Az aradi római katolikus egyházközségnél kifejtett egyéb tevékenységem


A római katolikus főgimnázium


  1. Elnöki tisztemnek 1936-ban történt átvétele után egyik legfőbb teendőmnek ismertem fel az egyházközség anyagi helyzetének biztosabb alapokra helyezését. Ezért kezdeményezésemre az egyházközség adórendszerét új, helyesebb, igazságosabb, progresszív és így demokratikusabb alapra fektettük, s ezzel a nagy költségvetéssel dolgozó egyházközségünk pénzügyi helyzetét szilárdabban megalapoztuk. (Lásd az elöljárósági ülés jegyzőkönyvét 1937. március 13-ról a 326. oldalon.)

  2. Amikor a katolikus fiú-tanonciskola megnyitásának engedélyét megszereztük, azon feltevésben voltunk, hogy annak fenntartását az aradi magyar iparos-társadalom fogja biztosítani - erre vezetőjük, Reinhardt Gyula előzetes tárgyalások alkalmával ígéretet is tett -, s egyházközségünknek e tanfolyam létesítéséhez csak helyiséget és fűtést kell szolgáltatni. Kellemetlen meglepetést okozott, amikor a tanonctanfolyam létesítésekor kiderült, hogy az iparos-társadalomra a fenntartás költségeinek fedezeténél nem számíthatunk, mert a különböző iparos szervezetek nem voltak tisztán magyarok.

    A tanonc-tanfolyam megkezdését semmi esetre sem akartam elhalasztani, sem erről a megszerzett jogról lemondani. Úgy segítettem magamon, hogy 1939-ben egy Katolikus Bált, 1940-ben egy Katolikus Teát rendeztem; s egy évben az elmaradó Katolikus Tea helyett gyűjtést rendeztem, és ezek szép jövedelmét fordítottam a tanonc-tanfolyam fenntartásának költségeire. (Lásd 250/1939., 257/1940. sz. iratokat.)

  3. Ugyanezen célra 1940. június havában, kezdeményezésemre az összes katolikus fiú- és leány-iskolák részvételével - közel 1000 növendékkel - Magyar Iskolanapot rendeztettem az Aradi Athleticai Club sporttelepén. Az ifjúság a katolikus líceum épületéből az elöljáróság tagjai, a tanári s tanítói testülettel az élén vonult ki, s katolikus és református istentisztelet szolgáltatása és az én megnyitó beszédem után (csatolva az e napról készült fényképalbumhoz) egy egész napon át tornamutatványokat, játékokat mutattak be, a székely leányok pedig bemutatták nemzeti viseletükben szokásos táncaikat. Közel 5000 ember jelent meg ezen a Magyar Iskolanap ünnepélyen, akiknek egész napi ellátásáról a figyelmes rendezőség gondoskodott tíz bográccsal működő konyhájában, hideg ételeket, süteményeket, fagylaltot, sört, bort árusító sátraiban. 80000 lejjel járult hozzá ezen ünnepély jövedelme a tanonc-iskola fenntartásához.

    A rendezést Návrády Ágoston katolikus elemi iskolai igazgatóval az élen a tanítói testület látta el nagy agilitással, a szülők és jótékonysági intézmények bevonásával, és Blénessy Béla tornatanár segítségével - s annak az anyagin kívül az erkölcsi sikere is igen nagy volt. Az ünnepély emlékét az egyházközségi irodában elhelyezett, igen sok fényképfelvételt tartalmazó album őrzi. (Lásd a 110/1940. sz. iratokat, az 1940. és 1941. évi közgyűlések jegyzőkönyveit.)

  4. A katolikus fiú-iskolának hétosztályúvá történt kifejlesztésével kapcsolatban a líceumi épülethez fokozatosan még három tantermet építtettem az 1938., 1940. és 1941. években. (Lásd a 99/1943. sz. iratot.)

  5. A Mosóczy-telepi ingatlanunk játszóterének kiegészítésére - mert ezen ingatlanunkat mindig arra szántuk, hogy ott alkalmas időben katolikus elemi iskolát, vagy internátust létesítsünk-, kezdeményezésemre még másfél telket vásároltunk, megelőzni kívántuk azt, hogy ezen telkeket mások megvásárolják, s ezzel a terjeszkedés lehetősége végképpen megszűnjön. (Lásd az épületre vonatkozó történeti adatokat a 340/1941 sz. és ingatlanaink II. kötetének 217. oldalát.)

