(1) A magyar helynévanyag minél teljesebb feltárása, széles körű használata és a kor követelményeinek megfelelő továbbfejlesztése a magyarság otthonérzésének, helytállásának előfeltétele Magyarországon és a szomszédos államokban egyaránt. A magyar térképkészítő ugyanúgy felelős axi magyar névanyagért, mint az író nyelvünk helyes és választékos használatáért. Magyar használók számára készült térképeken és adatbázisokban a magyar névanyag minél szélesebb körének szerepeltetése kívánatos. Különösen fontos a magyar névanyag feltüntetése a magyar nemzetiségek lakóterületén. A magyar névanyag lehetőség szerint párhuzamosan alkalmazandó az utódállamok hivatalos neveivel és a magyarországi nemzetiségek névanyagával.

A magyarországi hivatalos szerveknek – és mindenek előtt a Földművelésügyi Minisztérium Tárcaközi Földrajzinév-bizottságának – a határon túli magyar névanyag megőrzésében, fejlesztésében, naprakészen tartásában fontos, nem pótolható feladata és másra át nem ruházható felelőssége van. A magyarországi szakmai szervezeteknek erkölcsi kötelességük, hogy a maguk eszközeivel támogassák a határon túli magyarság e tárgyú kezdeményezéseit. Szlovákia, Kárpátalja, Székelyföld, Vajdaság, Muravidék több száz településén immár hivatalosan, helységnévtáblákon is használják a magyar neveket. Ahol ez ma még nem lehetséges, kedvezőbb politikai légkörben lehetségessé válhat. A többnyelvűség az európai integrációban nem anomália, hanem norma: ez a magyar névanyag szélesebb körű használatához reményeink szerint hozzá fog járulni.

(2) A magyar földrajzi névanyag nem szűkíthető le a nyelvterületre: a névterület a nem magyarok lakta vidékek magyarul megnevezhető természeti és települési objektumait is magában foglalja. A magyar nevek térképi használata ezért nem igazodhat a magyar lakosság jelenlétéhez vagy hiányához: ez csak a hivatalos településnév-kiírások esetében veendő figyelembe.

Tarthatatlan, hogy hivatalos magyarországi kiadványok – pl. iskolai falitérképek, autóatlaszok – még a magyarok által nagy számban lakott határon túli helységek (Dunaszerdahely, Nagyszalonta) magyar megírását is mellőzik; vagy hogy számos szlovák- és románlakta felvidéki, ill. erdélyi helység magyar nevének használatát az anyaországi térképkészítők a magyar lakosság ottlétének hiányában kívánják mellőzni. Mindez csak egyes budapesti köröknek a magyar névanyag használatától, s általában a határon túli magyarságtól való elzárkózását jelzi. Az elmúlt háromnegyed században régiónk minden országában nagy keletje volt a magyar nevek rovására az utódállamok névanyagát szorgalmazó adminisztratív szempontoknak, melyek tudományos életünket is sajnos átitatták. A magyar nevek léte tény, használatuk az élet természetes része, melyet a térképeken és adatbázisokban is tükrözni kell. A magyar kartográfia és lexikográfia jó példákkal is szolgál: a magyar hegy- és folyóneveket reprezentatív atlaszaink a legszűkösebb időkben is feltüntették, lexikonaink és térképi névmutatóink pedig a kétnyelvűség alkalmazásával hidalták át a magyar névanyagot de facto betiltó direktívákat. Az 1990 utáni új politikai helyzetben a magyar névanyag szerepének újraértékelése nemcsak határainkon túl, hanem Magyarországon is nemzeti önértékelésünk valóságos mércéje lett.

