Összefoglaló tájékoztatás az aradi római katolikus egyházközség elnöki tisztében 1936. december 13. és 1944. szeptember 18-a között kifejtett tevékenységemről


A belvárosi római katolikus templom


Az elnöki tisztségemben 8 éven át kifejtett tevékenységemet, az engem irányító szempontokat, s az elért eredményeket óhajtom az alábbiakban összefoglalni.

Az itt felsorolt adatok szétszórtan megtalálhatóak az előljárósági, közgyűlési jegyzőkönyveimben, valamint az irattár egyes irataiban.

Az egyházközség képviselőtestületébe 1925. december 6-án, míg annak előljáróságába 1929. május 12-én lettem beválasztva.

1935-ben Schill József - az egyházközségnek hosszú időn át volt nagyérdemű elnöke - betegségére való hivatkozással lemondott tisztségéről. Helyettesítését egy évig dr. Parecz Béla ügyvéd látta el, aki azonban egyéb közéleti elfoglaltságára hivatkozva kitért a tisztség végleges betöltése elől. Így az egyházközség vezetőinek a figyelme felém fordult. Én is igyekeztem kitérni e megtiszteltetés elől. Schill József azonban olyan meggyőző érvekkel ostromolt, annyira hivatkozott kötelességérzetemre, hogy ellenállásomat fel kellett adnom.

Az 1936. december 13-án tartott közgyűlés választott meg az egyházközség elnökének. Dr. Lakatos Ottó egyházi elnök személyes tulajdonságaimat érdemen felül méltató beszédben üdvözölt. A képviselőtestület tagjai közül dr. Prohászka László tartott meleg üdvözlőbeszédet. Mindezekre válaszolva kijelentettem, hogy határozott szándékom az egyházközség érdekében lelkiismeretes munkát végezni, de kifejtendő tevékenységemről programot nem adok. Mert mi sem könnyebb, mint tetszetős s csillogó szavakkal egy gyönyörű perspectívát nyújtani, ami azonban semmi értékkel nem bír, ha akár a kellő munkakifejtés elmulasztása, akár a közélet terén gyakran mutatkozó vis maior okából a program beváltva nem lesz. Soha nem voltam az ígéretek embere, de mind a köz-, mind a magánélet minden terén mindenkor becsületes szándékkal és lelkiismeretes munkával igyekeztem megvalósítani a magam elé kitűzött célokat, s ugyanazt akarom tenni elnöki tisztemben is. Arról akarok beszámolni, hogy ezen ígéretemet betartottam-e.

Az aradi római katolikus egyházközség 1919-ben alakult meg. Az akkori kultusztörvény megengedvén, hogy az egyházközségek iskolákat állíthassanak fel, ezen joggal élve, felállította a környező megyékben egyedüli magyar tannyelvű róm. kat. főgimnáziumot, majd a magyar tannyelvű elemi iskolát, óvodát, s fenntartott a Mosóczy-telepen egy napközi otthont.

Abban az időben még nem kellett az egyház fenntartásáról gondoskodni, mert a plébániát a minorita szerzetesrend tartván fel az ő akkori, 34 hold földbirtokból, két szőlőből, egy bérházból, tanári állások fizetéséből, hitoktatási óradíjakból, anyakönyvi kivonatok kiállításából, stb. származó jövedelmük elegendő volt az egyház fenntartási költségekre.

Elnöki tevékenységem idején a következő jelentősebb intézkedéseket és újításokat tettem:

  1. Javaslatomra létesült a Katolikus népszövetség szociális szakosztálya anyagi segítségével lebonyolított "Ingyentej-akció",, melynek révén az elemi fiú- és a zárda által fenntartott leányiskola 50-50 legszegényebb növendéke naponta 1/4 liter pasztörizált tejet kapott ingyen uzsonnára. (Lásd az egyházközségi irattárban a 183/1940. sz. iratot.)

  2. Régebben az elemi fiú-iskolában a tanítási órák megosztva délelőtt és délután voltak. Ez igen terhes volt azon szegény fiúk részére az iskolától távol lakván, a közbeeső időre haza nem mehettek. Ezek ingyen ebédeltetése előbb a líceum épületének alagsorában létesítettem egy konyha- és ebédlőhelyiséget - amelynek felszerelésére egy ebédlőszekrényt is adományoztam -, majd, amikor a líceumépületet a katonaság vette használatba, a Szociális Missziónak adott anyagi támogatással annak napközi otthonában juttattam naponta 20-30 szegény gyermeknek ingyenes ebédet. (Lásd a 31. és 128/1942. sz. iratokat.) Ugyanezen célból az elemi iskola önálló gazdaságot is létesített; nyulakat, csirkét tenyésztett. (Lásd a 25/1942. sz. ügyiratot.)

  3. Az egyházközség anyagi támogatásával gondoskodtam arról, hogy három éven át évente 30-40 szegény elemi iskolás növendék részesült kéthetes hegyvidéki üdülésben.

  4. Növendékeink félszegségének legyőzésére, önbizalom és önérzettel való fellépésük biztosítására az elemi iskolánál évente több nyilvános iskolai ünnepélyt rendeztettem. Ezek szép anyagi eredménye a szegény tanulók felruházásának szociális célját szolgálta. (Lásd a 25/1942, 45,73/1942 20/1943 sz. iratokat s az 1941-44. évi közgyűlések jegyzőkönyveinek 47., illetve 49., 37., 53. oldalait.) Gondoskodtam arról, hogy a szegény gyerekek tandíjmentességben részesüljenek. (Lásd a 322/1939. sz. iratot.)

  5. Az élet terheinek elviselésére a tiszta örömök élvezete adja a legnagyobb erőt. Ezért súlyt helyeztem arra, hogy a tanárok és tanítók minél gyakrabban vigyék ki növendékeiket a Hegyaljára kirándulásokra, megtanítva őket a természet szépségeinek észrevételére és élvezetére.

  6. Az elemi iskola növendékinél az előbbi pontban megjelölt célokból és hogy hozzásegítsem őket a zene örömeinek élvezetéhez, négy éven át bevezettem a szájharmonikázás ingyenes tanítását. E hangszer olcsó, kezelése gyorsan és könnyen elsajátítható, s alkalmas arra, hogy szórakozzanak vele és másokat is szórakoztassanak. Alkalmat adott arra is, hogy a zene iránt érzékkel bírók felismertessenek s az esetleges zenei tehetségek az elkallódástól megmentessenek. Eszmém megvalósítását mind a növendékek, mind a szülők örömmel fogadták. Az elemi iskolai ünnepélyeken a szájharmonikások kórusa hamarosan kedvelt programszám lett, s a tehetségesebbek ezen hangszer révén történt felismerésük útján jutottak ahhoz, hogy szüleik kedvet kaptak őket komolyabb hangszer használatára is megtanítani. Egyházunk is vett tíz hegedűt, s azokkal 10 szegény növendék vett csoportosan és kis költséggel hegedűórákat.

