A tavaszba nyuló hosszu és hideg téli estéken régi ujságlapokban böngészgetek.
Régi ujságlapokban a régi Szepesvármegye szép és boldog napjairól. Ma már
ezek a régi idők nekünk késői ivadéknak szinte csak meseszámba mennek.
Meseszámba mennek azok a csodás évek, amikor mindenütt élet lüktetett, amikor
hangos volt a megye minden része az alkotó szerszámok zajától. Ma ez a zaj
zeneszámba menne ...
Azért, mert a multé és azért, mert a mostani hatalmasoknak absolute semmi
érzékük nincs a Szepesség iránt.
Az alkotó zenét elnémították, sőt azon dolgoznak, ahogy ezen zenének emlékeit
is kipusztítsák sziveinkből.
Érdekes változás!
A Szepességben a régebbi időkben is nagyon sokszor olyanok vitték a főszerepet,
akik nem zipszer szülők gyermekei gyanánt pillantották meg a világot. A sors
a Szepességre hozta őket és néhány esztendő alatt ez a csodás föld annyira
asszimilálta őket, hogy zipszerebbek lettek a zipszereknél is.
Nem csak szavakkal, nem csak mellveréssel, hanem tettekkel és alkotásokkal.
A 10 éve előtti idejöttek azonban mind a mai napig nem tudták megérteni ennek a
népnek lelki érzéseit és azért mind a mai napig nem is érzik magukat
otthonosnak nálunk.
A csehek a saját mentalitásukat a győzők hatalmával fogva oktrojálni akarják
mireánk.
Az oktrojjal szemben a legteljesebb passzivitással felel a zipszer nép, mert
büszkesége nem engedi meg, hogy a saját hazájában, melyet évszázadokon
keresztül jogos alapon birtokolt, a vendég szokásaihoz és parancsaihoz
alkalmazkodjék. -- Pláne, amikor ez a vedég az ököljog alapján nem is kér,
hanem követel. A zipszer néptől kérő szóval mindent meg lehet kapni, a zipszer
lágy szivü és örömmel adakozó, de parancsszavakat nem szivesen ért meg és a
kemény szó hallatára néma megvetéssel válaszol.
Az idegenből idehozott mentalitás és az ébszázadokon át apáról fiura szállt
zipszer lelkiérzés soha sem fog egy közös tényezőre kerülni, mert hiányzik
egyik részről a megértés, másik részről a parancsszónak engedelmeskedni
tudás.
A nagynémetek behálózó munkája sem fog több eredménnyel zárulni,
bár kétségtelen, hogy amig a cseh mentalitás a meglévő kulturának teljes
lerombolását célozza, hogy azután a romokból olyan épületet emeljen, amely
már külsőleg is magán hodrja a szláv jelleget, belső berendezése pedig
nélkülözzön minden olyant, ami a régi kulturára emlékeztessen, addig a
nagynémetek egy világkultura uj hajtásait hozzák közibénk ugy vélekedve,
hogy a régi venyigék már fonnyadtak és felfrissitésre szorulnak. Csakhogy az
uj venyigékből más gyümölcs teremne, mint a régi 8 évszázaddal ezelőtt
behozott német venyigékből és ez a gyümölcs épen annyira ismeretlen a zipszer
nép előtt, épen annyira iztelen, mint a cseh mentalitás.
A fenti két áramlat közül egyik sem fog tehát nálunk győzedelmeskedhetni, mert
a zipszer nép csak azokra hallgat, akiket a szivében zárt és akik azon a
hangszeren tudnak játszani, amely zene nekünk nyolc évszázad óta oly nagyon
kedves.
Böngészkedésem közepette kezembe került egy régi Szepesi Hirlap és egy
régi Szepesi Lapok 1903. és 1904-ből.
25 esztendeje, hogy az akkoriban hetente háromszor megjelenő Szepesi
Lapokat egy nem zipszer ember életre hivta.
Telléry Gyula nem volt zipszer szülő gyermeke. A véletlennek egy
kedvező pillanatban ugy tetszett, hogy ezt a fiatal jogászgyereket a
Szepességre küldte a tanulmányok és okiratok kutatása végett. A fiatal
jogszgyereket megejtette a Szepesség és Telléry Gyula -- saját
bevallása szerint -- az első pillanatban ugy érezte magát a Szepességen, mintha ez lenne a szülőhazája.
Torontálból került fel a hegyek országába és az alföldi rónákhoz szokott fiatal
lelkét nem a Tátra hatalmas bércei ejtették rabul, hanem az a szabad levegő
hóditotta meg a szivét, amely a Szepességez átjárja.
Telléry Gyula zipszerré tudott lenni, mert el tudta sajátitani a zipszer
szokásokat, meg tudta érteni a zipszerek lelkivilágát és tudott dalolni a
szepesieknek azon a hangon, amelyet a zipszer nép hibátlanul sohasem beszélt, de
amelyet átérzett, magába szitt és szivében oltárrá emelt: magyar hangon!