(3) A határon túli magyar névanyag használatának kiindulópontja a Kárpát-medence egységes szempontok szerint törzskönyvezett magyar települési névanyagát a legteljesehb formában tartalmazó 1913. évi helységnévtár. Horvát-Szlavónországban, amely – az ott élő 100 000 magyar ellenére – 1913-ban már voltaképpen idegen hivatalos nyelvű terület volt, az itteni magyar névanyagot utoljára közlő 1873-as helységnévtár az irányadó. A történeti Magyarország névhasználatával azonos elveket kell alkalmazni a magyar névterület egyéb részein is. Moldva magyar névanyagából Domokos Pál Péter A moldvai magyarság c. könyve névmutatójának első helyen szereplő névváltozatait javasoljuk. Az 1918-as Magyarországon kívül egyes esetekben – a magyar névterület egészével egyeztetve – kívánatos a történeti magyar nevek használata (Boroszló, Regede, Abbázia, Gyurgyevó).

Az 1900. körül törzskönyvezett magyar névanyag a Kárpát-medence rendkívül szerteágazó történeti névanyagának elfogadható közös nevezője, ezért az 1913. évi helységnévtárat – mint a szélesebb közvélemény tájékozódására alkalmas gyakorlati kiindulópontot – etalonnak kell nyilvánítani. Bár a törzskönyvezett nevek hivatalos névként a történeti ország peremvidékein csak néhány évig-évtizedig voltak érvényben, lexikonokban, térképeken, egyéb dokumentumokban és a határon túli magyarság használatában immár közel egy évszázada működőképesnek bizonyultak. A törzskönyvezés általános felülvizsgálatát – s különösen utódállami érzékenységekre hivatkozva – nem látjuk időszerűnek, bár egyes pontokon természetesen módosításokra szorul. A Kárpát-térségi magyar névhasználat nem korlátozható a történeti Magyarországra, hiszen pl. az erdélyi és a moldvai, ill. a bácskai, a szlavóniai és az ó-szerbiai magyar nevek használata azonos tekintet alá kell essék.

(4) A magyar névanyag 1918 utáni fejleményei tekintetében a magyar névterület egészével való összhang az irányadó. Az utódállamok névrendszeréhez igazodás, valamint az ideológiai hátterű változtatások csak másodlagosan vehetők figyelembe. Az 1913 utáni magyar helységnévtárak anyaga felülbírálja ugyan a kiindulási névanyagot, de Kárpátaljának az 1939-44 között a törzskönyvezés előtti helyzetre visszaállított nevei az 1913-as alakjukban használandók.

Az 1944-es helységnévtár Kárpátalján az 1939-ben ideiglenesen visszaállított ruszinból átírt névalakokat közli. Itt ugyanis – a tervezett Ruszin Autonóm Körzet kialakításáig – a törzskönyvezés érvényét felfüggesztve egyszerűen a törzskönyvezés előtti állapothoz tértek vissza. Mivel a magyar névanyag ma itt kizárólag a nem-hivatalos, alternatív szinten jelentkezik, nem javasoljuk az 1913-as névrendszer megtörését. Tehát az ukrán Zsdeneve magyar megfelelőjéül nyugodtan használjuk az 1913-as Szarvasházát Zsdenova helyett. Neresznicja megfelelőjéül pedig Nyéresházát Alsóneresznice helyett, amint azt Bottlik-Dupka 1993-as kárpátaljai helységnévlistájában is láthatjuk.

(A Névbizottság a kárpátaljai ruszinos nevek visszaállításában a törzskönyvezés önkritikáját látja, s ezt tekinti irányadónak az egész Kárpát-medence úgymond nemzetiségi érzékenységet sértő magyar névváltozatainak jövendőbeli eltiltásához. Vagyis: a magyarosítás utólagos revíziójával – Apátszentmihály helyett Bohunic, Maroshévíz helyett Oláhtoplica (?) bevezetésével – látná kifoghatónak a szelet a szlovák és román nacionalisták magyar névhasználatot teljességgel elvető törekvései elől. De gondoljuk meg: a századelő névrendezésének nemzetiségi kritikusai sokkal inkább a magyar név kizárólagossá tételét sérelmezték, nem pedig annak tartalmát! Ma pedig nem e nevek hivatalos, hanem alternatív használata kerül szóba. Ha nem vállalnánk a Kárpát-medence egész magyar névanyagának használatát, éppen mi vinnénk be a nem kívánt politikai szempontot egy térképészeti és lexikográfiai szakkérdés megoldásába...)