    Ugyancsak azon elvtől vezéreltetve, hogy gondoskodnunk kell ifjúság részére könnyen és olcsón megszerezhető élvezetekről, minden alkalmat felhasználtam arra, hogy növendékeinket arra biztassam, el ne hagyják az úszás, korcsolyázás, biciklizés - mely bármily életkorban s majdnem mindenütt gyakorolható - praktikus és egészséges sportjának mielőbbi elsajátítását.

  7. Elemi iskolánknak sok nehézsége volt a kultuszminisztérium közegei részéről amiatt, mert nem volt elegendő számú férfi tanítója. Ezért javaslatomra egyházközségünk 1940-ben egyelőre egy, 1941-től kezdődőleg pedig évente 8-10 negyedik gimnáziumi osztályt végzett szegény növendékét küldötte el a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjébe oly módon, hogy azok ellátási díját teljesen, vagy túlnyomó részben egyházközségünk fedezte. Ezen támogatás ellenében kötelezték magukat a tanítói oklevél megszerzése után öt éven át elsősorban az aradi római katolikus egyházközség által fenntartott, másodsorban pedig valamely más róm. kat. elemi iskolánál tanítói szolgálatot teljesíteni.

  8. Sokat gondolkoztam azon, miként lehetne a szegény falusiak tehetséges és tanulni vágyó gyermekeinek a további taníttatásáról gondoskodni. E gondolat megoldást talált oly módon, hogy az Aradi Magyar Népközösséggel karöltve, 12-18 legtehetségesebb szegény falusi gyermeket a líceumban ingyen neveltettük. A Magyar Népközösség gondoskodott azok elszállásolásáról és ellátásáról, míg egyházközségünk az ellátáshoz éttermet, konyhát adott s az ezekhez szükséges fűtőanyagot, valamint egyéb felszerelési tárgyakat. Rendelkezésükre bocsátottunk egy zongorát - amelynek beszerzési költségéből 10 000 lejt én viseltem -, s zongorázni vagy hegedülni taníttattuk oket. Feleségem hetenként egyszer ellenőrizte ellátásukat, s havonta egy vasárnapon sült tésztával vendégelte meg őket. A felügyeletet Návrády Ágoston elemi iskolai igazgató látta el valóban nagy ambícióval. Időnként zárt körben előadásokon mutatták be a zenében, szavalásban, irodalmi dolgozatokban való előrehaladásukat, s buzdításukra mások is, én is gyakorlati tapasztalatainkat ismertettük velük. Én az akaraterő nagy jelentőségéről beszéltem. (Lásd az 111/1943., 2/1944. sz. iratokat.)

  9. Az előző pontban említett ún. java-gyerekekkel kapcsolatban elgondolásom az volt, hogy a 4. gimnáziumi osztály elvégzése után elsősorban ezeket fogjuk a nagyenyedi tanítóképzőben neveltetni, mert a falusi iskolákba olyan tanítók valók, akik ismerik a falusi nép életét, s így könnyebben meg tudják magukat értetni mind a gyerekekkel, mind a szülőkkel; kitartásuk is nagyobb lesz a falusi községekben megmaradni, mint a városi származású tanítóknak, akik egyre visszavágynak a városba. Márpedig a tanító személyében beálló gyakori változás nem válik a tanítás előnyére. Csak a legtehetségesebbek folytatták volna tanulmányaikat a líceumban. Ezzel az elgondolással elősegíteni óhajtottam a kapcsolatot a középosztály s a falusi, földműves-osztály között, s példát mutatni arra, hogy ezen osztály tagjaiból bárki átjuthat az ún. középosztályba, ha tanulni tud és akar. Viszont az értelmiségi osztályba így bejutott elemek adandó alkalommal nagyobb megértést tanúsíthatnak a szegényebb földműves-osztály érdekeivel szemben. (Lásd a 242/1940., 119/1945. sz. iratokat.)

  10. Ugyancsak azon cél érdekében, hogy a szegényebb falusi fiúk részére elérhetőbbé tegyem tanulmányaikat az aradi róm. kat. líceumban folytatni, egy internátust óhajtottam létesíteni a Mosóczy-telepen lévő épületünkben. E célra alakult meg javaslatomra a Magyar Asszony-munka Bizottság 1941-ben, mely a berendezéshez szükséges sok bútort és felszerelést három hét alatt majdnem teljesen összegyűjtötte. Az internátus létesítése sajnálatunkra mégis elmaradt, mert a Közoktatásügyi Minisztérium annak engedélyezését minden indoklás nélkül megtagadta. (Lásd a X. 188-265/1941., X. 326/1941. sz. iratokat, s az 1941. évi közgyűlési jegyzőkönyveinek 26. és 53. oldalait.)

  11. Az 1941. és 1942. években az elemi iskolák felső osztályai és a középiskolák növendékeinek a nyári szünidőben 30 napi közmunkát kellett teljesíteni. Azon célból, hogy ifjaink lehetőleg betekintést nyerjenek a kereskedelmi és ipari munkakörbe, azt megszeressék s közülük minél többen menjenek irodai pálya helyett a kereskedelmi és ipari pályára, intézkedést tettem avégett, hogy az erre vállalkozó növendékek lehetőleg kereskedőknél és ipari műhelyekben végezzék el a közmunkát, s ennek érdekében kínálkozó alkalmakkor magam is közreműködtem. (Lásd a 127/1942. sz. iratokat.)

  12. Sokat foglalkoztatott az a gondolat, hogy líceumunk szegény, de tehetséges és tanulni vágyó növendékei részére biztosítani tudjam, hogy alakalmuk legyen olyan nevelésben részesülni, s olyan ügyességeket elsajátítani, mint a jobb módú szülők gyermekei.

    Megtaláltam ennek a megoldását azzal, hogy az 1941. évi egyháztanácsi közgyűlésen javaslatomra felállítottuk a katolikus líceum végzett növendékei közül a Véndiák Bizottságot. Nemcsak pro forma kívántam ezen bizottság létesítését, hanem annak tartalmat s működési kört is akartam adni, hogy annak tagjait a magyar népoktatásunk nemzeti ügyének szolgálatába állítsam.

