Első Kárpát - koszorú expedíció 1995 / 96 telén

az Erdélyi GYOPÁRban megjelent cikkek

Erdélyi GYOPÁR 1995, 6. szám


Mályi József, az Első Kárpát-koszorú Expedíció szervezője és vezetője volt szíves elküldeni folyóiratunk számára tájékoztató túratervüket. Így abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy olvasóinkat tajékoztatni tudjuk ennek a rendkívüli vállalkozásnak a részleteiről.

Az expedíció 1995 december 4-én indul a romániai Vaskapu-szorostól, 66 m tengerszint feletti magasságból és 1996 március 31-én fog véget érni a Pozsony melletti Dévénynél, 134 m tengerszint feletti magasságban; tehát végighalad az egész Kárpáti láncon, méghozzá annak vízválasztó gerincén.

A Déli-Kárpátokban a 2500-as csúcsokat is megmászva, a Cserna, Godeanu, Retyezát, Bucsecs útvonalon halad majd a 6-8 fős válogatott csapat. A Brassói-havasok után fordulnak északra, a Csukás, Háromszéki-havasok, Nemere-vonulat, Csíki-havasok, Gyergyói-havasok, Kelemen-havasok, Borgói-hegység, Radnai-havasokon keresztül érik el a Máramarosi-havasokat. Tovább a Keleti-Beszkidekben visz az útvonal, majd a Bélai-Tátra, Magas-Tátra, Liptói-Tátra nehezen mászható főgerincén áthaladva éri el a Dunát. Az útvonal végigjárása a gyakorlatban 4500 km megtételét jelenti nehéz hegyi (alpesi) terepben, méghozzá télen. Az útvonal több mint fele a Déli- és Keleti-Kárpátok tengelyében Románia területén van.

Erdélyben az utánpótlást az Erdélyi Kárpát Egyesület két tagja, Gyurka László és Nagy Lajos biztosítja, ezenkívül közre fog működni a Salvamont. A csoportot elkíséri az EKE kolozsvári Ifjúsági Osztályának négy tagja a Déli-Kárpátok gerincén a Vaskaputól a Tömösi-szorosig. Ukrajnában az expedíciót a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége és a Kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Művelődési Kör fogja segíteni, Lengyelországban a Lengyel Kárpát Egyesület, szlovák területén a Szlovák Turista Szövetség.

Véleményünk szerint a párátlan hegyi expedíció teljesítménye vetekszik a sarkok meghódításáéert vezetett híres expedíciók (Roald Amudsen, Fritjof Nansen, Robert Edwin Peary, Robert Falcon Scott) teljesítményével, azzal a különbséggel, hogy a Kárpátok mentén lakott tájak vannak, míg a sarkvidéken lakatlanok. Így az expedíció menetközbeni ellátása nem ütközik nehézségekbe.

Az expedíciórol tudósítások és videofilmek készülnek, ezenkívül a csapat rádiókapcsolatban lesz a külvilággal. Lapunk szerkesztősége igyekszik folyamatosan tudósításokat közölni az expedíció eseményeiről.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület tagsága és szerkesztőségünk nagy izgalommal, ugyannakkor rokonszenvvel kíséri el lélekben a csapat bátor tagjait, kívánva Nekik sok szerencsét, jó egészséget és sikert a világraszóló vállalkozás véghezviteléhez.



A Szerkesztőség



Erdélyi GYOPÁR 1995, 6. szám

Az Első Kárpát-koszorú Expedíció hírei

Szabó Bertalan


Amikor a fizikai és lelki teherbírás, az emberi akaraterőt a legvégsőkig igénybevevő expedícióról beszélünk, akaratlanul is valamelyik hatalmas hegység egyik csúcsának meghodítására, vagy a kietlen Sarkvidék végtelen hómezőinek legyőzésére gondolunk.

Pedig nemcsak egyik ilyen "szuper-magas" hegyi túra, vagy sarkvidéki expedíció követeli meg résztvevőitől a nagyon komoly fizikai és szellemi felkészülést, a magasfokú szervezést.

A cél, amelyet négy magyar alpinista: Mályi József, Ferenczi Miklós, Mezey László és Papp Imre tűzött maga elé, nehézségét tekintve összemérhető a fentemlített expedíciókéval. Azokhoz viszonyítva különböző, más természetű nehézségek jelentkeznek itt. Gondolok elsősorban az Első Kárpát-koszorú Expedíció nagyon hosszú, több mint 4000 km-es útvonalára. A Vaskaputól kiindulva a Déli-Kárpátok, a Kárpát-kanyar, a Keleti-Kárpátok, a Beszkidek, majd a Tátra főgerincén végighaladva Dévénynél éri el az expedíció újra a Dunát, s ezt a hatalmas távolságot a legnehezebb időszakban, télen, december 1 és március 31 között teszi meg.

Az útvonal legfőbb nehézségét az jelenti, hogy nem egyetlen, nagy akadály (egyetlen hegycsúcs) legyőzésére kell öszpontosítani, hanem nagyon hosszú ideig tartó (több mint százhúsz napon át) nap mint nap újabb és újabb akadályokat kell legyőzni. Az Expedíció nem pillanatnyi erőkifejtést kér, hanem nagyon hosszú ideig tartó, állandó, kemény igénybevételt.

Az Expedíciónak, sportteljesítmény-jellegén túl szimbolikus jelentősége is van. A kiindulópont és az útvonal egyrésze Románia területén, majd Ukrajnán és Szlovákián (a szlovak-lengyel határvonal egyrészén) halad végig, mintegy jelezve, hogy a Kárpátok kétoldalán lakó népek útjai megegyeznek.

Az Expedíciót - útja során - a helyi turista szervezetek támogatják és egyes szakaszokon helyi turisták vesznek részt a csoportban. Erdélyben az Erdélyi Kárpát Egyesület teljes támogatásáról biztosította az Expedíciót. A kapcsolattartás kétirányú; szálai Behabetz Magda országos titkarnőhöz futnak be. Az utánpótlás, kapcsolatteremtés nehéz és felelőségteljes munkáját a Kolozsvári EKE két tagja, Gyurka László és Nagy Lajos vállalták. A kolozsvári Szabadság december 23-i számában Behabetz Magda ismertette az Expedíciót és célkitűzéseit.

A közbejött akadályok miatt a tervezett december 1 helyett az Expedíció csak 7-én reggel indult útjára Herkulesfürdőről, a Cserna völgyén felfelé.

A Szabadság január 4-i számában Mályi József, az expedíció vezetője rövid cikkben számolt be útjukról, a résztvevőknek a hideggel, köddel, széllel vívott küzdelméről, melyet alább közreadunk.

