A Hlinszkatorony minden oldalról meredeken feltörő
szép sziklaorma északi sarokpontját képezi a hatalmas, soktornyú
Bástyagerincnek, amely a Kriváncsoport főgerincéből ebben a
csúcsban ágazik ki dél felé. A Bástyagerincben hozzá legközelebb
eső orom a tőle délre fekvő Zergetavi tornyok csoportja, amelytől
a magasan fekvő Bástyacsorba választja el. Északkelet felől a
Koprovahágóról emelkedik hozzá a gerinc, amelyből fele úton a
kis Koprovatorony nő ki, ez utóbbi és a Hlinszkatorony között
a keskeny Hlinszkacsorba vágódván bele a gerincbe. A csúcsából
nyugatra húzódó gerincben a Mlinicahágó választja el a Csorbai
csúcstól. Az 1:25000 katonai térképen a Hlinszkatorony tévesen
Hátsó Bástyának van elnevezve, holott e név a Bástyagerincnek
a Sátán és a Hlinszkatorony között fekvő egyik ormát illeti. A
Hlinszkatoronyról, amelynek lábainál a Menguszfalvi-, Mlinica-
és Hlinszkavölgyek terülnek el, gyönyörű kilátás nyílik.
Első megmászói: G. Dyhrenfurth és H. Rumpelt 197 június 13-án.
1. Nyugati gerinc (a Mlinicahágóból).
Könnyű.
Télen: Megjegyzés nélkül.
A Mlinicahágóból folyvást a gerincen maradva, szép mászás
után minden különösebb nehézség nélkül érjük el a csúcsot
(1/2 ó.).
(Dr. A. Martin és K. Planck, 1908 VI. 13.)
2. Délnyugati fal (a Mlinicavölgyből).
Könnyű.
A Felső Zergetótól (176. fej. 1) omladékon, majd aprószemű
törmeléken a csúcs tövébe. Beszállás a Csorbai csúcs
félé néző vízmosás fekete szikláinál; ezeken felkapaszkodva, a
csúcs délnyugati oldalát keresztül-kasul szövő fűpadokon
emelkedünk a magasba és inkább a lejtő bal térfelében maradva,
nehézség nélkül jutunk fel
1/2-3/4 óra alatt a tetőre.
(Hefty Gy. A, és Schweickhart O., 1911 VII. 3.)
3. Déli gerinc (a Béstyacsorbából).
Könnyű.
Télen: Nem nagyon jeges sziklák mellett.
A gerinc közvetlenül a csorba felett megbízhatatlan,
zsindelyszerűen rétegezett sziklálckai kezdődik. Ezeken a mlinicavölgyi
oldalon felkapaszkodva, fentebb követjük a füves gerincet egy
függélyesen felszökő szikfalépcsőig, amelyet keskeny hasadék
repeszt végig. A sziklalépcsőt könnyebben balról füves padokon
megkerülve, felette ismét rátérünk a gerincre, amely tovább már
nehézség nélkül visz fel a csúcsra (1/2 ó.).
(G. Dyhrenfurth és H. Rumpelt 1907 VI. 13.)
4. Keleti fal (a Menguszfalvi völgyből).
Kissé nehéz és a meredek füves terep miatt kellemetlen
mászás.
A Menguszfalvi völgy ösvényén a Hincótóhoz vezető útelágazásig, honnan
az utóbbinak ösvényét követjük rövid darabig, majd balra letérünk róla
s úttalanul ama mellékvölgyecskenek tartunk, amelyet a Bástyagerinc
hátsó tornyai
és a Hincótó tófalának a völgybe tolódó előkúpja fognak közre.
Ebben a völgyecskében a Hlinszkatorony keleti falának tövébe.
Beszállás ott, ahol a keleti fal sziklái a legmélyebben lenyúlnak a
törmelékbe. Kezdetben könnyű sziklalépcsőkön fel egy nagy sziklaletörés alá,
amelyet
füves párkányon megkerülve, a Bástyacsorba (balkézt eső) szakadékja
fölött igen
meredek füves terepben folytatjuk kb. 15 percig felfelé az
útunkat. Ezután jobbra
traverzálunk, majd ismét a csúcs irányában kapaszkodunk felfelé füves
sziklapárkányokon. Egy széles sziklafolyosóba érve, ebben könnyen fel a
közvetlenül
a csúcs alatt fekvő sziklarészletekig, melyeknek nem könnyű átmászása
után a csúcsra érünk. (A beszállástól 11/2 ó.)
(Kienast F. ifj. Spitzkopf P. vezetővel 1910 VIII. 31.)
5. Északkeleti gerinc (a Hlinszkacsorbából).
Meglehetős nehéz. Törékeny kőzet.
