Maderspach Viktor

(1875. február 10., Petrozsény – 1941. október 4., Budapest)


Mérnök, sportoló, vadászati szakíró, nagy nemzeti hőseink egyike.

Ősei az 1700-as években Tirolból települtek a Temesi bánságba, a török hódoltságot megszenvedett területre. Jelentős bányász és vaskohászati kultúrát hoztak magukkal. Nagyszüleinek sorsa már szorosan összekapcsolódott a magyar nemzettel, a hazával. Nagyapja Maderspach Károly (1791. augusztus 3., Oravica – 1849. augusztus 23., Ruszkabánya) korának kiváló műszaki embere, vas- és acélszerkezetű hidak tervezője és kivitelezője. 1838-ban hídtervével részt vett a Pest-Budát összekötő Duna-híd tervpályázatán, melyet végül is gróf Széchényi István is kiválónak minősít. Az 1848-49-es szabadságharcban ruszkabányai vasüzemében a honvédsereg részére gyártja a fegyvereket és egyéb felszerelési tárgyakat. 1849-ben a világosi fegyverletétel után felesége, Maderspach Károlyné született Buchwald Franciska (1804. április 2., Arad – 1880. december 6., Budapest) Ruszkabányán fogadja a menekülő Bem tábornokot és kis csapatát, megvendégeli őket, s éjszakára menedéket ad számukra. Mindezékért a Maderspachok súlyos árat fizetnek. Haynau pribékje, Gröber százados, az ötgyermekes családanyát lefogatja, majd félmeztelenre vetkőztetve nyilvánosan megvesszőzteti 1849. augusztus 23-án. Maderspach Károly a vesszőztetés hírének hatására főbelőtte magát.

A nagyszülők példája, hazaszeretete Maderspach Viktor jellemét és életútját meghatározta. Kiváló képességekkel, remek fizikai adottságokkal megáldva, ezen adottságait maga is továbbfejlesztette. Fiatal korában a Déli-Kárpátokban vadászik, ismerkedik a természettel. Középiskolai tanulmányait Pesten végzi, majd mérnöki diplomáját Bécsben szerzi meg. Kiváló nyelvérzéke, jó memóriája van. Németül, románul, olaszul, angolul, franciául és magyarul beszél, ír és olvas. Remek megfigyelő, kiváló sportember és messze földön híres vadász. A bécsi Műegyetem elvégzése után a család Hunyad vármegyei birtokait irányította. Számos utazást tett Európán kívül.

Mindezen tulajdonságai, képességei mellett kemény, határozott jellem, hazája iránt mindhalálig elkötelezett. Az I. világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra. Az orosz frontra került. Mint csapatparancsnok is bizonyított. Amikor 1916. augusztus 27-én az addig semleges Románia csapatai hitszegő módon betörtek a védtelen Dél-Erdélybe, Maderspach Viktor az orosz frontról szabadságolásra éppen hazatért Alsóbarbatyeniszkronyba (Iscroni), dél-erdélyi birtokára. Menekíti családját, s azonnal jelentkezik katonai előljáróinál szolgálattételre. Mint a terepet kiválóan ismerő felderítő különítmény-parancsnok részt vesz a betolakodók ellen vívott súlyos harcokban. Számos sikeres akciója nagyban hozzásegíti a hadvezetést ahhoz, hogy november 6-ig Magyarország területéről a románok kitakarodjonak. Ezt követően a már Romániában folyó hadműveletek, melynek során a Központi Hatalmak Románia hadseregét tönkreverik, s Bukarest elfoglalása után a demoralizált ellenséget a Fekete-tengerig üldözik. Ezen háborús élményeit később Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig című, először 1930-ban Miskolcon, "ifj. Ludvig és Jankovits Könyvnyomdájának" kiadásában, megjelent, majd az 1930-as években nem kevesebb mint hét (!) kiadást napvilágot látott nagysikerű könyvében írja le. 1945 után a könyv egy csapásra (sok más könyvvel együtt) eltűnt a kommunista képmutatás szemforgató és hazug "tiltott könyvek" feneketlen süllyesztőjében. Még említeni sem igen volt tanácsos, nemhogy keresni a "zárolt művek" listáján. Azért, mert a kendőzetlen, rideg, ugyanakkor számtalan tapasztalattal átélt történelmi valóságról számol be, hitelesen és plasztikusan. Több évtized után 2007-ben a Masszi Kiadó gondozásában jelent meg újra.

