A hazai természetvédelem, és az "alföldfásítás nagy apostola" polgári, sokgyermekes
családban született. Előbb szülővárosában végezte tanulmányait, majd a selmecbányai Erdészeti
Akadémiára iratkozott be, ahol 1885-1889 között tanult. Az egyetem elvégzése után egy félévet
magánuradalomban, majd 1889 végétől a besztercebányai erdőigazgatóságnál kezdett dolgozni. Állami
ösztöndíjjal a karlsruhei műegyetemen tanult fél évig (1897), majd külföldi tanulmányutak következtek.
Első tanulmánya 1899-ben az Erdészeti Lapokban jelent meg, amelyben külföldi tapasztalatait összegezte, s tett javaslatot a külföldön látott szállítóberendezések hazai alkalmazására. A szakíróként országosan ismertté váló Kaán Károlyt 1908-ban minisztériumi szolgálattételre rendelték be. Beosztásánál fogva előbb természetvédelmi kérdésekkel foglalkozott, de közben az ország gazdaságpolitikáját, közigazgatási kérdéseit is tanulmányozta. 1909-ben erdőtanácsossá, 1912-ben pedig főerdőtanácsossá nevezték ki.
Hivatali beosztásának csúcsán akkor állt, amikor a magyar erdészet a legnagyobb nehézségekkel volt kénytelen szembenézni. 1916-tól ugyanis -- miniszteri tanácsosként -- a kincstári erdők ügyosztályát vezette, majd 1918-ban a Károlyi-kormány az erdészeti ügyek országos vezetőjévé tette, s ebben a minőségében a tanácskormány is megerősítette. 1919 végén már helyettes államtitkár -- államtitkári hatáskörrel --, és egyben az erdő- és faügyek kormánybiztosa. Az ország első erdészeként óriási feladatok hárultak rá, hiszen az általános határzár miatt az ország megmaradt részén nagy volt a faínség.
A trianoni békeszerződés következtében az erdőterületek több mint 84%-a került az új határokon kívül. A megváltozott helyzeteben a figyelem egyre inkább az Alföld, erdőkben szegény vidékeire irányult. Kaán Károly már 1919-ben a Kötelek karácsonyi számában kiadta a jelszót: "Erdőt az Alföldre!" Vezetésével dolgozták ki az alföldfásítási törvényt (1923. XIX. tc.). A törvény alapján munkaterv készült az Alföld erdősítésére, amelynek végrehajtása azonban akadozott. Az általa elképzelt munka csak töredékében valósult meg, a törvény alapján létesített fasorok, facsoportok mégis észrevehetően átformálták az Alföldet.
A gyakorlati szakember, a szervező, irányító munkájának, elgondolásainak megvalósításáért jelentős irodalmi munkásságot fejtett ki. 1925-ben nyugalomba vonult, így minden idejét a tudományos munkának szentelhette. 1924-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Székfoglaló előadásának címe: "Változások a Nagy Magyar Alföld képén." Ugyanott egy évvel később "Gróf Széchényi István és a Nagy Magyar Alföld" címmel tartott előadást. Ezzel köszöntötte nagy példaképét, akit csaknem minden írásában idézett, sőt, módszereit megpróbálta a XX. századra vonatkoztatni. Kaán Károly egyre összetettebben vizsgálta az alföldi kérdéseket. 1927-ben jelent meg A Magyar Alföld című könyve, majd két év múlva Az Alföld problémája. 1939-ben jelentette meg legátfogóbb művét: Alföldi kérdések. Erdők és vizek az Alföld kérdéseiben. Benne valóban a Széchényi-elvek magaslatán pásztázta végig azokat a természeti (vízrendezés, erdőtelepítés stb.) és közgazdasági (pl. állami hitel- és adópolitika) kérdéseket, amelyek az Alföld problémájának a megoldását befolyásolják, illetve lehetőséget adnak megoldásukra.
A természetvédelem ügyében is úttörő szerepet játszott Magyarországon. A természetvédelem elméleti kérdéseit legteljesebben az 1931-ben megjelent a Természetvédelem és a természeti emlékek című könyvében fejtette ki. A mű a nem szakmai közönség számára is élményt jelentett, és nem kis mértékben járult hozzá, hogy 1935-ben törvényt alkottak "az erdőkről és a természetvédelemről". A törvény természetvédelmi rendelkezései lehetőséget adnak akár állami kisajátításra is (!). 1938 decemberében az Országos Természetvédelmi Tanács elnökévé nevezték ki. Vezetésével kezdődött el a törvényes természetvédelem hazánkban.
Emlékét több helyen emléktábla, szobor és utcanév őrzi, az Országos Erdészeti Egyesületben kiváló munkát végzőket pedig évek óta Kaán Károly Emlékéremmel jutalmazzák. A Pilisben az Apátkúti-völgyben és a Bükkben forrás őrzi a nevét. Róla nevezték el a szentgyörgyhegyi turistaházat és a Nagy-Hárshegyen épült kilátót. Emléktáblája van a Budapesten, a Költő utca 21-ben (Természetvédelmi Hivatal), szobra Püspökladányban az ERTI Tiszántúli Kísérleti parkjában.
Az MKE Zólyom megyei osztály titkára volt 1892-ben, az MTSZ Feltáró és kirándulási bizottság elnöke (1917-1918-), a Természetvédelmi bizottság vezetője (1939).
Főbb művei:
Irodalom:
Forrás:
[Oroszi Sándor, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Better Kiadó,
Budapest 1997., 431-432 o.]