Prinz Gyula

(1882. január 11., Rábamolnári, Vas m. -- 1973. december 31., Budapest, sírja a Farkasréti temetőben)


Geológus-geográfus, egyetemi tanár, a Tien-san kutatója. Apja, Prinz József vasutas, állomásfőnök volt. Édesanyja, síkabonyi Angyal Franciska, nemesi családból származott. A harmadik gyermekként született Prinz Gyula középiskolai tanulmányait Nagykanizsán és Budapesten végezte. 1900-ban a budapesti I. kerületi gimnáziumban tett érettségi vizsgát. Ebben az évben nyert első díjat útleírásával a Magyar Turista Egyesület országos pályázatán. A jutalmat Eötvös Loránd, az MTA akkori elnöke adta át. Eötvös Loránd tanácsára iratkozott be a budapesti tudományegyetemre is. Első tanítómesterei az akkoriban már nemzetközi szaktekintélynek számító Lóczy Lajos és Koch Antal geológus professzorok voltak. A német nyelven tökéletesen beszélő Prinz Gyula München-ben is tanult. Lóczy ajánlólevelével utazott Berlinbe, ahol nagy hatással volt rá a jeles Ázsia-kutató geográfus, Ferdinand Richthofen. Egyetemi éveit Breslauban (ma: Wroclaw) fejezte be, és 1903-ban ott lett tanársegéd. 1904-ben sikeresen megvédte doktori disszertációját, melyet az Északkeleti-Bakony jura időszaki képződményeiről írt.

1908-ban lett a leíró földtan magántanára. 1912-ig a budapesti tudományegyetem Föld- és őslénytani intézetében tevékenykedett. 1912-1918 között az Erzsébet Tanárképző Főiskola tanára volt. 1918-1920 között a pozsonyi, 1920-1941 között a pécsi, 1941-1945 között a kolozsvári egyetem nyilvános rendes tanáraként dolgozott. 1945-től 1958-ig, nyugdíjba vonulásáig a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető professzoraként működött. 1904-ben lett tagja az MFT-nek, ahol alelnöki (1920-1922) és főtitkári (1923-1924) funkciókat is betöltött. 1930-ban lett a társaság tiszteletbeli tagja, s 1952-ben választották meg örökös tiszteletbeli elnöknek.

Tudományos munkásságának első időszakában főleg rétegtani és geológiai kérdésekkel foglalkozott. Később a földrajz valamennyi ágát aktívan művelte. A geográfia utolsó olyan hazai tudósa volt, aki képesnek bizonyult az egész földrajztudományt átfogni, s annak minden ágában maradandó értékeket alkotni. Már 22 éves korában a magyarországi liász és dogger őslénytan elismert szakértője volt. Munkáját a pontos faunaleírások, aprólékos rétegtani elemzések, eredeti megállapítások jellemzik. 1914-ben a Kárpát-medencéről alkotott első szintézisében körvonalazta később híressé vált Tisia-elméletét, melyet 1926-ban a Magyarország földrajza című munka első kötetében tett közzé. A Tisza-elmélet lényege, hogy a karbon időszaki hegységek elsüllyedt romjaiból összetapadt, kemény kőzetekből álló ún. Tisza-tömb (masszívum) mozgásai alakították ki a Kárpátok ívét. Ez az elmélet fél évszázadon át, a globális lemeztektonikai elmélet hazai elterjedéséig uralta a magyar geotektonikai szemléletet. Térképei és számos megállapítása ma is jól adaptálhatók egy újabb szellemű kéregfejlődési elmélethez, mivel a szintézis földtani alapjai nagyrészt helytállóak. Az Alpokban végzett glaciológiai kutatásai során két jégkorszakot, az általa elnevezett idősebb akkiát és a fiatalabb burhant mutatta ki mérései alapján. Úttörő jelentőségű tanulmányokat publikált a településföldrajz, elsősorban a település-morfológia, az idegenforgalmi földrajz, a tengerföldrajz és a közlekedésföldrajz terén is.