  6. Ingatlan-vagyonunkat azzal is növeltem, hogy amikor az aradi minorita rendház egy bankadóssága miatt nehéz helyzetbe került, előterjesztésemre az egyházközség megvásárolt tőle négy kat. hold szántóföldet, de azt egyidejűleg az aradi római katolikus plébánia rendelkezésére bocsátotta parochiális szesszió céljára. (Lásd az ingatlanaink története II. kötetének 339. oldalát.)

    Tervbe vettem, hogy fokozatosan s anyagi tehetőségünkhöz képest ezt felnöveljük 32 holdra - tekintettel arra, hogy a plébániának parochiális szessziója nincsen -, de ez a későbbi áremelkedések és az egyházközség nehezebb anyagi helyzete miatt elmaradt.

  7. Pénzügyi helyzetünk védelme érdekében gondosan vigyáztam arra, hogy, hozzájussunk minden, a törvényben biztosított anyagi segélyhez. Mind az egyházmegye iskolai bizottságában - amelynek állandó tagja voltam -, mind a Magyar Népközösség útján sérelmeztem azon visszás helyzetet, hogy a német tannyelvű elemi iskolák államsegélyben részesülnek, míg a magyar tannyelvű felekezeti elemi iskolák nem. Távol áll tőlem azon benyomást kelteni, hogy ennek eredménye volt a kérdés oly rendezése, hogy elemi iskolánk s óvodánk két éven át tanerőnként 700 lej havi állami segélyben részesült - de legalábbis hozzájárultam ehhez e kérdés állandó felszínen tartásával. Észak-Erdély 1940-ben történt átcsatolása után a nemzetnevelésügyi minisztérium ezen segély további kiutalását felfüggesztette, s azt többszöri előterjesztésem dacára sem utalta ki, sőt kifejezetten megtagadta. (Lásd a 113/1942. sz. iratokat.)

  8. Arad városa több éven át megtagadta a felekezeti elemi iskoláknak óvodáknak a dologi szükségletek fedezésére szolgáló évi segély kiutalását, holott az a közigazgatási törvény végrehajtási utasítása értelmében a felekezeti elemi iskolákat és óvodákat is megillette. Szívós munkával s dr. Márta Sándor bánsági kormányzónál közvetlenül történt személyes közbenjárásom eredményeként Arad városa 1940-től kezdődően mindkét tanintézet részére néhány éven át megfelelő összegű segélyt utalt ki. (Lásd a 98/1941. sz. iratokat.)

  9. Pénzügyi helyzetünk védelme érdekében gondosan vigyáztam arra, hogy adózási kérdésekben sérelmet ne szenvedjünk. Ezekkel a kérdéssel - díjmentesen teljesített - ügyvédi munkával magam foglalkoztam, már Schill József elnöksége idején is, mint aki azokat legjobban ismerte, s annak eredménye volt, hogy az illetékegyenérték-adó ügyében a kérdés gondos előkészítésével sikerült elérnem annak bírói megállapítását, hogy egyházközségünk azt nem köteles fizetni, és ezzel mentesítve lett ezen eléggé tetemes adófizetés alól, amit előzőleg éveken át fizetni kellett. (Lásd a 16-17-1940., 349-1940., 125-126/1941. sz. iratokat.)

  10. 1929-ben javaslatomra első ízben megrendezett Magyar Bál nagyon szép - 396000 lejt kitevő - tiszta jövedelme ugyancsak javaslatomra részben a kolozsvári szegény magyar egyetemi hallgatók s részben az aradi katolikus líceum támogatására lett felhasználva. Gondosan ügyeltem arra, hogy ezen évről évre megrendezett bál jövedelméből magyar tannyelvű katolikus líceumunk - amely annyi szegény magyar fiú tanulmányait volt hivatva elősegíteni - mindig kapjon egy megfelelő összegű támogatást. (Lásd a 177, 348/1929., 171, 272/193., 402, 622/1929., 228/1932, 266/1933., 316, 344/1934., 52, 61/1940 sz. iratokat.)

  11. A tanítóhiány pótlása kérdésében sikerrel tudtam intézkedni. Azok, akik a Romániában élő magyar ifjúság nevelésének kérdését állandó figyelemmel kísértük, egyre aggasztóbbnak láttuk azt, hogy a magyar tannyelvű iskolák magyar tanárainak száma is mindinkább csökken, mert utánpótlás nincsen.