"A Retyezátból Vulkánba, Majd Petrozsénybe leérve, pár napot a római katolikus plébánián pihentünk, majd innen indultunk a Szebeni-havasok és a Lotru felé. December 22-én eljutottunk az Obarsia Lotrului menedékházhoz. Ott ért utól a melegfront: megeredt az eső. Vártunk, ameddig türelmünkből telt. A szenteste után a továbbhaladás mellett döntöttünk. Estére egy elhagyott romos eszténába szálltunk meg. Másnap folytattuk utunkat, de 2000 m magassagban megállított a köd. Sátrakat vertünk. Próbáltunk rádióösszeköttetést teremteni a lentiekkel, de nem sikerült. Éjszaka az 50-60 km szél ránknyomta a sátrunkat. A sűrű esőben (télen, 2000 méteren!) gyorsan beáztunk. Három órakor megadta magát a sátor: szétszakadt. Patakokban folyt be a víz. Reggel vizes ruhaban kiléptünk a ködös esőbe. Nem maradt más hátra, mint lemenni az északi völgybe és egy szárítkozóhelyet keresni. Csak egy ablaktalan lakókocsit találtunk, amelyben tüzet rakni nem lehetett. Kicsavartuk hálózsákjainkat és úgy vizesen beléjük bújtunk. Éjjel az esőt havazás váltotta fel. Aludni nem tudtunk, alig telt az idő. A megfagyást elkerülendő, a hálózsákjainkban óvatosan meggyújtottuk a gázfőzőnket. Száradásról szó sem lehetett, de legalább felmelegedtünk. Reggel mínusz 5-10 fokban elindultunk a Cód (Sadu) völgyébe. Még egy ilyen éjszaka és komoly következményekkel számolhatunk! Szerencsénkre, találtunk egy nyitott házat, tetővel, ajtóval, ablakkal, ahol befűtöttünk és megszárítkoztunk. A következő napon elértük Nagyszebent. A Fogarasi-havasok gerincének bejárása előtt néhany napot itt pihentünk."

A következő számunkban még visszatérünk a Kárpát-koszorú Expedícióra.




Erdélyi GYOPÁR 1996, 2. szám

Az Első Kárpát-koszorú Expedíció hírei

Szabó Bertalan



Amint a GYOPÁR 1996/1-es számában is hírül adtuk, a múlt év december 7-én indult útjára az Első Kárpát-koszorú Expedíció, a Herkulesfürdő - Dévény útvonal, vagyis a Kárpát-vonulat teljes hosszának megtételére.

Az expedíció négy állandó tagja: Mályi József, Ferenczi Miklós, Mezey László és Papp Imre.

A csernavölgyi indulástól a Szebeni-havasokig terjedő első szakaszról előző lapszámunkban már beszámoltunk. Közben az expedíció továbbhaladt, a Fogarasi-havasok és a Kárpát-kanyar után február végére már a Radnai-havasokat is végigjárta.

Az átlagturista, ki csak nyáron látogatja a magas hegyeket, esetleg télen egy menedékhaz biztonságából figyeli a hóborította csúcsokat, fogalmat alig alkothat, mit jelent jelent hófúvásban, 100 km/óra sebességű szélben, -10 fok alatti hőmérsékleten, vagy olyan ködben, hogy a látótávolság alig haladja meg az öt métert, menni napokat, amikor az egész napi, emberfeletti küzdelem befejezése egy hideg sátorban, vagy egy fűtetlen menedékhelyen eltöltött éjszaka. S ez a küzdelem tart napokon, heteken keresztül. Ez a nagyon hosszú ideig tartó hatalmas fizikai és pszichikai megterhelés az, amely a "Kárpát-Expedíciót" a legnehezebb feladatok közé sorolja. Ezert igényelt ez az expedíció olyan alapos fizikai és pszichikai előkészítést.

Hogy mennyire alapos volt a résztvevok előkészítése, semmi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy nemcsak az expedíció elején, hanem most is, több heti, havi erőfeszítés, hatalmas küzdelem után is, a csatlakozó helyi turisták csak rövid ideig bírták a fantasztikusan erős iramot, a rendkívüli megterhelést. Igaz, hogy felszerelésük hiányos volta nagyon nagy hátrányt jelentett.

A sajtó és a televízió is egyre nagyobb érdeklődéssel kísérte a bátor vállalkozást. A kolozsvári Szabadságban rendszeresen jelentek meg Mályi Józsefnek, az Expedíció vezetőjének helyszíni beszámolói, Behabetz Magda ismertetései. A Romániai Magyar Szó is ismertette az expedíció célját, útvonalát.

A Duna Televízió a Régiók rovatban mutatta be Xantus Gábor kitűnő kisfilmjét az Expedícióról.

A Kiralykő megmászása előtt Ferenczi Csaba készített a Duna Televízió számára interjút az expedíció résztvevőivel, melyet március 16-án láthattunk.

A Kolozsvári Rádióban Nagy Lajos számolt be négy részletben az expedícióról.

Február 26-án Mályi József, az Expedíció vezetője az Erdélyi GYOPÁR-nak adott interjújában beszélt a megtett szakasz nehézségeiről, tanulságairól. Köszönettel méltatta az EKE részéről kapott támogatást, személy szerint a völgycsapat tagjainak, Gyurka Lászlónak és Nagy Lajosnak a tevékenységét, valamit a "biztos pont" - Behabetz Magda - munkáját, szervezőképességét. A völgycsapat tagjai előrehaladott koruk ellenére derekasan megállták a helyüket a zord tél körülményei között. Bár nem ment minden pontosan az eredeti forgatókönyv szerint, mind az expedíció, mind a völgycsapat tagjai jelesre vizsgáztak, a felmerülő problémákat "profi" módon oldották meg. Az expedíció vezetője épp azért tartja nehéznek az útvonal további részeit, mert főleg Ukrajnában, de még Szlovákiában és Lengyelországban is nehéz lesz megoldani az utánpótlást, egy egységes, támogató turistaszervezet hiányában.

A GYOPÁR Szerkesztőségének adott interjúból még sok mindent megtudhattunk az expedíció megszervezésének nehézségeiből. Az expedíció teljes költségvetése 3-4 millió forint. Kezdetben semmi hivatalos támogatást nem kaptak. A csapat tagjai közel félmillió forintot adtak össze, majdnem ugyanekkora összegű hitelt vettek fel. A Kecskeméti Konzervgyár, a Nagykőrösi Konzervgyár, valamint a Győri Kekszgyár élelmiszerrel támogatta őket. Az egyéni támogatók: Szabó Sándor Jászmiséről, Fábián István Budapestről (100000 forinttal).

