A Nagy Menguszfalvi csúcs (Chałubińskicsúcs) a Menguszfalvi gerincnek legmagabb kiemelkedése. Különösen északról igen impozáns, ahol több mint 1000 méternyire emelkedik a Halastó víztükre felétt, de délről, a Hincótó katlanából is igen hatalmasnak mutatkozik tömör alakja.
Szomszédjai: délkeletre a Középső Menguszfalvi csúcs, északnyugatra a Csubrina. Előbbitől a Chałubińskicsorba, utóbbitól a Hincói hágó választja el.
A Nagy Menguszfalvi csúcs hegymászó szempontból egyike a Tátra legérdekesebb ormainak. Még a legkönnyebb útjait is (1 és 3 út) igen érdekessé teszi az útvonal szövevényessége, míg gerincei és falai a legszebb és legnagyobbszerű vállalkozások közé tartoznak.
Első megmászói: L. Chałubiński, W. Roj és M. Sieczka vezetőkkel 1877 június 28-án.

Menguszfalvi gerinc a Nagy Hincótótól.
1. Hincói hágó. - 2. Nagy Menguszfalvi csúcs (156. fej. 1). - 3. Chałubińskicsorba. - 4. Középső Menguszfalvi csúcs (154. fej. 1 és 2). - 5. Vadorzóhágó (153. fej. 1). - 6. Keleti Menguszfalvi csúcs (152. fej.1). - 7. Menguszfalvi csorba.

1. A Nagy Hincótótól (szokásos útirány).
Kissé nehéz, elég szövevényes és érdekes útvonal.
Télen: Magas és laza hóban nem lehetséges.

A Poprádi tótól a Menguszfalvi völgyben a Nagy Hincótóhoz 153. fej. 1. - (11/2 ó.)
A tavat jobbról megkerülve, ama hatalmas törmelékkúpon megyünk fel, amely jobbra a Nagy Menguszfalvi csúcstól, a Középső Menguszfalvi csúcs főormának esésvonalában húzódik fel ennek sziklái alá. Beszállás a sziklákba a törmelékkúp legfelsőbb pontján. (A mászást tehát nem a Nagy, hanem a Középső Menguszfalvi csúcs szikláin kezdjük. - A Hincótótól 3/4 ó.) Innen rövid hasadékokban és fűvel tarkított meredek falacskákon folyton rézsút balra emelkedve (meredek terep jellegzetesebb irányjelzők nélkül), a már a Nagy Hincótótól is jól látható, jellegzetes, széles törmelékpadra jutunk, amely a Nagy Menguszfalvi csúcs déli falletöréseibe van beágyalva. A pad - amelyet keleti végén érünk el - eleinte közel vízszintesen húzódik balra a falak közt s miután elhaladt a csúcs kupolája alatt, mindinkább emelkedve, ama hatalmas oldalbordához közeledik, amely a csúcs nyugati főgerincétől a hegyoldalban a Hincótó felé (délre) előugrik. A törmelékpad itt lassanként az említett oldalborda (bal) és a csúcstömeg meredek falai (jobb) által közrefogott vályúrendszerbe megy át, amely a pad eddigi irányától gyengén jobbra elkanyarodva húzódik a hegyoldalban felfelé. A vályúrendszer baloldalán tartva magunkat, lépcsőzetes terepben az említett borda éléhez kapaszkodunk fel, amelyet - már annak a völgy felőli végső nagy letörése felett - ottan érünk el, ahol egy laposabb vállat alkot (kb. 2340 m; 1/2 ó.). Követjük a nagy lépcsőkben, de általában nem túl meredeken emelkedő bordát, részben az élén, részben kissé jobbra tőle tartva magunkat. A borda kevéssel a nyugati gerinc elérése előtt beleolvad a hegyoldalba. Itt a bordának egyenes folytatásában fekvő törmelékes folyosóban tovább (legfelső része a bordától közvetlenül balra feljövő szakadéknak), amely a nyugati gerincnek egy jelentéktelen kis csorbájára torkollik fel (20 p.). Még kb. 5 méterrel a gerinc alatt a folyosóból jobbra ki az innen kiinduló jellegzetes párkányra, amely a gerinc déli oldalában a csúcs irányában húzódik. A párkány - amelynek mindjárt a kezdetén egy boltozat alatt kell átbújni - gyenge emelkedéssel egy a faltól elálló sziklacsücsök alkotta nyergecskéhez vezet. Ennek túloldalán néhány métert le, majd ismét felmászva, a párkány folytatására jutunk, amely továbbra is gyengén emelkedve, egész a csúcs közvetlen közeléig visz fel. A párkány végétől még egy keveset rézsút jobbra emelkedve, a csúcs legmagasabb pontjától kevéssel délre érjük el annak tömbökkel borított tetejét (20 p.).