    Azon a véleményen voltam, hogy ezen kérdés fölött egyszerű megállapítással és tudomásul vétellel nem szabad napirendre térnünk, ha az itt élő magyar nemzedékkel szemben érzett felelősségünk tudatában a magunk részéről gondoskodjunk, s ne legyünk kitéve annak a fatális helyzetnek, hogy magyar ifjúságunk magyar nyelven történő neveléséről a magyar tanárok hiánya miatt kelljen lemondanunk.

    A megoldás módját abban találtam, hogy katolikus líceumunk növendékei - s azok szülei - körében propagandát kezdjünk avégett, hogy a tanári hivatás fontosságának átérzésével s a fajunk szükségletei iránti kötelesség belátásával ismerjék fel annak szükségességét, hogy itt maradjanak, s valamelyik román - lehetőleg a nagyszebeni - egyetem bölcsészeti karára iratkozzanak be. A felekezeti iskoláknál való tanári elhelyezkedés biztos megélhetést jelentett.

    Az anyagi nehézségek legyőzése végett javaslatom az volt, indítsunk propagandát egyházaink, a Magyar Népközösség, véndiákjaink, egyesületeink, még meglévő pénzintézeteink és iparvállalataink körében, hogy a tanári pályára jelentkezőknek egyetemi tanulmányaik ideje alatt, a megélhetéshez szükséges anyagi segítséget nyújtsanak.

    Azon véleményen voltam, ha sokáig is tart, míg ily módon új tanárokhoz jutunk, a szükséges intézkedéseket mégis nem mulaszthatjuk el.

    Ezen felfogásomat és javaslataimat levél útján közöltem az aradi Kölcsey Irodalmi Egyesület elnökségével, az aradi, temesvári és brassói Magyar Népközösséggel s a gyulafehérvári katolikus egyházmegyével, kérvén hozzájárulásukat és gyakorlati támogatásukat eszmém megvalósításához.

    Javaslatom mindenütt megértésre talált. A temesvári Magyar Népközösség a felvetett kérdés óriási fontosságát nemzeti életünk további kiépítése szempontjából, a tanári és tanítói utánpótlás érdekében 2-2 ösztöndíjat alapított. Ösztöndíjakat létesített e célra a brassói Magyar Népközösség is. Míg a gyulafehérvári egyházmegyei hatóság a tanárjelöltek elhelyezésére Nagyszebenben egy árvaházi épület felhasználását ajánlotta fel. Az aradi Magyar Népközösség négy tanárjelölt részére összesen évi 160000 lej ösztöndíjat helyezett kilátásba. Az aradi Kölcsey Irodalmi Egyesület és csekélységem pedig évenként 10000 lej támogatást ajánlottunk fel e célra. Volt is Aradon öt jelentkező a tanári pályára. Sajnos, akcióm még Aradon eredménytelen maradt, mert a katonai behívások következtében mind az öt jelentkező átszökött Magyarországra. (Lásd a 10/1942. sz. iratokat.)

  12. 1938. évi közgyűlésünkön megpendítettem az eszméjét annak, hogy leszármazók nélküli vagyonosabb egyházközségi tagjaink haláluk esetére emlékezzenek meg végrendeletükben adományaikkal az egyházközség tanintézeteiről, hogy ezek jövedelméből lehetséges legyen tanintézményeink fenntartása akkor is, ha az egyre szegényedő magyarság erre önmagában képtelen volna. Hivatkoztam a Bethlen-kollégium példájára, mely végrendeleti intézkedések következtében szerezte a tanintézményei fenntartását szolgáló nagy ingatlan-vagyonát. Ezen eszme érdekében egy röpiratot is kiadtam. Indítványomnak megvolt a visszhangja. Dr. Lupu Györgyné, szül. Kremmer úrasszony egy aradi házat íratott át az egyházközségre, fenntartván a maga és édesanyja részére a haszonélvezeti jogot.

    Néhai dr. Nagy Orbánné pedig végrendeletileg egy gyoroki házat, egy kovaszinci parlagszőlőt és az Eminescu u. 19. sz. házat hagyta egyházközségünkre. E hagyatékot ugyan számos és nagy összegű adósság terhelte, de a vidéki ingatlanok értékesítésével, a vezetésem alatt állott Önsegély Hitelszövetkezetnél 4%-os igen kedvezményes kamattal kieszközölt 400000 lejes kölcsön segítségével sikerült a tartozásokat gyorsan kiegyenlíteni, s az aradi házat tehermentessé tenni.