    A felfogás, amelyből kiindultam az volt: bizonyára líceumunk végzett növendékei is élveztek tandíjkedvezményt, ösztön- vagy pályadíjat, stb. iskolai tanulmányaik ideje alatt. Sokan ruhasegélyben, könyv-, pénzjutalmakban vagy egyéb kedvezményekben részesültek. Meg kell őket győznünk arról, hogy a becsület úgy kívánja, amit ok kaptak annak idején a tehetősebbektől, azt most nekik kell visszajuttatniuk az erre rászoruló mai iskolások részére, hogy ezen kötelesség felismerésének nagy jelentősége nemzedékről nemzedékre átmenve üdvös eredményeket vonjon maga után; s a szegény, de tehetséges növendékek támogatásának mindenkor bőséges forrása legyen.

    Természetesen, aki annak idején - jobb vagyoni helyzetben levő szülők gyermeke lévén - ilyen előnyökben nem részesült, abban is fel kell ébreszteni a kötelességérzetet a tekintetben, hogy nehéz viszony között tanuló fiatalságunknak tehetségükhöz képest segítségükre kell lenniük.

    Elgondolásom az volt: mindenki azzal segítsen, amivel tud. Az egyik különleges képességeivel, tudásával; pl. a nyelvekben tökéletesek nyelvtanítással, a zenéhez értők zene tanításával, akinek zongorája vagy egyéb hangszere van, azoknak gyakorlata átengedésével, az irodalomhoz értők irodalmi előadások tartásával, stb.

    Kimeríthetetlen az a lehetőség, ahogyan segíteni lehet s azok, akiknek ilyen módon akár időhiány, akár különleges képesség hiánya miatt részt venni nem lehet - az segíthet anyagi hozzájárulással, amellyel egyesek szakavatott mestereknél vehetnek órákat. Nem a gyengén tanuló növendékek mellé akartam instruktorokat állítani. Akiben nincsen meg a képesség a nyelvekhez, zenéhez, reális tudományokhoz, testi ügyességekhez, stb., vagy nincsen meg az akaraterő, hogy tanuljon, azzal nem érdemes nagyobb figyelemmel foglalkozni. Nem bírja a tanulást, visszamarad, s csak önmagának tulajdoníthatja, hogy a kellő tanulmányok hiánya miatt nem tud magának jobb megélhetést biztosítani. Én azokra a tehetséges növendékekre gondoltam, akikben megvan az akaraterő, hogy tanuljanak, s maguk az iskolai tananyagon kívül tovább képezzék, de hiányzik ehhez az alkalom és az anyagi képesség. Itt akartam helyreállítani az egyensúlyt a vagyonos s a szegény szülők gyermekei között, hogy az utóbbiak részére is megszerezzem az alkalmat és lehetőséget a továbbképzésre, ha megvan bennük a képesség a továbbtanulásra és az akaraterő a nagyobb munka kifejtésére.

    Azt óhajtottam elérni, hogy a mi líceumunkból minél több életrevaló, derék fiatal ember kerüljön ki, aki átlássa a szükségét a folytonos önképzésnek, aki díszére kíván válni hazájának s nemzetének, s aki majdan szintén át lesz hatva attól a gondolattól, hogy a maga gazdasági erősödése után folytatni kell a szegényebb helyzetben élő tanulók javára azt a munkát, melyet vele az ő elődei folytattak.

    Katolikus líceumunk indítványom előterjesztése idején már 22 éve fennállott s évről évre egész raj fiatalságot bocsátott ki szárnyai alól az életbe. Azt kívántam, hogy a hosszú iskolai évek sok ifjúkori emlékével a líceummal szemben kifejlődött szeretet és ragaszkodás érzése az intézetből való kilépésük után is megmaradjon volt növendékeinkben, azt állandóan ébren tartani óhajtottam azzal, hogy meghívjuk őket iskolai ünnepélyeinkre, mulatságainkra, az iskolanapok rendezésben való részvételre, s így a kapcsolatot állandóan fenntartsuk velük.

    Nagyon bevált ez az intézmény, melynek a gyakorlatba való átvitelével, elgondolásom ismertetésével Návrády Ágoston elemi iskolai igazgatót bíztam meg, aki e megbízatásának lelkesedéssel és a tőle megszokott kötelességtudással tett eleget. Sikerült ezen intézmény működésével több növendékünknek érdeklodését felkeltenünk, különösen a magyar irodalom iránt. A véndiákok közül sokan személyes munkájukkal járultak hozzá diákjaink továbbképzéséhez. Így Prohászkáné László Elvira irodalom, Benkert Klára és Páll Jenőné francia és német nyelvleckék adásával, mások zongorázni tanítottak, egy orvosnő két diákot ingyenes kvarc kezelésben részesített, stb. (Lásd a 182/1941., 63/1942., 90/1943. sz. iratokat és az 1942., 1943., 1944. évi közgyűlési jegyzőkönyvekhez a Véndiák Bizottság működéséről csatolt évi jelentéseket.)

  13. A tanulási eredmények nem mindig szolgálnak igazságos alapul a tanulók jutalmazásánál, mert azok az esetek túlnyomó részben nem egyenlő körülmények között végzik tanulmányaikat, s így nem egyenlő feltételek mellett küzdenek. Egyesek szülei olyan kedvező helyzetben vannak, hogy nekik egyébbel sem kell törodniük, mint tanulmányaik rendes elvégzésével. Vannak, akiknek ez a munkája még házi nevelő, egy idősebb testvér, vagy a szülők segítő tevékenységével és segédkönyvek rendelkezésre bocsátásával van megkönnyítve. Vannak viszont növendékek, akik otthon semmi segítséget nem kapnak iskolai feladataik elvégzésére vagy megkönnyítésére, sőt tanulmányaikat vagy zsúfolt lakásban, sok testvér vagy egyéb zavaró körülmények között kell elvégezniük; esetleg a házimunkában vagy az apa ipari munkájában is segédkezniük kell. Ezeknek nem eshet terhükre a jutalmazások elbírálásánál az, hogy tanulmányaik elvégzésénél nem tudnak kedvezőbb eredményt elérni. A nyilvánossági jogot megelőző időben éppen így nem lehetett a kedvezőtlenebb vizsgaeredményt növendékeink terhére írni, amikor idegen tanárok előtt, szokatlan viszonyok és idegesítő állapotok között, sokszor román nyelven kellett vizsgázni olyan tárgyból is, amelyeket magyar nyelven tanultak, de a vizsgáztató tanár nem tudott magyarul.

