1901-1902, majd 1902-1903 telén a Balaton jegén próbálta ki először Eötvös Loránd báró a róla elnevezett ingát. Eötvös hosszú tanulmányok és kísérletek alapján olyan műszert szerkesztett, amellyel a gramm súlyának egy milliomod részét is meg tudta mérni. Tudjuk, hogy a súlyt a tömegvonzás okozza. A Föld tömege vonzza a rajta lévő tárgyakat. De minden tárgynak van tömege s minden tárgynak is van vonzó ereje, csakhogy ez olyan mérhetetlenül kicsiny, hogy a gyakorlati életben nem vesszük észre.

Azt mondtam, hogy mérhetetlenül kicsiny. Eötvös erre azt felelte, hagy nem mérhetetlen, csak megfelelő műszer kell hozzá. Gondoljuk el, hogy hajszálnál is vékonyabb platinadrótot felfüggesztünk valami áltványra. A drót körülbelül egy méter hosszú. Alsó végére erősítsünk rá egy kis vízszintes fémpálcát, körülbelül 2 deciméter hosszút. Ha ennek a fémpálcának egyik végéhez néhány kilogrammos vasgolyót közelítünk, ennek törmegvonzása a vízszintes pálcát maga felé vonzza s elfordítja. A fordításnak ellenáll a drót szilárdsága, mert hogy elfordíthassuk a pálcát, ahhoz az kell, hogy a drótot kissé megcsavarjuk. Rendkívül kicsiny erő kell hozzá, hogy a hajszálnál is vékonyabb drótot kissé megcsavarja. De ez az erő már a csavarás nagyságával mérhető! Az ilyen csavarással mérő műszert a francia Coulomb találta föl s az elektromos vonzást mérte vele.

Eötvös azonban ezt a mérleget most úgy módosította, hogy vele a föld mélyében lévő tömegek elhelyezkedését is meghatározhassuk. A vízszintes pálca egyik végére kis gyűrűalakú súlyt helyezett, a másik végére pedig mintegy 60 centiméter hosszú dróton függesztett le ugyanakkora súlyt. Nomármost a műszertől oldalt, a földön, vagy nem nagy mélységben a föld alatt rejlő súlyos tömeg az alsó súlyt jobban vonzza, mint a felsőt, mert közelebb van hozzá. Így tehát a műszert elfordítja, a platinadrótot kicsit megcsavarja.

Eötvös ezzel a műszerrel az Egyetem fizikai intézetének földszinti termében meg tudta állapítani, hogy tanítványai hol helyezték el azt a nehéz, kővel telerakott ládát a pincében, amelynek tömegvonzása a csavaros ingát kitérítette. A Duna áradását is ki tudta mutatni az Esterházy-utcái intézetben, mert hiszen a Duna áradása igen nagy tömegű vizet jelent, s ennek vonzását a csodálatosan érzékeny műszer pontosan kimutatja.

Ezzel a műszerrel akarta Eotvös kitapogatni a Föld nagyobb mélységeiben rejlő tömeg-egyenlőtlenségeket. Olyan térszín kellett, ahol egészen közel a földfelszínhez nincsenek egyenetenségek. Az átlag 3 méter mély Balaton és a tó jégpáncélja nagyon egyenletes sűrűségű réteget jelent, úgyhogy itt semmiféle közeli egyenetlenség nem zavarhatja a méréseket.

Magam abban az időben a Balaton jegének tüneményeit tanulmányoztam, azért engem kért föl Eötvös, hogy segítségére legyek. Nagy örömmel kapcsolódtam bele a munkába s két télen át valósággal a jégen laktam. Eötvös csak szombaton és vasárnap váltott föl, akkor felmehettem Budapestre dolgaimat végezni, de hétfőn már megint siettem le. A méréseket csak éjjel lehetett végezni, nappal a napsütés zavarokat okozott. Pénteken délután jött le a báró és együtt vacsoráztunk a jégen s én az éjjeli vonattal Pestre utaztam. Néha maradhatott egy-egy napra s akkor ő a siófoki vendéglőben aludt, én meg künn a deszkasátorban, mint mindig.

