Fönt magasan, a Menguszfalvi-völgy csendes magányában, mint e vidék különleges dísze, fekszik a Kis- (1942 m) és Nagy-Hincó-tó (1961 m) kristálytiszta víztükre.

Amikor ezen elnevezés eredete után kezdtem behatóbban érdeklődni, az egész Tátra-irodalomban csupán egyetlen, egészen rövid utalást találtam. A Kárpát Egyesület egyik legrégibb évkönyvében, a vonatkozó helyen ugyanis az áll, hogy a Hincói-tó elnevezés a Henrik keresztnévből ered és ezért a lengyel irodalomban "Ignacowie stawy" = Ignác-tavak névre fordítva jelenik meg.

Ez a levezetés egyáltalán nem elégített ki. Már eleve tévesnek tűnt nekem az értelmezés és mindaddig nem nyugodtam, amíg ki nem derítettem, hogy itt az egyik legrégibb Tátra-elnevezésről van szó, ahol is egyetlen szó mögött egész fejezet hontörténet rejtőzik.

Mit jelent vajon a "Hincó" szó, kérdeztem. Talán az eltűnt évszázadok kincskeresőit nevezték így, akikről a régi kárpáti történetek szólnak, akik a Menguszfalvi-völgy különböző szurdokaiban nemesfémet kerestek a meredek bástyák között? Ez a feltevés valószínűnek tűnt, ezért tovább követtem ezt a nyomot.

Etimológiai szótárak és társalgási lexikonok nem adtak felvilágosítást a hincó szóról, de emlékeztem arra, hogy valahol olvastam, hogy azokat a fuvarosokat nevezték hincónak, akik egy lovaskocsival szállítmányoztak terheket. Úgy gondoltam, hogy talán ez az elnevezés a szó keresett tartalmával valahogy kapcsolatba hozható. Ugyancsak eszembe jutott, hogy a hegyi emberek segítő szellemei, a tarka gyermekmesék és mondák kis kedves lényei, vagyis a hincó-emberkékről (törpékről) lehet szó.

A hincó-emberkékről a XVI. század orvos filozófusa, Philippus Aureolus Theophrastus Bombasthus Paracelsus von Hohenhaim, 1570-ben Strassburgban nyomtatásban megjelent művében, amely "A természet titkairól" címet viseli a "De occulta Philosophia" fejezet V. részében így ír: "A föld alatti emberkék és földi szellemek". Nagyszerű dolog olvasni azt, hogy hajdan még magasan képzett emberek is, teljes komolysággal hittek ilyen meseszövevényekben. Daniel Speer a "Dacianisch Simplicissimus" szerzője 1655-ben a Tátrába látogatott. Művében leírja, hogy egy körmöci bányában arasznyi hincó (törpe, manó) emberkét látott apródruhában.

E laza támpontok arra utalnak, hogy a hincók a bányászattal hozhatók kapcsolatba. E feltevés, a közelebbi vizsgálódásnál teljesen beigazolódott.

A Dél-Szepességben, a Göllnitz-völgyben, Lassúpatak (Stillbach, Henzlová), kis hegyi városkától 1 km távolságra van egy helység, ennek neve: Hinzendorf, (Hincófalva, Hincófalu). Érdeklődtem múltja után és barátomtól Fischl Ödöntől -- aki erdészmérnök Svedléren (Schwedler, Švedlár) és akinek hivatali körzetébe tartozik Hinzendorf -- megtudtam, hogy a hincók azon a vidéken aranyat termeltek ki. Stillbachnak és ezen Hinzendorfnak egészen a közelében található az "érem telekecske" (Münzgründel), ahol századokkal ezelőtt Magyarország egyik legrégibb pénzverdéje állott. Stillbachtól négy kilométerre azonban a mai napig megmaradt az "arany malmocskák" teleknév. E széteső épület alapfalai, valamint még ősrégi malomkövek is láthatók, melyekkel egykor antimont öröltek, hogy a benne lévő aranyat utána még "szappanozással", vagyis tisztítással kinyerjék. Eme Hinzendorftól 5-6 km távolságra egy 1318 m magas hegy emelkedik, mely valószínűleg hajdani aranyban való gazdagsága miatt most is az "Arany asztal" nevet viseli. Dr. Wächtels Dávid : "Magyarország üdülőhelyei és ásványi forrásai" című könyvében, melyet 1859-ben Sopronban adtak ki, a 220. oldalon azt találtam, hogy ama ásványban gazdag magaslatot, amelyről itt szó van, egykor Hinzenberg-nek (Hincava) nevezték. És eme arany asztaltól nyugat felé 15 km távolságra a Sajó völgyében, a Szepes-Gömöri Érchegység lábánál egy második Hinzendorf (Henckó, Henckovce) fekszik.

