A Csubrina orográfiailag igen jelentős csomópont, amennyiben belőle ágazik ki a Tátra főgerincéből a kiterjedt Kriváncsoport, amelyben (délnyugatra) a Szmrecsini hágó által elválasztott Koprovacsúcs a legközelebbi szomszédja. A főgerincben a Hincói hágó kelet felé a Nagy Menguszfalvi csúcstól, északnyugat felé pedig a keskeny Hátsó Barátcsorba a Hátsó Baráttól választja el. Tövében három völgy terül el: a Menguszfalvi völgy hincótavi katlana, a Halastó katlanához tartozó Barátvölgy és a Szmrecsini völgy. Kilátása a legszebbek közé tartozik.
Első megmászói: Dr. K. Potkański, K. Bednarz és J. Fedra vezetőkkel 1884 szeptember 7-én.

1. Keleti gerinc (a Hincói hágóból).
Könnyű, rövid gerincmászás; a Hincói hágó 1 útjával kapcsolatban a szokásos útirány.
Télen: A legbiztosabb útirány télen ugyan a 3 út volna, azonban a Szmrecsini völgy félreeső helyzete folytán ez az útvonal nem jön tekintetbe.

A hágóból követjük az emelkedő gerincet, amelynek felszökését jobbról könnyebben megkerülhetjük. Felette vízszintesen húzódik tovább a keskeny gerincél, amelyen - közvetlenül a csúcs előtt - egy alacsony lépcsőt kell legyőzni. Utána tömbökön mindjárt a csúcsra (15 p.).
(J. Chmielowski, K. Bachleda és Tatar vezetőkkel, 1898 X. 7.)

2. Délnyugati gerinc (a Szmrecsini hágóból).
Meglehetős nehéz.

A Szmrecsini hágó ÉK nyílásából a keskeny gerinc hosszú darabon át gyengén emelkedve visz át magasan kiemelkedő főtornya (2310 m ) alá. Erre meglehetős nehezen fel. A túloldali függőleges letörésen kötélfüggeszkedéssel (10 m) le. A keskeny gerinc még néhány jelentéktelen bütyköt alkotva vízszintesen húzódik tovább s egy kis nyeregnél ér véget (ide torkollik balról a 3 út), ahol beleolvad a csúcs széles tömegébe. Innen balra fordulva, a közvetlenül a Szmrecsini völgy felé letörő fal felett felhúzódó füves, törmelékes lejtőn emelkedünk tovább, végül a Szmrecsini völgy oldaláról egymásra hányt tömbökön feljutunk a csúcsra (11/4 ó.).
(T. Eichenwald és F. Rabowski, W. Tylka és J. Bachleda Tajber vezetőkkel 1902 VIII. 6.)

3. A Szmrecsini völgyből (nyugatról).
Könnyű, de a havonjárásban gyakorlatot igénylő útirány.

A Felső Szmrecsini tótól (202. fej. 1) omladéklejtőkön DK irányban a völgyzárlatnak tartunk. A völgyet elzáró falak alá érve, egy eddig elfedett, hatalmas szakadékot pillantunk meg, amely a Csubrina hegytömege és annak DNy gerince között, balra dűlve húzódik fel. Omladékon fel a szakadék bejáratáig (a Felső Szmrecsini tótól 11/4 ó.). A falak közé mélyen bevágott, többnyire meredek hóval kitöltött szakadék (ha nincs benne hó, úgy törmelék) a csúcs és a DNy gerincnek 2310 m tornya közt fekvő csorbába visz fel. Innen balra fordulva, a közvetlenül a Szmrecsini völgy felé letörő fal felett felhúzódó füves, törmelékes lejtőn emelkedünk tovább, végül a Szmrecsini völgy oldaláról egymásra hányt tömbökön feljutunk a csúcsra. (A beszállástól 11/4 ó.)
(Dr. K. Potkański, K. Bednarz és J. Fedra vezetőkkel 1884 IX. 7.)

4. Nyugati fal (leereszkedés a Szmrecsini völgybe).
Kissé nehéz és a 3 alattinál bonyolultabb útirány.

A csúcsról nyugati irányban lépcsőzött sziklákon le egy széles, nagyrészt táblás vályúhoz, amelyet - többnyre kissé balra tartva - lefelé követünk, majd azt balra füvön elhagyva s egy zergecsapást követve, a 3 alatt említett nagy szakadék kijáratához érünk (1 ó.). Omladékon le a Felső Szmrecsini tóhoz.
(Dr. A. Martin és Dr. H. Rumpelt 1908 VIII. 20.)

5. Északnyugati gerinc (a Hátsó Barátcsorbából).
Alsó részébe a kissé nehéz és kitett, tovább könnyű.