Első kutatóútjára Lóczy Lajos ajánlására, Almásy György és az angol-osztrák Herbert Archer társaságában indult el Közép-Ázsiába. Az expedíció tudományos eredményei nevéhez fűződnek. 1906 májusának végén érkeztek a turkesztáni vasút végállomására, Andisánba. 1906. május 25-én átkeltek a Kara-darján. Taram-bazarban táborozva a Kogart folyó teraszait tanulmányozta, s számos klímaváltozással kapcsolatos megfigyelést tett. Az Alabuga folyó völgyében a han-hai képződményeket (lásd id. Lóczy Lajos) és a löszformákat kutatta. A Kar-kara és a Tekesz folyók völgyében terasz-morfológiai kutatásokat végzett. Számottevő megfigyeléseket tett a Tujuk-Asutör gleccsereivel kapcsolatosan. 1906. augusztus 29-én a 4300 m magas Kőlü-, majd az Isigart-hágókon átkelve a Kaündü gleccsereit tanulmányozta. Bejutott a Száridzsássz folyó áttörésének veszélyes D-i szurdokába, majd a Kogelcsab-fennsík tavait vizsgálta. A Száridzsássz megközelíthetetlen szurdokát a téli időszakban, az alacsony vízállást kihasználva, a sziklafalakhoz tapadó jégpárkányokon járta végig. Cholnokyról nevezte el az eljegesedett Koksal-tau hegységben található egyik 6000 m-es látványos sziklacsúcsot, a másik pedig a Dzsitim-tau hegyláncon Lóczy nevét kapta. Októberben Przsevalszkba tért vissza, majd Almásytól elválva ismét a Magas-Tien-sanba ment. Télen, nagy nehézségek árán, az Inilcsek jeges vizén átgázolva jutott el a Száridzsász aksirjaki szurdokához, melyet feltérképezett. Elkészítette a Borkoldáj-hegység K-i részének és a Bedel folyó áttörésének térképét, majd földtani és topográfiai felvételeket végzett a Kokkija-tó környékén. Első útján Kurmanbek és Oruzbek kirgiz kísérők, valamint Nabokov narinkoli vadász segítették. Krasznovodszk, Kokand, Baku, Tiflisz, Batumi és Odessza érintésével 1907. január 7-én érkezett vissza Budapestre. Első expedíciója a rendkívül szegényes felszerelés és az anyagi nehézségek ellenére is igen eredményes volt. Bejárta a Ferganai-medencét, s elkészítette a Kiziljart-gerinc környezetének tektonikai térképét. Beutazta a Kis-Narin medencéjét, s számos megfigyelést tett a belső-ázsiai tavak kiszáradásával kapcsolatban. Az út során gyűjtött kőzetminták, vezérkövületek és recens üledékek laboratóriumi vizsgálatait Szentpétery Zsigmond, Vadász Elemér és Vendl Aladár végezték. Szelvényei szerint a feltűnően azonos magasságú lánchegységek (alpida külsejű formakincsük ellenére) az altaida néven ismert rendszerbe sorolandók. Kimutatta, hogy a Magas-Tien-san északi peremét alkotó Terszkej-Alatau hegygerinctől É-ra húzódó három hegyvonulat az altaida idomú redőzetek tartozéka. Az Isszik-kul árkában 2400 m magasságban egy harmadkori tó partvonalait fedezte fel. Eredményeit nagyszerű panoráma-rajzokkal és térképekkel dokumentálta. (Fényképezőgépe ugyanis nem volt!) A kirgiz nép életére vonatkozó megfigyelései, művészi értékű rajzai a néprajztudomány számára nyújtanak becses adalékokat.

1909. április 2-án, az MTA 4000 koronás támogatásával indult második középázsiai expedíciójára. Az út összköltségei mintegy 10 000 koronát tettek ki. A hiányzó összeget különmunkákból, bányaszakértői jelentésekből, újságcikkek honoráriumából teremtette elő. A Baku-Krasznovodszk-Taskent útvonalon április 16-án érkezett Andisánba, ahol átélt egy földrengést. Az Akbura, a Taldik és a Kursab folyók völgyében hordalékkúpokat és folyóteraszokat tanulmányozott. A Kalmak-hágón keresztül átkelt a Ferganai-hegységen és a vele párhuzamos hegyláncokon. A Koktau-hegység É-i részén teljesen ismeretlen területeken nagy nehézségek árán eljutott a Dserüj-hágóig, majd a Csatir-kulhoz, ahonnan a Narin völgyébe utazott. Narinszkojéból ismét Kurmanbek kíséretében ment a Tarim-medence Ny-i részébe, ahol Kasgár székhellyel a Pamír É-i vonulatait és jégfolyamait (Atojnok- és Köldsailak-gleccserek), valamint a Gez szurdokát tanulmányozta. Feltérképezte a Kur-Csimgen folyó forrásvidékét, átkelt a Káin-davanon, s a Kajündü-völgyben felfedezte a Korumdu- és a Dseinágl-gleccsereket. Útvonalának legdélibb pontja a Jarkand-darja melléki Kuserab volt. Kasgárböl visszatérőben ismét átkelt a Ferganai-hegyláncon. Sokrétű földtani, tektonikai, morfológiai megfigyelést tett a Koktan-tauban, a Kurpe-tauban és az Alaiku szürtön. Tokotan és Ozgön érintésével 1909. október 15-én érkezett vissza Andisánba.

A Tien-san feltárójaként és legjelentősebb kutatójaként nemzetközileg is számottevő eredményekkel gazdagította az egyetemes földrajztudományt és a leíró földtant. Átfogó geológiai szelvényeket készített a Narin és a Jarkand-darja, valamint az Alaiku-szürt és a Terekdavan vidékéről. Tisztázta, hogy a Ferganai-hegylánc csapásvonala nem redőzéstengelyt követ, hanem törésrendszer eredménye. Külön figyelmet érdemelnek glaciológiai kutatásai. Elkészítette a Tien-san általa bejárt területéről a pleisztocén eljegesedés 1:2000000 arányú átnézetes térképét. Szintvonalas hegyszerkezeti panorámarajzai egyedülállóak. 2280 km-es Tien-san-i utazásai ismeretlen térképfoltokat töltöttek ki tartalommal. A szovjet geográfusok Prinz tanulmányait Kirgizia és Kazahsztán földrajzának alapvető irodalmaként becsülték.

1914-ben Izlandon a Vatnajökull eljegesedési folyamatait és a szigetország utóvulkáni jelenségeit tanulmányozta.

1917-ben Skóciában járt, s ezenkívül is számos rövidebb tanulmányutat tett Európában. Az MFT Lóczy Lajos-éremmel tüntette ki (1939). Születésének 100. évfordulója alkalmából, 1982-ben Püspökmolnáriban emléktáblát avattak szülőházán, Szegeden az MTA székházában emlékülést tartottak.

Művei:

Irodalom:

Forrás:
[Magyar Utazók Lexikona, Panoráma, Budapest 1993., 311-315. o.]

Prinz Gyula