Szorosan a Szepesség és Gömör megye határán fekszik Szepesvéghely (Grenz, Hranovnica) illetve Határhely, régebben Granasztó, (Grenzdorf, Hraničné) település. A hajdani sajórédi, régebben rédovai, (Neuhaus, Rejdová) plébános, Teschler Albert, megírta ezen Grenzdorf helyi történetét. Ebben az van, hogy a község valaha egy másik közeli helyen volt, ahol akkoriban gazdag rézlelőhelyet aknáztak ki. Ezen eredeti helyen ma egy kastély áll, mely a "Hinzenau" (Hincnava) nevet viseli. A község első lakói németek voltak, akik a birodalomból vándoroltak ide. A község emlékkönyve szerint Grenz már 1232-ben létezett. A település alapítói a Stolz család tagjai voltak, utódaik még ma is ott élnek. A község határozatai a 18. századig német nyelven íródtak, mint ahogyan azt az 1689-1730 közötti községi könyvvezetés bizonyítja. Grenz bányászközség volt és mint városka, királyi kiváltságokkal rendelkezett. A községben fegyverkovácsműhely is volt. A községi telekhatárok nevénél ilyeneket találunk: Hinzengründchen, Hammerleit, Kopperberggraban (Kupferberggraben), Ofenberg (szlovákul Kofenberg). Az erdei sétautak által érintett egyes helyek: Hinzendorf, Grub a Zech fölött.
Bártfától (Bartfeld, Bardejov) 20 km-re északnyugatra egy település ugyancsak Hinzendorf volt (Hankvágása, régebben Hankóc, szlovákul Hankovce). Ettől délre a községek Goldbach (Aranypataka, Zlaté), Eßtebnekhütte (Esztebnekhuta, Stebnícka Huta). Varannótól (Vranov) 5 km-re dél felé, ugyancsak egy Hinzendorf (Hencfalva, régebben Hencóc, szlovákul Hencovce) volt. Két km-re délnyugat felé egy település neve Stollen (Hegyi, Kopčany); és ettől délnyugat felé 10 km-re egy község neve Gruben (Bányapataka, régebben Bánszka, szlovákul Banské). Schemnitztől (Selmecbánya, Banská Štiavnica) 10 km-re dél felé egy 459 m magas kótát "Hinzenberg"-nek neveznek és ugyancsak egy km-re a mellette lévő szomszédos 403 m-es magaslat neve Goldberg (Aranyhegy).

Miután esetek egész sorárval megbizonyosodtam, hogy a kárpáti területen a Hinzen név csak ott fordul elő, ahol több évszázaddal előbb, hajdan német bányászok települtek le és ahol a föld kincseinek kitermeléséről van szó, arra voltam kiváncsi, hogy eme jelenségre zárt német nyelvterületen is ráakadhatok-e? Hogy ezt kiderítsem, elővettem a "Das Bild der Erde" (A világ képe) című atlaszt (Ambrosius Ernst és Dr. Frenzel Konrád 1930-ban jelentette meg Velhagen és Klasing Bielefeld és lipcsei kiadóknál), és megállapíthattam, hogy Hinzendorfok (Hincó faluk) Németországban is ott találhatók, ahol bányászat folyik. A sziléziai bányavidéken "Hinzendorf" nevű községek: 1. Frauenstadtnál, 2. Guhraunál (Braunau közelében), 3. Habelschwerdtnél, 4. Breslautól 20 km-re északra, 5. Bielitz-től 10 km-re nyugatra, 7. Obersdorf közelében. Wesztfáliában, Stahlberg helység mellett is van egy Hinzenberg. Tirolban ugyancsak is létezik Hinzenberg, a Zillertal vidékén, egy ősi nagy magnezitműnél.