[A Vádorzóhágóról a Középső Menguszfalvi csúcs megkerülésével a fent leírt úton elérhetjük a Nagy Menguszfalvi csúcsot, anélkül, hogy evégből a Hincótó katlanának aljába kellene lebocsátkoznunk. A hágóból eleinte követjük a Középső Menguszfalvi csúcsnak 154. fej. 1 alatt leírt útját. A Középső Menguszfalvi csúcs körül vezető törmelékpadot; még mielőtt kivezetne az ÉNy gerinc magaslatára (ahol a pad külső oldalán egy vállszerű kiugrást alkot), elhagyjuk s a Középső Menguszfalvi csúcsnak délnyugati oldalában falacskákon és vályúkban lebocsátkozunk a Nagy Menguszfalvi csúcs 1 útjánál említett törmelékpadra, amelyet (keleti) kezdeténél érünk el. (A Vadorzóhágóról 1 ó.) Innen a fenti 1 úton tovább a csúcsra.]

2. Déli fal (a Nagy Hincótótól).

A Nagy Menguszfalvi csúcs déli oldalának törmelékpadja felett feltörő falak, amelyeket az 1 út nagy ívben balról megkerül, egyenest is átmászhatók. E falakon át több útvonal vezet.

A) A szakadék-út.
Mint 1 alatt, a nagy törmelékpadra. Ennek mindjárt a kezdetétől egyenesen belelátunk abba a szakadékba, amely kevéssel a pad kezdete után kiindulva húzódik a felső falak közt felfelé s amelyet jobbról a délkeleti gerinc oldalfala, balról pedig egy a hegy tömegéből délre kiugró s végül meredek pillérrel a törmelékpadra letörő borda fog közre. E hosszú szakadékot követjük, amelyben majd törmelékes, majd sima táblás részletek váltakoznak egymással. A szakadék végül a DK gerinc felső, vízszintes szakaszára vezet ki. A gerincen balra fordulva, ennek nagy tábláin nehézség nélkül érjük el a csúcsot.
Meglehetős nehéz.
(E. Dubke és Dr. Heile, id. Franz J. vezetővel 1904 IX. 27.)

