Borbély Sándor

Borbély Sándor

Forrás:
[Kalmár László, személyes közlés]
[Székelyhidi Ferenc, személyes közlés]