Hagymás-hegység leglátványosabb és turisták sokaságát vonzó domborzati formái a karsztos képződmények. A terület felépítményében döntő szerepet játszanak a különböző típusú mészkövek, így a karsztosodási folyamatok a hegység kialakulása során és napjainkban is jelentős szerepet játszottak és játszanak. Mivel a hegységben ismertebb, nagy barlangrendszerek még nincsenek feltárva, a felszín alatti karsztosodás formáit kevesen tanulmányozták. Megemlíthetjük Balogh Ernő rövid beszámolóját (Zsombolyok az egyeskői menedékház körül, Erdély, XXXIV. évf. (1937), 7-8. szám), amelyben vázlatosan ismertet hat zsombolyt a Fekete-Hagymásról, a Fehér-mezőről és az Egyes-kő környékéről. A feltételezhető nagyobb, és részben ma is aktív barlangok hozzáférhetetlenek, és csak mesterséges feltárással lehetne kutatásukhoz hozzákezdeni (Kristó A.). Az aknabarlangok sorában a legismertebb a Likas-zsomboly, a Hagymás-hegységben talán az egyetlen, amelynek az alsó barlangjáig el lehet jutni.

      Zárug Lukács 1937-ben, rövid turistakalauzában leszögezi, hogy a Likas mészkőből épül fel, tehát a kürtő nem vulkanikus, hanem karsztképződmény. Néhány évvel később Nagy Ödön (Gyilkos-tó, Marosvásárhely, 1943) bedobott kő zuhanási idejéből következtetett a zsomboly mélységére: "Több száz méteres mélységről van itt szó, de kérdés, hogy az-é a fenék?" Az ilyesfajta mélységmérést többször is megismételhették, mert mázsányi kő és farönk halmozódott fel a zsombolyban, a nyílás körül pedig már semmiféle mozdítható tárgy nem akad. A kíváncsi kirándulók ne csak ludat és kacsát, de köveket is vigyenek magukkal, ha dobálózni akarnak.

      A zsomboly feltárása végül is a szabadesésnek köszönhető. Schwarz Ernő kalandvágyó gyergyószentmiklósi fiatalember 1947 júniusában a fejébe vette, hogy ha törik, ha szakad, ő lejut a lik fenekére. Hát ... szakadt! A háromtagú expedíció felszerelése egy vastagabb kötélből és egy vékony, elnyűtt szénalekötő madzagból állt. Ernő a "tűzoltózásnak" nevezett rendkívül fárasztó módszerrel kezdett ereszkedni. Mikor ereje elhagyta, a fogaival próbált megkapaszkodni, ezek sorra kitöredeztek s végül a kötél is elszakadt. Szerencséjére korai időpontot választott, mikor még vastag hókupac fedte a zsomboly fenekén dárdaként meredező karókat. Társai élelmet és pokrócot dobtak utána, a befolyásos papa pedig a város minden számba jöhető személyét mozgósította a mentéshez. Másnap tűzoltók, erdészek húzták a felszínre hősünket.

      A Likas-zsomboly rejtélye végül is 1958 augusztusában oldódott meg. Az Ifjúmunkás hetilap marosvásárhelyi intézmények segítségével nagyszabású expedíciót szervezett. Néhány szálfával áthidalták a zsomboly nyílását, majd Both Károly túravezető székhevederes csörlővel leereszkedett. A jégdugót elérve cigarettafüst segítségével megkereste az alsó szintre vezető jégkürtőt. Az expedíció második és harmadik napján módszeresen átkutatták a zsombolyt és környékét, az eredményekről az Ifjúmunkás 1958 szeptemberi számaiban olvashatunk. Zöld Lajos, az expedíció vezetője az eseményekről számolt be (Három nap története), Both Károly a feltárás részleteit ismertette (Megtisztelő feladat volt), Kristó András a zsomboly és környéke földrajzi-földtani jellegzetességeit írta le (Geológus szemmel), Zrínyi Endre pedig az élővilágot (Növény, állat, rovarvilág). A számos fénykép mellett közölték a zsomboly hozzávetőleges vázlatát is, melyen a mélységet 30 méterre becsülték fel. Az Ifjúmunkás expedíciója egyben a Keleti-Kárpátok első komoly zsombolyfeltárása is volt.