B) Egyenest a csúcsra.
A déli oldal nagy törmelékpadjának kezdetétől nézve a hegy profiljában egy hegyes sziklatornyocskát látunk balról a csúcs kupolájához támaszkodni. A kettejük alkotta éles csorbából sötét hasadék húzódik a déli falban alá, az ennelt felemagasságában keresztülvonuló fűpárkányhoz. Ezek jelzik utunk irányát.
Az 1 alatt említett törmelékpadot kezdetétől csak addig követjük, míg elhaladtunk a 2. A) alatt említett szakadékot balról határoló, a törmélékpadra meredeken letörő pillér alatt. (A pad kezdetétől 10 p.) Mindjárt e mögött a fal homorúan beöblösödik. E horpadásban számos kisebb vályú húzódik a falon át felfelé. Közülük legcélszerűbben nnindjárt kezdettől fogva a horpadás közepetáján felhúzódó, legkifejezettebb vályút követjük, szép de általában nem nehéz mászással; csak a kimászás lefelül a vályúból meglehetős nehéz, amely részlet legyőzése után fennállunk a falban vízszintesen keresztülfutó fűpárkányon. (E párkány jobbra egészen ama bordán vezet ki, amely a 2. A) alatti szakadékot halról határolja.) A párkányt balra követjük, kevéssel a sarok előttig, ahonnan (egy sekély vályúban) egyenest felmászunk eay kevéssel felettünk fekvő térségre. Innen indul ki az a mind meredekebbé váló hatalmas hasadék, amely a csúcskupola és a balra elálló sziklafog közötti csorbához húzódik fel. Az eleinte jól járható folyosó csakhamar kéménnyé szűkül, amelyet egy beszorult nagy sziklatömb zár el. Ezt oldalt körülmásszuk; felette jó állás a kéményben. Minthogy a kémény folytatása járhatatlan, a jobboldali kéményfalon mászunk egyenest fel a fal sarkához, amely körül aztán balra ismét visszatérünk a kéménybe (igen nehéz). Az ennek igen elriasztónak látszó, közel függélyes jobb mellékágában várakozás ellenére nagyobb nehézség nélkül, pompás támaszmunkában fel a csúcskupola és a sziklafog közötti csorbára (11/4 ó.). Innen a csúcsnak fordulva, alacsony lépcsőn fel az asztalszerű nagy vízszintes kőlapra. Az ezt elzáró alacsony, függélyes falgyűrű tövében vízszintes oldalmenet balra, míg alkalmas hely kínálkozik a falgyűrű legyőzésére. Innen meredek, de jól lépcsőzött sziklán - gyengén jobbra hajló irányban - szép mászással fölfelé, egyenest a csúcshoz (20 p.).
Nehéz, szép mászás.
(Dr. Komarnicki Gy. és Reichart D. 1920 IX. 23.)

3. A Hincói hágóból a gerinc megkerülésével (nyugatról).
Kissé nehéz, meglehetősen bonyolult terepben vezető út.

A Hincói hágóból gyenge ereszkedéssel kitérünk a Nagy Menguszfalvi csúcsnak a Hincótó felé tekintő oldalába és az első kisebb borda, valamint a mögötte fekvő vályú keresztezése után egy második, kifejlettebb bordára jutunk (amelyet a vályúból egy már a Hincói hágóból is jól látható, rézsút jobbra erősen emelkedő táblapárkányon érünk el, a Hincói hágónál mintegy 25 méterrel mélyebben fekvő ponton). Erről - egy nagyobb szakadék által elválasztva - túloldalt egy hatalmas bordát pillantunk meg, amely felénk meredek oldalfallal esik le a szakadékba. A borda innenső oldalfalát számos párhuzamosan futó, balról jobbra gyengén emelkedő párkány tagozza. E bordát ott igyekszünk elérni, ahol az - a völgy felőli végső meredek letörése felett - egy laposabb vállat alkot, amely mintegy 30 méterrel fekszik magasabban a Hincói hágónál.
Evégből a második bordáról vízszintes oldalmenettel betérve a mögötte fekvő szakadékba, ebben keveset felmászunk, azután a jobboldali szakadékfalon felkapaszkodunk a falba ágyalt párkányokra, amelyeken jobbra kitérünk a nagy borda éléig, ezt egy laposabb részleténél érve el (kb. 2340 m; 1/2 ó.).

[E borda - amely után már a csúcs faltömege következik - azonos a 1 alatt is említett hatalmas bordával.]

4. Nyugati gerinc (a Hincói hágóból).
Meglehetős nehéz, szép gerinctúra.

A Hincói hágóból a könnyű gerincháton az első torony felszökésének tövébe. Innen rézsút jobbra emelkedő oldalmenet egy elvált tömbig. Mögötte egy vályúban balra fel a gerincre és ennek könnyű lépcsőin fel a toronyra. Túloldalán keskeny élen, majd könnyű gerincen le egy keskeny bemetszésbe. Ebből kissé jobbról egy 3 méteres lépcsőn fel; ezután egy torony következik, amelynek felszökését egy repedésben egyenesen előlről győzzük le. A torony tetőélén végig és tovább egy kis csorbába, amely felett meredeken szökik fel a gerinc. Innen folyton szorosan a meredek, éles, de jó támpontokat nyújtó gerincen igen élvezetes mászással tovább. Ama kis csorbától, amely alatt az 1 útnak a Ny gerinc déli oldalában húzódó párkánya kiindul, a gerinc nagy tömbökből felépülve emelkedik, majd végül nagy tömbökből álló hátba megy át. Ahol ennek emelkedési megszűnik, néhány éles csücsökből álló vízszintes részlet (megkerülhető) vezet át a közeli csúcshoz (11/4 ó.).
(J. Czerwiński és Z. Czerny - F. Tylka vezetővel 1907 VIII. 31.)