    Mindez és annak meggondolása, hogy a magyarságnak különös gondot kell fordítania a tanuló ifjúságnál a jellemfejlesztés elomozdítására - mert csak egy tiszta erkölcsű, akaraterős, a köz érdekében önzetlen munkálkodásra is vállalkozó új nemzedéktol várhatjuk azt, hogy népünk érdekében, annak kulturális, erkölcsi és gazdasági javainak megőrzésére szeretettel dolgozni fog - adta nekem már 1934-ben az eszmét, hogy ne a jól tanuló ifjak - ezek jutalmazásáról mások gondoskodnak -, hanem azon VI.-VIII. oszt. líceumi tanulók részére adjanak néhány "jellemdíj"-nak nevezett jutalomdíjat, akik eddigi magatartásukkal is megmutatták, hogy belőlük jellemes ifjak lesznek. Akik nehéz körülmények között is igyekeznek kötelességeiket híven teljesíteni, akikben már most meglátszik az igazságosság érzete, mert nem tesznek másokkal olyasmit, amit ők sem vennének jó néven másoktól, akikben megvan a jóindulat, hogy önzetlenül segítsenek az arra rászorultakon, akik nem élnek vissza szellemi vagy testi fölényükkel a gyöngébbekkel szemben, akik tisztelik és becsülik mindazokat, akik érdemes munkát végeznek, akikben megvan a lelkesedés minden szép és jó iránt, de megvan az akaraterő is, hogy azt megközelíteni tudják - ezekből lesznek a megbízható, jellemes férfiak.

    1944-ig bezárólag minden évben három, azóta meggyöngült anyagi helyzetem miatt évente egy olyan sokat ígérő ifjúnak a jutalmazását ajánlottam fel a tanári kar döntésére ezen ",jellemdíjat" abban a hitben, hogy ez a jutalomdíj egy erkölcsi kötelezettség alapja lesz a jutalmazottra, hogy a beléje helyezett bizalomnak minden körülmények között megfelelni igyekezzen. A nagyobb hatás elérése érdekében a jutalmazásról az illető diák írásbeli értesítést is kapott. (Lásd az előljárósági ülések 1934., 1936. évi jegyzőkönyveinek 124., illetve 293. oldalát, a 467/1934., 372/1936., 89/1939., 21/1940., 278/1940., 159/1941., 54/1942., 289/1943., 92/1944., 85/1948. sz. iratokat.) A jutalmazottak névjegyzékét ide csatolom. 14. Egyébként is gyakran adtam a líceum és tanonc-tanfolyam részére pénzadományokat azok fenntartására, s könyvadományokat a tanulók jutalmazására, amint az kitűnik a 623/1926., 316/1934., 344. és 345/1937., 369/1938., 316/1934., 156/1939., 201. és 266/1939.,15,/1940., 19., 210. és 262/1941., 102/1944. sz. iratokból. A tanévek mindegyikében az évzáró előtt a lapok útján felkértem a magyar közönséget, hogy jól tanuló és derekasan viselkedő ifjaink részére adjon pénz- és könyvjutalmakat. E felhívások mindig eredményesek voltak.

  14. Az iskola csak általános műveltséget ad, de nem bocsátkozhat részletekbe. Azon célból, hogy líceumi növendékeink szabad idejükben s főleg a nagy szünidőben irodalmi, fizikai, zeneirodalmi, stb. kérdésekkel foglalkozzanak, barátaim áldozatkészségének az igénybevételével évente számos pályadíjat írtunk ki, amelyekre igen szép pályamunkák érkeztek be. (Lásd a 28/1943. sz. iratokat.)

  15. Egyrészt Schill József - egyházközség egykori nagyérdem- elnöke - emlékezetének ébrentartását, másrészt az önképzést szolgálta azon, a Kölcsey Irodalmi Egyesületnél tett és elfogadott indítványom, hogy arcképének megfestése helyett a líceum mind a 8 osztályában évente fogalmazási és helyesírási versenyt rendeztessen. A díjak biztosítására főleg én adtam megfelelő összeget a Kölcsey Egyesületnek.

  16. Nagy gondot fordítottam a líceumnál és az elemi iskolánál felállított iskola-szövetkezetek megfelelő működésére. Nem hagytam azokat magukra, hanem az elnökletem alatt álló Önsegély Hitelszövetkezet útján részükre kamatmenetes beszerzési kölcsönöket folyósítottam, és a takarékossági ösztön felkeltésére évente 30 darab betéti könyvet osztottam ki 50-50 lejes betéti összeggel olyan elemi iskolás növendékek részére, akik hajlandóaknak nyilatkoztak a betétgyűjtést maguk folytatni. A legszebb szövetkezeti tevékenységet kifejtett növendék részére a szövetkezet részérol évente ugyancsak jutalmakat adtam. Tízéves szövetkezeti elnöki évfordulóm alkalmából, szándékomnak megfelelően a szövetkezet külön is adott egy nevemről elnevezett jutalomdíjat. A szövetkezetek közgyűlésein megjelentem, s ott a szövetkezetek jelentőségét ismertettem.

  17. Az egyházközség Mosóczy-telepi épületének egy részében éveken át napközi otthont tartottunk fenn, ahol nemzetiségre s vallásra való tekintet nélkül naponta 50-65 gyermek állott szakértő gondoskodás alatt, s ingyen ellátást is kaptunk. Ugyanezen épület egy másik részét ingyenes csecsemő-beteggondozó részére használtuk fel.

  18. Az egyházközség az aradi római katolikus fiú-líceumot l919-ben létesítette. Ezt követte a róm. kat. óvoda, majd a róm. kat. elemi fiú-iskola felállítása. Ezek elődeim áldozatos munkájának eredményei 1938-ban jutott tudomásomra, hogy az aradi fiútanonc-iskolában, annak túlzsúfoltsága miatt, elsősorban a magyar fiúkat nem vették fel. A tanonciskola el nem végzése pedig nagy hátrányt jelentett volna az ipar terén való boldogulásukban. Azonnal megindítottam az eljárást, hogy megszerezzük a tanonciskola megindításához szükséges engedélyt. Kétévi küzdelem után ezt meg is kaptuk, s a tanonc-tanfolyam 1940. őszén megnyílt és 1944. év végéig működött évi 160-280 növendékkel. E tanfolyam fenntartási költségeinek a fedezetére - más alap hiányában - kénytelen voltam 1939-ben "Katolikus Bált", 1940. és 1941-ben "Katolikus Teát" és 1940-ben "Magyar Iskolanapot" rendeztetni, s ezek szép jövedelme fedezte a fenntartás költségeit. (Lásd 250/1939., 157. és 257/1940. és 110/1940. sz. iratokat.)

