104. Jegestavi csúcs (2400 m).


Ahol a Batizfalvi- és a Kacsavölgy között kelet-nyugati irányban húzódó főgerinc eléri az Omladékvölgyet, hogy innen északnyugati irányban folytatódjék s ahol egyúttal dél felé egy hatalmas mellékgerincet bocsát ki magából, e háromfelé ágazó gerincrendszer középpontjában emelkedik a Jegestavi csúcs. Kelet felé egyenletes, de szaggatott gerinc köti össze a Kacsavölgyi csúccsal; északnyugat felé az Omladékvölgyi csorba választja el a Keleti Vaskapucsúcstól, délnyugatra a Jegestavi hágó a Koncsiszta északi gerincétől. Tövében három völgy fekszik, ú. m. a Batizfalvi-, Omladék- és Kacsavölgy. Kilátása igen szép és érdekes.
Első megmászója: Gömöry O., Kirner P. vezetővel 1890 augusztus 15-én.


1. Délnyugati gerinc (a Jegestavi hágóból).
Könnyű, de kissé kitett, egyuttal a legcél szerűbb útvonal.
Télen: (megjegyzés nélkül)

A hágóból követjük a gerinc élét, amelynek alsó, kevéssé emelkedő része egy keskeny bemetszésnél ér véget. Innen meredeken szökik fel a gerinc s végül közvetlenül balra a felénk sima táblafallal leszakadó csúcstömbtől az északnyugati gerincre torkollik, amelynek legfelső, kb. 15 m magas, meredek lépcsőjén át elérjük a csúcsot. [Az említétt bemetszésből keskeny szegélyen jobbra kitérhetünk egy törmelékes folyosóhoz, amely közvetlenül a csúcs alatt ismét visszavisz a gerinc magaslatára.] (A hágóból 20 p.).
(J. Chmielowski és Dr. Jordán K., K. Bachleda és J. Marusarz vezetőkkel 1905 VII. 29.)


2. Déli fal (a Batizfalvi völgyből).
Helyenként kissé nehéz, érdektelen utirány.

A Batizfalvi tótól (97. fej. 9) a Batizfalvi katlan baloldalán bemegyünk a katlan Baloldali ágának leghátsóbb zugába, a Jegestavi csúcs déli falának tövébe. Beszállás a sziklákba a Jegestavi hágóról lehuzódó szakadék alsó végénél. A legalsó sima fallépcső bal szélén egy sekély sziklavályuban 20 métert felmászva, füves-sziklás-törmelékes terepre jutunk. E füves-sziklás lejtőn, amely a Jegestavi csúcs déli oldalának bal térfelét képezi (a jobb fél táblás törésekből áll), zeg-zugos irányban emelkedünk, a legfelső táblás csúcstömb baloldali élletörésének véve irányt. Körülbelül a Jegestavi hágó magasságában - meredek sziklák alá érve - egy folyosóhoz jutunk, amely a sima csúcsfaltól közvetlenül balra, a DNy gerinc közepén levő kis bemetszéshez húzódik fel. [E folyosóban minden nehézség nélkül felmehetünk az említett gerincbemetszésre.] E folyosó kezdeténél a jobboldali meredek szikláknak fordulunk s ezeken (20-25 métert) rézsút jobbra egy nyitott falhorpadásba mászunk fel, amelyben friss törésű, fehér, nagy tömbök hevernek. (A horpadás felett áthajló táblás falak.) Innen felkapaszkodunk a jobboldalt határoló bordára (4 m) és erről - egy vályún átkelve - jobbra átmegyünk a szomszédos bordára, amely mögött egy jobbra erősen emelkedő törmelékpárkányra jutunk, amely végül egy vályúba menve át, a csúcstömb és a keleti gerincnek első tornya között fekvő keskeny csorbára visz fel. Innen balra a gerincen további 4 perc alatt a csúcsra. (A beszállástól 1 ó.)
(H. Wirth, Strompf J. vezetővel 1907 VIII. 1.)

[A fal legfelsőbb részében a következő - egyenest a csúcsra kivezető - útváltozat lehetséges: mindjárt a fentemlített falhorpadást követő második borda mögött egy sekély vályúban egyenesen fel, amely egy fűpárkányra juttat, azután meredek, de jóllépcsőzött sziklákon továbbra is az, eddigi irányban mászva felfélé, egyenest a csúcsra jutunk.]