Menguszfalvi csoport a Halastótól.
1. Középső Menguszfalvi csúcs. - 2. Nagy Menguszfalvi csúcs (156. fej. 5). - 3. Hincói hágó (157. fej. 2). - 4. Csubrina. - 5. Barát.

5. Északi fal (a Halastótól).
Hosszú, nagyszerű túra. Részben nehéz és kitett mászás.

A Nagy Menguszfalvi csúcsnak a Halastó felett emelkedő hatalmas északi falletörései két részre oszlanak: a felső rész - a tulajdonképeni csúcskupola - tömör sziklás faltömeget alkot, míg áz ezt támasztó alsó letörések nem jelentkeznek összefüggő falak gyanánt, hanem nagy szakadékok által tagolt füves-sziklás meredélyekból állnak. A fal felső részéből északkeleti irányban jellegzetes oldalgerinc ugrik ki, amely az alsó letöréseket balról- a Középső és Nagy Menguszfalvi csúcsok tövében fekvő felső völgykatlan felé - elhatárolja.
A hatalmas északi falletörések tövébe, kb. a csúcs esésvonalában, a Halastó déli partja felett két szakadékszerű törmeléköböl szögellik, amelyeket egy nagy sarkantyú választ el egymástól. Beszállás a baloldali szakadékban. Ez egy alacsony lépcsővel kezdődik, amely felett egy rézsút jobbra emelkedő párkányhoz jutunk. Innen az említett borda (sarkantyú) oldalában meredek fűlépcsőkön néhány métert jobbra fel, azután füves párkányon balra, vissza a szakadék felé, amelybe egy hatalmas sziklatömb van beszorulva. E felett a szakadék kevésbbé meredek, törmelékes folyosóba megy át, amelyből mindjárt jobbra kitérünk az említett két szakadékot elválasztó borda hátára. E borda egy meglehetős nagy, többnyire hóval telt katlanba juttat, amely felett félkörben igen meredeken törnek fel a falak. Ezekbe három szakadék vágódik, amelyek közül a baloldali - jobbról rézsút balra emelkedő - a katlan bal sarkából indul ki, a középső egyenest a katlan felett, gyengén jobbra hajolva visz fel, míg a jobboldali - amely a borda mögött fekszik - rézsút jobbra, a Hincói hágó irányában. húzódik felfelé. További utunk a középső szakadékban visz. Eleinte a szakadékot jobbról kísérő borda jobb oldalán, meredek, törékeny, füves sziklákon kapaszkodunk felfelé, majd - ahol a borda közel függélyelyesen szökik fel - balra betérünk a szakadékba, amely itt igen meredek és törékeny, beszorult tömbökkel elzárt kéménnyé válik. Ebben fel, egy kis térség felett következő, közel függélyes felső részét nehéz támaszmunkával győzve le. (A függélyes kémény szakasz a baloldali sziklákon meg is kerülhető; a rendkívül törékeny kőzet miatt nem ajánlatos.) Ezután a kémény kevésbbé meredek, mély vályúvá alakul át, Ezt csak keveset követve, egy balra hajló párkányon elhagyjuk, majd füves lépcsőkön ismét felfelé kapaszkodva, egy táblás, fehéres kőzetű, a csúcs esésvonalában egyenest a magasba húzódó vályúhoz jutunk. E vályúban fel, majd füves párkányon 40 métert balra, azután sziklalépcsőkön ismét felfelé, míg a további utat egy igén meredek falacska nem zárja el. (Ezt a helyet a fal alsó részében levő - fentebb említett - katlanból egyenes irányban is elérhetjük, az onnan kiinduló baloldali szakadékban, majd felette falacskákon és padokon egyenesen felfelé mászva. Nehéz.) E falacskát balról egy vályú segélyével megkerülve, feljutunk arra a hosszú, hajlott, füves-törmelékes padra, amely - a falnak kb. kétharmad magasságába beágyalva - az alsó falrészletet a simán feltörő csúcsfaltól elhatárolja.