  19. 1940-ben, kezdeményezésemre az összes katolikus fiú- és leányiskolák részvételével közel 1000 növendékkel az Aradi Athleticai Club sporttelepén Magyar Iskolanapot rendeztettem. Az ifjúság a katolikus líceum épületéből az előljárósággal, a tanári s tanítói testület élén vonult ki a reggeli órákban, a katolikus és református istentisztelet és az én megnyitóbeszédem után egy egész napon át tornamutatványokat és játékokat mutatott be. Közel 5000 egyén jelent itt meg, akiknek az egész napi ellátásáról a figyelmes rendező bizottság gondoskodott. Az ünnepély emlékét az egyházközségi irodában elhelyezett s igen sok fényképfelvételt tartalmazó album őrzi. Elmondott beszédem szövegét csatolom. (Lásd a 110/1940. sz. iratokat, az 1940. és 1941. évi közgyűlési jegyzőkönyvek 17., illetve 14. oldalait.)

  20. Azon szociális cél megvalósítására, hogy a Séga külvárosában lakó munkások gyermekei napközben ne maradjanak gondozás nélkül, 1940 őszén a magam által előteremtett alapból Ségában egy Magyar Napközi Otthont építtettem. Ezen épületben naponta 50-60 gyerek részesült szakszerű gondozásban és ellátásban. Annak kezelését a ségai róm. kat. egyházközségnek adtuk át. Úgy hiszem, rajtam kívül Aradon senki sem épített napközi otthon részére helyiséget. Az építkezés történetét egy külön fejezetben írtam meg, ami az egyházközség irattárában található. Sok akadályba ütközött az épület létrehozása, és ezért büszke vagyok arra, hogy mégis sikerült megvalósítani, s ezzel elhárítva azt a veszélyt, hogy a megfelelő felügyelet és ellenőrzés nélkül felnövő gyermekek a züllés veszélyének és betegségeknek legyenek kitéve; lehetővé lett téve azon demokratikus gondolat, hogy ezekbol kellő gondozás és nevelés mellett majdan a társadalom megbízható és értékes tagjai kerüljenek ki. Három évig állott ez az épület a Magyar Napközi Otthon szolgálatában. 1945-ben állami iskola céljára lett felhasználva. (Lásd a 114/1939., 258/1939, 205., 136., 247/1940., 75/1941, 11/1942., sz. iratokat, s a választmány 1940. VII. 31. és 1941. II. 7-i ülésének jegyzőkönyveit.)

  21. Arad megyében a Mi Asszonyunkról elnevezett zárda által fenntartott négyosztályos gimnázium volt az egyetlen magyar nyelvű leány-középiskola. Fontosnak találtam, hogy a magyar lányok ne elégedjenek meg a 4 középiskolai végzettséggel, mert ez esetben a műveltség terén nagyon elmaradnának. Azon nézeten voltam, akik tanulni szeretnek és tudnak, tehát az arravalóknak feltétlenül tovább kell folytatniuk a tanulást. Majdnem minden évben előterjesztéssel éltem a Közoktatási Minisztériumnál a zárdai leánygimnáziumnak 8 osztályos líceummá való kiterjesztése érdekében. Sajnos, eredménytelenül. Ez ügyben egy ízben a temesvári püspök úr elé vezettem egy népes küldöttséget. Végül a kérdés oly módon nyert megoldást, hogy a tovább tanulni kívánó leányok egy része a nagyszebeni tanítóképzőben folytatta tanulmányait, részben pedig magántanulóknak iratkoztak be a Moise Nicoara Líceumba, s a katolikus líceum tanárai készítették őket elő a vizsgára. Ez a megoldás nagyon bevált. (Lásd az 53/1943. sz. iratokat.)

  22. Tekintettel arra, hogy a székely leányok nagy tömege helyezkedett el Aradon mint háztartási alkalmazott, akik távol a szülői otthontól minden ellenőrzés nélkül maradtak, ami erkölcsi tekintetben hátrányosnak mutatkozott, alkalmat adtam arra, hogy vasárnap délutánonként a katolikus líceum tornatermében összegyűlhessenek, ahol a szociális nővér nekik rövid, művelődést előmozdító előadásokat tartott, játszadoztak, énekeltek. (Lásd a 100/1940. sz. iratokat.)

  23. Iskoláink növendékeinek nagy százaléka református, lutheránus volt. Soha különbséget nem tettünk közöttük és a katolikus növendékek között, sem tanulmányaik elbírálása, sem a tandíjmentesség és jutalmak odaítélése tekintetében. Kitűnik ez az iskolaigazgatók jelentéseiből s kihangsúlyoztam azt a református presbitériumhoz intézett, álláspontunkat megvilágító 326/1939. sz. levelemben is.

  24. A zsidóság ellen tett kormányhatósági intézkedések idején, amikor házaikat elvették, nagy mennyiségű ruha-beszolgáltatást kellett tenniük, nem utazhattak, keresztény háztartási alkalmazottat nem tarthattak, lakbérük tekintetében védelmet nem élveztek, közhatósági állásaikat elvesztették, orvosaik csak zsidókat kezelhettek, stb. - az akkor létezett ideológiai felfogás következtében kilátástalan lett volna a humanizmus jegyében érdekükben egy kisebbségi alakulatnak bármily lépést tenni. Eredmény helyett ez csak retorzióval járt volna. De mivel ezen intézkedések a katolikus hitre áttért zsidókra is kiterjedtek, feljogosítva érzem magam, hogy ezek érdekében a temesvári katolikus püspökséghez forduljak, közbenjárást kérve, hogy ezen katolikus híveink mentesítve legyenek a zsidóságra vonatkozó megszorító rendelkezések alól. Fellépésem eredménnyel is járt, s az áttért zsidók mentesítve lettek a ruha-beszolgáltatás, az utazási tilalom s keresztény háztartási alkalmazottak tartásának tilalma alól. (Lásd a 328/1941. sz. iratot.)

