Tulogdi János Dr

Édesapja a kolozsvári Agronómiai Intézetben kapott állást, mint gazdasági felügyelő, így a család már a százádfordulón Kolozsváron élt. Középiskolát a Farkas utcai református kollégiumban végzett és ott is érettségizett. Beiratkozott a kolozsvári Tudományegyetem Bölcsészeti Karának földrajz-természetrajz szakára, ahol két európai hírű tudós, nevezetesen Szádeczky-Kardos Gyula s Cholnoky Jenő professzorok előadásait hallgatta, ez további életpályáját meghatározta. Jó tanulmányi eredményei alapján 1912-14 között az egyetem Földtani Intézetében professzora mellett gyakornok, majd 1914. aug. 1-től 1918. aug. 31-ig katona volt. A galíciai harcokban súlyosan megsebesült, 1915-ben egy puskagolyó szétroncsolta combcsontját, combja megmerevedett, az orvosok véleménye szerint többé nem járóképes. Több mint két és fél éven át ágybanfekvő beteg volt, de felépült, szívós akaraterejével merev lábbal is megtanult járni vaskos turista botja segítségével. Az ülés még inkább nehezére esett, mint a járás. Hanyatt fekve írta meg tankönyveit, az Erdély geológiáját, a Természetjárók könyvét. A Földrajzi Kislexikon megírásában két tanítványa segítette. Elfogadta a kolozsvári református kollégium földrajz és természetrajz tanári állását, amit 1945-ig töltött be. 1945-ben Kolozsváron megalakult a Bolyai Tudományegyetem, amelynek földrajz-földtan karán a földrajz tanszék vezetésére nevezték ki. Egyetemi tanári érdemeinek elismeréseképpen a Magyar Földrajzi Társaság 1971-ben tiszteletbeli tagjává választotta.

A százádfordulón kibontakozó természetvédelem előharcosa volt. Erdélyben több területre kiterjedően nemzeti parkrendszer létrehozását kezdeményezte, de ezek közül csak a Retyezáti Nemzeti Park valósult meg. Előadásain, újságokban, szaklapokban, könyvekben megjelent írásaiban a természetvédelem fontosságát népszerűsítette. Tagja, majd a harmincas években alelnöke volt az Erdélyi Kárpát Egyesületnek, ugyanakkor felelős szerkesztője az Erdély című lapnak, amelyben a természetjárással és természetvédelemmel kapcsolatos cikkeinek nagy részét megjelentette. Támogatta a Barlangkutató Intézet munkáját, ő maga több barlangot kutatott át és írt le (Kéményseprő-barlang, Cseppköves-barlang Körösfő alatt), ezzel a barlangkutatók tiszteletét érdemelte ki. A Tordai-hasadék fáradhatatlan kutatójaként gyerekkorától kezdve 85 éves koráig 93 kirándulásról készített feljegyzést. Életművi hagyatékának egy részét az Érdi Múzeum őrzi.

Forrás:
[Laár Tibor, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Budapest, 1997., 821. o.]
[Beszámoló a Magyar Földrajzi Társaság Hegymászó Szakosztályának 1979 évi működéséről, Budapest 1980., 64. o.]