Nem szeretnék az "idegen tollakkal ékeskedés" bűnébe esni, ezért már előljáróban leszögezem, hogy az itt közöltek Páll Tibor levéltári kutatásának eredményei és kettőnk munkájának, az évek óta kéziratban heverő Gyilkos-tó és környéke turista- és hegymászó-kalauznak anyagát képezik. Most ezt váltom fel aprópénzre.

      Annak ellenére, hogy a Gyilkos-tó földtani szempontból fiatal képződmény, még keletkezésének éve is vitatott. A mai Gyikostó-üdülőtelep környéke a 19. század első felében Gyergyószentmiklós egyik legfélreesőbb, gazdaságilag teljesen kihasználatlan birtoka volt. A kereskedelmi utak messze elkerülték, a "pokol torkának" tartott Békás-szorost, sőt még a békási románság is csak jóval később, a nagy erdőkitermelések után kezdett birkapásztorkodni e vidéken. Herbich Ferenc geológus 1859-ben, tehát több mint két évtizeddel a keletkezés után járt a Gyilkos-tónál és határőrök, békási pásztorok visszaemlékezéseire alapozva 1838-ra teszi a tó létrejöttét. A hivatásos geológusok erre az évszámra és Herbich Ferencre esküsznek. De: a kikérdezett személyek majd egy emberöltő távlatából visszatekintve könnyen tévedhettek egy-két évet olyan eseménnyel kapcsolatban, amely semmi változást nem hozott az életükben. Az 1838-as év mellett szólna az, hogy ez év januárjában földrengést észleletek, mely februárban megismétlődött és talán ez indította meg a hegycsuszamlást. Azonban: az 1977. márciusi földrengés, amely meglehetősen erősen érződött a Gyilkos-tó környékén is, semminemű változást nem okozott, viszont a nagyobb esőzéseket a mai napig is mindig suvadások követik, az erősebb villámcsapások, mennydörgések pedig kőomlásokat okoznak.

      Orbán Balázs 1864-ben kereste fel a Gyilkos-tót, a tó keletkezéséről, módszeréhez híven, a helybéliek megkérdezése nyomán a következőket írja: "De a mindig csudásan működő természet 1837-ben a völgy egybekeskenyülésénél összeontott két hegyfokot, sziklagátat rögtönözve, elzárá a völgyet...". A döntő érv az 1837-es év mellett az a rendkívül heves vihar és felhőszakadás, amelyet Ditrói Puskás Ferenc 1882-ben említ és amelyet a borszéki bérlők nagyon jól észben tartottak, mert nagy veszteséget jelentett és csupán többhetes munkával tudták az iszappal betemetett borszéki Fő-kutat megtisztítani és újból üzembe állítani. Ditrói Puskás Ferenc erről a viharról Borszék története című munkájában ír és mindössze egy mellékrendű mondat erejéig tér ki a gyilkos-tói eseményekre, de ő is a "lecsúszott békási két hegy"-ről tesz említést. Ettől kezdve aztán váltakozva olvashatunk 1837-es és 1838-as keletkezési évről, a két hegy összeomlási hiedelme pedig még a legutóbbi években íródott turistakalauzokban is felbukkan.

      A tavat létrehozó hegycsuszamlásról a következőket tudjuk: a Gyilkos-havas északnyugati hegylábán agyagos sávra rárakódott kőzetrétegek voltak, a Gyilkos-kő mállékony mészkőszirtjeiről lepusztuló és a sziklafalak tövében felhalmozódó törmelék pedig még labilisabbá tette ezeket a felső vízáteresztő rétegeket. Tartós esőzés után villámcsapás, mennydörgés indíthatta meg a lejtős anyagon felhalmozódott törmelékkúpot, de lehet, hogy annak tömege átlépte a kritikus súlyt, magától megindult és nekicsúszott a Kis-Cohárd délkeleti hegylábának. Tehát: a Kis-Cohárdon sem sziklaomlás, sem suvadás nem történt, ennek a hegynek csupán a Gyilkos-havasról, pontosabban a Gyilkos-kő sziklafalai alól lecsúszott kő- és földtömeg feltartóztatásában és feltorlaszolásában volt szerepe. A környező csúcsokról ma is jól látható az a domború földnyelv, amely teljes szélességében elzárta a Vereskő-patak völgyét. Herbich 1859-ben még mozgó részeket talált itt. Bányai János pedig 1940-ben figyelmeztettte az ide építkezőket a suvadás veszélyére. Bányai aggodalma beigazolódott, a legutóbbi években is több épület ment tönkre ezen a területen. Ennek ellenére az üdülőtelep legfrissebb keletű épületeit mégiscsak erre a "mozgékony" földnyelvre emelték, bízva a korszerű építkezés biztonságában.

