Hegyóriások ostroma

(1967)

Írta: Rockenbauer Pál



A hír - hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére rendezett nemzetközi túrán négy magyar hegymászó is feljutott a 7134 méter magas Lenin-csúcsra - a hegyóriások és ostromlóik: az alpinisták felé fordították nálunk is a figyelmet.

A hegymászás, ez a világszerte nagy népszerűségnek örvendő, kitartást, erőt és nem utolsósorban bátorságot igénylő sport hazánkban - természeti adottságainknál fogva - nem annyira elterjedt és ismert, mint az úgynevezett nagy alpinista nemzeteknél, de hogy Magyarországon is teremhetnek kiváló hegymászók, azt éppen ez az eset is bizonyítja. A hegymászósport a mai formájában éppen 181 évvel és néhány nappal ezelőtt született 1786. augusztus 8-án Jacques Balmat és Michel Paccard feljutott Nyugat-Európa legmagasabb hegyének, a 4810 méter magas Mont Blanc-nak a csúcsára. Ezt a napot tekintik a világ összes hegymászói sportjuk, az alpinizmus születésnapjának. Az elnevezés aligha szorul magyarázatra, hiszen itt született a francia, svájci, osztrák hegyek, az Alpok háromezresei és négyezresei között.

Az alpinizmus azonban hamarosan kinőtte az Alpokat. Néhány évtized alatt összes jelentősebb csúcsait meghódították bátor hegymászók. Új, meghódításra váró hegycsúcsok és hegységek kerültek az alpinisták tervei közé. A Kaukázus, a Pamír, a Tien-San, az Andok, Észak-Amerika, Afrika hegyóriásai és természetesen a minden hegységek legnagyobbikának a Himalájának égbe nyúló hegyóriásai csábítják új és új küzdelemre a vakmerőket. A Kaukázus ötezresei, az amerikai hatezresek, a Pamír és a Tien-San hat-hétezresei, a Karakorum és a Himalája nyolcezresei jelentették azt az örök kihívást, aminek az alpinizmus legnagyobb mesterei soha nem tudtak, nem is akartak ellenállni. Találóan fejezte ki ezt az érzést az angol George Mallory a Mount Everest-nek - a világ legmagasabb hegyének - hőse, aki amikor megkérdezték tőle, miért mászik az Everestre - így felelt: Mert - ott van!

Vagyis a hegymászás elsősorban sport. Erőpróba, melyben az ember végsőkig megfeszíti fizikai és akaraterejét, erőpróba, melyben fizikai képességei mellett ügyességét, leleményességét, technikai tudását állítja szembe a természet állította nehézségekkel, a győzelem, a hatalmas teljesítmény feletti örömért. Ezek a nehézségek pedig valóban olyanok, melyekkel csak a legrátermettebb, legjobban edzett sportoló tud megbirkózni. Nem is annyira a terep nehézségei jelentik a legnagyobb akadályt. A hegymászótechnika ma már olyan fejlett, hogy a mászóvasak, a jégcsákány segítségével a legmeredekebb glecccserlejtőn felkúsznak, a falszögek, bonyolult kötél- és hágcsórendszerek és nem utolsósorban a tökéletességig kifejlett ügyesség akár két-három ezer méteres, szinte függőleges sziklafal tetejére is feljuttatja az alpinistát. Az időjárás és a magasság az a két tényező, amely a legeredményesebben védelmezte a legmagasabb csúcsok érintetlenségét. A viharos erejű szél, a -40 fokig is lesülyedő hőmerséklet, a nagy hóesések vagy olvadások után lezúduló lavinák időről időre rátámadnak a hegymászóra. Ugyanakkor állandóan küzdenie kell a nagy magasságban a ritka levegő, az alacsony légnyomás élettani következményével.

Fáradság, fejfájás, légzési zavaarok, az erőállapot rohamos csökkenése, amikor minden lépés óriási erőfeszítésbe kerül, amikor minden gramm súly kilóként nehezedik a vállra, pedig valódi kilókból kell jó sokat cipelni: felszerelést, élelmet, a legnagyobb magasságokban pedig a tekintélyes súlyú légzőkészüléket, amely az életet adó oxigént adagolja a végsőkig kimerült szervezetbe. S ha mindezekkel megbirkózott a hegymászó - akkor a siker reményével indulhat a legmagasabb csúcsok ellen is.

A Lenin-csúcs - a Szovjetunió harmadik legmagasabb hegye a Pamírban van. A Pamír, ez a hatalmas hegytömb, csaknem ötezer méter átlagmagasságával, ahol szinte összefutnak a Tien-San, a Kunlun, a Hindukus és a Karakorum hegyláncai, méltón érdemli ki a Világ Teteje elnevezést. A Lenin-csúcsra 1928-ban jutott fel először ember, három német hegymászó. 1934-ben a hegy északi falát megmászva ért a csúcsra Vitalij Abalakov és két társa. Azóta - egy hétezres hegycsúcshoz képest - sokan jártak már rajta, de hogy ez ma sem gyerekjáték, bizonyítja, hogy a mostani expedíció 320 "indulója" közül nyolcvannak sikerült egészen a csúcsig eljutni. Talán mondani sem kell, hogy a négy magyar hegymászó eredménye a szó szoros értelmében csúcsteljesítmény a magyar hegymászás történetében.

A hogy mennyi még a megmászásra váró csúcs a világon? A már említett óriás hegységek hegyrengetegében még sok felderítetlen és megmászatlan csúcs várja az alpinistákat. De a legnagyobbak már mind behódoltak. Tizennégy nyolcezres van a világon, tizenkét év alatt 1950-től 1964-ig mindet megmászták!