3. Gerincátmenet a Kacsavölgyi csúcsra (keleti gerinc).

Lásd 103. fej. 2.


4. Északi fal (a Kacsavölgyből).
Kissé nehéz.

A Kacsavölgy felső katlanáből (114. fej. 2) havon a Jegestavi csúcs északi falának aljában levő ama törmeléktérséghez, amely épp szemben fekszik a fal tövében végighúzódó (az Omladékvölgyi csorbáról lejövő) hószakadékot túlsó oldalán határoló, a Keleti Vaskapucsúcs törnegéböl előugró sziklasarkantyú végével. A törmeléktérséget - amelyre jobbról jutunk fel - balra követve, túloldali letörésének közeléig megyünk, ahonnan a falban gyengén jobbra felvezető törmelékes, lépcsőzetes sekély vályúban (balra tőle egy keveset kiemelkedő borda) emelkedünk rövid ideig felfelé. Ahol a vályú meredekebb kezd lenni, azt jobbrá elhagyjuk és egy rövid kéményben felmászva egy jobbra emelkedő, párkányra, ezt jobbra követjük, miáltal az északi falat végighasító főszakadékba jutunk. Ebben jó darabon fel; ahol egy feltűnő, meredek és keskeny oldalfolyosó a szakadékot jobbkézt határoló bordára kivezet, a szakadékot elhagyjuk és a folyósóban felmászunk a borda magaslatára. Ezt keresztezzük, párkányokon jobbra traverzálva a következő bordához; ezen is átkelünk, mögötte a közvetlenül az északnyugati gerinc alatt elterülő tágas törmelékterraszra jutva. A törmeléken fel a terrasz felső végéig a falak alá; aztán egy balra vezető párkányon egy meredek, táblás folyosó tövébe. Ettől balra a röviden feltörő sziklasarkon (nehéz) fel a balra levő magasabbik törmelékterraszra. Ennek közepén egy meredek, keskeny sziklafolyosó huzódik fel a Jegestavi csúcs keleti gerincére. A folyosó a csúcs és az első gerinctorony közötti csorbába torkollik. Jobbra a gerincen mintegy 3-4 perc mászás után a csúcsra.. (A beszállástól 2 ó.)
(Dr. Komarnicki Gy. és R. 1909 VII. 25.)


5. Északnyugati gerinc (az Omladékvölgyi csorbából).
Érdekes, kitett, kissé nehéz mászás.

A hágóból földes, mállékony, porladó kőzettel kezdődik a gerinc. Ez azonban csakhamar szilárd, zuzmóborította, érdes szikláknak ad helyet. Egy helyen a gerinc egészen összekeskenyedik s az élbe kapaszkodva kell rajta végiglógázkodni. Kevéssel feljebb a sima falnak balról egy kőlap támaszkodik; e mögé bújva kell a fal és a kőlap között feltámaszkodni. A felső részben egymásra halmozott nagy kőtömbökön, legvégül egy meredek gerinclépcsőn könnyen érjük el a csúcsot. (A csorbától 50 p.)
(E. Dubke, id. Franz J. és Breuer J. vezetőkkel 1906 IX. 9.)


6. Egyenest nyugatról (az Omladékvölgyből).
Alárendelt jelentőségű útirány; könnyű.

Az Omladékvölgyi csorba és a Jegestavi hágó által közrefogott hegyoldal a Jegestavi csúcs Ny fala. - Az Omladékvölgyből az Omladékvölgyi csorbához felhúzódó folyosóban annak bejáratától keveset felmegyünk (112. fej. 1) s mielőtt összeszűkülne, jobbra rátérünk a Jegestavi csúcs nyugati oldalába huzódó széles fűpadra. Ezt keveset jobbra követjük, majd alacsony falakon, táblás sziklákon zeg-zugban emelkedünk, míg jobbra egy nagy, meredek táblafal nem állja utunkat. Ettől közvetlenül balra törmelékes vályú húzódik a hegyfalban a csúcs irányában felfelé. Követjük a vályút, első elágazásánál a jobb, a következőnél a bal ágban tartva magunkai. A vályú végül az ÉNy gerincre torkollik, ezt ama ponton érve el, ahol a DNy gerinccel összetalálkozik. Innen jobbra, az ÉNy gerinc legfelső, kb. 15 m magas, meredek lépcsőjén fel a csúcsra. (A beszállástól 1 ó.)