Csapody Vera Dr

(1890. március 29., Budapest -- 1985. november 6., Budapest)


Budapesten érettségizett, majd a Tudományegyetem Bölcsészeti Karán szerzett matematika-fizika diplomát. Az I. világháborúban önkéntes ápolónő. 1913-tól leánygimnáziumi tanár, később tanulmányi felügyelő, majd 1936-tól 1949-ig igazgató. Matematikai és fizikai cikkei, tankönyvei mellett már az 1910-es évek végétől rajzolt és festett, elsősorban virágos növényeket, mindig természet után. E munkásságát 1922-től Jávorka Sándor irányításával, majd Jávorka halála után önnállóan folytatta. 1932-ben lett egyetemi doktor, 1950-től pedig a Természettudományi Múzeum növénytárában dolgozott, ahová nyugdíjasként 1972-ig továbbra is bejárt. Az Entz Ferenc emlékérem (1966), a Munka Érdemrend (1965, 1970) és az Állami Díj kitüntetettje (1980), több rádióriport, portréfilm, tv-interjú résztvevője.

Tökéletes természethűségű, aprólékos pontosságú akvarelljei és rajzai századunk egyik legismertebb növényillusztrátorává avatták. A 60 év során általa illusztrált növényhatározók, flóraművek, tan- és kézikönyvek, lexikonok ma is példamutatóak. Művei már az 1920-as évek óta nemcsak a hazai irodalomban váltak közismertté. Számos európai és amerikai kiállításon általános elismerést arattak tusrajzai és akvarelljei. Több nemzedék nőtt fel az általa illusztrált mezőgazdasági, kertészeti, dendrológiai, erdészeti, gyógyászati szakkönyveken, vagy a sok kiadást megért, népszerű Erdő-mező virágait és növényhatározóit forgatva. Alapvető munkája volt a hazánkban első csíranövényhatározó összeállítása, de jelentőset alkotott a muzeológiában és a magyar növénynevek gyűjtése terén is. Kimagasló tudományos eredményeit mintegy 20 önálló vagy társszerzős könyve, számos publikációja jelzi. A Természettudományi Múzeumban 11000-nél is több eredeti akvarellje található.

Főbb munkái:

Irodalom:


Csapody Vera Dr


Forrás:
[Priszter Szaniszló, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Better Kiadó, Budapest 1997., 225. o.]