      Ezekben az években járhattak a brassói Armata SE hegymászói a Likasnál, de a zsombolyt ők is csak szemmel mérték fel. Így a szakosztály akkori edzője, Emilian Cristea 80 méteresnek írja le az aknabarlangot, melyből 40 méterre becsüli a függőleges szakaszt.

      A zsomboly pontos feltérképezésére 1964-ben került sor, a munkát Stefanik György és Frecska József, az FTC Barlangkutató Szakosztályának tagjai végezték el, vázlatukat a Karszt és Barlang folyóirat 1964. évi I. számában közölték. Méréseik pontosságáról 1977-ben magunk is meggyőződhettünk, így leírásunkhoz a budapesti barlangászok vázlatát mellékeljük.

      Gyilkos-tó üdülőtelepről kék keresztjelzés vezet a Likas-tetőre, az út hossza 15 km és 705 m szintkülönbséget kell legyűrnünk. A jelzés az üdülőtelep központjából indul, kezdeti szakasza közös a Gyilkos-tó körút piros keresztjelzésével. A Tó farkánál, a Cohárd-patak beömlésénél a piros kereszt DK-nek kanyarodik, a mi jelzésünk a cohárd-pataki fakitermelőútra tér. Elhaladunk az erdészház mellett és fél kilométer után elérjük az autóút végét. A völgyön lezúduló felhőszakadások a régi szekérútnak még a nyomát is elmosták, a patak medrében, sziklákon, apró vízeséseken át kapaszkodunk. Hatszáz méter után kitágul a völgy, és fokozatosan megjelenik a szekérút is. Irtás peremére érünk, az eddig zajos Cohárd-patak itt csendesen szivárog át egy mocsaras lapályon. Követjük az ÉNy-nak emelkedő szekérutat és egy kilométer után felérünk az 1207 m magas Hátsó-Cohárd-nyakba, más nevén Cohárd-patak fejébe. A jelzés ny. irányban folytatódik és vadászösvényen vizenyős tisztás felé irányít, ahol szarvasetetőt, sózót és dagonyázóhelyet találunk. Összetákolt állványt fedezhetünk fel a bükkfákon, ez a környék egyik legjobb leshelye. A vadászösvény ÉNy-nak kanyarodik, előbb sűrű erdőben vezet, majd a kiterjedt Likas vesze dk. oldalán kapaszkodunk mintegy kilométernyit. Hatalmas S betűt leírva jutunk fel a Likas dk. hegylábára. ÉNy-nak tartunk, a messziről látható magasles felé, de előtte 50 méterrel keskeny ösvényen kivágunk balra a bozótos, csutakos vészből. A Likas-puszta dk. nyergébe érünk, ahol már ízelítőt kapunk a havasról nyíló panorámából. Esztena előtt jól megépített út harántoz ny. irányba a Likas-nyakig, ahonnan kék pontjelzés ereszkedik a Nyerges-nyakba.

      A kék keresztjelzés a puszta keleti peremének még megmaradt néhány fenyője mentén ÉNy-nak irányít. Útba ejtjük az esztena "kosarát", ezért készüljünk fel a népes kutyafalka fogadtatására. A csúcsig emelkedő meredek legelő túránk legfárasztóbb szakasza, 650 m kapaszkodás után érünk fel a déli hegyláb élére. A jelzés előbb az előcsúcsot borító sűrű erdőbe, majd az 1675 m magas Likas-tetőre vezet.