Ezeken a napokon ismertem meg Eötvös Loránd magasztos lelkét, csodálatos természet- és tudomány-szeretetét és bámulatos mély tudását. Mondhatom, hogy életemben kevés ember tudott előttem annyira ideálisnak feltűnni, mint Eötvös Loránd. Talán még Lóczy Lajost lehet leginkább hozzá hasonlítani tudományszetetet és természetszetszeretet tekintetében. Mindkettő csak a tudományos munkának és a természet csodálatának élt. Lóczy talán nyersebb, talán szókimondóbb volt, mint a finom diplomata, a zárkózott arisztokrata Eötvös. De abban tökéletesen egyformák voltak, hagy csak a természet és a tudomány érdekelte őket.

Lóczy Ázsiában tett világhírű felfedező utazásával és temérdek geológiai tanulmányútjával elégítette ki a temészetszeretetével föltétlenül együttjáró sportszenvedélyét. Eötvös pedig minden nyáron a Dolomitokban üdült, s vakmerő hegymászásokkal elégítette ki sportszenvedélyét. Rendes nyaralóhelye volt Schluderbach, 40 esztendőn keresztül minden nyarat ott töltött, később két lányával együtt s onnan indult nagyszerű hegyi túráira. Schluderbach ott van, mondhatnánk a Dolomitok szívében. Hogy mennyire szerette a sportot, az is tanusítja, hogy egyik nyáron leányaival együtt kerékpáron utazott el Schtuderbachba! Ifjú korában Svájcban tanulta meg a hegymászást s olyan szenvedélye lett, hogy sok igen nehéz sziklacsúcsot ő mászott meg legelőször.

1877-ben, tehát 29 éves korában mászta meg a Zwölferkofelt, 1878-ban a Sexteni Rotwandot, 1879-ben az Elferkofelt, 1884-ben a Croda da Lagót, amelyet pedig bevehetetlennek tartottak. 1895-től kezdve leányaival, Rolanda és Ilona bárőnőkkel járta a hegyeket s leányai is kitűnő, sőt vakmerő sziklamászók lettek. 1901-ben ők jutottak föl először a rendkívül nehéz déli falon a Tofana di Roces csúcsára, 1908-ban pedig elsőnek jutottak föl a déli falon a Grohmann-csúcsra. Eötvos maga tizenötszor volt a Croda da Lagón, a Sorapison, a Drei Zinnen csúcsokon és tizenkilencszer a Monte Cristallón. Különösen szerette a Cadin csoportot és ennek második legnagyobb csúcsát, a 2837 m magas sziklatornyot Cima-Eötvösnek nevezték el az ő tiszteletére. De járt ő más hegyóriásokon is. Első ifjúkori hegymászásának nagy sikere buzdította őt erre a nemes sportra. Sikerült feljutnia a Monte Rosa legmagasabb piramisára, a 4638 m magas Dufour-csúcsra. Hegymászásairól sohasem írt, csak atyjához küldött leveleiben emlékezik meg ezekről az első hegymászásokról. Egyik levelében elragadtatással írta le azt a nagyszerű kilátást, amely a Dufour-csúcsról tárult szeme elé, hisz az Alpok leghatalmasabb kristályos hegytömegét, a gyönyörű gleccserekkel díszített havas bércvilágot látta körülötte. Az első világháborúban nem mehetett Tirolba, akkor a Magas Tátrában mászta a hegyeket. Megmászta a Lomnici-csúcsot és a Fecsketornyot 1915-1916-ban, pedig akkor már 68 éves volt! De acél izmai, vas egészsége, bölcs óvatossága és gyakorlottsága lehetővé tették ezeket a kirándulásokat is. Mert nemcsak nyáron sportolt, hanem mindig edzette testét. Kitűnő lovas volt, nagyon szeretett nagy kirándulásokat tenni lóháton.