(5) A törzskönyvezésből kimaradt Árva, Liptó, Hunyad és Fogaras megyében – helyesírási módosításoktól eltekintve – ugyancsak az 1913-as helységnévtár az irányadó.

A négy nem törzskönyvezett megyében a magyar helyett a Névbizottság előterjesztése szerint használandó szlovák, ill. román névalakok megtörnék a rendszer következetességét. Határozottan vissza kell utasítani, hogy pl. a máig jelentős magyarság lakóhelyét képező, nagyrészt magyar névanyagú Hunyad megyében, vagy a székelység és a dél-erdélyi szórványok szomszédságában a magyar névterületbe ugyancsak szervesen illeszkedő Fogarasföldön lemondjunk a régi magyar nevek használatáról. A törzskönyvezés az említett 4 megyében is folyamatban volt. A javasolt – általában a szomszéd vidékekkel harmonizáló, s gyakran történeti eredetű – magyar névalakok Mező András: A magyar hivatalos helységnévadás c. munkájában megtalálhatók. Ezek utólagos bevezetése – egyedi elbírálás alapján, pl. a korrelációs tagot beiktatva Liptószentiván, Fogarasbetlen, vagy a történeti nevet felújítva Marostatárfalva, Besenyőpatak esetében – néhol bizonyára lehetséges, irányadóként azonban itt is az 1913-as helységnévtárhoz kell ragaszkodnunk.

(A Névbizottság eltiltaná a négy említett vármegye nem magyar eredetű helyneveinek magyaros használatát. Így pl. a liptói Hibbe [Hybe] – Balassi Bálint nyugvóhelye vagy a hunyadi Petrozsény [Petroşani] – tízezernyi magyar lakóhelye – és Szacsal [Săcel] – a nagy geológus, Nopcsa Ferenc faluja – magyar térképeken is csak szlovákul, ill. románul volna felírható. Íme, idevezet a nemzeti kishitűséget tápláló szemlélet! És különben is: magyar nevekben semmi keresnivalója a szlovák és román speciális karaktereknek...)

(6) A korrelációs tagot (Alsó-, Felső, nép-, megye-, folyónév) is tartalmazó 1913-as névalakok használatával törekedni kell a homonímák (név-egybeesések) elkerülésére, bár az azóta keletkezett azonos névalakokat tudomásul vesszük. A magyarországi névanyag fejlesztésekor azonban – ami a Névbizottság hatáskörébe esik – figyelemmel kell lenni a határon túli magyar helységnevekkel való átfedések elkerülésére. A homonímák elkerülése nem volna ugyan szükségtelen, de gyakorlatilag már aligha lehetséges. Törekedjünk azonban legalább a törzskönyvezéssel kiküszöbölt homonímák elkerülésére! Ezért is fontos az 1913-as névanyag következetes alkalmazása, szemben a határon túli magyarok körében – a magyar névterület más részeinek nem ismerése miatt – terjedő "egyszerűsítő" névhasználattal. Ugyanakkor a Névbizottság hatáskörébe tartozó magyarországi névváltoztatásoknál igenis figyelembe veendő, nem okozunk-e határon túli magyar helynévvel újabb homonímát (pl. a Csongrád megyei Eperjes esete).

(7) Az 1918 óta bekövetkezett névanyagbeli fejlemények megítélésében – a nyelvromlás jellegű visszalépések kivételével – a határon túli magyarság névhasználata az irányadó, egyes esetekben az 1913-as névalaktól való eltérések is vállalhatók.