Erdélyben a katolikus, a református és az evangélikus egyház komoly pénzbeli támogatása tette lehetővé az expedícióhoz csatlakozó helyi turisták utazási és elszállásolási költségeinek finanszírozását. Azokban a helységekben, amelyben az expedíció tagjai pihenés és élelmiszerfelvétel céljából megálltak, elsősorban a lelkészek voltak a segítők, szállásadók. Köszönet áldozatvállalásukért!

A Radnai-havasokkal lezárult az Expedíció leghosszabb, legnehezebb szakasza, a romániai szakasz. A következő - az ukrajnai szakasz - szervezési szempontból lesz nehezebb, véli Mályi József. Anyagi gondjaik enyhültek azáltal, hogy az expedíció megnyert egy pályázatot, mely komoly anyagi segítséget jelent.

A megtett szakasz minden jelentősebb eseményéről Mályi József folyamatosan tajékoztatta a GYOPÁR Szerkesztőségét. Véleményünk szerint nagyon jó lenne ezeket a naplószerű feljegyzéseket könyv alakban megjelentetni. A kirándulást, turizmust kedvelők népes tábora nagy örömmel fogadná ennek a csodálatos, de fantasztikusan nehéz útnak a részletes leírását.

A továbbiakban több részletben közöljük Mályi Józsefnek a szerkesztőségünkhöz írt leveleit:

"1996 január 7-én, vasárnap reggel indultunk Sebesu de Sus-bol (Olt Felső Sebes) a Suru turistaház és a Fogarasi-havasok gerince felé. Korábban szó volt arról, hogy lesznek túratársaink, de csak mi négyen indultunk a hegyekbe. Délelőtt elértük a turistaházat, ahol a gondnok megtudta tervünket, megvendégelt egy-egy teával. Megmásztuk a Suru és Bodislavu csúcsokat. Délre kb. 100 m szinttel lennebb meglattunk egy pici eszténát. Kiástuk a hóból és megszálltunk benne. A következő napokban haladásunk sebessége a változó sűrűségű ködtől függött, de minden estére sikerült találnunk menedékkunyhót. Az Avrig-tónál a jó hóviszonyok miatt vállaltuk a nyári utat a Garbova-nyeregbe. A Serbota-gerinc mellett leereszkedtünk majd felmásztunk a Negoiu-csúcsra (2535 m). Beereszkedtünk a Caltun-katlanba és bár még csak délutan három óra volt, nem vállaltuk a Balea-tóhoz való továbbmenetelt. Megszálltunk a Caltun-menedékkunyhóban. Hamarosan nagy szél kerekedett. Nagy ködben indultunk tovább másnap is. Sokat botorkáltunk, keresve a jól ismert helyeket. Beereszkedtünk a Damné-nyeregbe, onnan a Balea-katlanba. Tudtuk, hogy a kedvelt turistaházunk leégett, ennek ellenére a látvány lesújtó volt. Reméljük, hogy a mellette épülőfélben lévő újabb házikónak sok év múlva nem lesz hasonló sorsa. A volt pártüdülőben felvettük élelmiszereinket. Telefonáltunk Kolozsvárra EKÉ-s barátainknak. Kis pihenő után felkapaszkodtunk a Capra-nyeregbe. Az idő kitisztult. Sűrűbben kellett fényképeznünk. A Kis-Árpás alatti védkunyhóban száltunk meg. A következő napon meredek hegyoldalakon harántoltunk, éles gerincszakaszokat másztunk meg. Általában 60 km/órás szél nehezítette haladásunkat. Sötédéskor értük el a Moldoveanu masszívum főgerincén lévő alacsonyabbik csúcsot. A csúcs alatti kis menedékkunyhóban találtunk újra menedéket. Másnap csodálatos időben visszamásztunk a Moldoveanu-ra és átgyalogultunk a 2544 m magas főcsúcsra. Pihenőnapot tartva, élveztük a Fogaras szépségét és a jó időt. A következő napon túljutottunk a Curmatura Zarnei menedékkunyhón és a Zarna-csúcson. Találtunk egy rossz eszténát. A Lotruban való keserves sátorozásunk óta nem akaródzott sátrat állítanunk. Az utolsónak vélt napon majdnem minden élelmünket elfogyasztva vágtunk neki az utolsó szakasznak Fogarasnak lassan kisimulnak ráncai. Cél a Plaiul Foii menedékház. Sokáig megint a köd játszotta a főszerepet! Erről a szakaszról nem volt jó térképünk. Eltévedtünk! A Lacul Pecineagu tavat kerülgettük. Az erőműnél mondták meg, hogy zsákutcába jutottunk. Kicsit elszomorodva letáboroztunk. Másnap toronyirányt mentünk árkon-bokron keresztül Plaiul Foii felé. Az északi oldalban találtunk egy völgyutat. Két barátunk, Magyari Gábor és a Brassói EKÉ-s Nádudvary György jött velünk szembe. Hoztak finom hazai édességet és friss híreket.

A következő megmérettetés (Királykő keresztezés és Bucsecs) előtt Nádudvary György és kedves családja vendégei lehettünk Brassóban.

Érdekességek: A szombatfalvi völgy hágójában hóbaírt üzenetet kaptunk a székelykeresztúri dr. Kovács Józsi barátunktól, a Székelykeresztúri EKE elnökétől. Pár nappal előttünk haladtak itt el. Jó lett volna velük találkozni! A nagy duzzasztott tó előtt kb. 50-60 méterre egy medvét láttunk élőben az erdőben.

Ez úton is köszönetet mondok Nádudvary Györgynek és kedves családjanak szíves vendéglátásukért, segítségükért.



Erdélyi GYOPÁR 1996, 3. szám

Az Első Kárpát-koszorú Expedíció hírei

Mályi József


Alább közreadjuk Mályi József az Első Téli Kárpát-koszorú Expedíció vezetőjének Óradnán írt levelét.