Ennek a turistaszenvedélyének köszönhetjük, hogy 1888-ban elfogadta a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Osztályának elnökségét s amikor ez az osztály a mi Magyar Turista Egyesületünkké önállósította magát, megtartotta ennek is az elnökségét egészen 1899. november 22-ig. - 1848-ban született és 71 éves korában 1919-ben súlyos betegségben halt meg, kilenc nappal nagyon szeretett feleségének halála után!

A Balaton jegén sokat beszélgettünk a legérdekesebb tudományos kérdésekről. Temérdeket lehetett tőle tanulni, de nagyon lelkesedett az én tanulmányaim iránt is. Nagyon tetszett neki, hogy olyan alaposan és szigorúan vizsgáltam a jég mechanikai tüneményeit s olyan kedves volt, hogy a jégbe mélyesztett hőmérőimet távollétemben szíves volt maga leolvasni és tervezetem szerint áthelyezni. Gyönyörűen fotografált s nagyon szép fényképeket készített a Balaton csodálatos téli világáról. Mindig derült kedélyhangulata volt odakünn a szabad természetben, de a laboratóriumban pedáns, sokat követelő volt s a hallgatókkal is nagyon szigorúan bánt. Előadásait nem volt könnyű megérteni, mert annyi gondolat tódult mindig agyába, hogy nehéz volt azokat visszaszorítani és mérsékelni. De beszélgetés, vitatkozás közben szinte csodálatos világosan tudta magát kifejezni. Ebben is nagyon hasonlított Lóczy Lajoshoz, de rendszeresebb, pontosabb gondolkozó volt, mint a zseniális geológus.

Eotvös Loránd elnöksége alatt izmosodott meg Egyesületünk. Olyan tekintélye volt és annyira rajongtak erte a turisták, hogy békében, egyetértésben tudta tartani az Egyesületet, pedig ez nem könnyű feladat, mert a turisták meglehetősen heves vérűek, sokszor makacsok és erőszakosak. Téry Ödön elévülhetetten érdemei mellett kissé despotikusan bánt az Egyesülettel, de a felbukkanó ellentéteket Eötvös finom modora és nagy tekintélye mindig elsimította.

Mint a nagy humanista, Eötvös József báró, volt vallás- ás közoktatásügyi miniszter fia, azt mondhatjuk, hogy nagyon szerencsés körülmények közt lett a magyar tudományos élet egyik vezetője. Vagyona függetlenné tette életét, kitunő hangzású neve, atyjának nagy érdemei minden ajtót megnyitottak előtte. Szerencsére olyan nemeslelkű, olyan lelkes hazafi és olyan nagyeszű tudós volt, hogy szerencsés életkörülményeit valóban a tudomány és hazánk érdekében tudta érvényesíteni. Hányan születnek hasonló, szerencsés körülmények közt s ezt nem képesek érvényesíteni tehetség vagy lelki nemesség híján, sőt hányan voltak, akik visszaéltek ezzel s nem, hogy használtak volna, hanem ellenkezőleg, ártottak hazájuknak, gondoljunk csak a Károlyi Mihályokra!

Eötvös sohasem vágyott kitüntetésekre, sohasem törődött a címekkel és megtiszteltetésekkel, de mindig vállalkozott oly feladatokra, amelyeknek megoldásához az ő nagy tudására, tapasztalatára és energikus munkájára volt szükség. Ezért elvállalta az Akadémia elnökségét, de amikor nem tudta megvalósítani terveit, mert felsőbb hely ellenkezésébe ütközött, akkor azonnal lemondott. Megalapította a Matematikai és Fizikai Társutatot s ebben a kizárólagos szakkörben érezte magát valóban otthon. De amikor a mély gondolkozás és a nehéz téli, szobai munka után, befejezte előadásait és ledolgozta a vizsgákat, bizottsági üléseket és kivirult a természet a hegyek között, akkor otthagyott minden íróasztalt és újongva indult a hegyekbe. Ott szabadul fel igazán az emberi lélek, ott levet minden kicsinyes gondot, elfelejti az emberek törpelelkűségét, rosszindulatát s a sziklák nagyszerű világában szinte úgy érzi, mintha más bolygón járna, ahol nincs alattomosság, nincs irígység, rosszakarat, ott csak ragyogó napsugár, vagy nagyszerű felhőzet közt bujkáló, havas hegyóriásokon zúg a szél s a sziklák ölében lerohanó patak vize harsog, zengi örök zsolozsmáját a Teremtő mindenhatósága felé!