    Pintér Ilona úrasszony, tanítónőnk egy aradi földszintes házra jelölte meg egyházközségünket örökösének. Ügyfeleim: Weiler Mária és Jozefin úrnők, javaslatomra végrendeletükben az egyházközséget jelölték meg örökösüknek egy kétemeletes bérház, egy falusi kastély s egy szerbiai birtokból álló vagyonukra. Sajnos, a viszonyok változása miatt bérházukat kénytelenek voltak eladni, s a szerbiai örökségre pedig már nem lehet számítani. (Lásd a 10/1942. sz. iratokat és az 1938., 1944. évi közgyűlési jegyzőkönyveket.)

  13. Gondom volt arra, hogy a romániai könyvpiacon megjelent magyar könyveket megrendeléseinkkel támogassuk. Különösen tettem azt a Kölcsey Irodalmi Egyesület által kiadott úgynevezett Fecskés-könyvekre vonatkozóan. Kettős célt igyekeztem ezzel elérni: alkalmas jutalomkönyveket szerezni növendékeink részére, s megrendeléseinkkel elősegíteni e könyvek erkölcsi és anyagi sikerét. (Lásd a 97/1944. sz. iratokat.)

  14. Egyházközségünk tagjainak túlnyomó része magyar nemzetiségű, s csak egy kisebb része német. Azon elv alapján, hogy amint mi, magyarok megkívánjuk anyanyelvünk használatához való jogunkat, úgy azt tiszteletben tartottuk német nemzetiségű híveinkkel szemben is, s a velük való levelezésben a német nyelvet használtuk. Egyházközségünk jövedelmét teljes egészében magyar tannyelvű iskoláink fenntartására fordította. Nem kívánhattuk azt, hogy ezen költségekhez német nemzetiségű híveink hozzájáruljanak. Ezért az általuk fizetett egyházközségi adóból az általános igazgatás költségeire számított 30%-os levonás után a fennmaradó részt átadtuk a német középiskola fenntartására, majd kérésükre - minthogy ők e célra a németség tagjaitól nagyobb összegű hozzájárulást kívántak igénybe venni - ezektől csak az általános igazgatás költségeire szükséges összeget vetettük ki. Ezen megértő magatartás miatt a német hívekkel nem is volt soha semmiféle nézeteltérésünk. (Lásd a 9, 182/1940., 94/1941., 118/1942., 191/ 1942. sz. iratokat.)

  15. Egyházközségünk nagy vezetői: Schill József, dr. Lakatos Ottó és a katolikus fiú-líceum nagyérdemű igazgatója, Fischer Aladár elhunyta alkalmából minden intézkedést megtettem, hogy gyászuk méltóképpen jusson kifejezésre, s nagy halottaink emléke megőrizve legyen. Schill József budapesti temetésére dr. Prohászka László és Fischer Aladár urakat küldtük el egyházközségünk és iskoláink képviseletében a búcsúbeszédek megtartására.

    Dr Lakatos Ottó temetésén Fischer Aladár és én tartottuk a búcsúbeszédet, s legközelebbi közgyűlésünkön - felkérésemre - dr. Prohászka László tartotta az emlékbeszédeket. Fischer Aladár budapesti temetése alkalmából - mivel akkor már nehézségekbe ütközött az útlevél megszerzése - a katolikus fiú-líceumunk egykori tanárát, Krenner Miklós hírneves publicistát kértem fel a búcsúbeszéd megtartására, s gondoskodtam arról, hogy Aradon, a templomban tartassék egy impozáns külsőségek között megtartott gyászmise - libera -, amelyre meghívtuk az összes hatóságok és iskolák képviselőit. Ilyen gyászmisét tartottunk Schill József halála után is. Összegyűjtöttem a Fischer Aladárra vonatkozó összes gyászbeszédeket, emlékbeszédeket, s a lapok róla írott megemlékezéseit, a részvétnyilatkozatokat, egyes hírlapi cikkeit, stb., s ezeket az egyházközség eddigi vezetőire vonatkozó megemlékezésekkel együtt könyvalakba beköttettem, az utókor részére leendő megőrzés végett.