1996 január 23-án indultunk Brassóbol az EKÉ-s Nádudvary Györgyéktől a Brassói-havasokba folytatni a gerincvándorlásunkat. Nagy megtiszteltetést jelentett számunkra, hogy velünk jött az EKE Brassói elnöke Kovács Attila is. A Nagykőhavas kiesett az útvonalunkbol, ezért nem mentünk fel rá. A Bratocsai-hágóig egy nagy "S" betűt ír le a vízválasztó gerinc. Javarészt "alpin zónában" haladtunk. Három napig volt velünk Kovács Attila, a leghidegebb időszakban. A harmadik napon - 20 oC alatt volt a hőmérséklet, a széllökések erősségét 100 km/órásnak becsülték, a látótávolságunk 5-15 m között volt. Alaposan rá voltunk utalva a térképeinkre, tájolóinkra és a helyzetmeghatarozó készülékünkre. Vettünk egy pozíciót, meghatároztuk az irányt. Libasorba állva, az utolsó ember nézte az iránytűt és dirigálta hátulról az elől haladókat. Időközönként ellenőriztük a helyzetünket. Meglepetésünkre, alig tértünk el az iránytól és még jól is haladtunk. Az "S" betű egyik belső kanyarjában a helyi tüzérség gyakorlatozott. Nem számítottak arra, hogy ilyen időben a gerincen bárki is lehet. Néha becsapódott egy-egy lövedék. Ilyenkor földre vetettük magunkat, ahogyan azt a filmekbe láttuk illetve, ahogy a seregben mi is tanultuk. Szerencsére baleset nem történt. A Bratocsai-hágóban várt ránk a völgycsapat: Gyurka Laci, Nagy Lajos bácsi és az otthoni segítőnk Magyari Gábor. Az ennivalónk elfogyott, ezért lementünk Szecselenvárosba. Kovács Attiláék megvendégeltek minket.

1996 január 26-án indultunk a Csukásba. Tanulva az előző szakasz mély hótaposásából, most túrafelszerelést vittünk magunkal. Megenyhült az idő, tapadt a hó. Akadályozta a gyors haladást, mégis gyorsabbak voltunk, mintha csak bakancsostul mentünk volna. Délután kettőre felértünk az 1954 m magas Csukás csúcsára. Gyönyörű vidéken járhattunk. Sajnos csak ritkan láttunk belőle valamit, mert ködös volt az idő. A jeges, északi oldalon leereszkedtünk. Vigyáznunk kellett, nem volt szabad esni a sível. Estére leértünk Dalgiúba. Ott újra találkoztunk a völgycsapatunkkal. Mostanában egyre jobban működik a rádiózás közöttünk.

Január 27-én vendégei lehettünk a bodoki református parókiának, Farkas Sándornak és családjának. Örömmel fogadták az egész csapatot.

Január 28-án túljutva a Kárpát-kanyaron, elindultunk erdei utakon Kommandó faluba (inkább városka az), Itt sűrűsödni kezdett az őszi fadöntés-széldöntés okozta jarhatatlan terep. Ide, erre a részre jelezték a tájékozódásilag legnehezebb szakaszt. Reméltük, hogy kapunk jó helyismerettel rendelkező túratársat, társakat, de ide egy sem jött. A térképek alapos tanulmányozása eredményeképpen szekérutakon beértünk elég hamar, minden eltévedés nélkül Kommandóra. A völgycsapatunkal ismét találkoztunk. Nagy Lajos bácsi szerzett szállást négyünknek a helyi iskolaban. Az iskolaigazgató nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadott minket. A neve: Fazakas Gyula. Másnap az ő jókivánságaival indultunk tovabb a Lakoca felé.

1996 január 29-én délben értünk fel a lakocai meteorológiai állomáshoz. Volt egy kommandói férfi, aki azt mondta, hogy nyáron ő a Kovásznát kiszolgáló vízművektől két óra alatt felér a meteorológiai állomáshoz. Úgy véli, hogy mi három óra alatt felérhetünk, most télen kell négy óra is. Igyekeztünk nem szégyenben maradni. Most télen feljutottunk 1 óra 50 perc alatt. A meorológusokkal egyeztettünk néhány, általunk becsült adatot a naplóbejegyzéseimet pontosítandó. A Brassói-havasokban -20 oC körüli hőmérsékletet és kb. 90-100 km/órás széllökéseket becsültünk. A meteorológusok szerint -20 - -29oC volt és 130 km/órás szél. Azt tudtuk, hogy hideg van, azaz volt.

A meteorológiai állomásnál megittunk egy teát és mentünk tovább. A túrasízésünk jól ment. Ami kuriózum volt, az a széldöntötte, leborotvált hegyoldalak látványa volt. Kommandótól északra, legalább 100 km hosszúságban találkoztunk a látvánnyal. A leborult erdőben túrázni, túrasízni nagyon nehéz feladat volt. (A Déli Sark expedíciókat nem éri ilyen meglepetés!) A Háromszéki-havasokban néha eltévedtünk. Végre, többször kaptunk jó időt. Elláttunk a Fogarasi-havasokig! Jó volt látni, hogy van már "múltunk", ott is jártunk, nem is olyan régen. Hideg volt, de mi jobban szerettük a hideg időt, mint a meleget.

Az Ojtozi-szorosban a megbeszélt találkozóhelyen ismét örömmel üdvözölt a völgycsapat. Aludni lementünk Kézdivásárhelyre. Ott találkoztunk újabb túratársainkkal és azokkal a rádióamatőrökkel, akik időközben bekapcsolódtak a rádiózásunkba, segítvén munkánkat. Az Osztrovszky család, Nagy Lajos bácsi rokonai, ebéddel megvendégeltek, náluk megfürödhettünk, a ruháinkat kimosták. A völgycsapatunkat pár napra elszállásolták. Valamikor sokat és sokfelé túráztak. Ma már nehezen mozdulnak ki otthonról, de az erkélyen nő a hóvirág és a gyopár.

1996 február 2-án pénteken, az eddigi legnagyobb létszámmal indultunk a Nemere-hegységbe. A kézdivásárhelyi EKÉ-sek: Baka Ákos, Kovács István, Fekete Botond és Vilikó Zsuzsa tartott velünk. Így nyolcan tapostuk a havat a Nagy Sándor csúcs felé. Szép időbe, jól haladtunk. Már esteledett, amikor a Nagy Sándor közelébe értünk. Túratársaink úgy döntöttek, hogy sötétedés ellenére felmászunk a csúcsára. A Nap már lemenőben, tüzet rakott a felhőben (Arany János), a telihold pontosan átellenben feljött. Szépen bevilágított az erdőbe. Kaptunk egy széldöntötte részt. Ott nehezen haladtunk. Késő estére, nagyon elcsigázva értük el a csúcson levő bádog menedékkunyhót. Hangulatos estét töltöttünk el nyolcan.

