Ezek a sorok bizonylatot képeznek arról, hogyan veszett el Still János felsőerdőfalvi tanítónak 1874-ben vagy 1875-ben a Döller Antalhoz, a Magyarországi Kárpátegyesület elnökségi tagjához intézett azon levele, amelyben Still leszögezte azt a tényt, hogy ő és négy zergevadász túratársa 1834-ben elvégezték a Gerlachfalvi-csúcs első megmászását és amely levelet Döller Antal őrnagy, mint Still János és túratársai javára szóló elvitathatatlan bizonyítékot a kárpátegyleti irattárba letétbe helyezte.

A szóbanforgó levélet, mint egy jelentős tátratörténelmi eseményről szóló dokumentumot, a poprádi kárpátegyleti múzeum irattárában őrizték egészen az 1939-1945-ig tartott világháború végéig.

Az 1945 első két hónapjában az orosz hadsereg megszállta a Szepességet. Mert nehány poprád-völgyi vasúti híd akkor meg volt sérülve, azért a megszállás utáni első hetekben nem közlekedett a poprád-völgyi vicinális vonat, sőt illetékteleneknek meg volt tiltva Késmárkról az országúton gyalogszerrel Poprádra menni.

Mihelyst ez a tilalom megszűnt, egy délelőttön Késmárkról elgylogoltam Poprádra megnézni, hogy mi van a Kárpátegyesület ottani múzeumával. Mikor a múzeum parkjába értem, pár lépésnyire a nevezett épülettől hatalmas máglya égett, amelynek lángját nem fával táplálták, hanem a múzeum termeiből kihordott magyar és német könyvekkel és a kárpátegyleti irattárból kicipelt korrespondenciákkal, okmányokkal, térképekkel, rajzokkal és festményekkel. Körülbelül két méter közelre mentem a lobogó máglyához, úgyhogy jól el tudtam olvasni a máglya mellett a földön fekvő néhány elégetésre szánt könyvnek és egyéb nyomtatványnak a címét feliratát. Négy asszony hosszúnyelű lapátokkal dobálgatta a tűzbe a megsemmisítendő anyagot, melyet három férfi kosarakban hordozgatott ki az épületből.

Mivel ezt a vandalizmust nem tudtam megakadályozni, lehangoltan a látottaktól, eltávoztam.

A véleményem az, hogy akik az irodalmi termékeknek, az egyesületi okmányoknak, levelezésnek, a rajzoknak és festményeknek az elpusztítását a szabad ég alatt a parkban végezték, azok a ruházatuk és kinézésük után ítélve, csak erre a célra felfogadott, napi bérért dolgozó felelőtlen kézimunkások lehettek. Ezek az egyszerű emberek addig nem is tudtak az irattár létezéséről és nem a saját jószántukból, hanem az őket erre a munkára fizetésért felfogadott dirigensek utasításaira, parancsára követték el ezt a kártevést. Evvel szemben ezért a gaztettért az óriási szégyen és felelősség azokat a fanatikus sovinisztákat terheli, akik ennek a barbár cselekménynek a tervezői, intézői voltak, akik azt a rengeteg sok, valóban kultúrértékű muzeális anyagot, amellett az egész archívumot is, és evvel együtt Still János szóbanforgó levelét is az elhamvasztás sorsára juttatták.

Grósz Alfréd