    Tervbe volt, hogy nyugodtabb időkben a katolikus fiú-líceum udvarában a bejárattól jobbra eső ház oldalfalában egy-egy márványtáblán örökítsük meg mindhárom halottunk emlékét, akik az itt élő magyarságnak valóban nagyjai voltak. (Lásd a 213/1943. sz. iratokat, az 1943. december havi választmányi jegyzőkönyvét s az "Emlékezések az aradi római katolikus egyházközség egykori vezetőiről" cím alatt összeállított könyvet.)

  16. Egyházközségünk 1919-ben történt megalakításának első és alapindoka volt, hogy a régi katolikus fiú-líceum és az annak elhelyezésére szolgáló Bibich-féle líceumépületnek román tannyelvű líceum céljára való igénybevétele után, az így előállott helyzet következtében elvett líceum tanárainak felhasználásával s annak folytatásaképpen egy magyar tannyelvű katolikus főgimnázium létesítését és fenntartását lehetővé tegye - mert a létező törvényes intézkedések az egyházi intézmények részére lehetővé tették -, hogy magyar anyanyelvű gyermekeink anyanyelvükön való további nevelése akadályokba ne ütközzön. Egyházközségünk legfőbb gondja továbbra is ez maradt, s mindenkori vezetősége ezen tanintézményünk fenntartása s fejlesztése érdekében mindig kitartó, semmi fáradtságtól vissza nem riadó munkát végzett. Főgimnáziumunknak nem volt meg a nyilvánossági joga, s ennek hatása alatt 1936-ban - amikor az egyházközség elnöki tisztét átvettem - a növendékek száma már 128-ra csökkent. Éppen ezért állandóan felszínen tartottam a nyilvánossági jog kérdését, és egyetlen alkalmat sem hagytam elmulasztani, hogy az Aradon járt kisebbségi miniszternél, legfőbb állami ellenőröknél, a temesi kormányzónál, a többször váltakozó prefektusoknál ez ügyben személyesen, az egyházmegyei hatóságnál, a Magyar Párt, illetve a Magyar Népközösség központi szerveinél s a kormánynál magam szerkesztette emlékiratokkal és levelezéssel közbenjárjak. Sikerült is végre kiküzdeni, hogy 1939. szeptember havától kezdődően a főgimnázium első 3 osztálya megkapta a nyilvánossági jogot, s 1940. szeptember havától kezdve ki lett terjesztve a IV. osztályra is. Bár annak idején ígéretet kaptam az Aradon járt kisebbségügyi minisztertől, hogy a nyilvánossági jog évente fokozatosan ki lesz terjesztve, ez mégis 1941-től kezdődően elmaradt, mert az 1940. augusztus 30-i bécsi döntőbírói ítélet következtében a magyar kisebbséggel szemben nagyon megromlott a hangulat. Az elutasítás okát az képezte, hogy a főgimnáziumnak nincsen képesítési vizsgával bíró hat tanára, viszont a képesítési vizsgára jelentkezett tanárainkat, mint felekezeti magyar középiskolánál működő tanerőket vizsgára nem engedték, s így e képesítést meg sem szerezhették. (Lásd dr. Blédy Géza tanár esetét. )

  17. A katolikus főgimnáziumhoz kiküldött iskola-felügyelők vizsgálatai állandó izgalommal jártak. Előbb csak adminisztratív rendetlenségeket tettek jelentéktelenségük dacára kifogás tárgyává, majd a könyvtár - különösen a román könyvek -, szertár, az újabban kiadott térképek elégtelen voltát, illetve hiányát, amely kifogásoknak eleget teendő, szorult anyagi helyzetünk dacára is jelentékeny kiadások fedezéséről kellett gondoskodnom. Különösen erősbödött a szigor az 1940-i bécsi döntés után, amikor az iskola-felügyelők mesterségesen keresett indokok alapján állandóan arra törekedtek, hogy az intézetet megintésben részesítsék, mert háromszori megintés az iskola nyilvánossági jogának megvonására, vagy az iskola teljes beszüntetésére adott volna törvényes jogcímet. Bármily óvatosak is voltunk, meg nem érdemelt módon líceumunk két ízben kapott írásbeli intést, s elképzelhető, hogy tanintézetünk létét féltve, ez mily idegesítő gondot okozott.

