Vigyázó János Dr

(szintén Büttel, 1908-ban Vigyázóra magyarosított)
(1888. március 8., Budapest -- 1962. október 13., Budapest, sírja a Farkasréti temetőben)


Jogász, a MÁV ügyésze. A Magyar Turista Szövetség társelnöke. Már mint fiatal diák díjat nyert egy turista irodalmi pályázaton. Turista munkássága a BETE-ben kezdett kibontakozni, ahol 1910-ben Serényi Jenővel és Komarnicki Gyulával megjelentette a BETE első évkönyvét. Az évkönyv 150 korona jövedelméből ugyancsak Serényi Jenővel és Komarnicki Gyulával megalapította a Turistaság és Alpinizmus című lapot, melynek megszűnéséig (1935) felelős szerkesztője és kiadója volt. Életrehívója és technikai szerkesztője volt a Részletes Magyar Útikalauzoknak s a sorozatban megjelent 56 kötet közül többnek társszerkesztője volt (Mátra, Balaton, Bükk, Budai hegyek, Magas Tátra, Tihany). Turista írásai a Turistaság és Alpinizmus, Turista Közlöny, Egyetemi Lapok és az Élet hasábjain jelentek meg. Több térképet is tervezett. Nagy érdeme volt a Turista és Síszövetség megalapításában. A Magyar Turista Szövetség tanácstagja (1914-1916), főtitkára (1917-1922), majd társelnöke (1923-1935) volt. Az I. világháború alatt a BETE elnöke volt, majd vezetőszerepe volt a Síszövetségben és az MKE-ben. A Magyar Hegymászók Egyesületének egyik alapítója és 1929-1939 között ügyvezető alelnöke volt. Tevékenyen részt vett az Aggteleki barlang ügyének rendezésében és sokat dolgozott az Alpinista Szövetségek Nemzetközi Uniója (UIAA) megalakításában, s az UIAA nemzetközi bizottságának elnöke volt.

Idézet Komarnicki Román, a BETE volt elnöke, 1962. október 18-án a Farkasréti temetőben elmondott gyászbeszédéből:

Bár ő csak taposott utakon járt a hegyekbe, oly érdemeket szerzett az alpinizmus terén, amelyek az elsők, az élharcosok sorába emelik őt.

Mert legyen az eszme bármilyen fennkölt, egy gondolat bármilyen magasztos, terjedni, híveket szerezni csak úgy tud, ha szárnyakat kap. A gondolat teste a betű, -- szárnya a sajtó. Tudták ezt azok a fiatal egyetemi hegymászók, a magyar vezetőnélküliek gárdája, amikor az ifjúság merészségével elhatározták, hogy havonként megjelenő lapot indítanak az alpin szép- és szakirodalom számára, hogy híveket szereznek az öncélú hegymászás, az alpinizmus számára. Akkor két idősebb, tapasztalt barátunk mellé harmadik szerkesztőnek az alig húsz éves Vigyázó Jánost szemelték ki. És ő, az ő szervező képességével, kitartásával és gyakorlati érzékével oszloppá lett ennek a lapnak, mely átélve Trianont-, mindvégig európai színvonalon -- 25 éven át szolgálta a turistaságot és az alpinizmus eszméit.

Ő volt egyike azon elsőknek is, aki a turizmusban felismerte azokat az új feladatokat, amelyek elé Trianon állított bennünket, hogy a megcsonkított ország új életre kelhessen, nagyrészt az ő elgondolásából készültek -- kitűnő szakemberek bevonásával -- azok az úti kalauzok és térképek, melyek a turisták figyelmét az ország eddig elhanyagolt vidékeire irányították, és ezzel vérkeringést hoztak a csonka ország testébe. Ez az értékes anyag időközben megsemmisült ugyan, de addigra már azok megtették kötelességüket.

Ugyancsak az ő éles szeme látta meg, hogy a Tátra és a Felvidék elvesztése után új munkaterületeket kell keresni a turisztika és az alpinizmussal rokon sísport számára. Ő a Mátrában, amely akkor még csak vadon és vadászterület volt, a Galyatetőt szemelte ki, hogy ott menházat létesítsen. A területet ugyan egy fennkölt szellemű főpap engedte át, de a menedékház létesítésének költségeit fáradhatatlan utánjárással, nagyrészt társadalmi hozzájárulásból Ő teremtette elő. Hogy ez a volt menház most már nem szolgálja többé az eredeti rendeltetését, az Ő érdemeiből mit sem von le.

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 222. o.]
[Kalmár László, személyes közlés]
[Beszámoló a Magyar Földrajzi Társaság Hegymászó Szakosztályának 1982 évi működéséről, Budapest 1983., 65-66. o.]