Tehát kétségtelen, hogy a hincók foglalkozása szoros kapcsolatban van a bányászattal. A tényről meggyőződve, különböző művekben szakszerű felvilágosítást kerestem a "Hinzen" (Hincó) szó keletkezéséről és eredeti jelentéséről, de erre vonatkozólag sehol nem kaptam felvilágosítást. Saját föltevésemre rászorulva, ennek keletkezési eshetőségét a következőkben fektettem le.

Hunt, Hint németül a bányászatban használt bányakocsit jelenti. E szógyököt hasonló jelentéssel a magyarban is megtaláljuk: "hintó" = Wagen, Kutsche és "hinta" = Schaukel (egy kocsi, amely láncokon vagy köteleken rögzítve, a levegőben lebegett, úgy mint némely Hunte, Hinte). Minden bizonnyal van itt nyelvi összefüggés.

"Hint ziehen" (kocsit húzni) ennek értelmében azt jelentette: bányakocsit húzni; "hintzer, hinzen" (rövidített forma) azt jelentette: ugyanezt a bányából kimozdítani, kihúzni, kitolni. Ez a tartósan kimerítő ténykedés meglehetősen kínzó volt, ezért ezen fárasztó elfoglaltságot a bányász Hin+zen-nek, Hun+zen-nek, néha Abhun+zen-nek (lenyúzónak) nevezte. Ez a kifejezés, hogy magát "anhinzen, abhunzen" (lenyúzni), mindmáig használatos. A Hinzen -- elnevezés tehát ezen nehéz munka talajából származott.

Azon fuvarosok, akik a bányakocsi (Hinte, Hunte) tartalmát az anyagraktárhely, avagy a rakodóhelyre továbbították, a "Hinzeler" nevet kapták, mivel a bányából előkerült kocsikat számolták. Mint fuvarosok, egyben kocsi számolók is voltak, ebből származott a mai Hinzeler szó, mégpedig ugyanolyan természetes módon, mint ahogyan a szüreti felelős vezetőket és felügyelőket eredetileg Win (Wein)-zähler-nek (szőlőszámláló) nevezték, ebből alakult ki a vincellér szó (magyarban két magánhangzó eltolással: vincellér).

Nem vagyok nyelvtudós és nem vagyok tájékozott a hangzatképződés és hangzateltolás szabályaiban. Ám az a véleményem, hogy a névkutatásnál egyes szavak keletkezésének valószínűségére vonatkozólag nemcsak a nyelvészetet kell figyelembe venni, hanem bizonyos esetekben a kultúrtörténetet is.

És most ezen nyelvészeti területre történt kis kitérés után térjünk ismét vissza a Tátra-régióba, figyeljük meg, hogyan és mikor került a Tátrába a Hinzensee (Hincói-tó) neve.