Eötvös Loránd annyira ismerte a természetet, hogy minden kicsinyeskedésre megvetéssel tekintett. Sohasem pózolt, sohasem beszélt dagályos, kenetteljes hangon, mindig egyszerű volt. Mégcsak ruházatában sem szerette a tüntetést. A hegyeket is pantallóban, hosszú nadrágban, egyszerű, szürke, utcai ruhában járta. Így ült a lovon is. Mert lelke mélyén nem érdekelte más, csak a természet, az a nagyszerű harmónia, amely a világmindenségben működő erők közt van s ennek a harmóniának legfinomabb zöngéit igyekezett megérteni, számokkal kifejezni. Sohasem felejtem el, amikor megmagyarázta nekem, hogy a nyugatról keletre robogó vonat kevésbbé nyomja a síneket, mint a keletről nyugatra rohanó. Mert amikor a vonat nyugatról keletre fut, akkor olyan mozgást végez, hogy gyorsabban forog a Föld tengelye körül, mint a Föld maga, tehát nagyobb centrifugális erő hat rá, ez pedig tudjuk, hogy a nehézkedést csökkenti. Ennek a különbségnek is mértéket akart keresni, de haláláig nem sikerült, bár sokat gondolkozott rajta.

Este holdvilágnát ott a Balaton jegén milyen lelkes örömmel néztük a fagyos jégvilág nagyszerű látványát! Amikor a jég a lehülés következtében durrogni kezdett s egy-egy repedés szalad végig kis táborunk két sátra közt, akkor feledve volt minden banalitás, minden emberi gyarlóság és ostobaság s a természet csodálata töltötte el lelkünket.

Ilyen az igazi turista-lélek. A tudomány és a turistaság az emberi tevékenység legnemesebb fajtái közé tartozik. Szinte összetartoznak. A természéttudós okvetlenül turista is, gondoljunk csak a nagy Humboldt Sándor, vagy Tyndall, később Lord Kelvin nevére. Mindegyik lánglelkű tudós volt, de amellett nagyszerű hegymászó, szenvedélyes turista. Humboldt mászott föl először a délamerikai kialudt tűzhányók többezer méter magas, havas hegyóriásaira. Csak a Csimborázót nem tudta megmászni, azért tartották ezt a hegyet sokáig a világ legmagasabb hegyének s újságíró frázis lett belőle. Tyndall magyarázta meg a gleccserek mozgását, a jégfolyamok csodálatos lenyomulását. Milyen örömük lehetett, amikor nemcsak mint turisták értek el nagyszerű eredményeket, hanem egyszersmind tudományos felfedezéseket is tettek s hatalmas lépésekben vitték előbbre az emberi tudást.

Mi turisták is legyünk ilyenek. Mi rajongjunk a természetért, mint Eötvös Loránd, de kövessük az ő példáját abban is, hogy a szabad természetben felüdült lelkünk munkaképességét használjuk föl a tudomány, vagy a művészet, vagy a közügyek szolgálatára, de mindig és mindenekfölött édes hazánk védelmére és fölvirágoztatására, hogy szabad hazában, szabad természetben borulhassunk le a Mindenható előtt!

Forrás:
[Turisták Lapja, 1943 június, 56. évfolyam, 6. szám, 101-104. o.]