|
Kis-Gerecse, Metamórfózis, első megmászás, 1980
fotó: Ozsváth Attila
Kis hegymászóvilágunk jellegzetes nagy egyénisége táborozott le örökre a Karakorum hegyóriásai között. Dékány Péter volt azon kevés társaink egyike, aki ezt a nemes sportot abban a szellemben űzte, ahogy azt az egykori legendás nagyok tehették. Ő a mi szürke eminenciásunk volt és azzá vált hosszú időre. Ő volt az, aki bármilyen helyzetben tiszta logikával, józanul értékelve találta meg a hegyen is az optimális megoldásokat.
Soha nem élt a felszerelések, a hírnév, a média bűvöletében, nem érdekelték a külsőségek, a felesleges sallangok, csak a belső tartalom, az igazi értékek. A sportban is így volt: a tenyérizzasztó útvonalak, a teljes erőbedobással elérhető sikerek vonzották és okoztak számára igazi örömet. Az új terepek felfedezése és a nagyszabású tervek izgatták és lelkesítették. A hegyek örök szeretete és a nehéz feladatok vállalása hajtotta Őt a csúcsok és gleccserek világába -- több mint 23 éven át.
Olyan mászópartnert és társat találtam benne, akivel sok-sok éven át együtt valósíthattuk meg álmainkat. Mindig számíthattam rá, minden helyzetben tudtuk helyettesíteni egymást, olyan egyenrangúak voltunk, hogy az néha nekem is idealisztikusnak tűnt. Közös mászásaink nagyon mély emlékként élnek bennem és ezek az emlékek egyre mélyebben és fájdalmasabban vágódnak belém. Most már nem jöhetnek új közös élmények csak az elkeseredett, keserű újra és újra felismerés.... Sokrétű és igazi sportemberré vált, nem csak a hegymászásban találta meg a mozgás örömét, megtanult sárkányrepülni, hogy korábbi munkáját összekapcsolhassa a szabadság érzésével, nagy szerelme a kerékpározás is sok ezer kilométernyi élményt okozott számára. A föld mélyének szépségeit, a hazai és külföldi barlangokat ugyanolyan örömmel kutatta, mint ahogy a hétezer méter feletti csúcsok csábításának engedett -- célokban soha nem szenvedett hiányt. Az ultramaratoni futás ízére az utóbbi években érzett rá igazán, a Kínai Nagyfal végigfutására szerveződő expedíció egyik kulcsembereként lelkesen készült a feladatra, kíváncsian vállalva a 24 órás futás irgalmatlan gyötrelemeit is.
Számomra azonban örökre hegymászó marad, a társam, akivel zuhogó esőben és kilyukadt ujjakkal másztuk át a Grand Charmoz ény. falát, aki 39 C fokos lázzal küzdve megtartott egy 20 méteres zuhanásomat a Kaukázusban, aztán még két napig mászott felfelé a Szabad Spanyolország csúcsára, akivel a Pamír hétezreseit, a Korzsenyevszkáját és a Kommunizmus-csúcsot másztuk hóban-fagyban egymás lábát melegítve, akivel megszerveztük az Első Magyar Himalája Expedíciót a Shatopanthra és kishíján odavesztünk egy elszabadult lavina ölelésében, akivel az Andokban szomjaztunk napokat az izzó havon miközben a Huandoyt másztuk meg, akivel több, mint 1000 km-t síeltünk a kietlen Spitzbergákon, akivel a Shisha Pangma alaptáborban kemény vitáim voltak a le vagy fel örök kérdéséről, akivel új utat másztunk a Thalay Shagar é. falára eszement körülmények között -- és akivel utolsó közös túrám tavaly nyáron volt a Bergell-csoportban, ahol öt nap alatt 100 kötélhosszt másztunk visítva a gyönyörűségtől. Az egyébként mogorva svájci gondnok is baráti mosolyra fakadt látva a negyvénes urak szilaj lelkesedését.
Mindig nagyon bíztam és hittem benne. A mászás kockázatait azt gondolom reálisan értékelte, tudta, hogy a pakliból valaki mindig kihúzza a Fekete Pétert és soha nem az, akire valaki is gondolni merészel. Gondolatban talán ő is kihúzta párszor ezt a lapot, de ismerjük el, erre sem ő, sem más nem képes felkészülni. Halála számomra máshoz nem hasonlítható fájdalmat okozott, mintha a testvérem távozott volna, felesége és gyermekei pedig olyan apát veszített el, aki példaképpé vált sokak számára. Az ő fájdalmuk nem mérhető a miénkhez, átvenni belőle pedig valójában csak szavakban tudunk. A visszatérő tehetetlen keserűséget csak az idő képes gyógyítani, én már soha többé nem tudom kiengedni őt ...
Irodalom:
|
Kis-Gerecse, Metamórfózis, első megmászás, 1980
fotó: Ozsváth Attila
|
Pamír, 1980
fotó: Perge Ferenc
Forrás:
[Ozsváth Attila, http://www.uveghegy.hu, 2000. szeptember]
[Perge Ferenc, fotó]
