(1871. december 16., Pest -- 1959. december 24., Budapest)
Tekintélyes polgári család sarja. Budapesten járt középiskolába. Egyetemi tanulmányait
Párizsban (École Monge), Zürichben (műegyetem),
Manchesterben és Genfben végezte. Zürichben vegyészeti oklevelet szerzett, majd
1895-től a genfi egyetemen tanársegéd, ill. magántanár.
Itt kémiai tudományokból doktorált. 1898-ban tért haza Budapestre,
ahol földrengéstani, csillagászati és matematikai tanulmányokat folytatott.
1906-ban a budapesti Földrengésszámláló Intézet vezetője lett.
Ebből az időből származik a szeizmikus hullámok terjedésére vonatkozó értekezése.
Az I. világháború alatt meteorológusként működött.
1920-tól a budapesti Műegyetemen tartott előadásokat, ahol 1923-ban magántanári, 1930-ban rendkívüli tanári, 1940-ben nyilvános tanári címet nyert. Matematikai munkássága elismeréséül 1828-ban az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat a Kőnig Gyula-jutalommal tüntette ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1947-ben választotta levelező tagjává, 1957-ben pedig Kossuth díjat kapott.
Széles természettudományos műveltségű tudós volt. Kisebb részben a kémia, nagyobb részben a meteorológia és a matematika területével foglalkozott.
Kedvelt tudományos témája a valószínűség-elmélet és a matematikai statisztika alkalmazása a meteorológiában.
Művei közül a franciául is megjelent Matematikai Statisztika (Párizs, 1927.) című könyve, amely hazai tudós tollából az első ilyen tárgyú eredeti munka. A matematika statisztika 1927-ben még világszerte kezdő tudomány volt. E munkájával hozzájárult a magyar tudomány hírnevének öregbítéséhez, az új és előrevivő gondolatok iránti fogékonyságának bizonyításához. 1939-ben angolul jelent meg a Véges differenciák módszere című könyve, amelyet 1947-ben az Egyesült Államokban újra kiadtak. 1956-ban jelent meg Fejezetek a klasszikus valószínűségszámításból című könyve, amely Kolmogorov 1933-ban alkotott modern valószínűség-elméletéig bezárólag összefoglalását adja a klasszikus valószínűség-elméletnek.
A meteorológiában ő vezette be hazánkban a korrelációszámítás alkalmazását. Több meteorológiai tudományos társaság aktív tagja és vezetője volt. A klasszikus valószínűség-számítás az ő munkásságában érte el a csúcspontját. Ugyanakkor már az ő munkáiban is megjelent a kolmogorovi valószínűségszámítás egy-két alapgondolata. Hozzájárult a matematikai statisztika alapfogalmainak tisztázásához is.
Tudományos munkásságát főleg a valószínűségszámítás és a matematikai statisztika tárgyában írt közel 80 kiemelkedő műve dokumentálja.
Hegymászással genfi évei alatt kezdett foglalkozni, majd hazatérése után jelentős eredményeket ért el a Magas-Tátra csúcsainak meghódításában. 1899-ben a francia Lavallé Mártával, későbbi feleségével elsőként mászta meg az Omladék-völgy egyik legszebb csúcsát, amelyet azóta neveznek Márta-csúcsnak. 1900. július 6-án a szepesi Öt-tótól indulva többszöri próbálkozás eredményeként utat nyitott a Lomnici-csúcsra. A bejárt útvonalat azóta Jordán útnak nevezik. Ugyancsak Jordán nevét viseli a Fecske-toronytól a Lomnici-csúcsig húzódó gerinc középső hegyes tornya (Jordán-csúcs), a mellette lévő gerincnyiladék (Jordán-rés) és egy kis sziklaorom, a Jordán-torony. 1905-ben a Nagy-Békás-csúcsot hódította meg. Elsőként mászta meg télen a Tátra-csúcsot 1903-ban, a Közép-ormot 1904-ben és a Gerlachfalvi-csúcsot 1905-ben. Szerteágazó érdeklődésére jellemző, hogy foglalkozott azzal a kérdéssel is, látható-e Dobogókőről nézve a Magas-Tátra. Kimutatta, hogy Dobogókőről nézve a Tátra a mértani látóhatár alá esik, így csak a látóhatár tágulása esetén (különleges meteorológiai állapot idején) válhat láthatóvá. A kerékpáros túrázást is kedvelte. Egyetemi évei alatt bejárta Nyugat-Európát; Spanyolországtól Skandináviáig 32000 km-t kerékpározott.
Az MTE Budapesti osztály (1903-5) és a Központi választmány tagja (1911-13, 24-26), az MHE válaszmányi tagja (1925-31-). A Magyar Sí Klub választmányi tagja (1915-), a Svájci Alpen Club (SAC.) tagja. Az MTSZ tanácstagja, a Feltáró és kirándulási- és a Műszaki bizottsági tag (1917-). Az MTSZ jubiláris emlékplakett tulajdonosa (1933).
Tátrai túrái közül:
Barlangkutatásai:
1902-ben vezetésével indult a Pál-völgyi kőfejtő akkor ismert három barlangjának a kutatása. Jelentős
része volt az 1904-ben megtalált Pál-völgyi-barlang bejárásában, éveken át ő irányította a feltáró munkát.
Nevét viseli a barlang egy nehéz szakasza, a Jordán-fal. 1904-ben bejárta és feltérképezte az alig két
éve feltárt Tapolcai-tavasbarlangot. 1904-ben maga készítette összecsukható csónak segítségével a Révi-vizesbarlang
taván hatolt át. 1907-ben felmérte a Hévízi-tavat, és elsőként ismerte fel, hogy a forráskráterben egy
barlang található. 1911-ben expedíciót szervezett az Alsóhegy zsombolyainak bejárására, melynek során
12 függőleges aknát mértek fel és írtak le. A három legmélyebb üregbe, közöttük a Vecsembükki-zsombolyba,
a felszerelés hiányosságai miatt nem jutottak le, ezek mélységét mérőszalaggal határozták meg. Az említetteken
kívül számos, főként technikai nehézségek miatt feltáratlan barlang első "bemászását" végezte
el. Részt vett a magyar barlangkutatás első tudományos szervezetének, a Barlangkutató Bizottságnak megszervezésében,
melynek kezdetben alelnöke volt.
Irodalom:
Jordán Károly Dr