Erre vonatkozó okiratok alapján, melyek Fejér okiratgyűjteményében vannak (lásd IV.3.544, majd V.2. 200 és V.3.), IV. Béla magyar király az 1269-es évben Liptó megyében egy a "Villa Geip" (Hybbe, régebben Hibbe, szlovákul Hybe) település mellett lévő erdőt adományozta a honti (Hont megye) Bogomér grófnak, birtokain az aranymosás jogával. Ezt a jogot később IV. László király az 1274-es évben újra megerősítette. Körülbelül ebben az időben német bevándorlók jöttek be erre a területre, akik a bányászatban gyakorlottak voltak. Ők Kis-Geib és Nagy-Geib nevű helységekben telepedtek le, amelyek a Rákóczi-féle időszak más településeihez hasonlóan tűzvészek martalékai lettek, de nem ott álltak ahol a mai Geib falu van, hanem onnan 6 km-el feljebb, a mai Geib-árok mentén. Ezek a polgárok királyi kiváltságokat élveztek és rövidesen megkezdték az ércbányászatot a magashegységben. Már Zsigmond király (1378-1437) idejében, majd Hunyadi Mátyás király uralkodása alatt (1458-1490), később pedig Miksa király (1564-1576), majd a későbbi uralkodók az 1800-as év utánig aranyat termeltek ki a Krivánon -- Krummhornon. A geibi születésű szlovák író Belo Klein-Tesnoskalský közli 1942-ben a Matica Slovenská által Geib község történetét, mégpedig "Oppidum Hybbe" című könyvének 15. oldalán. Itt a Kriván -- Krummhorn az 1518-as évben "Seibaihau", vagyis Silberhau (ezüst csákánycsőr) néven fordul elő. Amikor úgy tűnt a geibi hincóknak, hogy a Kriván bányáiból az arany már kimerülőben van és az itteni bányákból már nem remélhetnek biztos megélhetést, a geibi német bányászok legnagyobb része átköltözött, úgy 1525 körül az Alacsony Tátra bányáihoz, Szentivánbocára (Nižná Boca) és Királybocára (Vyšná Boca) -- németül Bozenerhau, Bozhau, Boza; egy csoport a Vág-völgyében nyugat felé ment, mert a Nyugati- (Liptói-) Tátrában is vannak olyan elnevezések, mint Baníkov vrch = Hinzenberg (2178 m), melynek közvetlen közelében a Pachoľa = Knappenberg (2136 m), és ahogyan Sydow Albrecht és Wolf igen primitíven megrajzolt, 1830-ból származó térképén bizonytalanul kivehető és észlelhető egy Zlatopole (Aranymező).

A szájhagyomány napjainkig hűségesen megőrizte ezen legrégibb geibi bányászoknak a Magas-Tátrára vonatkozó elnevezéseit. Így egy mélyenfekvő területsáv a Vág-völgyében a Kriván -- Krummhorn alatt, a széles lapos völgyfenéken a mai napig a Hinzenau, szlovákul Hincnava, nevet viseli. Nyelvészetileg úgy keletkezett, mint a Pozsony melletti Grünauból lett Grinava (Grinád), a Tschirben (Csorba) melletti Schönauból Šuňava (Felsőszépfalu), a Sajó menti Rosenauból Rožňava (Rozsnyó).

Milyen összefüggésbe hozható ezen Hinzenau a Kriván -- Krummhorn történetével? Az akkori útvonal innen vezetett fel a sziklavilágba, innen lehetett ezt a hegyet a legkönnyebben elérni. Innen lehetett lefelé és felfelé a személyforgalmat és az anyagszállítást lebonyolítani. A hincóknak (Hinzen) itt lehetett fészerük és istállójuk a kocsik és lovak számára, esetleg raktár a kitermelt ércnek, valamint egyszerű szálláshelyek. Embereik mint őrök, mint hincók (Hinzen) őrizhették ezeket. Ismerem a Krivánon a bányászat történetét -- ahogyan arról beszámolókkal rendelkezünk --, ezen hegy némely magasan fekvő tárnájában bent is voltam egészen a járat végéig a hegy belsejében. Egyes helyeken a gerendákkal való aládúcolás és alátámasztás, egymásra rakott kövek segítségével a mai napig egészen jó állapotban fennmaradt. Még csak azt akarom megemlíteni, hogy mintegy 1850 m magasban, a délnyugati gerinc alsó (1775 m) és felső (1992 m) nyergében még ma is látható az ott álló, 10 m hosszú és 3 m széles hincó-kunyhók 1 m magas ciklopsfal maradéka. Azonkívül ettől délre, közvetlenül a Weißseifenkuppe (Bélai domb, 1767 m) alacsony északi lejtője alatt, felismerhetők a füves földbe beépített és a földből alig kiálló alapjai egy hajdani, 10 m hosszú és 5 m széles másik hincó-kunyhónak.