[Ha e padot jobbra követjük, hosszú, de nem nehéz oldalmenettel a Hincói hágó alatt fekvő - 157. fej. 2 alatt említett - nagy törmelékterraszra jutunk ki.]

a) Az ÉK oldalgerinc irányának mintegy folytatásában egy rézsút jobbra emelkedő párkány visz ki a falba. E kezdetben igen törékeny és törmelékes, majd azonban kényelmessé váló párkány kb. 30 méter után kettéválik. A felső (bal) párkányfolytatást követjük, amely eleinte rézsútos vályút altot. Onnan, ahol e vályú ujból törmelékes párkánnyá álakul át, ebből balra - felfelé - egy igen meredek és mély vályú ágazik ki, amely a főcsúcs és a keleti mellékorom közötti gerinccsorbára visz fel. A gyengén áthajló lépcsővel kezdődő vályú - amelyben hosszabb darabig fehéres, sima sziklákon igen meredeken mászunk felfelé - fentebb laza omladékkal telt, mélyebb folyosóvá alakul, majd véáül kéménnyé szűkülve torkollik ki az említett csorbára. Ebből - jobbra fordulva - a gerinc nagy tábláin pár perc alatt fel a csúcsra. (Ez a felső falrészleten át a legegyenesebb irányban a csúcsra vezető útvonal.)

b) Az a) alatt leírt utat addig a helyig követjük, ahol a kettéváló párkány felső folytatását alkotó rézsútos vályú ismét törmelékes párkánnyá álakul át. Ezen (az a út által követett vályút balra hagyva) tovább jobbra, a legközelebbi - kevéssé kifejezett folyosóig, amely a falban felfelé húzódik. E nagyon meredek es törékeny kőzetű folyosóban fel, amely végül a csúcs nyugati főgerincére visz ki, ezt mintegy 10 percnyire a csúcstól érve el. A gerincen balra - mint 4 alatt - a csúcsra. (Nem ajánlatos útirány.)

c) Az a) alatt említett - az ÉK oldalgerinc folytatásában falba kivezető - párkányon addig, míg kettéválik. A párkány alsó (jobb) folytatásán az eddigi menetirányban tovább, a falból előlépő több bordát keresztezve, míg - már a gérinc közelében - a párkánynak vége szakad. Innen egy kifejezett bordán néhány métert egyenesen fel, majd azonban jobbra kissé le egy kezdetben jelentéktelen folyosóhoz, amely kéménnyé keskenyedve, a nyugati főgerincet mintegy 20 percnyi távolságban a csúcstól éri el. A gerincen balra - mint 4 alatt - a csúcsra. (Az előbbieknél ugyan könnyebb, de a csúcstól legtávolabb a falból kivezető útirány.)
A Halastótól a beszállásig 1 ó. - A beszállástól a csúcsig 5 ó.
(Dr. St. Krygowski, J. Marusarz és J. Stopka Ceberniak vezetőkkel 1906 VIII. 2.)

