S mégis, ha kék vasárnapot
derít az égburok,
hangos turista-csapatok
veletek indulok.

Suhogó lábamról a föld
megismer: Erre jársz?
Veletek kóborolgatok,
mint titkos útitárs.

Veletek vándorolgatok
kökörcsin-réteken.
Éneketekbe belezúg
szabadság-énekem.

Veletek esztenák körül
fenyőágyat vetek,
tüzet vigyázok s csillagot
veletek, veletek.

Pihenve is botot szorít
két nyugtalan kezem:
már menni, menni kellene
utakra éhezem.

Hajnali széllel riadó
erdei csapatok,
van-e még új cél, új tető?
én meg nem lankadok.

Titeket csorgó csillapít,
mindig szomjazom.
Csak inni, inni - nem tudom
lesz-e még tavaszom.

Maholnap zuzmarás az út,
virág sincs, vén vagyok.
S veletek, mindig veletek,
csak vándorolgatok.