    Hasonló volt a helyzet az 1929-ben létesült s elnöki tisztem ideje alatt 4 osztályúból 7 osztályúvá kifejlesztett elemi iskolánk esetében is, ahol az osztályonkénti 40 növendéket meghaladó létszám s a férfi és női tanerők aránytalansága miatt részesültünk két ízben írásbeli megintésben. Vérző szívvel kellett intézkednem az osztályonkénti 60-as létszámból 20-20 növendék kitétele végett, s széleskörű utánjárást kifejtenem, hogy új férfi-tanerőket szerezzek, amikor az utánpótlás teljesen hiányzott.

    Okulva e nehézségeken, vettem kezembe 1940 szeptemberétől kezdve egyházközségünk anyagi segítségével a tanítók utánképzési ügyét. 1940 előtt két éven át elemi iskolánk tanítóinak fizetéséhez az államtól tanítónként s havonként 6-600 lej segítséget kaptunk Az 1940. bécsi döntő bírói ítélet után a kormány ezt a segítséget beszüntette. (Lásd 113/1942. sz. iratokat.)

  18. Minden iskolai és szociális jellegű intézményünket évente többször meglátogattam, hogy azok megfelelő működéséről személyes meggyőződést szerezzek, s azok vezetőivel is éreztessem, hogy tevékenységük nem marad ellenőrzés nélkül. Csak a líceumban és tanonc-iskolában nem hospitáltam.

    Jól megválasztott tanítóink, az óvónők és a napközi otthon vezetője a legnagyobb ambícióval dolgoztak, s hivatásszeretetükben csak örültek érdeklődésemnek és annak, hogy szép és eredményes munkájukról közvetlen tapasztalatot szerzek. Az elemi iskola minden osztályának vizsgáin magam elnököltem, s felhasználtam az alkalmat arra, hogy a növendékekhez, a megjelent szülőkhöz az iskolai nevelést kiegészítő házi nevelés alapvető kérdéseiről beszédet intézzek. Mind itt, mind mindenütt máshol felhasználtam a kínálkozó alkalmat arra, hogy a közfelfogásba belevigyem a gondolatot: "minden magyar gyermek magyar iskolába való", valamint, hogy a mi gyerekeinknek itteni különleges helyzetükben - mint az annyival kedvezőtlenebb viszonyok között élő kisebbségekhez tartozóknak - az életre sokkal jobban fel kell készülniük, mint a többségi nemzethez tartozó gyermekeknek, akik későbbi életszakaszukban minden oldalról csak támogatásban részesülnek, míg a magyarok a saját erejükre és tudásukra vannak utalva.

  19. Szívemen hordva a magyar tannyelvű iskoláink érdekeit, az iskolai sérelmek megszüntetése kérdésében egy előterjesztést állítottam össze, 33 ponttal. Ezek egyikében kértem, hogy az iskolába már nem járó magyar ifjúság részére esti továbbképző tanfolyamok legyenek létesítve, valamint úgynevezett vasárnapi iskolák is. Az esti továbbképző tanfolyamokat csak a mai demokratikus kormány létesítette, lehetőséget adva ezzel azoknak, akik kenyérkereseti okokból iskolai tanulmányaikat nem folytathatták, ennek a pótlására s magasabb iskolai képesítés megszerzésére. (Lásd a 209/1942. sz. iratokat.)

    Itt jegyzem meg, hogy az első világháborúban, mint egy zászlóalj parancsnoka, felhasználtam az alkalmat arra, hogy a századomhoz beosztott póttartalékos tanítókkal iskolát tartottam minden analfabéta katonával s sikerült elérnem azt, hogy minden katonám megtanult írni és olvasni, így önmaga írhatott leveleket családjának. Mindig szokásom volt, hogy bármily helyzetbe jutottam, igyekeztem keresni a módját annak, miként lehetne embertársaimnak segíteni a létező helyzet lehető javításával.

