195. Krátka (2370 m).


A Krátka, amelyet kelet felé az Osztrától a Nefcerhágó, nyugat felé pedig a Krivántól a Sparahágó választ el, csak a Nefcervölgy felől bír impozánsabb megjelenéssel, míg a Handel- és Szárazvízvölgyekből menedékesebb, részben törmelékkel borított lejtőkkel emelkedik. Azonban ez utóbbi völgyek felől is igen szépnek mutatkozik az a hosszú, csipkézett tarajú mellékgerinc, amely a csúcsból délre kiágazva, kettejöket egymástól elválasztja. A Ny, K és D gerinceinek találkozási pontjában fekvő főormán kívül egy ennél kevéssel alacsonyabb, a Ny gerincen ülő mellékorma is van. Ennél ágazik ki a Nefcervölgybe aláeső rövid északi oldalgerinc. Kilátása korlátolt, de megkapó az átpillantás az épp átellenben emelkedő Krivánnak mérhetetlen tömegére.


1. Keleti gerinc (a Nefcerhágóból).
Igen könnyű.
Télen: Megjegyzés nélkül.

A hágóból széles törmelékhát gyanánt emelkedik a gerinc, amelyet csupán a Nefcervölgy oldalán kísérnek meredek letörések. Kevéssel a csúcs alatt rövid, vízszintes kőparipa (meglehetősen kitett), amely után az ismét szélesbbedő gerinc tömbjein csakhamar a csúcsra jutunk (20 p.).
(Dr. E. Baur és Dr. A. Martin, 1906 III. 19.)


2. A Szárazvízvölgyből egyenest a csúcsra (délkeletről).
Könnyű.

A Szárazvízvölgy végéből (194. fej. 1) hosszú omladéklejtőn fel a Krátka sziklái alá, ama szakadék bejárathoz, amely a Krátkának a völgy felé tekintő (délkeleti) oldalában egyenest a csúcs irányában visz fel. Követjük a szakadékot amely felső részében ellaposodik és kitágul. Itt kissé balra tartva, nem messze a csúcstól kijutunk a déli gerinc magaslatára s ennek törmelékkel borított legfelsőbb szakaszán jobbra fel a csúcsra (a völgyből 1 óra). Ha a szakadék felső kitáguló részében viszont jobbra tartunk, úgy - kevéssel a csúcs alatt - a keleti gerincre jutunk ki.
(K. Englisch, id. Spitzkopf P vezetővel 1903 VII. 18.)


3. Déli gerinc.
Igen érdekes és változatos gerinctúra; helyenként nehéz mászás.

A Handelvölgyből (197. fej. 1) a Krátka déli gerincének utolsó sziklatornya s a legtovább délre előretolt púp (2070 m) közötti nyeregbe. A nyeregből a gerincfelszökés áthajló sziklái alatt füves párkányon jobbra ki, azután fűbeágyalt sziklákon kellemetlen mászásban vissza a gerinc magaslatára, amelyet közvetlenül egy kockaalakú gerincbütyök felett érünk el. Rövid lovaglóél után kényes átlépés, azután meredek táblán, majd egy könnyebb lépcsőn fel az első toronyra. Erről túloldalt egy jobbra kiugró kis válltól levezető hasadékban le a torony mögötti csorbába. Minthogy ebből a gerinc függőlegesen szökik fel, a Handelvölgy oldalán lehúzódó füves folyosóban 15 métert leereszkedünk, azután kilépve a vályút jobbról (északról) kísérő bordára, erről vízszintes oldalmenettel a mögötte levő füves vályúba kerülünk. Ebben néhány métert fel, majd a vályú jobboldalán levő odúszerű táblás szögellésből ki az ezt jobbról határoló élre, s ezen átlépve, tovább fűbeágyalt sziklákon visszamászunk a gerincre, amelyet közvetlenül felszökésének tetején érünk ismét el. (Az ekkép megkerült felszökés egyenes megmászása igen nehéz.) A gerincen tovább egy hajlott tábláig, amelyet jobb szélén legyőzve, felette kis térségre jutunk. Balra vissza a gerincre s ezen a torony tetejére. Ennek túloldali éle gyengén lejt, majd az ismét meredeken emelkedő gerincen egy nagy háromszögű táblához, amelyet balról megkerülve jutunk fel a tetejére. Még egy alacsony lépcső, azután az apró bütykök sorozatából álló tarajon végig. Az utolsó bütyökről füves sziklákon le a mögötte levő csorbába, amelynek túloldalán meredeken szökik fel a szépalakú Krátkatorony. A csorbából alacsony, meredek lapcsőn, azután szép, emelkedő élen a csúcstömbig és nehéz húzódással egyenest elülről fel a Krátkatoronyra (2218 m). Mögötte mély csorbába szakad le a gerinc. Leereszkedés eleinte a nyugatnak lejtő, végighasadt élen, majd az északi oldalon meredeken le egy elvált nagy kőtömbre, ahonnan egy párkány visszavezet a csorba fölé. A párkány végétől könnyen le a mély csorbába. Túloldalt a fehér törésfoltú pillért balról megkerülve, mögötte vissza a gerincre. Azután balra az éltől szép táblákon tovább, míg egy táblának a Handelvölgy felé tekintő függélyes fala mentén néhány métert kitraverzálni kényszerülünk. Ezután a az alacsony falon fel a hajlott táblára, amelyet egy vízszintes repedésben jobbra keresztezünk, mire egy rövid támaszkémény visszajuttat a gerincre, amelyen. végül elérjük a nagy torony tetejét. Ennek vízszintes tetőélén tovább, végül rövid meredek lemászás a csorbába. Néhány jelentéktelen tornyocska ágmászása után egy csorbába jutunk, amelyből a gerincre keresztben álló fallal nő ki a következő torony. A csorbából néhány métert le a Handelvölgy oldalán, majd kissé balra ki a falba és táblás szögellésben fel a toronyról a Handelvölgy felé kiágazó szaggatott oldalbordában fekvő kis bemetszéshez s a borda élén nérány métert jobbra a toronyra. Ennek túloldali gerince éles, hasogatott taraj gyanánt ereszkedik a mögötte levő csorbába. Meredeken szökik fel ebből a következő torony. Néhány métert lebocsátkozunk a Handelvölgy felé, azután kitérünk a torony innenső oldalába egy fűfolthoz, ahonnan táblás szögellésekben jobbra visszamászunk a gerincre. Az itt utunkat álló sima táblát jobbról megkerülve, végül ismét a gerincen a toronyra. Erről könnyű lereszkedés a mögötte levő csorbába. Innen kezdve a gerinc füvessé válik, kiemelkedései jelentéktelenek. Több apró bütyköt részben átmászva, részben mellettük elhaladva, végül még két nagyobb bütykön kelünk át, amelyek után a gerinc széles törmelékháttá változva, lassú emelkedéssel visz fel a Krátka csúcsára. (A gerinc elejétől 4 ó.)
(Dr. A. Martin, id. Franz J, vezetővel 1907 IX. 21.)