Ezen hajdani hincók azonban a magas hegységeink más szögleteit is végigkutatták nemes fémércet keresve. Ahogy Bél Mátyás 1723-ban Nürnbergben megjelent Földrajzának előszavában közölte, egykor a Vág-völgyi-csúcson (Waagtalspitze, Krátka, 2370 m) és az Osztra (Scharfen Rücken, Ostrá, 2339 m) aranytárnákat nyitottak. Bél Mátyás a Tátrára vonatkozó információit ifjabb Buchholz Györgytől nyerte, tőle tudjuk, hogy a Csorbai-tóval (Tschirmersee, Štrbské pleso) határos Pátria (Schauberg, Patria, 2205 m) hajdan csupán Rézakna nevet hordozott. Korabinszky Mátyás 1778-as "Magyarország almanachjá"-ban (Korabinski Joh. Math.: Geogr.hist. u. Producten-Lexikon v. Ungarn. Pressburg, 1786.), a 109. oldalon is ez áll: "A Csorbai-tó (Der Tschirber See) Csorba (Zirben) falu fölött az ú.n. Rézaknánál". 2. A Tschirmer See (Csorbai-tó) nevét a vágvölgyi Tschirben faluról nyerte, vagyis Zirben = cirbolyafenő = Pinus cembra fáról. A Tátra régi irodalmában utalás történik a sajnos már ezen a vidéken kiirtott nagyszerű cirbolya erdőkre. A szepességi német (cipszer) dialektusban a "Z" betűt egyes esetekben "Tsch"-nek ejtették. Szepesszombaton (Georgenberg, Spišská Sobota) még ma is Ziegelei helyett "Tschiglei"-t mondanak (ottani teleknév). Lent a Vág völgyében állott Tschirben (Zirben) falu, a hegy déli lejtőjén fönt a Tschirbener See, rövidítve Tschirmer See. A mi dialektusunktól teljesen függetlenül, a tiroli hegyekben a Zirben-Berg szóból rövidítéssel a "Zirm"-Berg szó jött létre. A Schaubergen (Pátrián) lévő bányákat Stóla (Stollen, Štôla) község benedekrendi kolostora tartotta fenn. Ezen helység faluneve, lakóinak egykori bányászatából ered.

Ha utána járunk annak, hogy mikortól és meddig volt bányászat a Schauberg-Kupferschacht (Pátria) területén, úgy Wagner okiratgyűjteményében "Analecta terrae Scepusiensis" címen, az I.401. oldalon azt találjuk, hogy Gran püspöke Tamás (Thomas) a stólai benedekrendi (bencés) kolostor alapítását az 1314-es évben megerősítette. A reformáció ideje alatt, 1525-1530 körül a kolostor elpusztult. Egyes ide vonatkozó adatok alapján az a következtetés, hogy a Magas-Tátrában a hincók időperiódusa kb. az 1350-es évektől fejlődött. Nehogy azonban tévesen ítéljünk, kiviláglik, hogy I. Lajos király (1342-1382), a magyarországi a bányászat fejlődés érdekében a bányászati vállalatokat arra szorította, hogy a "hincó-művészetek"-ben ("Püschl- und Taschenkünste") tökéletesedjenek. A Püschkunst alatt a varázsvesszővel, mint keresőeszközzel való eredményes, "művészi" kutatás értendő, a földi kincsek meglelésére. Taschen-nek egy szíjjazaton lévő merítőedényt neveztek, avagy az úgynevezett "mesterséges kerekek" (rotae artificiales) deszkázatát, amely a nedves bányák víztelenítésének az eszköze volt.