Február 3-án hárman lementek, csak Kovács István tartott velünk. A legnehezebben átjárható széldöntötte részeket itt kaptuk meg. Órákig tartott 2-300 méter megtétele. Kevés volt hátra, az Úz-völgyéig, mégis két napig verekedtünk az erdővel. Olyan volt mintha óriások marokkoztak volna (Mezey Lacitól). Negyedikén tíz órakor jelentettük a völgycsapatunknak, hogy kb. egy óra múlva elérjük a találkozási pontot. Széldöntés, eltévedés. Az egy órából öt óra lett.

Nagy meglepetés várt ránk. A völgycsapatunk mellett, népes tábor fogadott. Elénkjött Csíkszeredából Zsigmond Enikő és Sólyom László a Csíkszeredai Természetjáró és Természetvédő Egyesülettől, Bíró Zoli barátunk Magyarországról és még néhányan. Zsigmond Enikő az éhes csapatot sok finom falattal fogadta. Bár a völgycsapatunk Csíkszentmártonban jó szállást kerített nekünk, nem tudtuk a csíkszeredai barátaink meghívását visszautasítani, nem is akartuk. Bíró Zoliéknál kaptunk szállást, bőséges ebédeket, vacsorakat.

1996 február 5-én hivatalosak voltunk a Hargita Népe újsághoz. Ez az újság már korábban is érdeklődött ez expedíciónk felől. Most egy sajtotájékozót kértek tőlünk. Kis ünnepség keretében, a Cs.T.T.E. emléklapokat és emlékplaketteket ajandékozott nekünk abból az alkalomból, hogy "az expedíció elérte a Csíki- havasokat". Mi tagadás, jól esett ez a fogadtatás! Az ünnepség után Zsigmond Enikő meghívott magához ebédre. Már tudta, ki mit szeret... Délután meglátogattuk Tófalvi Kálmán rádióamatőrt, aki egy súlyos sérülése miatt ágyban fekszik. Onnak segíti a kapcsolattartásunkat számos barátunkkal.

Többen jelentkeztek velünk jönni az Úz-völgyétől. Figyelmeztettük őket arra, hogy nem elég a lelkesedés. Olyanok jöjjönek velünk, akiknek van téli túraélménye, tapasztalata és megfelelő felszerelése. Három román fiú és három magyar Csíkszeredai jelezte, hogy velünk tart. A február 7-i szerdai indulásra csak Imre István, Bartalis László és Fénya József jött el, mindhárman a Gentiana Természetjáró Egyesület, az EKE Csíkszeredai társegyesületének tagjai.

Hideg, szép időben, jó tempóban haladtunk. Délutánra elértük a gyimesi hágót (Szépvízi-hágó), melynek közelében aludtunk egy eszténában. Másnap reggel ismét találkoztunk a völgycsapatunkkal. Hoztak élelmiszer utánpótlást és elvitték a csatlakozott társaink sífelszerelését, mert "fókabőr" nélkül még a túrasíjük is alkalmatlannak bizonyult arra, hogy tartani tudják a "fókabőrös" tempót. Felemás felállásban haladtunk tovább, nevezetes túrahelyek: Gyimesek (Gyimesközéplok, Gyimesfelsőlok), a Terkő, Öcsém-tető, Egyes-kő felé. Mi négyen tovább túrasível, ők bakancsostúl taposva a havat jöttek velünk. Jól elmaradtak. A gyimesi "eszténa városban" kaptunk alvóhelyet. Imre Pistiék nem érték utól. Rádión tudtuk meg, hogy lementek Gyimesbe. Onnan mennek majd fel az Egyes-kőhöz. Kicsit izgultunk miattuk, de tudtuk azt is, hogy talpraesett legények. Másnap az idő olyan rossz volt, hogy menedékhelyünkön maradtunk.

1996 február 10-én merészkedtünk csak ki. Ismét kaptunk néhany széldöntötte részt és kisebb ködöt. A szél ismét magára vonta rosszallásunkat. Kis távolság volt az Egyes-kőig, de nehezen haladtunk. Volt valami sejtésünk, hogy ott sokat várnak majd minket. Az idő annyira kezdett romlani, hogy azon gondolkodtunk az Öcsém-tetőn, hogy valahol itt megállunk, letáborozunk. Nyomokat kaptunk a hóban, amelyek jó irányba vittek. Ezen csak odataláltunk ... Az Egyeskői-turistaházhoz leereszkedőbe, szembe jött velünk a budapesti "völgycsapatunk" két tagja: Magyari Gábor és dr. Bana Anna. Elénk jött Bartalis László és Fénya Józsi is. A háznal nagyon sokan vártak ránk. Imre István a Gentiana Természetjáró Egyesület nevében köszöntött minket. Kis feleségem is ott volt.



Erdélyi GYOPÁR 1996, 4. szám

Az Első Kárpát-koszorú Expedíció hírei

Mályi József

1996 február 11-én vasárnap a cél a Pongrác-tető elérése volt. "Kémeink" jelentették, hogy útirányunkban sok a széldöntötte rész, ezért a Juh pataka völgyét választottuk a Gyilkos-tói út elérésére. Könnyű napi sétánk volt, mert Bartalis Laci és Fénya Józsi borzasztó nagy erővel verték a nyomot előttünk. Mikiék könnyen síeltek lefelé, ahogy vasárnap illik. Én a fehérnéppel bandukoltam, alaposan magambaszívva a táj szépségét és azt, hogy a feleségemmel együtt láthatom.

Szállásunk Gyergyószentmiklóson volt, három helyen is. Kezdetben rádióamatőr kapcsolattartásban segítő Kastal Csongor szállást és vacsorát adott. A gyergyói hegymászó, hegyimentő (Salvamont) csapat nagy szeretettel fogadott. Összehoztak egy "kerekasztal" beszélgetést, ahol ott voltak a gyergyóiak és a csíki turistatársaint. Másnap lehetőségünk volt megcsodálni Csongor rádiós műhelyét. Tudása és lelkesedése számunkra elérhetetlen.

Február 13-án, kedden nagy lelkesedéssel és újabb két túratarssal indultunk tovább a Pongrác-tetőtől a Gyergyói-havasok vízválasztó gerincén. "Kémeink", Kiss Tivadar (Csévem) és társa szerint nincs tovább széldöntötte rész. Volt! A két túratársunk, Csíki Károly és Bögözi Gábor átélhette, mit jelent sível kidőlt erdőben irányt menni. Hamar visszafordult az egész csapat a Pongrác-tetőre. Más útvonalat választottunk, ahová ők már nem jöttek velünk.

