A hegyekért és az ifjúságért

Grósz Alfréd életútja


Írta: Dr Karlócai János



A hegyek iránti odaadás nála nem csúcseredmények és feltűnés hajszolása, hanem példamutatás és nevelőszköz volt; értett ahhoz, hogy szóval és írásaival a természet szebb és jobb megismerését szolgálja. Olthatatlanul ragaszkodott szülőföldjéhez, becsülte annak népét, múltját és jelenét és gondosan ügyelt arra, hogy híven adja tovább ismereteit; előadásai, fotói és irodalmi munkája mindig tisztán tükrözték a valóságot.

Mint gimnazista diák korrepetálást vállalt és megtakarított fillérjeiből szerezte be az első szükséges felszerelést. A Magyar Kárpát Egyesület kezdeményezésére 1873-ban megindult szervezett Tátra-járás és feltáró munka a századfordulóig már hozott némi eredményeket, de távol álltunk attól, hogy a magashegymászás széles körökben tért hódított volna.

Ebben az időben kezdi Grósz Alfréd, a fiatal főiskolás, tanulmányait Budapesten, itt kapcsolatba kerül az eleinte a MTE keretében szerveződő, majd önállóvá váló Tátra-barát akadémikusokkal, akik egyetemi éveikben a testedzés legnemesebb formáit az alpinizmust és magashegyi sízést kezdik űzni.

1905. július 6-án 6 héttel 20. születésnapja előtt állt fent a Felkai-csúcson, 2320 m DNy gerinc átmászásával. Augusztus 17-én a Varangyostavi-csúcs 2424 m Ny ormát éri el előként. Az I. világháború kezdetéig több mint egy tucat hasonló kiváló teljesítmény fűződik nevéhez. A legnevezetessebbek:

Az I. világháború elsodorja az olasz harctérre, a szolgálat javarészét magashegyek között tölti.

Amint elül a fegyverek zaja, újra ott van a Szepességben és atyja nyomán folytatja a nevelőmunkát a késmárki líceumban. Nemzedékek kerültek ki keze alól, s mindig azon volt, hogy a fiatalokba beoltsa a magas hegyek iránti szeretetet. Megelégedetten állapította meg, egyik alkalommal, hogy nagylétszámú csoportokkal indult sokszor útnak, el kellett viselniök a besötétedést, időromlást, hideget de soha a legkisebb baleset a diákokkal nem történt. Körültekintő nyugodt előrelátás jellmezte minden túráját.

A 20-as években változatlan lendülettel folytatta nevelő tevékenysége mellett a tátrai feltárómunkát. Ennek az időnek további gyümölcsei és sikeres első megmászásai:

Grósz Alfréd átélte a magashegyek élményeit, a Tátra iránti olthatatlan szeretetéből fakadó igaz örömet, azt átadta a fiataloknak, a gondjaira bízott növendékeknek. Első hegyi beszámolói az MKE Évkönyveiben jelentek meg, majd a negyeszázadig fennállott és azóta is nélkülözött magyar nyelvű alpin szaklap, a Turistaság és Alpinizmus közölte írásait.

A Magas-Tátra feltárása történetének egyik legérdekesebb eseményéről kialakított véleményét a közelmúltban közölte a magyar szaksajtó "Ki volt a Gerlachfalvi-csúcs első megmászója?" címmel.

Grósz Alfréd eddigi ismereteink szerint az egyetlen olyan hegymászó, aki a Magas-Tátra valamennyi csúcsán fentjárt!

Barátság fűzte Dr Nowacki krakkói ügyvédhez, akivel a Tátra mindkét oldalán sok nehéz első megmászást hajtott végre.

Mint testnevelő tanár és az ifjúság önzetlen barátja nem sajnálta maga koré gyűjteni azokat a tanítványait sem, akik testi fogyatékosságuk vagy szívbajuk miatt a tornagyakorlatok alól fel voltak mentve. Velük külön foglalkozott és végzett egészségi allapotuknak megfelelő gyakorlatokat.

65 éven át tagja volt Késmárkon az önkéntes tűzoltóegyesületnek. Veszély idején mindig az elsők között jelent meg, akik megfékezni igyekeztek a tűz vagy az árvíz pusztításait és ilymódon önzetlenül segíteni bajba jutott embertársain.

Nagy előszeretettel fogadták vetített képes előadásait a Magas-Tátra látványosságairól, növény- és állatvilágáról, a tátrai fürdőügyről, valamint Szepesség népéről és lakosságáról.

Melegen ünnepelték 1966-ban a IAMES szlovák hegymászóklub baráti találkozóján és 1971-ben a Vysoké Tatry folyóirat méltatta a Tátrában végzett hét évtizedes feltáró munkáját. Egyéniségére jellemző, amikor ez alkalomból életrajzi összeállítást kértünk tőle a magyar hegymászók tájékoztatására azt elhárította, mert önmagát nem volt hajlandó előtérbe helyezni.

Munkatársa volt az I. világháború előtti Komarnicki és Serényi útikönyvnek, valamint Chmielowski és Swierz, később Witold H. Paryski kiadványainak.

A 60-as években Grósz Alfréd két ízben is ellátogatott hazánkba: 1960-ban a pilisi Vaskapunál rendezett Zsigmondy emléktúrán a magyar hegymászók csoportosan köszöntötték. 1965-ben 80. születésnapja alkalmával a Magas-Tátra helyneveiről és a hegyhez fűződő mondákról adott elő az egybegyűlt hallgatóság lelkes ünneplésétől kísérve. Itt jártakor és odahaza is mindig készséggel támogatta a hozzáforduló magyar hegymászókat, megjegyzéseivel és tanácsaival odaadóan segítette célkitűzéseinket.

Külföldre került egykori tanítványai támogatásával 1961-ben Stuttgartban jelent meg a Die Hohe Tatra (A Magas-Tátra) című összefoglaló munkája. A könyv tartalmazza a Tátra-feltárás aranykorának legszebb fejezeteit a Magyar Kárpát Egyesület működésén keresztül a századfordulótól a II. világháború végéig.

Megvolt az az öröme, hogy megérje élete utolsó nagy alkotásának elkészültét. Németországban élő tanítványok másik csoportja 1971-ben Münchenben lehetővé tette a Sagen aus der Hohen Tatra (Mondák a Magas-Tátrából) tátrai mondagyűjteménye sajtó alá rendezését és megjelentetését. A rendkívül becses történeti topográfiai, néprajzi és leíró földrajzi adatokat tartalmazó összeállítást az elmúlt évben értékes megjegyzéseivel szemléltető képekkel kiegészítette és a Magyarországon tervezett kiadás előkeszítése céljából rendelkezésünkre bocsátotta. Ennek e műnek post humus magyar nyelvő megjelenése fejezhetné ki a legjobban a magyar hegymászók és geográfia elismerését a Magas-Tátra nagy "Starý" (Öregjével) szemben, ahogy őt a Tátra lábánál mindenki ismerte és méltó emléket állítana számára hazai tisztelői körében.


Forrás:
[Dr Karlócai János: A hegyekért és az ifjúságért, Grósz Alfréd életútja, Hegymászó Híradó, 1973. 2. szám, 21-24. o.]