Az érckeresés "legmegbízhatóbb" eszköze valamikor a varázsvessző volt: egykor erősen hittek benne. Ez egy lemetszett, villás végű faág volt, amellyel bizonyos varázsszavak és szertartások kíséretében, kincset véltek találni. A villás faág -- úgy hitték -- meghajlik az érc és a víz fölött; ahol meghajol, ott fúrni, ásni kezdtek. Mogyorófával ezüstöt, tölgyfával rezet, fenyőfával ólmot, vasvesszővel aranyat véltek találni; fűz- vagy égerfával víz, illetve forrás után kutattak. A varázsvessző sok hiszékeny embert csapott be. A 17. századból származó bányászmondás szerint is:

Még más, a Tátra hincó-idejével összefüggő kérdések tisztázására szeretnék arra utalni, hogy pl. a Herrengrund (Úrvölgy, Špania dolina) név, avagy a Thomanns-Tal (Toman-völgy, Tomanova dolina) elnevezések hogyan kerültek a mi hegyi világunkba. Ezen utoljára említett megjelölések a Stillen Tal (Csendes-völgy, Tichá dolina) elnevezéseihez tartoznak. Mi módon, honnan és mikor került a "Herrengrund" elnevezés a Nyugati- (Liptói-) Tátra vidékére?

A Thurzók gazdag családja 1496-ban Neusohl (Besztercebánya, Banská Bystrica) hegyvidéki város polgáraitól megszerezte a "Herrengrund"-ot a későbbi legnagyobb királyi ércbányát, amely Besztercebányától mintegy 8 km-re északnyugatra kezdődik. A völgyből és a hasonnevű "Herrengrund" községből ezen ércbánya rézaknáiban több mérföldnyire végig lehet menni és egy másik helyen Altgebirge (Óhegy, Staré Hory) községnél előjönni. Az 1546-os évben a magyar állam átvette a Thurzóktól és Fuggerektől a besztercebányai bányákat és az 1566-os évben nem kevesebb, mint 36 ezer mázsa rezet és 5000 mázsa ezüstöt nyertek ki belőlük. Ezek között volt a Besztercebánya melletti Herrengrund is. Ez tehát ilyen módon az állami kincstár birtoka lett. Akkoriban azonban Neuhäusl (Liptóújvár, Liptovský Hrádok) és liptói körzete kincstári birtok volt. Hogy a Tátra bányászatát kiadósabbá, hasznot hajtóbbá alakítsák ki, azon időkben a besztercebányai és selmecbányai (Schemnitz, Banská Štiavnica) bányák környékéről, szorgalmas, hozzáértő állami bányahivatalnokokat és más üzemi személyzetet helyeztek át a liptói Neuhäuslba (Liptóújvár, Liptovský Hrádok), akik a "Herrengrund" elnevezést a Tátrába vitték át és új munkaterületük különböző pontjait a Tátrában elöljáróikról nevezték el.

Thomann vállalkozó illetve üzletvezető neve is ilyen módon került Königsberg (Újbánya, Nová Baňa) bányászvároskából Schemnitz (Selmecbánya, Banská Štiavnica) melletti sziklás vidékünkre. Thomannok előző hazájában, Königsberg falutól 4 km-re délre (Selmecbánya mellett) -- fekvő magaslatot a mai napig a "Thomann-Riegel" (Thomann-hegy) nevet viseli. És itt Liptóban, Geib (Hybbe, Hybe) falutól keletre, ahová ők Hont megyéből áttelepültek, egy magaslat ugyancsak a jelen időkig a "Thomann-Riegel" névre hallgat. De ennél is tovább menve! A Csendes-völgy (Stiller Tal, Tichá dolina) fölött és a Nyugyti-Tátrában a Kościeliska-völgyben, tehát fő működési területének közelében, 2 Thomann-csúcs van: a Tomanowy Wierch Polski (1976) és a Tomanowy Wierch Liptowski (1840 m), két Thomann-völgy: Dolina Tomanowa Liptowska és Dolina Tomanowa, valamint két kis Thomann-tó őrzi emléküket. Bél Mátyás geográfus és történész 1723-ban földismereti munkájának előszavában (Prodromus) említést tesz arról, hogy "A Tomanowa-hegy és -völgy egykor bányászok letelepedési helye volt, ahogyan a szétszórtan fekvő romok bizonyítják." A bányászat tehát itt a Thomannnok bányaterületén az 1500-as évektől mintegy az 1650-es évekig élte virágkorát.