      A tó eredeti neve Veres-tó volt a tavat tápláló Vereskő-pataktól, mely vöröses homokkőszirtek között folyik és hordaléka is vörös színű. A tó keletkezésének idején ez a vízfolyás a Vereskő-patak nevet eredetétől, a Pongrác-tető keleti lejtőitől egészen a Pokol torkáig, a Kis-Békás-patakkal való találkozásig viselte. Viszont a Kis-Békás-patakot abban az időben Békás-pataknak hívták teljes hosszában, csak miután a Vereskő-patak Gyilkos-tó és Pokol torka közti szakasza kapta a Békás-patak nevet (kinyomozhatatlan folyamat, akárcsak az Oltár-kő és a Mária-kő névcseréje), minősült vissza Kis-Békás-patakká. Teljességgel méltánytalanul érte ez a "lefokozás", hisz mind hossza, vízhozama, mind a vízgyűjtőterület nagysága szerint ez a patak a nagyobb.

      A Gyilkos-tó nevet Orbán Balázs vitte a köztudatba. Még a tónál tett kirándulásának évében, 1864-ben előadást tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület III. közgyűlésén A Gyilkos taváról címmel. Néhány évvel később, 1869-ben, a Székelyföld leírásában helyesen állapítja meg a tó nevéről, hogy "... a Gyilkos-tó, így neveztetve a felette levő havasról.". Valóban, a Gyilkos-havas neve jóval régebbi a tó keletkezésénél, az okiratok már 1773-ban említik, mint a Lázár grófok birtokát "Gyilkos nevű Havas" formában. Viszont a havas nevének eredetéről még a feltételezések is csak a népi helynévmagyarázatok és legendák szintjét érik el. Elfogadhatatlan az a magyarázat, mely szerint hajdanában sziklás, életveszélyes, rablótámadásoknak kitett "gyilkos út" vezetett volna a havason. A Gyilkos-havason értelmetlen lett volna közlekedni, - közvetlen közelében húzódott a kényelmes és nagyforgalmú Szurdok útja - és soha nem is tartozott a szekérrel járt hegyek közé. A további kutatások talán előkerítik az oklevéltárak mélyéből a havas nevének eredetét. A hivatásos geológusok a Gyilkos-tó elnevezésének elsőbbségét is Herbich Ferencnek tulajdonítják. A pozsonyi születésű, a selmecbányai bányászati akadémián végzett széleslátókörű, rendkívül alaposan dolgozó geológusnak kiemelkedő érdemei vannak a környék földtani viszonyainak feltárásában, a Gyilkos-tó név bevezetésének elsőbbsége mégis a "műkedvelő" Orbán Balázst illeti meg. Herbich a tó mellett 1859-ben felfedezett ammonites fajt Aspidoceras verestoicum-nak nevezte el és egy 1866-ban megjelenő dolgozatában is "Vörösto"-ról ír. Herbich a Gyilkos-tó nevet csak 1878-ban, a korabeli földtani irodalom sorából magasan kiemelkedő összefoglaló művében, A Székelyföld földtani és őslénytani leírásá-ban használja.

      Érdekességként említem meg, hogy nem sokkal a tó keletkezése után, 1839-ben Bécsben megjelent német nyelvű földrajzi topográfiai lexikonban (Lenk, Ignatz von Treuenfeld: Siebenbürgens geographisch, topographisch, statistisch, hydrographisch und orographisch Lexikon, Wien, 1839.) az I. kötet 115. oldalán szereplő "Verestyo" elnevezés minden bizonnyal nem a tóra vonatkozik, hanem a Veres-kő név eltorzított formája. A tó keletkezésének idején Lenk hatalmas munkája, ha nem is volt még nyomdában, de a szerző az adatok gyűjtését minden bizonnyal befejezte már. Térképen a tó neve először a bécsi K.u.K Militärgeographisches Institut 1892-ben kiadott 1:300000 léptékű térképén jelenik meg "Vöröstó" formában.

      A tó román nevéről annyit kell tudnunk, hogy első írásos előfordulását az 1864-es Pesty Frigyes féle helynévösszeírásban találjuk: gyergyóbékás (Bicaz Chei) bírója, Nicolae Nandaciu és a község jegyzője, Iosif Radu a környék helyneveinek jegyzékében "Lacu petri roşi" ("Veres kő tava") formában írják a tó nevét. Az évek folyamán próbálkoztak a "Lacaul Ucigaş" és a "Lacul Ghilcos" nevekkel is, mígnem 1936-ban az Oficul Naţional de Turism a máig közhasználatú és kötelező "Lacul Roşu" ("Veres tó" elnevezést iktatta be.