6. A Tengerszemtől (északkeletről).

Ez az útvonal a Középső Menguszfalvi csúcs északi oldalán fekvő völgykatlanból visz fel a Nagy Menguszfalvi csúcs északi falának felső részéhez, amelyen végül eléri a csúcsot. Az 5 alattinál rövidebb és könnyebb, de szintén érdekes és tájilag szép útvonal.
A Halastótól a Tengerszemhez 50 p.- Innen a Vadorzóhágóhoz vezető ösvényt (153. fej. 2) addig követjük, míg feljutunk a Középső Menguszfalvi csúcs északkeleti falának tövében elterülő, felső részében hóval kitöltött völgykatlanba (11/4 ó.). E katlant jobbról a Nagy Menguszfalvi csúcs tömegéből északkelet felé előugró, jellegzetes oldalgerinc határolja.
A katlanban ahhoz a törmeléknyelvhez megyünk fel, amely a legmagasabban csúcsosodik a Nagy Menguszfalvi csúcs sziklái közé. A törmeléknyelv végétől - a Nagy Menguszfalvi csúcs ÉK falának és az említett oldalgerinc oldalfalának összeszögellésében - egy rézsút jobbra emelkedő folyosó visz fel ehhez az oldalgerinchez. E folyosó jobboldali, táblás szikláin elég meredek mászással fel az említett oldalgerinc magaslatához amelyet ott érünk el, ahol az beleolvad a csúcs felső faltömegébe. (Utunk itt egyesül az 5 úttal.)
Innen az északi fal felső részén - az 5 a), b), c) alatt leírt útvonalak egyikén - tovább tel a csúcsra. (A Halastótól összesen 41/2 ó.)
(Dr. St. Krygowski, J. Wawrytka és M. Galian vezetőkkel 1907 VIII. 8.)

7. Északkeleti fal (a Tengerszemtől). E falon - amely a Nagy Menguszfalvi csúcsnak legvadabb és legimpozánsabb oldala - két különböző útvonal visz fel.

A) A Halastótól a Tengerszemhez (50 p.) és innen tovább a Vadorzóhágóra vezető ösvényen a Középső Menguszfalvi csúcs tövében elterülő, felső részében hóval kitöltött völgykatlanba (153. fej. 2. - 1 1/4 ó.). E katlanba törik le a Nagy Menguszfalvi csúcsnak rendkívül meredek, kb. 350 m magas északi fala.
A fal középső részét egy rézsút jobbra emelkedő vályú szeli át, amely alul áthajtó, táblás falgyűrűben vész el. A fal felső részében egy igen jellegzetes, a Halastótól nem látható hasadás vágódik, amely végül egy kb. 40 méterrel a csúcs alatt a falból kiugró kis nyergecskéhez fut ki.
Beszállás a falba a fal tövéből sarkantyúszerűen előlépő fűátnőtt bordánál, amely balról határolja a falba legmagasabban csúcsosodó (és az ÉK oldalgerinchez felhúzódó - 6 alatt említett - vályúban folytatódó) törmeléknyelvet. A borda füves-sziklás lépcsőin rézsút jobbra fel egy kis erkélyre (jobbra alattunk letörések a vályú felé) és még néhány métert törmeléken tovább ama helyig, ahol a borda beleolvad a falba. Innen a falnak fordulunk s részben fűátnőtt, meredék és kitett falacskákon rézsút balra emelkedve, egy egyenest felfelé húzódó, igen meredek táblás szögellésez jutunk. Ennek alsó részét kitett füves lépcsőkön balról megkerüljük s az áthajló sziklák alatt levő odúig felmászva, innen rövid de veszélyes oldalmenettel betérünk a szökellés felső részébe. Ebben néhány métert igen kitett és nehéz mászással fel egy rézsút balra emelkedő, majd vízszintesen továbbhúzódó fűpadhoz, amely a baloldali falrészleten keresztülvonul. Füves lépcsőkön rézsút balra fel a fűpad felett feltörő falakig, azután a pad felső részén jobbra, majd a pad folytatását képező, rézsút jobbra húzódó vályúszerű szögellésben tovább (felettünk egy óriási sziklaodú). Á keskenyedő szögellés egy ferde párkányba megy át, amelyen áthajló és omlatag sziklák alatt végigcsúszva, nehéz és kitett oldalmászással egy kis lépcsőre jutunk a szabad, függélyes falban. Innen néhány métert egyenesen fel egy elvált sziklatömbig, ahol egy lapos sima szögelléshez jutunk, amelybe vékony függélyés repedés vágódik. A repedésben 5 m-t fel, majd ahol a repedés álhajlóvá válik, 2 méter hosszú, vízszintes oldalmenettel egy hajlott, kis lépcsőre (legnehezebb rész, igen kitett). A lépcsőről keskeny szegélyekén még további rövid oldalmenet jobbra - jobb terepre, amelyben kb. 15 m után a bevezetésben említett, a fal középső részét átszelő rézsútos vályúhoz jutunk (a beszállástól 21/2 ó.; a vályúban egy kényelmes térség, amely jó pihenőhelyül szolgál; alattunk a vályú hatalmas áthajló táblákkal letörik). Innen, eleinte a függélyes lépcsőkben emelkedő vályút balról kísérő bordán mászunk kb. 30 métert fel, azután jobbra betérünk a vályúba. Ebben nem könnyű mászással egy áthajlásig, amélyet egyenesen győzünk le. A következő átfüggést jobbról kerüljük meg, azután lépcsőkön nehézség nélkül mászunk ama eredeti, hatalmas szökellés kezdetéhez, amely a felső falrészletet jobbra felfelé végighasítja.
A szögellésbe - amely a vályú felett néhány méter magas áthajlással letörik - olykép jutunk be, hogy a vályút végig (ahol kezd a falban elveszni) követjük, azután a vályú meghosszabbításában fekvő függélyes kéményben mászva tovább, végül simára mosott sziklákon jobbra traverzálunk. A szögellés éleinte nem túl meredek és miután nabyobb nehézség nélkül néhány kötélhossznyit követtük, a jobboldali gerincszerű kísérő bordára térünk ki. Ezen szellős, de könnyű mászással a borda meredek felszökéséig, ahonnan táblákon keresztülvezető oldalmenettel balra visszatörünk a szögellésbe. Ebben mind nehezebben tovább a függőleges zárófalig. Közvetlenül ez alatt, egy igen meredek tábla felső peremén nehéz oldalmenet jobbra ahhoz a nyergecskéhez, amely a csúcstömegből kiugró s az északkeleti és északi falat egymástól elválasztó pilléren fekszik. A nyeregtől jobbra fekvő falban két kémény látható. A nyeregről elrepesztett tömbökön néhány métert rézsút jobbra a bal kéményhez és ebben a fent kissé áthajló kéményben egy nagy tábláihoz, ahonnan vízszintesen balra térve, a pillér folytatását alkotó, itt függélyes bordára jutunk. Kissé jobbra az éltől 4 m magas függélyes falacskán fel, azután az éltél balra tömbökön és repedésekben már kevésbbé meredeken fel a DK főgerincre, amelyet az alacsonyabb keleti mellékoromtól néhány méternyire balra érünk el. Innen egy kis csorbán át pár perc alatta közeli csúcsra (2 ó.).
Helyen kint rendkívül nehéz és kitett túra, amely a Tátra leghatalmasabb falmászásai közé tartozik.
(J. Humpola és Dr. M. Świerz 1921 IX. 22.)

