Hensch Aladár

(1895., Szepesszombat -- 1972. október 8., Budapest)


Hensch Aladár

Hensch Aladár

fénykép: Tátrai Rupert


Hensch Aladár

fénykép: Klaus Gattinger

Hegymászó, síző (versenyezett is), a Magyar Sí Szövetség örökös tagja.

Az I. világháború után Budapestre költözött. Különösen a síszövetség munkájából vette ki a részét. Már 1919-ben a sajtóbizottság tagja volt, 1931-1941 között a nemzetközi és irodalmi bizottság elnöke. 1934-ben főtitkára, 1938-1940-ben alelnöke volt a Magyar Sí Szövetségnek. Páratlan munkabírással dolgozott a magyar sísport érdekében. A szövetség nemzetközi tekintélye a harmicas években igen magas szintre emelkedett. Ezt nem kis mértékben az ő kitűnő diplomáciai érzékének, szeretetreméltó személyének, s kitűnő nemzetközi összeköttetéseinek köszönhetjük. Versenyeinken akkor a legkiválóbb norvég, lengyel, csehszlovák és osztrák versenyzők álltak rajthoz. A norvégekkel való jóbarátságának köszönhetjük, hogy 1932-ben norvég edzője volt a magyar síversenyzőknek. Innsbruck -- Párizs -- Skelleften -- Oslo -- Garmisch-Partenkirchen -- Zakopane, olimpia, világbajnokság, FIS közgyűlés. Mindenütt ő képviselte Magyarországot. Hogy miképpen, arról mindennél többet mond, hogy akkor "a magyar sísport külügyminiszterének" nevezték.

De nemcsak a sísportért dolgozott. A Magyar Turista Szövetségben 1919 és 1921-1922-ben jegyző, 1923-ban titkár, majd tanácstag (1924-1926). Az MTSZ jubiláris emlékplakett tulajdonosa (1933).

Túrái közül:

Élénk irodalmi tevékenységet is kifejtett. A Turistaság és Alpinizmus főmunkatársa (1921-1922), majd szerkesztője (1923-1925) volt. Szerkesztette a Magyar Sísport 1913-1933 és Magyar Sísport 1934 című nagyszabású évkönyveket. Különösen a Magas-Tátráról jelent meg sok útleírása, de irodalmi munkássága kiterjedt a turistaság és síelés minden terére. Igen sok cikke jelent meg az Alpokban végzett sí-, gyalog- és hegymászótúráiról a Turistaság és Alpinizmus és a Turisták Lapja évfolyamaiban, de igazi költői lendülettel, s szívből jövő gazdagsággal csak az ő forrón szeretett Tátrájáról tudott írni. Kiváló fotóművész volt, aki azonban csak szeretett hegyeit fényképezte. Képeit a magyar szaklapokon kívül a külföldiek is sokszor közölték.

A hegymászástól a halálát megelőző betegségéig nem szakadt el. 1945 után a Zsigmondy Asztaltársaság tagja volt. Övé volt a II. világháború utáni modern hegymászó irodalom leggazdagabb könyvtára. Külföldi kapcsolatai révén megkapta a legfrissebb hegymászó irodalmat, azt folyamatosan fordította és főleg a FENYŐK társaságával ismertette a hétvégi sziklamászó túrákon. Igen értékesek híres hegymászó könyvekről készült fordításai, melyek csak gépelt formában itt-ott maradtak fenn. Értékes hagyatéka véletlenül került hegymászókhoz, könyvei egy része a Magyar Földrajzi Társaság könyvtárában található. Örömmel töltötte idejét a fiatalok körében, hegyen, vízen, baráti találkozón egyaránt. Minden tehetségével szeretett hegyeit és a hegyek barátait szolgálta. Minden munkájába szívét, lelkét és teljes tehetségét beleadta. Sikerei dacára csendes, szerény és önzetlen volt. Mosolygós, jókedélyű, jóhumorú. Ez biztosította számára azt, hogy csak barátai voltak, s mindenki szerette.

Irodalom:

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 85. o.]
[Tátrai Rupert, személyes közlés]
[Z. Radwańska-Paryska, W. H. Paryski: Wielka encyklopedia tatrzańska, Wydawnictwo górskie, Poronin 1995., 406. o.]
[Dr Komarnicki Gyula: A Magas-Tátra hegymászókalauza, III. kiadás, Késmárk-Budapest, 1926., Turistaság és Alpinizmus lap-, könyv- és térképkiadó RT kiadása]
[Klaus Gattinger, személyes közlés]