A Kelemen-havasokba Maroshévíz (Toplita) felől mentünk fel. Széles erdei szekéruton kapaszkodtunk egyre feljebb. Természetesen itt is voltak keresztbedőlt fak. Az egyik kerüléskor bekövetkezett az, amire gondoltunk, de nem jött, hogy higgyük, eltörött az egy sílécünk. Az erdő közepén újat talalni nehéz feladatnak tűnt. Rádión sikerült Csongort elérnünk. Elmondtuk neki problémánkat. Visszaereszkedtünk egy fakitermelő munkástelepre, Lomázsra. Székely Imre felesége, Zelma néni szivesen fogadott be minket. A segélycsapat pár órán belül hozta az új lécet. A segélycsapat még mindig Gyergyószentmiklóson tartozkodó Magyari Gáborból, dr. Bana Annából és feleségemből, Kaiser Erikából allt. Csongor nekünk adta az ő sílécét. Azt hozták fel nekünk. Pepi hamar átszerelte a kötést és akár mehettünk is volna tovább. Valahogy nem sikerült a Kelemen-havasokba befutnunk. Döcögött a megérkezésünk, a haladásunk. Rossz előjel volt a Pongrác-tetőre való visszafordulás, az eltörött sí. Kijutottunk az "alpin zónába". Egyből elvétettük a turista utat. Térképpel, tájolóval tartottuk az irányt. Közeledtünk a Rekettyés-csúcshoz (2022 m), ahol a meteorológiai állomás épülete áll. A nagy köd miatt nem láttuk az orrunknal tovább. Pontosan szemből kaptuk a szelet, ami a mi megitélésünk szerint legalább 100 km/órás lehetett. Küzdöttünk, vergődtünk előre. Néha a szél arrébb nyomott par méterre. Már azon gondolkodtunk, hova menekülhetnénk el, mikor megláttuk az épületet. A meteorológusok elmondták, hogy -14oC és 144 km/órás széllökések vannak. Fagyási sérüléseket kaptunk az arcunkon! Több napra a házfogságába kerültünk. Nem engedte az idő, hogy tovább menjünk.

1996 február 19-én ugyanaz a "fütyülős" szél ébresztett, amely az előző napokban. Kinéztünk és láttuk, hogy látunk. Gyorsan összeszedelőzködtünk és már indultunk is a Magyar Negoj és a Pietrosz felé. Lefagyott jég fogadott. Minden óvatossagunkra szükség volt, nehogy elvesszünk túrasíjeinkkel, mert akkor nagyot szánkázunk lefelé. A Pietrosz és a nehezebb részek után észrevettem, hogy eltört a síkötésem. Még tartott valamennyit, így jutottunk el Pietre Fantanáléba. Gyönyörű lehet tavasszal, nyáron, ősszel, gyönyörű most télen is. A völgycsapatunk: Nagy Lajos, Gyurka Laci bácsi a hágóponton várt a további szakaszhoz szükséges élelemmel, benzinnel. Nekünk azonban le kellett jönnünk a síkötést megjavítani. Szállásunk Óradnán a szorgalmas Salamon József plébánosnál, a katolikus parókián volt.

A túránk során nem várt érdeklődés és lelkesedés fogadott minket. Sokan csatlakoztak hozzánk, még többen akartak volna velünk együtt jönni. Sokat befogadtak éjszakara és adtak vacsorát, ebédet. Sok-sok rádióamatőr segített abban, hogy a völgycsapatunk időben megtalálhasson minket. És ha már a völgycsapat: két idős ember, Gyurka Laci és Nagy Lajos bácsi feladva téli kényelmét vállalta, hogy segíti ezt az expedíciót az erdélyi szakaszon. Mindenkinek hálás köszönetemet szeretném kifejezni, szeretném, ha a szerkesztőség a GYOPÁRban ezt megengedné nekem, nekünk.

Rövid kolozsvári tartozkodás után 1996 február 29-én, csütörtökön léptük át a román-magyar határt. Pár napig Nyíregyházán voltunk, innen szerveztük az ukrán, a lengyel és a szlovák szakaszokon való továbbhaladást.

1996 március 3-án léptünk at Ukrajnába, azaz Kárpátaljára. (Az ARO-t jól megtöltöttük és öten beültünk, úgy utaztunk Munkácsig.) Munkácson a magyar cserkészek vezetője, Popovics Béla tanár úr fogadott. Az ottani "magyar házban" kaptunk szállást. A "magyar ház" lett az expedíció ukrajnai bázisállomása.

A munkácsi cserkészvezetők közül Szemák Mihály csatlakozott az expedícióhoz, mégpedig azzal a szandékkal, hogy az egyedül maradt Magyari Gábornak segítsen a "völgycsapat" munkáját elvégezni. Jól jött Misi nyelvtudása a ruszinok lakta vidéken.

Március 5-én indultunk vissza a gerincre, már teljes felszereléssel és hatodmagammal, Misivel kiegészítve. Rahón, Tiszabogdányon, Luhin keresztül vitt utunk. Túrasível felmentünk a Cserna Hora hegységbe (csak mi négyen - Ferenci Miklós, Papp Imre, Mezey László és én. Pár nap alatt elértük Ukrajna legmagasabb hegycsúcsat, a 2061 m magas Hoverlát (március 8). Leereszkedve Körösmezőre találkoztunk a völgycsapatunkkal. Már szereztek szállást a helyi katolikus parókia hittantermében; házigazdánk Bírosz János volt. Március 9-én Ferenci Miklós bejelentette, hogy Papp Imrével (Papival) itt kiszállnak a további sítúrázásból, mert biztosítottnak vélik már a könnyebb terepen való boldogulásunkat Lacival. Tartalékfelszereléseiket hátrahagyva, visszautaztak Budapestre.

A Máramarosi-havasokban megkezdődött a tavaszi hóolvadas. Kezdetben nagyon megijedtünk a hatásától, ugyanis a sílécek teljes talpfelületére tapadt a hó. Sok-sok többletkilót kellett emelni lécenként. Alig haladtunk naponta valamit. A kényelmes reggeli felkelést felváltották a korahajnaliak. Még sötétben - mikor a hó fagyott volt - indultunk tovább, teljes erővel. Mikor a hó ismét olvadni kezdett, már csak sétalgattunk Dévény felé. Néhány nap alatt átvizesedett a hó, a kásában napközben is lehetett haladni. A gerinc annak ellenére, hogy erdővel fedett, jól járható a régi hatarkövek mentén. Sok helyen erdős nyiladékot vágtak, melyeket még nem vett vissza az erdő. Az ukrajnai - kárpátaljai - erdőkben borzasztó (a "borzasztó" szó nem véletlen) erdőgazdálkodás folyik. A Tornyi-hágótól a vízválasztó gerinc élében, fent! gázvezetéket vezetnek. Ennek "megfelelően" széles nyiladékot és dózerutakat vágtak. A ronda beavatkozás a természet rendjébe a Vereckei-hágóban elkövetett beton- és más épületborzalmakkal tetőzik. Innen, a Vereckei-hágótól csatlakozott a gerinccsapathoz "Berci bá", a cserkészek munkácsi vezetője. Velünk jött az ukrán szakasz befejező részében. Az ő jelenléte adott új örömöket, új lendületet és újabb válaszokat a miértekre.

