szül. 1853-ban Szepesalmáson, orvosdoktor, a budapesti Bókay Gyemekkórház orvosa, 1888-tól praktizáló orvos, a Kassa-Oderberg vasút orvosa, közegészségügyi megbízott az iglói járásban és a megyei szervekben, a Magas-Tátra szerelmese és népszerűsítője (Imre fia hegymászóhalált szenvedett a Magas-Tátrában).
Ivan Bohuą cikkének Teschlerre vonatkozó része:
....
Guhrról mint hegymentőről való elbeszéléshez meg szeretném hozzáfűzni Teschler Imre esetét, amelyet az igazsághoz híven csak Guhr Mihály tudna elmondani, bár én is sok időt töltöttem el az eset kibogozásával.
Teschler Imre iglói medikus 1919. augusztus 13-án hegymászótúrára ment a Magas-Tátrába és onnan többé nem tért vissza. A hosszadalmas keresések nem jártak eredménnyel. A Hegyi Mentőszolgálat megalakulása után (1950-ben) a Teschler esetet mint egy meg nem oldottat jegyeztük be a tátrai áldozatok krónikájában. Ma a bejegyzés egy kis korrekcióra és kiegészítésre szorulna.
A kritikus napon több szavahihető tanú is látta Teschlert a Felkai-völgy több részén. Szüleinek azt mondta, hogy a Gerlachfalvi-csúcsra készül. A tanúk vallomásai szerint az útja a Felkai-völgy zárlatáig követhető, ezért bizonyára a Lengyel-nyeregben kezdődő Martin utat választhatta. Egyedül volt, de elég tapasztalattal rendelkezett, felszerelése tökéletes volt és tudta, hogy Martin Alfréd is egyedül mászta meg az utat 14 évvel előtte, nagyjából hasonló korban és mint első megmászást az első Alpokon kívül meglátogatott hegységben, a Magas-Tátrában. Miután Teschler nem tért vissza a túráról, és Guhr összes keresesi kísérlete eredménytelennek bizonyult, világossá vált, hogy baleset áldozata lett. Mivel nem kezdőről volt szó, tökéletes felszereléssel, jó fizikai erőnlétben, ideális időben -- a legvalószínűbbnek egy esés tűnt és esést feltételezve indult minden keresési kísérlet. 1919 téléig majd 1920 tavaszán intenzíven, de esetenként 1925-ig keresték Teschlert. Ekkor már a fáradhatatlan Guhr is feladta. A szepesi hegymászók a tragédia harmadik évfordulóján búcsúztak el Teschlertől hivatalosan; a Lengyel-nyereg alatt egy sötét gránittáblát avattak fel, aranybetűs latin felirattal: In memoriam Emerici Teschler 1896-1919 (Teschler Imre emlékére 1896-1919). Az emléktábla ma az Oszterva alatti Szimbolikus temetőben tekinthető meg.
51 év után (!) 1977 augusztusában feleségével együtt Řezník Ján, prágai lakos, újra meglátogatta a Magas-Tátrát. Miután megtudta, hogy létezik a tátrai halálos balesetek krónikája, ellátogatott a Hegyi Mentőszolgálat Házába, a Teschler baleset után érdeklődött. Meglepetésként érte az eset utáni kérdőjel. Bár öt hegyimentő jelenlétében elmondott vallomását komolyan vették, mégis elküldték Řezník urat hozzám; feltételezték, hogy esetleg elfogadható magyarázatot találok. Beszélgetésünk több mint egy órát tartott és számomra nem volt kétséges mindaz, amit a csodálatos emlékezetű idős ember elmondott az 1926-os felejthetetlen tátrai élményéről. Később 1978. I. 19-én írt levelében mindezt részletesen is leírta.