  20. Az évi közgyűlések beszámolóiból megállapítható, hogy nyolcévi elnöki működésem ideje alatt az egyházközség vezetésénél állandóan azt a jelszót tartottam szem előtt, hogy minden évben alkotni kell valamit. Vagy maradandó befektetést eszközölni ingatlanainkba, vagy oly eszméket felvetni és megvalósítani, amelyek hathatós módon elősegítik egyházközségünk célkitűzéseinek minél jobb megvalósítását, mert haladás csak így lehetséges. Ezen jelszó betartásánál az első négy év volt a legeredményesebb, mert az 1940-i bécsi döntés által a magyar kisebbséggel szemben teremtett rossz atmoszféra a második négy évben tevékenységem nagyobb részét a védekezésre kényszeríttette, megvédeni tanintézményeinket az ellenük felsorakoztatott számos veszedelemmel amelyek létüket veszélyeztették. Sajnálatos, hogy ezt a megsokasodott erőkifejtést nem lehetett teljes egészében építőmunkára fordítani, ami az egész országnak javára vált volna. De még akkor is nem elégedtem meg a létező helyzettel, hanem állandóan azzal foglalkoztam, miként fejleszthetjük jobban tanintézményeinket s így egyházközségünk minél jobban betöltse hivatását. Bármily nehézségeink voltak, óvakodtam kishitű lenni s megtorpanva a felmerült nehézségek előtt, fel sem venni a küzdelmet azok legyőzésére. Évi közgyűlési jelentéseink tanúsítják, hogy megértve és átérezve a reám hárult munkát, fáradozásom nem volt eredménytelen, s minden évről sikerült kimutatni egy-egy újabb célkitűzés megvalósítását.

    Amint egyik közgyűlési beszédemben annak kifejezést adtam, főgondom volt mindenkor gondoskodni arról, hogy iskoláinkban szorgalmas, önmagukban joggal bízó, derék és jellemes ifjakat neveljük. Semmit sem tartottam fontosabbnak mint azt, hogy az új magyar nemzedék tudjon minden helyzetben tetőtől talpig férfi lenni, kötelességeit lelkiismeretesen teljesíteni, embertársaival szemben becsületesen viselkedni, a humanizmus elveit mindenkor betartani, s büszkének lenni arra, hogy magyar.

    Ugyancsak főgondom volt, hogy tanintézeteink tanulóikat igazi keresztény életre s felfogásra neveljék - a más vallásúak legteljesebb tiszteletben tartásával -, s azt szerettem volna elérni, hogy a felnőttek is valamennyien jó példaadással járuljanak hozzá ezen keresztény felfogás megerősödéséhez. Keresztény felfogás alatt azonban nemcsak azt értettem, hogy tartsuk be az egyház parancsait az imádkozás, misehallgatás, gyónás, stb., külső magatartásunk tekintetében, hanem főleg azt, hogy az egyház és vallás erkölcsi parancsainak a gyakorlatba való átvitelében nyilatkozzon meg kereszténységünk. Szeressük és ne gyűlöljük, támogassuk és ne irigyeljük egymást, gyakoroljuk a jó cselekedeteket; a segítségre szorulókat támogassuk munka adásával, vagy arra neveléssel, vagy a munka eszközeihez való hozzájuttatással. Vegyünk részt a karitatív és minden olyan egyesülés munkájában, amelynek célja az általános boldogulásnak előmozdítása, a szegények s betegek könnyeinek eltörlése, s ne tegyünk semmi olyat, amit nem szeretnénk, ha mások cselekednének velünk szemben.

    Ezek szerintem a kereszténység igazi alapelvei, s ezeket szerettem volna iskoláink révén az általános köztudatba átvinni. S szerettem volna növendékeinket annak az elvnek az igazságára rávezetni, hogy a jövőben az egyénnek értékét, annak az emberiség érdekében kifejtett munkája fogja megszabni. Tehát minden alkalmat meg kell ragadniuk arra, hogy az emberiség számára minél hasznosabbá tegyék magukat.

    Nagyon kedvemre való munka volt az, amit az egyházközségnél végeztem a magyar ifjúság minél jobb felnevelése érdekében. Mindig szerettem az ideális feladatokat, amelyek a realitásba átvihetők, s ez, valamit az egyházközség anyagi megalapozása, ingatlanvagyonának gyarapítása, iskolai felszerelésének minél jobbá tétele, stb., azok közé tartozott. Nem sajnáltam azt a sok időt, fáradtságot és energiát, amelyet e cél érdekében elvesztegettem. Elnökségem nyolc esztendeje alatt alig volt ünnep- és vasárnap, melynek délelőttje vagy délutánja pihenés helyett nem arra ment el, hogy valamely ifjúsági előadáson, egyházi ünnepen, lelkigyakorlaton, a magunk s a szomszédos - főleg a Mosóczy-telepi - egyházközségek közgyűlésein, tea- s egyéb estélyein, templomi búcsúkon stb. kellett megjelennem. Hétköznapokon is átlagmunkaidőm egyötöde az egyházközségi s iskolai ügyek elintézésére, memorandumok szerkesztésére ment el. Szabadidőt fordítottam arra is, hogy forrásmunka gyanánt összeállítottam négy nagy kötetben a katolikus líceum, a Magyar Napközi Otthon felépítésére s egyéb ingatlanaink megszerzésére, a Szilvássy-telepi kápolna és a Mosóczy-telepi templom építkezésére, úgyszintén a ségai Magyar Napközi Otthon felépítésére vonatkozó történeti adatokat. Úgy hiszem, ezzel hézagpótló munkát végeztem, mert tapasztalatból tudom, hogy ezek az adatok egyébként mily hamar feledésbe merülnek. A házi nevelés fontosságáról a Kölcsey Irodalmi Egyesület úgynevezett Élet Iskolájában is tartottam egy egyórás szabadelőadást.