      A Pongrác-tetőről sokkal kényelmesebben juthatunk fel a Likas-havasra, mint a Gyilkos-tó üdülőtelepéről. A Pongrác-tető a Gyergyószentmiklóst Búrabékással összekötő (az autóstérképeken: Gheorgheni - Bizac) 12C jelzésű úton van, Gyergyószentmiklóstól 16 km, Gyilkos-tó üdülőteleptől 8 km távolságra. Az innen a Likas-havasra vezető út hossza mindössze 5 km, a szintkülönbség pedig 418 m. A Pongrác-tetőről (1257 m) é. irányba indulunk el és 2,5 km-en az együtt haladó kék és piros sávjelzéseket követjük a Nyerges-nyakig (1380 m). A Nyerges-nyakban szétválik a két jelzés, a piros sávjelzés balra tart és a Gyergyói-havasok főgerincét követi a Kelemen-havasokig (32 km). Északi irányba, kevés túlzással, személygépkocsival is járhatónak mondható út ereszkedik Hágótő és Tölgyes felé. A mi kék sávjelzésünk ÉK-nek folytatódik, de mindössze 800 méteren követjük. A forrásnál jobbra ágazik a kék pontjelzés, mely 750 m után a Likas nyaka 1431 m magas nyergébe vezet. Innen a csúcsra egy kilométeres kemény kapaszkodó húzódik.

      Érdemes néhány szót szólnunk a csúcsról nyíló panorámáról. A Likas-tető a Hagymás-hegység egyik legnevezetesebb kilátópontja. Észak felé a Vit-havas, a Tölgyes és a Besztercei-havasok látszanak. ÉK-nek - a Fügés-, a Kupás- és a Lapos-havasok mögött - a Hegyes és a Csalhó emelkedik. DK-nek - a Juh-patak völgye fölött - a Fekete-Hagymás, a háttérben pedig a Nagy-Hagymás. Nyugati irányban, a Gyergyói-medencén túl a Görgényi-havasok magasodnak. Tiszta időben ÉNy felé, a Gyergyói-havasok é. vonulata mögött a Kelemen-havas látszik.

      A zsomboly mindössze 52 m mély és három jól elkülönülő szakaszra oszlik. A felső szakasz 35 m függőleges kürtő, melynek átmérője felül 8 m, legszűkebb részén 3 m, az aljban pedig 9 m. A kürtő fenekén 3 m vastag jégdugó képződik, ezen akad fel a sok bedobált kő és fadarab. A nyár folyamán a jégdugó nyugati szögletében szűk nyílás olvad ki, ezen át lehet a jégtömb alá ereszkedni. Innen kétméteres függőleges szakasz után meredeken lejtő járatba jutunk, melyet 17 m után törmelék zár el. A barlangász szaknyelv ezt "álfenéknek" nevezi, mert nem zárja ki a továbbjutás lehetőségét. Az aknabarlang májusban és júniusban a leglátványosabb, ilyenkor a hókupac magassága eléri a 3-4 métert, a falakat csillogó jégburok fedi, az áthajlásokban pedig hatalmas jégcsapok és jégdrapériák csüngenek. Május és november között 30-35 cm-t olvad a jég, a havazás beálltával képződése újra kezdődik. A hőmérséklet-különbség miatt a nyílásnál valóban érezhető a "kráterből kiáramló fojtó lég", nyáron hideg, télen pedig meleg enyhe légáramlás formájában. Időnként párafelhő is lebeg a zsomboly fölött, "füstölög a vulkán". Végtelen oldaljáratok sajnos nincsenek az aknabarlang falában. Vass József expedícióján a rossz megvilágítás miatt 2-3 méteres beszögellések tűnhettek annak.

      A leereszkedéshez nélkülözhetetlen a korszerű felszerelés (40 m hágcsó és biztosítókötél) és a barlangász szakértelem. Az ereszkedés még viszonylag egyszerű, a feljövetelt azonban megnehezíti az, hogy a kürtő falai szinte mindvégig áthajlóak. Mindezek mellett ajánlatos valakit a felszínen hagyni és előzőleg az üdülőtelepen a Hegyimentő-szolgálatot (Salvamont) is értesíteni, mert gyakran hetekig senki sem vetődik a Likas környékére.