Az északkeleti gerinc bejárásánál célszerűbb nem a Hlinszkacsorbából,
hanem a Koprovahágó déli nyílásából kiindulni, amely
esetben a Koprovatorony előzetes átmászásával jutunk el a
Hlinszkacsorbába (1/2 ó.).
A Hlinszkacsorbából kezdetben ferdén jobbra, azután vissza
a gerinc élére és a Menguszfalvi völgy oldalán meredeken fel.
A gerincet újból keresztezzük a hlinszkavölgyi oldalra, ahol
egy sekély vályúban nehézség nélkül megyünk fel, míg meredek
sziklák alá nem érünk. Alattuk rézsút balra fel egy füves padra
s ezen tovább felmenve (a menguszfalvi oldalon) egy hatalmas,
széles kémény tövébe jutunk. Néhány lépést tovább, ahol feljebb
egy jobbrahajló ferde hasadékban lehetősége nyílik a fal átmászásának.
Ennek segélyével (legnehezebb hely) egy kényelmes
odúba jutunk. Ezt a falon balra elhagyva, jól járható terepre
jutunk, amelyben néhány lépést jobbra lemegyünk a nagy kéménynek
felső vége alatt. Ezen a helyen a gerincet keresztezzük a
Hlinszkavölgy oldalára s a gerincnek folyton az innenső oldalán
tartva magunkat, csakhamar elérjük a tetőélt s ezen a csúcsot
(11/2 ó.).
(Lemenetben: Dr. A. Martin és K. Planck, 1908 VI. 13.)
(Felmenetben: Komarnicki R., R. Kordys és J. Ma¶lanka 1910 VII. 28.)
6. Északi fal (a Hlinszkavölgyből).
Kissé nehéz és elég érdekes.
A Poprádi tótól a Koprovahágóra (161. fej. 1), amelyről a
Hlinszkavölgy felé csak keveset lebocsátkozva, ennek legfelsőbb
omladéklejtőin áttraverzálunk a fal alá (21/2 ó.).
Közvetlenül az északi fal alapletörései felett a fal teljes
szélességében mégközelítőleg vízszintesen egy párkányrendszer
vonul végig. Nyugatra a fal a Csorbai csúcséval olvad össze,
kelet felé ellenben a Hlinszkacsorbából a Hlinszkavölgylbe
lehúzódó hószakadék határolja. Az alsó, sima és függőleges
falgyűrű megkerülése céljából eleinte ebben a hószakadékban
kb. 50 m-t megyünk fel, míg jobbra, a Hlinszkatorony faltömegébe
egy egész kicsiny, vályúszerű beszögellés nyílik. Itt beszállás
a sziklákba. (A Koprovahágóról ide úgy is juthatunk, hogy a
Koprovatornyon át a Hlinszkacsorbába mászunk s az erről a
Hlinszkavölgybe lehúzódó hószakadékban lemegyünk a beszálláshoz.)
A beszögellésből sima, de jól lépcsőzött sziklán néhány
métert egyenesen fel, azután füves sziklalépcsőkön ferdén jobbra
fel a vályút jobbról határoló bordára. Erről nem messze jobbra
fent, a következő bordában egy kis nyerget veszünk észre, amelyhez
egy mérsékelten emelkedő széles fűpárkány visz fel. (E
párkány már a fal teljes széltében végigvonuló párkányrendszerhez
tartozik.) A nyeregből törmelékfedett párkányokon - nagyjában
vízszintesen - tovább jobbra. Két további, kevéssé előlépő
borda keresztezése után egy ferdén balra felhúzódó, szakadékszerű
horpadáshoz érünk, amelyet jobbról egy simafalú, fent
toronyszerű sziklaalakulatokkal koronázott borda kísér. Itt - a
horpadás elején - egy élesen balra (keletre) húzódó s gyengén
emelkedő kényelmes párkány kezdődik, amely egy messze balra
fekvő, jellegzetes bordához vezet s ezt egy törmelékes térségnél
éri el. Még kb. 20 méterrel innen e bordától, egy élesen jobbra
felvezető, keskeny szegély segélyével a jobboldali alacsony
fallépcsőn át fel a fentemlített szakadékszerű horpadásba. Ez egy
egész sziklavályúrendszert alkot, amely - könnyen járhatóan
ferdén balra vezet fel. Ahol a vályúk a baloldali bordához közelednek,
keveset jobbra áttraverzálunk egy keskenyebb és meredekebb
vályúhoz, amely egyenesen egy vöröses, toronyszerű
sziklafejnek visz fel. Kevéssel ez alatt ismét kissé jobbra térünk
a kevésbbé meredek, felső sziklarészletekre és ezeken egyenesen
felkapaszkodva, a nyugati gerincet közvetlenül jobbra érjük el
attól a ponttól, ahol a csúcs tetőélébe beletorkollik
(a beszállástól 11/4 ó.).
(Dr. Komarnicki Gy. 1911 VI. 26.)