Az azóta bekövetkezett névanyagbeli fejlemények közül a magyar nevektől visszalépő, illetve nyelvromlás jellegű fejleményeket javasoljuk kiküszöbölni. Toplica helyett Maroshévíz, Debelyácsa helyett Torontálvásárhely nyugodtan használható. Vállalni kell viszont a magyar névanyaggal harmonizáló újításokat (Ifjúságfalva, Tiszacsernyő, Szentegyháza, Viktóriaváros). Méltányolni kell a székelyek igyekezetét a Csík-, Gyergyó- előtagok minél szélesebb körű alkalmazására (Csíkkozmás, Gyergyóditró).

(8) Községegyesítések esetén a Magyarországon alkalmazott gyakorlat, vagyis az egyik tag nevének továbbvitele vagy a részegységek összeírása követendő a határon túl is. Egyes esetekben az idegen nyelvi fejlemények magyar analógiája és az idegen név magyaros átírása is elfogadható (Szecseleváros). Az egyesítésekből, korrelációs változásokból, valamint az új településekből adódó névanyagbeli változásokat a Névbizottság az érintett régiók szakértőinek bevonásával, a történeti szempontok és a mai gyakorlat mérlegelésével a teljes városi-falusi névállományt felölelő listában határozza meg.

A helységnevek párhuzamos névváltozatai nemcsak magyar-idegen relációban, hanem a magyar nyelven belül is egymás mellett élhetnek. A változatok közül az adott adatbázis (térkép, szócikk) a maga lehetőségei szerint egyet vagy többet közölhet. Jelen állásfoglalásunk a magyar névalakok közül a sztenderd magyar név meghatározását célozza. Ennek "árnyékában" a használat más szintjein természetesen helyük van további alakoknak is (Szecseleváros, Négyfalu, Bácsfalu-Csernátfalu-Hosszúfalu-Türkös). Az idegen nevek magyaros átírásait a névanyag természetes fejleményeinek kell tekinteni: más magyar név hiányában ezek is beilleszthetők a magyar névrendszerbe (Konstanca, Szinaja, Szarajevó).

(9) Mindezek alapján lezárható volna a határon túli magyar nevekre rossz szemmel tekintő "óvatos" névhasználati politika. A névhasználat korrektségét nem a magyar névalakok mellőzésével és másodrendűvé lefokozásával, hanem a két- és többnyelvűség következetes alkalmazásával érhetjük el. Ebbe természetesen a magyarországi nemzetiségek névanyaga is beleértendő.

A HUNGEO'96 Magyar Földtudományi Világtalálkozó résztvevőiként a fentiek nyilvánosság elé tárásával kívánunk hozzájárulni a magyarországi és a határon túli szakemberek párbeszédéhez, nemzeti önértékelésünk helyére igazításához egy mindnyájunkat közelről érintő szakterületen.

Balatonalmádi-Vörösberény, 1996. augusztus 19. Aláírók: Bassa László (Budapest), Beder Tibor (Csíkszereda), Dukrét Géza (Nagyvárad), Eigel Tibor (Csíkszereda), Elekes Tibor (Székelyudvarhely), Göőz Lajos (Nyíregyháza), Győrffy István (Beregszász), Hajdú-Moharos József (Budapest-Vörösberény), Imecs Zoltán (Kolozsvár), Kisari Balla György (Budapest), Kovács Zsuzsanna (Mosonmagyaróvar), Kusztos Tibor (Bánffyhunyad), Marosi Sándor (Budapest), Molnár József (Nagydobrony), Papp Mária (Óbecse), Pék László (Galánta), Rétvári László (Budapest), Riskó Gábor (Mezőkaszony), Sarnyai Mária (Magyarkanizsa), Tolmácsi László (Pozsony), Tövissi József (Kolozsvár), Vofkori László (Székelyudvarhely), Zayzon Sámuel (Csíkszereda). Az állásfoglaláshoz írásban támogatólag csatlakozott Csiha Kálmán református püspök (Kolozsvár), Tempfli József római katolikus püspök (Nagyvárad) és Tőkés László református püspök (Nagyvárad).