A csúcstól egyenletes lejtéssel ereszkedő gerinc legvégül magas, függélyes, járhatatlan fallal törik le a Hátsó Barátcsorbához. A csorbából a falban jobbra (a Szmrecsini völgy felé) kivezető keskeny fűpárkányt követjük. Kb. 15 méter oldalmenet után egy 3 méterrel magasabban fekvő fűpárkányhoz kapaszkodunk fel, amelyen folytatjuk a gyengén ereszkedő kitett oldalmenetet. Ilykép egy rejtett, sekély, füves-törmelékes vályúhoz játunk, amely a Szmrecsini völgy felé tekintő falletörésekben gyengén balra hajolva visz felfelé. E vályúban felmenve, majd belőle balra kiszállva, a gerinc magaslatát egy tágas füves térségnél érjük el, amely közvetlenül a nagy letörés tetejében fekszik (alig néhány méterrel alacsonyabban a közvetlen átellenben emelkedő Hátsó Barát ormánál). A nagy tömbökből álló gerinc innen meglehetős meredeken és egyenletes emélkedéssel húzódik tova a csúcshoz. Célszerű folyton a gerinc magaslatát követni, amely többnyire egyszerű mászást nyújt s amelynek kőzete is elég biztos, míg ha mélyebben letérünk a gerincről, az oldalakban meglehetős törékeny terepre kerülünk (11/4 ó.).
(K. Brzozowski és társai, K. Bachleda vezetővel, 1904-ben.)

6. Északi fal (a Barátvölgyből).

A Halastótól - mint 157. fej. 2 alatt - fel a Barátvölgynek a Csubrina és a Hátsó Barát tövében fekvő legfelsőbb terrasszára, amely felett a Csubrina északi fala emelkedik. (A Halastótól 21/4 ó.). A falon két útirány visz fel:

A) Onnan, ahol a törmelék a legmagasabbra nyúlik a falba, egy sekély folyosó húzódik rézsút jobbra fel. A folyosót jobbról kísérő sziklákon addig megyünk fel, ahol a folyosóból balra egy párkány ágazik ki, amely a falban haránt emelkedve, az északkeleti oldalgerinchez visz ki. A párkány kezdete függélyes lépcsővel törik le a folyosóhoz. Ha a lépcsőt hó fedi, a havon fel, ha azonban a lépcső hómentes, igen meredek, törékeny sziklákon eleinte tőle jobbra kell másznunk, hogy azután táblákon és omlatag sziklákon balra vezető oldalmenettel érjük el a párkány kezdetét. E többnyire törmelékkel fedett párkány eleinte meglehetős meredeken emelkedik; ahol a párkány kettéválik, rövid darabig a bal, majd a jobb (felső) párkányfolytatást követjük, amely végül kitorkollik az északkeleti oldalgerincre, ezt kevéssel a felső részében levő áthajló torony felett (ettől DNy-ra) érve el (11/4 ó.). Innen tovább a gerincen - mint 7 alatt - a csúcsra (1/4 ó.).
Meglehetős nehéz.
(K. Bizański és L. Szafran, K. Bachleda és J. Pęksa vezetőkkel 1902 IX. 15.)

B) Az északi falban széles folyosó húzódik fel, amely csakhamar kettéágazik. A folyosóban az elágazásig fel. A nyugati ágnak keleti oldalán néhány lépést fel, aztán a sziklákon tovább a magasba: eleinte nagyjában egyenes irányban fel, majd oldalmenet balra. aztán - egy feltűnő sziklapillér irányában - ismét vízszintesen jobbra. A pillér tetejére érve, egy vályú tövéhez jutunk, amely - helyenkint kéményszerűen összeszűkülve s egyszer megszakítva - az ÉNy gerincre visz ki. (A beszállástól 11/4 ó.). A gerinc legfelső szakaszán nehézség nélkül a csúcsra (20 p.).
Kissé nehéz.
(Dr. A. Martin és K. Planck, 1908 VI. 12 )

7. Északkeleti gerinc.
Kissé nehéz, elég érdekes útvonal.

A Halastótól a 157. fej. 2 úton arra a nagykiterjedésű, lejtős törmelékterraszra, amely a Nagy Menguszfalvi csúcs és a Csubrina tömegeinek összeszögellésében, ezeknek a Halastó felé tekintő hatalmas letöréseibe van beágyalva (21/2 ó.). E terrasz jobb (északi) széléről indul ki a Csubrina északkeleti oldalgerince, amely kissé balra hajló élként emelkedik s végül a keleti főgerinc felső részébe torkollik.
Az említett terrasz jobb széléről füves lépcsőkön a gerinc élére. A gerinc első két meredek lépcsőjét egyenest győzzük le. A tömbökkel borított gerincen tovább egy újabb, függélyes felszökésig; eleiezte igen meredek lépcsőkön az éltől jobbra, majd kinyomó sziklák alatt egy táblán hatra fel a felszökés tetejére. Könnyű gerinc visz tovább egy gyengén áthajló torony tövében fekvő kis csorbáig. Innen emelkedő párkányon ki a gerinc baloldalába, majd füves lépcsőkön még eby keveset az eddigi irányban tovább, végül ismét fel a gerincre. A rendkívül meredeken felszökő éltől balra bemetszett hasadékban fel a gerincen levő kis bemetszéshez s innen néhány méteres falacskán fel az említett torony tetejére. A toronyról le a mögötte levő csorbába, azután a meglehetős törékeny élen fel a Hincói hágótól feljövő keleti főgerinchez, melyet felszökése felett érünk el. Innen a K gerincen - mint 1 alatt - tovább a közeli csúcsra. (11/2 ó.)
(L. Grühn és Dr. M. Świerz 1922 VIII. 28.)