Az 1918-as összeomlásból ocsúdó Erdély nyugati szélén létrejött Székely Hadosztályban harcol – a 150 km hosszú védvonalat több mint három hónapon át tartják, miközben sem a Károlyi-kormány, sem a Tanácsköztársaság 133 napos rémuralma alatt semmiféle támogatást nem kaptak. Trianon után kényszerűen román állampolgár lett. Természetesen rögvest megindult a körvadászat: állandó megfigyelés, zaklatások, kisebb elzárások, sorozatos provokációk. A legutolsónál, 1921 májusában nem bírja tovább: az egyik provokátort megöli, a másikat megsebesíti. Ezután vacsorai öltözetben, éjszaka, zuhogó esőben, elrejtett fegyvereit magához véve, gyalog kénytelen menekülni a hegyeken át és kilencnapi kalandozás után jut el Szegedre. Menekülésének történetét a Menekülésem Erdélyből című könyvben örökítette meg. Ez a könyv is az 1930-as években több kiadást megért, de 1945 után szintén az elfelejtésre ítélt, tiltott könyvek listájára került. Ez a könyv is több évtized után 2007-ben a Masszi Kiadó gondozásában jelent meg újra.

Magyarországra érkezése után bekapcsolódott a fegyveres küzdelembe Nyugat-Magyarországért. Egykori különítményeseinek maradékával és új társakkal ismét harcba áll ... Az eseményekről beszámolt a Magyarság című napilap, majd erősen meghúzva a Soproni Szemle, az 1960-as, 70-es években. A beszámolót könyv formában Élményeim a nyugat-magyarországi szabadságharcból címen a szintén a Masszi Kiadó adta ki 2009-ben.

A két világháború között családjával Mátyusföldre kerül, mérnökként utakat épít. Márai Sándor jegyezte fel róla, hogy egyik legjobb, ugyancsak erdélyi származású barátjával valahányszor találkozott, a gyöngédség nála legfelső fokaként búcsúzáskor rettenetes karjaival mindig átnyalábolta és jól megrázta, mondván: also stirb nicht! (meg ne halj!). Addig, míg együtt viszont nem látják a felszabadított Erdélyt.... Amikor végre a második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, a 65 éves ember azonnal kérvényezi tiszti reaktiválását. Nagyvárad felé tartva éri fatális baleset az autót, onnan szállítják Budapestre, ahol a következő napon sérüléseibe belehal. Igen kegyes hozzá a Mindenható: Kolozsvár, Kassa, Szabadka felett magyar zászló leng, Magyarországon még kék az ég ...

Jó tollú író is. Vadászati könyvei:

  • Havasi vadászataim
  • Páreng-Retyezát
  • A medve (poszthumusz kötete) rendkívül olvasmányosak, s mind a mai napig frissek, érdekesek, elevenek. Átélt élményeit a valósághoz szigorú tárgyilagossággal és hűséggel, de ugyanakkor színesen, érdekfeszítően jeleníti meg.

    Cinkotán, az Ilona-telepi temetőben nyugszik. Ha oly sokan nem is tudják: nemcsak jelentős, fontos íróként – nagy nemzeti hőseink egyikeként is.


    Maderspach Viktor

    Maderspach Viktor

    Forrás:
    [Domokos László, Utószó a Masszi Kiadó gondozásában megjelent Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig c. könyvhöz]
    [Lacsny Péter, Előszó a Masszi Kiadó gondozásában megjelent Menekülésem Erdélyből c. könyvhöz]
    [Fokin Szilvia, személyes közlés]
    [Neidenbach Ákos, személyes közlés]