Kristóf Péter Pál

(1929. -- 1991.)


Az ötvenes években került az akkor sűrűn átalakuló szervezetek, mint a VAOSZ (Városi Alkalmazottak Szövetsége), KASE (Közalkalmazottak Sportegyesülete), majd végül Budapesti Petőfi SE Természetbarát Szakosztályba. 1950-ben Fenyők asztaltársaságának alapító tagjai közé tartozott és kezdetben főleg velük járta a hazai mászóiskolákat. Az 1960-as évektől rendszeresen járta a Magas Tátra mászó útvonalait. 1967-ben beválasztották az első magyar hegymászó válogatottba és így jutott ki a Pamírba. Ott Tátrai Rupert, Honfi Tivadar, Pick József és ő jutott fel, első magyarként, hétezer méter fölé, és kapták meg a Lenin csúcs megmászását igazoló emlékérmet. Mindig vidám jó hangulatú túratárs, akit mindenki nagyon szeretett. Tréfás ötletei, találó bemondásai nagy népszerűségnek örvendtek túratársai körében. Alapossága, precizitása, felkészültsége, mindenkor példamutató volt. 1991-ben hosszas, gyógyíthatatlan betegség után hunyt el.


Kristóf Péter Pál

Kristóf Péter Pál
Fotó: Perge Ferenc

Forrás:
[Perge Ferenc, személyes közlés]