A Vereckei-hágónál készített filmet a Duna TV május 8-án vetített a Régiók rovatban. Munkácson búcsúztunk el kárpátaljai új barátainktól. Itt is nyilvánvaló lett számomra, hogy jó dolog barátokat keresni, találni. Jó dolog együttmunkálkodni valamely nemes ügyben. A sorsom újra összehozott olyanokkal, akiket csak csodálni tudok emberségükért. Ha a vállalkozás értelmét az anyagiakban keresnénk, tökéletesen értelmetlennek tűnne. Mikor Erdélyben vagy Kárpátalján áj barátokra találtam, akik az expedíció sikeréért aggódtak, már mindegy, hogy miért is indultam el otthonról el erre a hosszú útra, értük is menni kell, egészen Dévényig!

1996 március 24-25-én éjszaka léptük at az ukrán-szlovák határt az ARO-val. Nagyot kerülve jutottunk vissza a hármashatárhoz a lengyel oldalon. Wetlinától indultunk tovább a Kárpátok vízválasztó gerincén, magunkra hagyatva Mezővel, Két hétre való élelemmel a Dukla-hágó felé haladtunk a sítalpakon. Friss hó esett, ezért a hóolvadással járó nehézségek kezdődtek előről. A tájékozódással nem volt gond az "élő" határszakaszon. Néha ellenőriztek, igazoltattak minket, de a határsávi túrázásunkat nem gátoltak meg. Leereszkedtünk lengyel falvakba. Akikkel beszéltünk megértették, hogy mit csinálunk voltaképp, szállással, élelemmel lattak el. Szlovákiaba lépve, előbb a határon, majd április 4-től a Szepesi-Magurában haladtunk a Magas-Tátra felé. Nagy örömmel lattuk meg az első tátrai csúcsokat, éppen a Lomnicot és a Késmarkit. Beérve Zsdiarba, néhány napos pihenőt rendeltünk el magunknak. Vártuk a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) engedélyét a gerinc végigmászására. Sajnos még a korábbi engedélyeket is visszavonták. Pozsonyba küldtek a Környezetvédelmi Minisztériumba azért, hogy pár napig a Magas-Tátrában aludhassunk - szabadon - sátorban! Április 8-án, pihenőnapon, a Karcsmar-folyosóban felmásztunk a Magas-Tátra, egyben a Kárpát-koszorú legmagasabb csúcsára, a 2655 m magas Gerlachfalvi-csúcsra. Mezey Laci azaz Mező jónak látta, hogy ő a további útszakaszt országuton teszi meg Pozsonyig. Így is tett ...



Erdélyi GYOPÁR 1996, 5. szám

Az Első Kárpát-koszorú Expedíció hírei

Mályi József

Április 13-án szombaton megérkezett a magyarországi utánpótlás csapat. Nagy elhatározással álltunk a Tátra főgerince előtt. Folyamatosan esett a hó napokon keresztül. Sem az engedély nem volt meg, sem az ideális idő. Ugy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, ezért mellém szegődött Fóti István, aki nagyon jól sízik. Vele az elképzelhető megoldások közül a legegyszerűbbet választottam. Még így is az expedíció legveszélyesebb hetét éltük át. A Magas-Tátraban a Magisztrálé turista út is lavinaveszélyes volt. A Nyugati-Tátra főgerincén hegymászotechnika segítségével tudtunk végigmenni úgy, hogy a síléceket a hátunkon vittük. Gyönyörű időt kaptunk jutalmul.

Turdossinban elváltunk egymástól (Magyari Gábor, Fóti István illetve én. Ők hazautaztak, én mentem tovább. Hazaküldtem a sífelszerelésemet. Előbb az Árvai-Magurában, ahol mégis kellett volna a túrasí, majd a Kis-Fátrában. Gáborral Csicsmányban, egy gyönyörűszép szlovák falvacskában találkoztam ismét. Innen kezdve megoldható volt, hogy csak kis hátizsákkal menjek, hiszen esténként találkoztunk. A pénzünk alaposan elfogyott, ezért hiaba értünk falvakat, a határukban sátraztunk. A Kis-Kárpátok mintegy 120 km-es szakaszan sok helyen a tavaszi szél súlyos károkat okozott. Erdélyben tövestől borította ki a fenyveseket, itt "csak" legallyazta. A gallyak, ágak derékmagasságban vannak szétterítve az erdőkben. Sok fának már ez is a halált jelenti. Ahol ez a széltörés van, az erdő járhatatlan. Dévénybe 1996 május elsején 18 óra 30 perckor értem be. A "lábáztatás" 19 órakor történt meg. A hivatalos befutó 1996 május 4-én szombaton volt, amikor társaimmal (Ferenci Miklóssal, Papp Imrével, Mezey Lászlóval, Magyari Gáborral és sok-sok barátunkkal, segítőnkel, köztük a feleségemmel) együtt elértük a Dunát Dévényben.

Nagy megtisztelést jelentett az expedíciónak, hogy a hivatalos befutóra Dévényve eljött Kolozsvárrol Behabetz Magda az EKE titkára és Gyurka Laci bácsi, aki Erdélyben a völgycsapat munkájában is kivette a részét. Szomorúan vettük tudomásul, hogy Nagy Lajos bácsi fontos elfoglaltsága miatt nem jött el, mert az ő munkaját is sokan ünnepeltük.

Dévénybe megérkezett tehát az első Kárpát-koszoru expedíció, aminek Erdélyben felbecsülhetetlen segítséget adott elsősorban az Erdélyi Kárpát Egyesület, az ATTA sportszerkészítő cég, az EKE megyei szervezetei, Nádudvari György, Kastal Csongor, Tófalvy Kálmán és sok rádióamatőr.