4. A Handelvölgyből (délnyugatról).
Könnyű.

A Zöldtó északi végéről (196. fej. 1) északkeleti irányban haladva, a csúcsról aláhúzódó omladéklejtőt támasztó alapfalak sarkantyúszerű előugrásához tartunk. Ennek baloldali szikláin fel a felső omladéklejtőre, amelyen tovább egyesen a csúcsra jutunk (1 ó.).
(Dr. A. Martin, id. Franz J. vezetővel 1907 IX. 21.)


5. Nyugati gerinc (a Sparahágóra).
Alsó részében kissé nehéz, tovább könnyű.
Télen: Nehéz túra.

Közvetlenül a hágó felett mintegy 20 méternyire meredeken szökik fel a gerinc. A felszökés négy lépcsőben épül fel, amelyeknek mindegyikét kissé balra az éltől győzzük 1e. A felszökés tetejétől a gerinc menedékesen emelkedő széles törmelékhátként folytatódik, majd ismét tarajjá keskenyedve, meredeken visz fel a nyugati előoromra (30 p.), honnan tömbös gerincen érjük el a közeli főormot (5 p.).
(W. Boldireff és M. Karłowicz 1907 VIII. 29.)


6. Északi gerinc (a Nefcervölgyből).
Kissé nehéz.

Az Alsó Terianszkotótól (188. fej. 2) déli irányban törmeléken fel az északi gerinc kezdetéhez. Folyton szorosan a gerinc magaslatát követjük, míg ez - már magasan fent - egy törmelékes nyereg utáni kis törmelékmezőnél beleolvad a hegy tömegébe. E törmelékmezőcske felett az út a Krátka nyugati mellékormának homlokfalán visz tovább. A törékenykőzetű falon egyenest felmászunk a homlokfal legfelső áthajlásai alatt fekvő padkához, amelyről a baloldalt fent látható haloványkőzetű vályún át elérjük a nyugati mellékorom tetőélét. (Az Alsó Terianszkotótól 11/2 ó.)
(Grósz A., Piovarcsy K. és Wiegandt A., 1921 VII. 10.)


7. Északkeleti hegyoldal (a Nefcervölgyből).
Jelentéktelen útvonal.

A Krátkának a Felső Terianszkotó felé fordított ÉK oldala több irányban is járható. Legkönnyebb abban a nagy törmelékszakadékban felmenni, amely végül keleti gerincnek közvetlenül a csúcs alatt (a Nefcervölgyből nézve a csúcstól küzvetlenül balra) fekvő nyergecskéjére torkollik. Hasonlóképp minden nehézség nélkül járható az a törmelékszakadék is, amely (az előbbitől jobbra) az északi oldalgerinc felső részén levő törmelékmezőre fut ki. - A fenti két szakadék közötti füves-sziklás hegyoldalban is egyenest felmehetünk. Itt a laza kőzet folytán kellemetlen, meredek alsó részlet után a hegyoldal felső részébe nyomuló kevésbbé meredek tágas horpadásba jutunk, amely további nehézségek nélkül felvisz a Krátka két orma közötti csorbára.
(J. Dürr, A. és J. A. Szczepański 1925 VII. 9.)