  25. 1944. augusztus havában - amikor Románia kilépett a német birodalom szövetségéből - az aradi magyarság több vezetőivel együtt én is internálva lettem. Tíz nap múlva hazaengedtek. Amikor ez év szeptember havában a magyar hadsereg bevonult Aradra, visszaemlékezve az Észak-Erdélyben történtekre, attól tartottam, hogy a magyar hadsereg vezetői itt is túlhajtott intézkedéseket tesznek. Ezért humanizmusból és becsületből a velünk évtizedeken át együtt élő nemzetiségekkel szemben, úgy véltem helyesnek, hogy meg kell őket védenünk az erőszakos intézkedésekkel szemben. Minthogy az eljárásra hivatott Magyar Népközösség vezetői még internálva voltak, úgy gondolkodtam, a magyar egyházak nevében kell fellépnünk. Közöltem is nézetemet Argay György lutheránus püspökkel, aki azt helyesnek találta, s a másutt részletesen megírott eljárásunk eredményeként sikerült a románsággal szemben tervezett internálást teljesen elhárítanunk, a zsidósággal szemben elrendelt gettó létesítését pedig mindaddig elhúznunk, amíg Sztálingrádtól kezdődőleg diadalmasan előrenyomuló orosz csapatok Aradra is bevonultak, s a zsidóságot ebből a kritikus helyzetből véglegesen kimentették.

  26. Elnöki tisztem átvétele után egyik legfőbb teendőmnek ismertem az egyházközség adórendszerének új, helyesebb, igazságosabb, progresszív, így demokratikusabb alapra helyezését. (Lásd az előljárósági ülés 1937. III. 13-i ülésének jegyzőkönyvét a 326. oldalon.)

  27. A katolikus elemi iskola 7 osztályúvá fejlesztésével kapcsolatban gondoskodtam a líceum épületének 3 új tanteremmel való kibővítéséről. (Lásd a 99/1943. sz. iratot.) A Mosóczy-telepi ingatlanunk játszóterének kiegészítésére pedig - minthogy ott alkalmas időben internátust óhajtottunk létesíteni - másfél telket vásároltam. (Lásd a 340/1941. sz. iratokat s az ingatlanaink történetének II. kötetében a 217. oldalt.)

  28. 1929-ben a javaslatomra első ízben megrendezett Magyar Bál nagyon szép, 396 000 lejt kitevő tiszta jövedelme ugyancsak javaslatomra a kolozsvári szegény magyar egyetemi hallgatók s részben az aradi katolikus líceum támogatására lett felhasználva. Gondosan ügyeltem arra, hogy az évről évre ezen célra megrendezett bál jövedelméből mindig jusson magyar tannyelvű líceumunknak, amely annyi szegény magyar fiú tanulmányait van hivatva elősegíteni. (Lásd a 177., 348/1929., 171., 272/193., 402., 6222/1929., 228/1932., 266/1933., 316., 344/1934., 52., 61/1940. sz. iratokat.)

  29. A tanítóhiány megoldása kérdésében sikerrel tudtam intézkedni. Azok, akik a Romániában élő magyar ifjúság nevelésének kérdését állandóan figyelemmel kísértük egyre aggasztóbbnak láttuk azt, hogy a magyar tannyelvű iskolák magyar tanárainak száma is mindinkább csökken, mert utánpótlás nincsen. Azon véleményen voltam, hogy ezen kérdés fölött egyszerű megállapítással nem szabad napirendre térni, hanem az itt élő magyar nemzedékkel szemben érzett felelősségünk tudatában mindent meg kell tennünk, hogy a tanárhiány megszüntetéséről lehetőleg gondoskodjunk, s ne legyünk kitéve annak a fatális helyzetnek, hogy a magyar ifjúság magyar nyelven történő neveléséről a magyar tanárok hiánya miatt kelljen lemondanunk.

    A megoldás módját abban találtam, hogy líceumunk növendékei - s azok szülei - körében propagandát kezdjünk a végett, hogy a tanári hivatás fontosságának átérzésével s a fajunk szükségletei iránti kötelesség belátásával ismerjék fel annak szükségességét, hogy itt maradjanak s valamely román egyetem bölcsészeti karára iratkozzanak be.

    Az anyagi nehézségek legyőzésére javaslatom az volt, indítsunk propagandát egyházaink, a Magyar Népközösség, véndiákjaink, egyesületeink, még meglévő pénzintézeteink és iparvállalataink körében azért, hogy a tanári pályára jelentkezőknek egyetemi éveik alatt a megélhetéshez szükséges anyagi segítséget nyújtsanak.

    Javaslatom megértésre talált. A temesvári Magyar Népközösség 2-2 tanári és tanítói ösztöndíjat létesített, s ugyanezt tette a brassói Magyar Népközösség is. A gyulafehérvári egyházmegyei hatóság a nagyszebeni tanárjelöltek elhelyezésére egy árvaházi épületet ajánlott fel.

    Az aradi Magyar Népközösség négy tanárjelölt részére összesen 160 000 lej évi ösztöndíjat helyezett kilátásba, az Aradi Kölcsey Irodalmi Egyesület e célra 10 000 lejt és én ugyancsak 10 000 lejt ajánlottunk fel.

    Volt is Aradon öt jelentkező a tanári pályára. Sajnos, akcióm Aradon mégis eredménytelen maradt, mert a katonai behívások következtében az lehetetlenné vált. (Lásd a 10/1942. sz. iratokat.)

  30. Az 1938. évi közgyűlésünkön megpendítettem az eszméjét annak, hogy leszármazók nélküli vagyonosabb híveink emlékezzenek meg végrendeletükben adományaikkal egyházközségünk tanintézményeiről, hogy ezek jövedelméből lehetséges legyen azok fenntartása akkor is, ha az egyre szegényedő magyarság erre önmagában képtelen volna. Ez eszme érdekében röpiratot is adtam ki, s hivatkoztam a Bethlen Kollégium példájára. Felhívásomnak volt eredménye. Aradon egy emeletes házat hagyott reánk néhai Nagy Orbánné, s még hárman készítettek végrendeletet ily értelemben, de ezek már nem jártak eredménnyel egyházközségünkre.

  31. Gondom volt arra, hogy a romániai könyvpiacon megjelent magyar könyveket megrendeléseinkkel támogassuk. Különösen tettem ezt a Kölcsey Irodalmi Egyesület által kiadott úgynevezett Fecskés-könyvekre vonatkozólag. Kettős célt igyekeztem ezzel elérni: alkalmas jutalomkönyveket szerezni növendékeink részére, s megrendeléseinkkel elősegíteni e könyvek erkölcsi és anyagi sikerét. (Lásd a 97/1944. sz. iratokat.)