      Kristó András feltételezését, mármint hogy a Hagymás-hegység mélyében nagyméretű és aktív vizes barlangok rejtőzhetnek, személyes észrevétellel szeretnénk megerősíteni. A turistakalauz térképeinek kiegészítésekor, 1985 nyarán többek között tüzetesen bejártuk a Likas-havas nyugati, a Sötét-Putna felé eső lejtőjét is. A nyár rendkívül száraz volt, hetek óta nem esett, a felszíni patakok vízhozama feltűnően alacsony volt. Ennek ellenére a Sötét-Putna autóútját szinte százméterenként keresztezték a Likas aljából fakadó, nagyon bőhozamú források vízfolyásai. Ez a jelenség nagyméretű vizes barlangok létezésére utal, amint ugyancsak erre utal a Békás-szoros alsó végén fakadó, egész évben állandó vízhozamú és egész évben állandó hőmérsékletű Mária-karsztforrás is. Ha a gyergyói barlangász-társadalom teljes idejét nem kötné le a Súgó-barlang 125 m hosszú főjáratának tanulmányozása, a Likas-zsomboly álfenekének kibontásával talán országos jelentőségű feltárásra nyílna alkalom.

      Ha a túránk kiegészítéséül szeretnénk megmászni a Kis-havas sziklás csúcsát is és körútként befejezni a kirándulást, úgy a Likas-nyakból déli irányba szerteágazó juhcsapásokat követve, félkilométeres meredek kaptatóval feljutunk előbb a Kis-havas magasabbik (1625 m), erdős csúcsára, majd apró tisztások során balra harántozva a két csúcs közötti nyeregbe. A gerinc élén keskeny ösvény húzódik, mely a turisztikai szempontból nevezetesebb 1616 m magas sziklás csúcsra vezet. A kilátás a Likasról nyíló panorámához hasonló, de déli irányban sokkal látványosabb.

      A szirtek között, a meredek lejtőkön még látható a sárga tárnics, a "dancura" egy -egy csoda folytán megmaradt példánya. Állománya valaha sokkal gazdagabb lehetett, erre utal az is, hogy a környék gyergyói ismerői a Dancurás névre esküsznek. A temészetjárók Nyírcsutaknak nevezik a havast. A Hagymás-hegység első részletesebb turistatérképe (Zárug testvérek, 1943) az 1913-as osztrák katonai térképre alapozott, ezen pedig a Nyírcsutak-nyereg nevét (ami eredetileg "Nyíres utak" volt) tévesen az egész hegytömbre vonatkoztatták. Az ennél régebbi leírások és térképek (lásd többek között: A magyar szent korona országainak megyei térképei, Budapest, 1880) következetesen Kis-havasnak nevezik a sziklás tarajú csúcsot és így ismerik a környék pásztorai is. A likasi esztenánál Chişvoş, a fügesinél Chişhovoş formában is használják. (Dancurusnak, vagy Dancurásnak a Likastól ÉK-re, a Kupás-havas vízválasztóján emelkedő csúcsot nevezik). Mindenképpen indokolt tehát, hogy az általánosabban ismert, de helytelen elnevezések helyett a régebbi és a nép ajkán ma is élő Kis-havas nevet használjuk.

      A kisebb-nagyobb sziklafalakat kerülgetve bejárható Kis-havas jellegzetes, minden környékbeli csúcsról és a Gyergyói-medencéből is szembetűnő sziklataraja. Mivel ez az út meglehetősen nehéz és helyenként veszélyes is, az óvatosabb kirándulóknak azt ajánljuk, hogy térjenek vissza a két csúcs közötti nyeregbe. Innen a lejtőn k. irányba ereszkedve elérhetik a Kis-havas ék. oldalát harántozó szekérutat. Ez az út virágszőnyeges kaszálókkal, vegyes erdőfoltokkal tarkított széles hegyhátra vezet, a likasi pásztorok ezt a területet Suhârzel-nek nevezik. A szekérút DNy-nak kanyarodva a Km 20+500 pontnál, a Hősök temetőjével szemben éri el a Gyergyószentmiklós - Gyilkos-tó műutat.