3) A Halastótól a fal tövébe: lásd A) alatt.
Az ÉK fal baloldali térfelének alsó része számos füves-sziklás bordából áll, melyeket kevéssé kifejezett vályúk választanak el egymástól. A falba annál a bordánál szállunk be, amely a fal alsó részében látható, már messziről szembeötő, hosszú fűpad bal végéhez vezet. Elérve a fűpadot, ezt a falak mentén jobbra, gyengén felfelé, ama helyig követjük, ahol a falba egy kis folyosó vágódik. Ebben fel - balra hajló irányban - egy kényelmes fűpadra, ahonnan tovább felfelé tartunk egy kis padkához, két jellegzetes, kiálló sziklacsücsökkel. Innen füves párkányon jobbra, azután néhány métert fel a felsőbb, szélesebb padra s ezen rézsút jobbra tovább fel, egy jellegzetes, meredek borda felé. E padot követve, egy beszorult tömb által elzárt 2 méteres repedést kell legyőznünk, azután még néhány métert menve e padon tovább, az említett borda magaslatán fekvő nagy, törmelélces térsége jutunk. E felett a borda áthajló felszökést alkot, amelyet jobbról megkerülve, az előbbihez hasonló törmeléktérségre jutunk. Ezután néhany métert tel és balra egy lépcsőfokra, amely jó biztosítóhelyül szolgál. Erről - áthajló sziklák alatt - 8 m hosszú, rendkívül kitett oldalmenet jobbra egy elálló, nagy sziklatömbhöz. Innen még másfél métert jobbra egy repedéshez és ebben - egy 3 méíeres falacskán át - egy kényelmes, sziklás párkányra, amely felett alábbhagy a terep meredeksége. Innen kis kéményekben és bordákon - eleinte egyenesen felfelé, majd jobbrahajló irányban - a délkeleti főgerincre, amelyet a keleti mellékoromtól mintegy három percnyire érünk el. (A beszállástól 3 ó.)
Nehéz és kitett mászás.
(S. Makowski és A. Sokołowski 1924 IX 8.)