  32. Egyházközségünk tagjainak túlnyomó része magyar nemzetiségű, s csak egy kisebb rész német. Azon elv alapján, hogy amint a magyarok ragaszkodunk anyanyelvünk használatához, úgy ezt tiszteletben kell tartanunk német nemzetiségű híveinkkel szemben is; a velük való levelezésben a német nyelvet használtuk, s egyébként is a legnagyobb előzékenységgel viseltettünk velük szemben. (Lásd a 9.,182/1940., 94/1941., 118., 191/1942. sz. iratokat.)

  33. Egyházközségünk 1919-ben történt megalakulásának közvetlen indoka az volt, hogy az államosított Bibich-féle római katolikus líceum helyett annak folytatásaként egy magyar tannyelvű líceumot állítson fel, amire a törvények engedélyt adtak. Ezen líceum fenntartása érdekében egyházközségünk vezetősége mindig kitartó és semmi fáradtságtól vissza nem riadó munkát végzett.

    Líceumunknak nem volt nyilvánossági joga, s annak hatása alatt 1936-ban - amikor az elnöki tisztet átvettem - a növendékek száma már 128-ra csökkent. Éppen ezért állandóan felszínen tartottam ezt a kérdést, s egyetlen alkalmat sem hagytam elmulasztani, hogy az Aradon járt kisebbségi miniszternél, a legfőbb állami ellenőrnél, a temesi kormányzónál, a többször változó prefektusoknál ez ügyben személyesen, s az egyházmegyei hatóságnál, a kormánynál magam szerkesztette emlékiratokkal közbenjárjak. Sikerült is végre kiküzdeni, hogy 1939. szeptember havától kezdődően a líceum 3 első osztálya megkapta a nyilvánossági jogot, s 1940. szeptember 1-jével az ki lett terjesztve a IV. osztályra is. Bár annakidején ígéretet kaptam a kisebbségi minisztertől, hogy a nyilvánossági jog évente fokozatosan ki lesz terjesztve, ez 1941-tol kezdődően elmaradt. A líceum a teljes nyilvánossági jogot csak a mai demokratikus rendszer idejében kapta meg 1945-ben.

  34. Egyházközségünk javára igen sok díjtalan ügyvédi munkát végeztem, így: az illetékegyenérték-adó ügyében évről évre egy félmillió lejt meghaladó adóbírság ügyében, díjtalanul szerkesztettem adásvételi szerződéseket, végrendeleteket. (Lásd a 16., 17., 349/1940., 125., 126/11941. sz. iratokat.) Eljártam az iskolasegély kérdésében Arad városnál. (Lásd a 98/1941. sz. iratot.)

  35. Megírtam az egyházközség ingatlanainak (líceumépület, Mosóczy-telepi ház, Szilvássy-telepi kápolna, Ségai Napközi Otthon, Mosóczy-telepi templom) történetét több kötetben, összeállítottam a katolikus líceumba járó növendékek jegyzékét fennállásának egész tartamáról, megírtam az egyházközség történetének első kötetét, s összeállítottam egy kötetben megemlékezéseinket az egyházközség volt vezetőnek tevékenységéről.

  36. Szívemen hordva a magyar tannyelvű iskoláink érdekeit, az iskolai sérelmek megszüntetése kérdésében a Magyar Népközösség részére egy előterjesztést állítottam össze 33 ponttal. Ezek egyikében kértem az iskolába már nem járó magyar ifjúság részére esti továbbképző tanfolyamok létesítését, valamint úgynevezett vasárnapi iskolákét is.

    Az esti továbbképző tanfolyamokat csak a mai demokratikus kormány létesítette. Lehetőséget adva ezzel a magasabb iskolai képesítés megszerzésére azoknak, akik kenyérkereseti okokból tanulmányaikat annak idején nem folytathatták. (Lásd a 209/1942. sz. iratot.) Itt jegyzem meg, hogy az első világháborúban mint századparancsnok felhasználtam az alkalmat arra, hogy a hozzám beosztott póttartalékos tanítókkal iskolát tartottam minden analfabéta katonával, s sikerült elérnünk, hogy minden katonám megtanult írni-olvasni. Ezt tanúsítani tudják: Mot Tódor, aradi (str. Privighetoarei) Bertók Lajos (Leucutia 44), Svet János, mureseli lakos.

  37. Szerettem szépíteni is azt, ami az egyházközségé. Ezért a katolikus líceum épületének hátsó - Ciontea utca felé eső - részén a régi rozoga fakerítés helyett szép téglakerítést és tömör vaskaput építtettem, s a két udvar oldalrészeit ugyanezen okból jegenyefákkal ültettettem be; a Mosóczy-telepi telkünkön nagyon sok gyümölcsfát ültettettem.

  38. Az évi közgyűlések beszámolóiból megállapítható, hogy 8 évi elnöki működésem ideje alatt az egyház község vezetésénél állandóan azt a jelszót tartottam szem előtt: minden évben alkotni kell valamit. Vagy maradandó befektetést eszközölni ingatlanainkban, vagy olyan eszméket felvetni és megvalósítani, amelyek hathatós módon elősegítik egyházközségünk célkitűzéseinek minél jobb megvalósítását, mert haladás csak így lehetséges. Ezen jelszó betartásánál az első négy év volt a legeredményesebb, mert az 1940-ben a bécsi döntés által a magyar kisebbséggel szemben teremtett rossz atmoszféra a második négy évben tevékenységem nagyobb részét a védekezésre kényszeríttette, megvédeni tanintézményeinket az ellenük felsorakoztatott számos veszedelemmel szemben, amelyek létünket veszélyeztették. Sajnálatos, hogy ezt a megsokasodott erőkifejtést nem lehetett teljes egészében építő munkára fordítani, ami az egész országnak javára vált volna. De még akkor is nem elégedtem meg a létező helyzettel, hanem állandóan azzal foglalkoztam, miként fejleszthetjük jobban tanintézményeinket, s így egyházközségünk minél jobban betöltse hivatását. Bármily nehézségeink voltak, óvakodtam kishitű lenni, s megtorpanva a felmerült nehézségek előtt, fel sem venni a küzdelmet azok legyőzésére. Évi közgyűlési jelentéseink tanúsítják, hogy fáradozásom nem volt eredménytelen s minden évtől sikerült kimutatni egy-egy újabb célkitűzés megvalósítását.

    Amint egyik közgyűlési beszédemben annak kifejezést adtam, főgondom volt mindenkor gondoskodni arról, hogy iskoláinkban szorgalmas, önmagukban joggal bízó, derék és jellemes ifjakat neveljünk. Semmit sem tartottam fontosabbnak mint azt, hogy az új nemzedék tudjon minden helyzetben tetőtől talpig férfi lenni, kötelességeit lelkiismeretesen teljesíteni, embertársaival szemben becsületesen viselkedni, a humanizmus elveit mindenkor betartani.

