Vegyészmérnök, a kémiai tudományok kandidátusa (1952), doktora (1957). 1926-ban a budapesti Műegyetemen vegyészmérnöki, 1929-ben műszaki doktori oklevelet szerzett. 1925-1934 között a Műegyetem szerves kémiai intézetében gyakornok, majd tanársegéd, közben 1927-1931 között belföldi kutatási osztöndíjas. 1934-1944 között a Hungária guttapercha és gumiárugyár mérnöke, majd főmérnöke, 1944-ben műszaki igazgatója. 1945-ben a Szovjetunióba hurcolták, 1945-1946-ban a Kaukázusban dolgozott, majd 1946-1950-ben az ukrajnai Zaporozsjéban a Teksztovinit kombinát mérnökeként műanyag-feldolgozási problémákkal, az Építéstudományi Intézet munkatársaként új építőipari anyagok előállítási technológiájának kidolgozásával foglalkozott, valamint Bella M. Koltunovszkaja szovjet mérnöknővel eljárást dolgozott ki az ukrán löszös talajok vízüveggel való megszilárdítására. 1950-ben térhetett vissza hadifogságból. 1950-től Budapesten a Gumiipari Központi Kutató Laboratórium helyettes vezetője, 1955-1958 között vezetője; 1953-1958 között a Műegyetemen a gumiipari technológia meghívott előadója. 1956-ban eljárást szabadalmaztatott tömörített, nem porladó korom előállítására, 1957-ben Juhászné Kovács Margittatl közösen gumiféleségek regenerálására. Jelentős érdemeket szerzett a maygar gumiipar és gumiipari kutatás fejlesztésében.

Túrái közül:

• Zöld-tavi-csúcs, d. fal az Öt-tó katlanából, (Bruckner Z. és Grósz A., 1921. szeptember 4.,
• Vörös-tavi-torony, ék. fal a Kis-Nyereghágó-völgyecskéből, (Bruckner Z. és Grósz A., 1922. augusztus 29.,
• Déry-csúcs, dny. gerinc az Öt-tó katlanából, (Bruckner Z. és Grósz A., 1922. szeptember 4.

Forrás:
[Új Magyar Életrajzi Lexikon, I. kötet, 945. o.]
[Dr Komarnicki Gyula: A Magas-Tátra hegymászókalauza, III. kiadás, Késmárk-Budapest, 1926., Turistaság és Alpinizmus lap-, könyv- és térképkiadó RT kiadása]