Ezen rég elröpült időkből származik a Csendes-völgy fölött, a Glockenstein (Bredár-harangláb, Brdárova zvonica, 1720 m) délnyugati hajlatán (nevét onnan kapta, hogy egy kőtömbje hasonlít egy haranghoz), "Fundfelsen" elnevezés hasonló tartalmi jelentéssel, mint az összetett szavakban: Fundstollen, Fundgrube. Tovább a Csendes-völgy elágazásainak elnevezése: "Graben" és azután a Stillen Alpetól (Csendes-tető, Tichý vrch), északnyugatra, 1933-1997 m, "Blitzers Graben" (Zwoliński lengyel térképén "Licierov Żleb". Ugyancsak akkoriban ajándékozták jelenlegi nevét a Großen Schafbergtől (Nagy-Kapor-tető, Veľká kopa, 2053 m) keletre fekvő Türckh's Tälchen-nek (Türckh's-völgy, Turkova dolina). Ebből következtetve, a régi időkben a törököknek is volt szerepük ezen vidék bányászatában. Leszármazottaik a jelen időkig Geib községben élnek. A Türckh's család a Szepességben meglehetősen elterjedt volt és a 16. és 17. században különösen Lőcsén (Leutschau, Levoča) jelentős szerepet játszott. Közülük polgármesterek, tanácsosok és rektorok származtak. (Erre vonatkozólag lásd: Hayn Gáspár Szepesi Krónikájának 101., 278., 282., 378. oldalait).

Nem akarok messze csapongani és visszafordulok a Hincói-tavakhoz, hogy közvetlen környezetükben, felhívjam a figyelmet további két emlékre a hincók idejéből.

A Hincó-tavak közvetlen szomszédságában van egy "Hlinska"-torony és tőlük egy nem könnyen átjárható hágóval elválasztva egy "Hlinska"-völgy. Ha régi könyveinkben lapozgatunk, meggyőződhetünk róla, hogy ezekben a némileg elfátyolozott esetekben eredteileg a hincó-idők szép emlékéről van szó. Idősebb Buchholz György 1719-ben a Hincó-tavat Hensko See (Hensko-tó) néven emlegeti (lásd: Das weit und breit erschollene Zipser Schneegebürge, Membrum III. par. 4). Bél Mátyás 1723-ban a következőkben említi meg a Hlinszka-tornyot: "A Henska (csúcs) sziklás hegy, melyben gazdag ezüst járatok vannak, ezeket azonban a nagy és örök hó miatt nem lehet kikutatni." (lásd Bél Mátyás "Prodromus"-ában, a Liptói-Tátra rövid leírásában). A csúcs, neve amelyről szó van, 1723-ban tehát nem Hlinska volt, hanem ugyanolyan neve volt mint a Hincó-tónak! A gazdag ezüst járatokra való utalás bizonyítja, hogy a kincsásók ennek jelenlétéről saját tapasztalatból tudtak. Az árnyékosabb, hóban gazdagabb északi és északnyugati oldal valaha fárasztó hincó-utak (utazások) célját képezte. Különben a hincók nem tudtak volna róla semmit! Genersich Keresztély 1807-ben Tátra leírásának 212. oldalán megemlít egy "Hinzovi zleb"-et (Hinzengrund), ahová a Menguszfalvi-völgyből a Kapor-csúcs (Dillenspitze, Kôprový štít) mellett a hátsó, túloldali hegyvidékre lehet átjutni. Sydow Albrecht azonban megemlít az 1830-as évben a Központi Kárpátokról írt könyvében a 259. oldalon, "egy hatalmas völgykiszélesedést, a Kapor-völgy Hincovy zleb-jét". A Kapor-völgy ezen nagy elágazása, melyet Sydow mint "Hincovy zleb"-et emel ki Hinzengrund-ként , teljesen azonos a jelenleg hibásan "Hlinska-völgy"-ként emlegetett Hinzentallal (Hincó-völgy). A hincók itt hajdan minden sarokban bemásztak nemes ércet keresve. Ezért nevezték ezt a völgylapályt valaha Hinzentalnak (Hincó-völgy) és a 2334 m magas völgy fölötti csúcsot Hinzenturmnak (Hincó-torony).