Örömmel emlékezünk vissza túratársainkra: Horváth Alpárra, Kádár Arnoldra, Kerekes Gáborra, Máté Istvánra, Balló Zoltánra, Kovács Attilára, Fekete Botondra, Vilikó Zsuzsára, Imre Istvánra, Fénya Józsefre, Bartalis Lászlóra, Bögözi Gáborra, Csíki Károlyra, Balázs Arnoldra és Szilágyi Andrásra; lelkes támogatóinkra, szurkolóinkra: Behabetz Magdára, Gyurka Laci bácsira, Imecs Laci bácsira, Ajtay Feri bácsira, Zsigmond Enikőre, Solyom Lászlóra, Kerekes Ibolyára és Péterre, Herdean Martára és Györgyre, Engi Lajosra, Bogya Zolira, Bíro Palékra, Fazakas Gyulára a kommandói iskola igazgatájára, Gerőffy Ferencre, Kiss Tivadarra, dr. Kovács Józsefre, akivel mindig elkerültük egymást, Zakariás Antalra, a bodolai református papra Salamon Józsefre, a dévai katolikus iskola vezetőjére Böjte Csabára, az óradnai szorgalmas katolikus papra Salamon Józsefre, Örgög Bélára, a Szabadság újságírójára, Csáki Jancsira az Egyeskői-menedékház gondnokára, Szakacs Évára és mindazokra, akik melletünk voltak.



Utószó

Szabó Bertalan


Befejeződött az Első Téli Kárpát-koszorú Expedícióról szóló beszámoló közlése. Az Erdélyi GYOPÁR olvasótábora Mályi Józsefnek, az expedíció vezetőjének leírásából leghitelesebben, elsőkézből értesülhetett minden fontosabb eseményről. Olvashatott az Expedíció problémáiról, nehézségeiről, sikereiről.

Az Expedíció mint sportteljesítmény is kimagasló. A közel öt honapig tartó hatalmas fizikai és pszichikai helytállás ténye mellet nagyon fontos az expedíció szimbolikus jelentése is. Az útvonal Európa egy részét öleli, egy olyan részét, melyben mindenütt egy tömbben vagy szórványban, magyarok élnek. Így mindnyájunk együvétartozásának szimbóluma volt ez az expedíció.

A televízió, úgy a magyar adók, mint a romániai magyar adások, a magyarországi napilapok, folyóiratok, a romániai magyar sajtó, méltattak az expedíció jelentőségét, ismertették útvonalát, rendszeres beszámolókat közöltek helyzetéről, eredményeiről. Mindezek mellett talan több figyelmet érdemelt volna ez a merész vállalkozás, elsősorban a magyarországi tömegtajékoztatásban. Hogy miért nem kapott horderejének megfelelő nyilvánosságot, annak magyarazata egyrészt ez lehet, hogy az Expedíció idején a magyar közvéleményt a Honfoglalási-évforduló előkészületei, valamint a Nyári Olimpiára való felkészülés foglalta le. Másrészt ismert tény, hogy az anyaországi közvélemény számára ismeretlenek egy magashegyi expedíció nehézségei, problémai. A kevés, magashegyet járt turistától és hegymászótól eltekintve, nem sok ember tudja elképzelni, mit jelent 2000 m felett napokon, heteken, hónapokon keresztül menni, naponta ezer nehézséggel, faggyal, metsző széllel megküzdeni. Ez a magyarazata annak is, hogy miért kísérte nagyobb figyelemmel, érdeklődéssel az Expedíciót az erdélyi magyarság. Külön öröm számunkra, hogy szerény lapunkaz Expedíció rendelkezésére állhatott a küldött beszámolók közlésében.

Összegezve: gratulálunk, és a legteljesebb elismerés hangján szólunk a négy sportember rendkívüli teljesítményéről. Reméljük, hogy az Expedíció résztvevői a hatalmas élmény- és képanyagot, a tudomány számára értékes megfigyelések adatait, a természetkedvelők, a hegyek szerelmeseinek közkincsévé teszik majd, egy nagysikerű könyv formájában.




Erdélyi GYOPÁR 1997, 2. szám

Mályi József levele az Erdélyi GYOPÁR olvasóihoz



Örömmel jelenthetem az Erdélyi GYOPÁR olvasóinak, hogy 1997. február 14-én,Valentin napon, Magyarország részéről Kuncze Gábor belügyminiszter úr állami elismerésben részesítette az Első Téli Kárpát-koszorú Expedíciót és annak résztvevőit.

Elismerést kaptak:

A kitüntetések a közös munka elismerésének szóltak. A Kárpát-koszorú expedíciós tervem, kellő támogatás hiányában, 1995 őszén már-már kifulladt, mikor Magyari Gáborral végigjártuk az EKE megyei osztályait.Olyan lelkesedést és szeretetet kaptunk, amiért végül is elhatároztuk, - lesz, ami lesz! Az EKE, és általában az erdélyi és kárpátaljai magyarság részéről folyamatosan megmaradt a lelkes támogatás, a segítokészség. Fontos hattér volt ez akkor is, amikor egyedül maradtam valahol Szlovákiában. A mi részünkről: Kaiser Erika, Magyari Gábor és az én igenem Dévényig kitartott, de a közel száznegyven lelkes túratárs, völgycsapattagok, segítők nélkül nem sikerült volna. Ebben a sikerben jelentos része volt az Erdélyi Kárpát Egyesületnek! A gerinccsapat erős ifjai közül hárman is feladtak és az ahogy tették, fájdalmat okozott nekem, de felbecsülhetetlen érték, kárpótlás számomra, hogy ahonnan anyai ágon származom - Erdély - Marosvásárhely szeretetel fogadott. Míg itt sokan irigykedtek, Erdélyben tiszta szívbol örültek a sikeremnek - a mi közös SIKERÜNKNEK!

A magam, feleségem Erika és Magyari Gábor nevében köszönöm, hogy az Erdélyi Kárpát Egyesület és megyei osztályai, a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület, a a Gentiana Természetjáró Egyesület, a kolozsvári ATTA cég, az erdélyi rádióamatőrök és még nagyon sokan Erdélyből, magukénak érezték a Kárpát-koszorú Expedíció ügyét és abban önzetlenül segédkeztek.

Ez az állami kitüntetés - szimbóluma a MI KÖZÖS MUNKÁNK ELISMERÉSÉNEK, a csapatmunkának. Azok kaptak és tudhatják magukénak, akik, amit vállaltak, a sok nehézség ellenére is kitartottak, és megvalósítottak a feladatokat.

Azzal búcsúzom kedves barátaimtól, hogy ez a túra nagy és nehéz volt, ennek ellenére sikeresen célbaért Dévényben. Jól esett barátokat találni. Remélem lesznek még szép közös kalandjaink.

Tisztelettel és baráti szeretettel:

Budapest, 1997. február 15.

Mályi József
az expedíció vezetője