Kihasználva a nyári szünidőt és a Sokol (Sólyom) mozgalom találkozója alkalmával nyújtott vasúti kedvezményt, két 18 éves barát -- Řezník és ©mela diákok 1926 júliusában a Magas-Tátrában kirándultak. Kirándulásuk harmadik napján a Batizfalvi-völgyből a Gerlachfalvi-csúcsra mentek. Talasztalatuk nem volt, felszerelésük hiányos (sátor, 6 m hosszú és kb. 1 cm vastag kötél, 59 koronás félcipő, elemlámpa, és bicska); kifutottak az időből és össze-vissza bolyongásuk a Felkai-völgyben a Karcsmar-folyosóban végződött, ahová már sötétben érkeztek. A holdvilágban egyszerre valami "fehér, gömbölyű" dolog jelent meg. Közelebb mentek és egy emberi koponyát, csontokat, "egy köteg rongymaradékot, teljesen szétmállott összehajtogatott kötelet" és egy lapos, kitűnően záródó, kb. 10*15 cm méretű fémszelencét Teschler turistaigazolványával és okmánybélyegezett háború utáni pénzzel. Bár eddig nem hallottak az eltűnt Teschlerről, a drasztikus élmény sokkját csak a Hosszú-tónál voltak képesek feldolgozni. Ekkor tudatosították leletük fontosságát és kötelességüket, hogy a leletet valahol bejelentsék. Rövid ideig még a Batizfalvi-tóhoz mentek, lebontották sátrukat, majd lementek Felsőhágiba, ahol a Csehszlovák Turista Klub turistaszállójában Dr. Guhrhoz küldték őket. Guhr látható felindulással hallgatta végig mondanivalójukat, ingyen szobát és étkezőjegyet adott nekik, ruházatukat feljavította és felment velük a Felkai-völgybe, hogy megtudja tőlük pontosan a lemeneteli útvonalukat és a lelet helyzetét. Felmenetelük a Karcsmar-folyosón és a csontváz lehozatala akkor nem sikerült az ismétlődő kőhullás miatt. Amikor másnap Guhr a vonathoz kísérte látogatóit, biztosította őket, hogy nekik köszönhetően fény derült az egyik legtitokzatosabb tátrai tragédiára.
Akkor miért maradt Teschler továbbra is "eltűnt"? A sajtó figyelmetlensége, Guhr reményvesztettsége vagy esetleg jól meggondolt akarata?
A tragédiától a csontváz megtalálásáig hét év telt el. A keresések állandóan abból a feltételezésből indultak ki, hogy Teschlert még felmenetelkor érte a baleset, ezért egyoldalúan a Martin út "kockázatos szakaszát" pásztázták. Řezník és ©mela lelete bizonyítja, hogy elérte a csúcsot, a Karcsmar-folyosón jött le, ahol halálát a hulló kövek okozták, vagy legalább is a halálához hozzájárultak. A háború alatt és azt követő években kevés turista látogatta a hegységet, sokáig tartott amíg a csontvázat véletlenül arra járó turisták megtalálták.
Řezník is észrevette, hogy Guhr és a Teschler-család között szorosabb kapcsolat volt. Guhr és Imre apja orvosok voltak, nem csupán kollégák, hanem barátok is és nem lehet kizárni, hogy a fiatal medikus -- több más fiatalhoz hasonlóan -- Guhr hatására kezdett érdeklődni a Tátra iránt. Imre eltűnése után Guhr elkövetett mindent, amit csak tudott, hogy a fiatalembert megmentsék, amíg remény volt arra, hogy életben maradt, majd hogy megtalálja holtestét, hogy így enyhítse szülei fájdalmát. A tragédiától a holttest megtalálásáig eltelt idő azonban elegendő volt a szülői fájdalom tompítására; ezenkívül a hegymászó holttestének rémes állapota kétszeresen is felszagathatta volna a sebeket. Guhr nagyon érzékeny ember volt, hasonló helyzetekben mindenekelőtt realista. Ez ugyan csak egy feltételezés, de úgy gondolom, hogy amikor a fiatalok megmutatták neki a szomorú lelet helyét, valójában örült is annak, hogy a hulló kövek valós indokot adtak a csontváz levitele elhalasztására, és így egy későbbi időpontban, felesleges tanúk jelenléte nélkül saját megítélése szerint járhatott el Teschler csontjaival. Ezért maradt a lelet eltitkolva, a széles közönséget megfosztotta egy szenzációtól, és a Teschler-esetet lezáratlanul könyvelték el. Utólag két jelentős tény is alátámasztotta feltevésemet: a halotti anyakönyvi bejegyzés Teschler haláláról hiányzik és a holttestét nem helyzték el az iglói temetőben található Teschler-kriptába, annak ellenére, hogy abban az időben még mindkét szülő élt.