Mióta a Magas-Tátrában a bányászat egyre jobban lehanyatlott, a tevékeny hincó nemzetségek hajdani kutató területén teljes csend lett. A Kapor-völgy és a Menguszfalvi-völgy távoli őserdeit immár pásztorok és favágók járták be, csupán néha tévedt a sziklarengeteg hasadékaiba egy zergevadász vagy kincsásó. Egyre jobban eltűnt a beszédből a hincó szó, egyre jobban elmosódott a jelentősége, mígnem végül is teljesen ismeretlenné lett. A későbbi, ezen vidéken tevékeny földhöz kötődő szlovák pásztor és favágó generáció hozzáfűzte a számára teljesen idegenné váló szóhoz az "l" betűt, hogy ilyen módon érthetővé és nyelvileg helyessé tegye. Így a hajdani Hinzental elnevezésből "Hlinska"tal (völgy) lett, ami agyagvölgy, agyagos völgyet jelent.

Hogy minden tévedést megelőzzünk, 1942. július 4-én egy magashegyi túra végén az egész Hincó-völgyet végigvándoroltam a Kapor-nyeregtől (Dillenpaß) kezdve egészen lefelé az erdőrégióig és mindjárt felfelé vissza --, hogy megállapíthassam: vajon ezen völgyben valahol láthatók-e agyagos helyek? Két fiatal társam kísért el, Kehler Edwin és Knott Oszkár. Mindkét völgyoldalt megszemléltük, továbbá az egész völgyaljazatot, tiszta látási viszonyok között, távcsővel, többszörös nagyításban, igen figyelmesen, de sehol sem tudtuk a legkisebb agyagfoltocskát sem felfedezni. Tehát sem a völgy, sem a torony nem kaphatta a nevét agyagról, hanem mindenképpen a hincókról, akik itt a Kis- és Nagykert puszta katlanában, feszítővassal és fejtőkalapáccsal felszerelve, valószínűleg gyakran jöttek felfedező vállalkozásokra.

Amit itt végeztek, az világos. Figyelmük ugyan elsősorban a föld kincseinek kimosására és kinyerésére irányult, de ezzel a törekvéssel együtt néha egészen merész mászásokat is végeztek, amelyről egészen különleges fejezetet lehetne írni. Az ilyen hajdani mászóutak lendületet adtak a Központi Kárpátokban a későbbi turistáskodáshoz.

Azon tájpontok, amelyeket róluk neveztek el, történelmi alappal rendelkeznek, ehhez kapcsolódó emlékük, akarásuk és cselekedeteik különféleképpen mozgatják meg képzeletünket.

Azon elnevezések, melyek a hajdani hincóknak a Tátrában való munkája és tevékenysége emlékét ébren tartja, kultúrtörténeti emlékek, melyeket tisztelettel kell megbecsülnünk. Ezen okból hoztam elő a feledés porából néhányat róluk, megpróbáltam tiszta fénybe helyezni és a nyilvánosságnak azt ajánlom, hogy a szóhasználatban a továbbiakban is alkalmazza.