8. Délkeleti gerinc (a Chałubińskicsorbából).
Nehéz (egyenest a gerincen igen nehéz) és - különösen a Középső Menguszfalvi csúcs keresztezésével egybekötve - nagyszerű és szép gerinctúra.

A gerinc a csorba felett magas, meredek felszökéssel kezdődik, hogy azután menedékesen folytatódjék a csúcsig. A gerinc felszökését kétféle módon győzhetjük le:

a) Egyenest a gerincen.
A csorbából, kissé jobbra a gerinc élvonalától, igen meredek tömbökön ,fel s közben egy sima, nehéz falacskát legyőzve, egy kis térségre jutunk. Minthogy a térség felett a fal áthajlik, innen rézsút balra egy tömbhöz mászunk fel, amelytől mintegy 6 méternyire balra húzódik a gerinc déli oldalfalába bevágódó nagy kémény (a Martinkémény). Ezután igen nehéz oldalmenet balra egy elrepedt sziklatömbhöz, honnan gyér fogásokon egyenesen felmászunk egy jobbra fekvő mélyedésbe. Innen újból rézsút balra egy kis térségre, amely közvetlenül a kémény felett fekszik s még 3 métert kissé jobbra fel könnyebb terepre, ahonnan már be tudunk jutni a kémény könnyű felső részébe.
(J. Jankowski, J. Marusarz vezetővel 1909-ben.)

b) A Martin-kémény.
A csorbából a Hincótó felé lehúzódó szakadékban 20 métert leereszkedve, jobbra egy párkányra térünk rá, amely kivisz a Nagy Menguszfalvi csúcs délkeleti gerincének falába. A párkányt mintegy kötélhossznyira követve, a felettünk meredeken feltörő falat végighasító kémény alá jutunk (Martin-kémény), amely az itt tölcsérszerűen visszanyomuló falhorpadás baloldalában visz fel. A kémény közvetlenül a párkány felett járhatatlan áthajlással kezdődik, azért sima sziklalapokon keveset jobbra felmászunk a főkéménnyel párhuzamosan futó jobboldali táblás hasadékhoz. Ebben támaszmunkával fel (6-8 méter), majd a baloldali kőlapon kiszállva, balra visszatérünk a főkéményhez, melyet itt egy jó állást nyújtó térség szakít meg. Közvetlen fölötte az itt teljesen nyitott kémény ismét áthajlik. Az áthajlást egyenesen legyőzve (legnehezebb részlet), felette bejutunk a kéménynek mélyebbedő folytatásába, hol - egy sima kőlapot kivéve - nem ütközünk további nehézségekbe. A kémény végül egy kevésbbé hajlott vályúba megy át, amely balra elkanyarodva, felvisz a gerinc magaslatára. Az innen a csúcsig mérsékelten emelkedő gerinc hol keskenyebb, hol szélesebb, hol tömbökből, hol táblákból áll, de mindvégig egész könnyen járható. A kevéssé kifejezett keleti előorom után következő jelentéktelen csorbából végül nagy táblákon át elérjük a főormot. (A Chałubińskicsorbából 11/2 ó.)
(Dr. G. Künne, Dr. A. Martin és Dr. H. Rumpelt 1908 VIII. 16.)
[A gerincvándorlás a Vadorzóhágóról a Középső Menguszfalvi csúcson át a Nagy Menguszfalvi csúcsra a "Menguszfalvi gerinc" néven ismeretes.]