És Telléry Gyula dalolt. Dalolt a vig órákban pattogó friss ritmusokat,
dalolt a küzdelem óráiban szomoran vigadót, dalolt szélben, viharban és
dalolt napsütésben.
Dalai nyomán sok uj élet csirázott ki a Szepességen és ezen uj hajtásoknak
lelkiismeretes gondos kertésze volt Telléry Gyula és magyar sajtója.
Amikor ezeket a sorokat leirom, nem személyi kultuszt kivánok üzni. Ez a
gondolat annál is távolabb áll tőlém, mert minél jobban kidicsérném
Telléry Gyula magyaros érzését, annál inkább megneheziteném neki
helyzetét azokkal szemben, akiknek sikerült őt a Szepességről, ahol közel
30 esztendeig müködött, existenciális okokból elzavarni.
Megemlékezésemcsak egy határkő kiván leni a szepesmegyei magyar sajtó hosszu
utján, amely ut évtizedekig pompás karban volt és amely ut a legutolsó 10
esztendő alatt még göröngyösebb, még rosszabb lett, mint közutaink, pedig azok
járhatatlansága már országos botránnyá nőtt.
Telléry Gyula müködésének első évei azokra az időkre esnek, amikor a
Szepesség hatalmának ugyszólván tetőpontján állott. Megyénk a régi magyar
királyságban a legjobban adminisztrált megye volt. A megye élén oly emberek
állottak, akiknek a megyei hivatal nem nobile officum, hanem kötelesség --
és felelősségteljes pozició volt.
Ezek a lelkiismeretes vezetők szivesen fogadták a fiatal lapszerkesztő
ujitásokat hirdető eszméit és azokat hathatósan támogatták is. A szepesmegyei
magyar sajtó mindenkor telve volt pompás alkotások terveivel és hasznos
eszmék propagálásával. Miután pedig a zipszerek közül nagyon sokan viseltek
magas poziciókat az országban, a szükebb hazából jövő hireket és eszméket a
kormány tudomására is hozták és igy nagyon sokszor országos jelentőségü
alkotások váltak a szepesmegyei magyar szerkesztő eszméiből.
Telléry Gyula ott volt mindenütt, ahol egy eszmét propagálni kellett és
fiatalos szivósággal legtöbbször keresztül is vitte elgondolásait.
A Szepesség virulásával együtt virultak Telléry Gyula alkotásai is.
Népszrüsége napról-napra fokozódott és Telléry Gyula ezt a
népszerüséget saját
.........................................
hogy szük keretek között mozoghasson csak, igy az 1925. évi országos
vállasztások alkalmával belekapcsolódott az országos politikába. A Prágai
Magyar Hirlap szlovenszkói szerkesztőségét vállalta el, amely lapnak
megszervezésében hervedhatatlan érdemeket szerzett. A Magyar Nemzeti Párt
kivánságára, amely pártnak egyik megalapitója volt, egyidőre átvette a Kassai
Napló szerkesztését. Amikor a Magyar Nemzeti Párt őt ezen állásából visszahivta,
visszatért a Prágai Magyar Hirlaphoz, amelynek szlovenszkói szerkesztését ma
is Kassáról irányitja.
30 esztendeje áll Telléry a magyar sajtó szolgálatában. Ebből a 30
esztendőből több mint 25 a Szepességben eltöltött időre esik.
A Szepesség ezt a 25 esztendőt nem fogja elfelejteni.
Bár Tellérynek az itt eltöltött több mint egy negyedszázad év sem adta
meg a jogot a csehszlovákoknak ahhoz,
..........................
hogy szive szerint daloljon. Magyarul daloljon.
És Telléry Gyula dalol ma is. Rákóczynak kuruc városában Kassán
szabadabb lehet még dalolni mint Tököly földjén, de a magyar dal elhangzik
hozzánk is és mi könnybelábadt szemekkel,
visszafogott lélekzettel, áhitatosan figyelünk fel minden magyar szóra.
Ezen lefolyt 10 esztendő alatt magyar érzésünkben csak megerősödtünk.
És ha ezen érzésünkkel reálpolitikát üzni nem tudunk, ez sem baj és nem is bün
utódainkkal szemben, mert lehetetlen ott épitkezni, ahonnan minket elkergetnek
és ahol az épitkezésből számunkra haszon nem virul.
A magyar sajtót, amelyetTelléry a Szepességben életbe hivott, tovább
ápoljuk. Tovább ápoljuk a magyar dalt, beleneveljük gyermekeinkbe, hogy amikor
eljön az igazi épitkezés ideje, vigabban menjen a munka a magyar dalszó
mellett.