    Ugyancsak főgondom volt tanintézeteink tanulóit igazi keresztény életre és életfelfogásra nevelni - a más vallásúak érzékenységének legteljesebb tiszteletben tartásával -, és azt szerettem volna elérni, hogy a felnőttek is jó példaadással járuljanak hozzá ezen keresztény felfogás megerősödéséhez. Keresztény felfogás alatt azonban nem csak azt értem, hogy tartsuk be az egyház parancsait a misehallgatás, imádkozás, gyónás, külső magatartásunk tekintetében, hanem főleg azt, hogy az egyház és vallás erkölcsi parancsainak a gyakorlatba való átvitelében nyilatkozzon meg kereszténységünk. Szeressük és ne gyűlöljük - támogassuk s ne irigyeljük egymást; gyakoroljuk a jó cselekedeteket: a segítségre szorulókat támogassuk munka adásával, vagy arra neveléssel, a munka eszközeihez való juttatással, adományainkkal. Vegyünk részt a karitatív és minden olyan egyesülés munkájában, melynek célja az általános boldogulás előmozdítása, a szegények és betegek könnyeinek letörlése, s ne tegyünk semmi olyat, amit nem szeretnénk, ha mások cselekednének velünk. Szerintem ezek a kereszténység igazi alapelvei, s ezeket szerettem volna iskoláink révén a köztudatba is átvinni. Szerettem volna növendékeinket annak az elvnek az igazságára rávezetni, hogy a jövőben az emberek értékét annak az emberiség érdekében kifejtett munkája fogja megszabni. Tehát minden alkalmat meg kell ragadnunk arra, hogy az emberiség számára minél hasznosabbá tegyük magunkat.

    Nagyon kedvemre való munka volt az, amit az egyházközségnél a magyar ifjúság minél jobb felnevelése érdekében végeztem. Mindig szerettem az ideális feladatokat, amelyek a realitásba átvihetők. Egyházközségünk anyagi megalapozása, iskoláink kiépítése és minél jobb felszerelése, növendékeink minél célszerűbb felnevelése ezek közé tartatoztak. Elnökségem nyolc esztendeje alatt alig volt ünnep- és vasárnap, melynek délelottje vagy délutánja pihenés helyett nem arra ment el, hogy valamely ifjúsági előadáson, egyházi ünnepen, lelkigyakorlaton, a szomszédos egyházközségek közgyűlésein, tea- s egyéb estélyein kellett megjelennem. Hétköznapokon is átlagmunkaidőm egyötöde az egyházközségi és iskolai ügyek elintézésére, memorandumok szerkesztésére ment el.

    Szabadidőt fordítottam arra is, hogy forrásmunka gyanánt összeállítottam négy nagy kötetben a katolikus líceum, a Magyar Napközi Otthon felépítésére és egyéb ingatlanainak megszerzésére, a Szilvássy-telepi kápolna és Mosóczy-telepi templom építkezésére, iskolasérelmeinkre vonatkozó adatokat. Úgy hiszem, ezzel hézagpótló munkát végeztem, mert tapasztalatból tudom, hogy ezek az adatok egyébként mily hamar feledésbe merülnek. A házi nevelés fontosságáról a Kölcsey Irodalmi Egyesület úgynevezett Élet Iskolájában is tartottam egy egyórás szabadelőadást.

  39. Az egyházközség javára kifejtett munkámban annak hivatott testületeiben mindig teljes támogatásban részesültem. Nem győzök eléggé hálás lenni, különösen az előljáróság s az iskolaügyi bizottság tagjainak - akik elé minden fontosabb ügyben a határozathozatal tartozott -, s akik mindig teljes megértéssel fogadták jól megfontolt javaslataimat, s akikre mindenkor bizton számíthattam, hogy segítségemre lesznek elnöki teendőim ellátásában.

    Nyolcévi elnöki működésem ideje alatt soha semmi félreértés közöttünk fel sem merült. Dr. Lakatos Ottó, majd dr. Vass Tibor plébánosok, dr. Parecz Béla, dr. Prohászka László, dr. Borsos Béla, Fischer Aladár, Alföldi Pál, Boros Béni, Török Dezső, Návrády Ágoston nagy értékű támogatását mindenkor kedvesen fogom emlékemben megőrizni.

    Egyházközségi elnöklésemmel kapcsolatos, hogy 1944. augusztus havában az aradi magyarság több vezető egyéniségeivel együtt internálva lettem, s innen tíz nap múlva szabadultam.

    Elnöki székfoglalómban kijelentettem, hogy előzetes programot nem adok, de minden erőmmel azon leszek, hogy az egyházközség célkitűzéseinek megvalósítását minél inkább lehetővé tegyem. A fentebb előadottak szerint igyekeztem ígéretemnek eleget tenni. Nem tudom, hogy tevékenységem eredményeit egy kívülálló személy hogyan ítéli meg és értékeli. Az azonban kétségtelen tény, hogy a gondjaimra bízott intézmények működésem ideje alatt állandóan fejlődtek és előrehaladtak, már megszerzett jogainkból semmit fel nem adtam és el nem veszítettem.

    Fentebb leírt tevékenységemet igazolják az egyes pontoknál megjelölt adatok, valamint igazolhatják: dr. Parecz Béla, Petőfi u.1., Alföldi Pál, Anatol France u. 3. II. e., dr. Berthe Nándor, Sincai u.20., Láng István, Calvin u. 46., Návrády Ágoston, Blanduziei u. 26., Schweitzer József, Gh. Ionescu u. 13 sz. aradi lakosok.

    Abban az időben, amikor az egyházközségnek elnöke voltam, nem volt uralkodó szempont a demokrácia hangoztatása. De amint ezen összefoglalás adataiból kitűnik - úgyszintén a közgyűléseken elhangzott beszédeimből -, demokrata és humanista felfogásból kiindulva már akkor minden lehetőt megtettem az én csekélyebb hatáskörömben s korlátozott anyagi eszközeimhez képest, hogy a földműves- és ipari munkásosztályhoz tartozó növendékeknek - ha arra valók - alkalmat adjak a maguk legjobb kiképezésére. Csak rajtuk múlott, ha a kínálkozó alkalmat akár lustaságból, akár nemtörődömségből elmulasztották.


    Folytatás ...