  21. Szerettem szépíteni is azt, ami az egyházközségé. Ezért a katolikus líceum épületének hátsó - a Ciontea utca felé eső - részén a régi rozoga fakerítés helyett szép téglakerítést s tömör vaskaput építtettem, s a két udvar oldalrészeit ugyanezen okból jegenyefákkal ültettettem be; a Msóczy-telepi telkünkön nagyon sok gyümölcsfát ültettettem.

    Abban az időben, amikor az egyházközség elnöke voltam, még nem volt uralkodó jelszó a demokrácia hangoztatása. De amint ezen összefoglalásból kitűnik - s amelyek részletei a közgyűlési évi jelentésekből és a közgyűléseken elmondott beszédeimből kitűnik -, humanista felfogásból kiindulva már akkor minden lehetőt megtettem avégett, hogy a, földműves és munkásosztályhoz tartozó szegényebb növendékeknek - ha arravalók - alkalmuk legyen a maguk legjobb kiképzésére. Csak rajtuk múlott, ha ezt alkalmat akár lustaságból, akár lustaságból, akár nemtörődömségből elmulasztották.

  22. Az egyházközség javára kifejtett munkámban annak hivatott testületeiben mindig teljes támogatásban részesültem. Nem győzök eléggé hálás lenni, különösen az elöljáróság s az iskolaügyi bizottság tagjainak - akik elé tartozott minden fontosabb ügyben való határozathozatal -, s akik mindig teljes megértéssel fogadták az elnökség jól megfontolt javaslatait, mindenkor segítségemre voltak elnöki teendőim ellátásában, s akikre mindenkor bizton számíthattam. Nyolcévi elnöki működésem ideje alatt soha semmi félreértés közöttünk fel sem merült, s mindenkor a legteljesebb egyetértéssel intéztük az egyházközség ügyeit. Dr. Lakatos Ottó, majd dr. Vass Tibor plébánosok, dr. Parecz Béla, dr. Prohászka László, dr. Borsos Béla, Fischer Aladár, Alföldi Pál, dr. Boros Béni, Török Dezső, Návrády Ágoston nagy értékű támogatását mindenkor kedvesen fogom emlékemben megőrizni.

    Amint az a 270/1942. sz. iratból kitűnik, előre gondoltam arra is, hogy megfelelő utódokat neveljek az egyházközség vezetésére. Az egyik jelöltem más irányú elfoglaltsága, a másiknak idő előtti elhunyta megakadályozott abban, hogy ezen tervemet megvalósítva visszavonuljak az egyházközség további vezetésétől.

    Egyházközségi elnöklésemmel kapcsolatos, hogy 1944. augusztus havában az aradi magyarság több vezető egyéniségeivel együtt internálva lettem, s 1944. szeptember havában ugyanezen minőségemből kifolyólag Aradról eltávoztam, hogy az aradi zsidóság megsegítése tárgyában a magyar csapatoknak Aradra történt bejövetele alkalmával elkezdett akciómat folytathassam. Ezzel a kérdéssel egy külön fejezetben foglalkozom.

    Visszatérve az egyházközségnél kifejtett elnöki ténykedésemre, nem tudom, hogy annak eredményeit egy kívülálló személy hogyan ítéli meg. Az azonban tagadhatatlan tény, hogy a gondjaimra bízott intézmények működésem ideje alatt állandóan fejlődtek s előrehaladtak, már megszerzett jogainkból semmit fel nem adtam és el nem vesztettem.


    Folytatás ...