E korszak munkájának tényleges vezetői Róth Sámuel és Dénes Ferenc. Hatalmas kezdeményezések, az eszme és az egyesületi tevékenység sokoldalú kiszélesedése és gyors terjedése jellemzik ezt az időszakot, de a fejlődési vonal első nagy törése zárta le. A Magas-Tátrában ekkor készül el, több esztendő részletmunkáinak eredményeként, mintegy 30000 korona egyesületi költséggel az egyesület legnagyobb alkotása: a Tátra körút. Ez az út köti össze Tátrafüredet egyrészt a Csorba-tóval, másrészt a Bélai cseppkőbarlang közelében alapított Barlangligettel.

Kárpát Múzeum

E korszak második nagy alkotása a poprádi Kárpát Múzeum. Gyűjteményének alapjait már az első esztendőkben megvetették, önálló hajlékot azonban 1885-ben emeltek számára Husz Dávid ajándék-telkén 32000 korona költséggel. Természetrajzi, régészeti, néprajzi és turistatárgyú gyűjteményeket és könyvtárt foglalt magába, amelynek értéke az I. világháború előtt már meghaladta az 50000 koronát, könyvtára a 8000 kötetet.

Harmadik nagy alkotás az Aggteleki cseppkőbarlang kezelésbevétele, rendbehozatala s a verestói bejárat áttörése. Ez a munka Siegmeth Károly kezdeményezésére indult meg és az ő fáradozása kellett a megoldáshoz. A gyakorlati kivitelezésben Münnich Kálmán és Benedicty Kálmán szereztek érdemeket.

Az egyesületi tevékenység és a turistagondolat további vidékeket hódított meg s ennek megfelelően újabb osztályok alakultak Liptószentmiklóson (1884), Kassán (a Keleti Kárpátok Osztályának alosztálya, 1885), Szepesófalván (Magura Osztály, 1887), Breslauban (Sziléziai Osztály, 1887), Gyöngyösön (Mátra Osztály, 1887), Felsőlövőn (Vasmegyei Osztály, 1887), Budapesten (1888), Gölnicbányán (1889), Besztercebányán (Zólyommegyei Osztály, 1889), Ilaván (a Budapesti Osztály vágvölgyi alosztálya, 1890), Fehértemplomban (Aldunai Osztály, 1890), Fiuméban (1890). Mindezek folytán az egyesület osztályainak száma 1890-ben tizenkettőre, tagjainak száma 5000-re emelkedett. Az osztályok közül jelentőségében kiemelkedett a budapesti. A fővárosban a turista gondolat rohamosan hódított, amiben nem kis része volt az egyesület által megindított folyóiratnak: a Turisták Lapjának, valamint az osztály kitűnő vezetőségének. Ez a fejlődés, kapcsolatban a főváros minden téren mindinkább megmutatkozó anyagi és szellemi túlsúlyával, szükségképpen felszínre hozta azt a problémát, aminek vége a magyar turistatársadalom lelkének első meghasadása: a budapesti, valamint több más osztály kiválása és a Magyar Turista Egyesület megalakulása lett. A lőcsei vezetőség Róth Sámuel hirtelen korai halála után nem érezte magát többé alkalmasnak a kiélesedett helyzet kezelésére. Késmárk, amióta a székhelyet onnan elvitték, csendes ellenzékiséggel szemlélte a dolgok menetét s a szepesi németség társadalmi súlyának fokozatos meggyengülése miatt szintén nem tudott új, a viszonyokkal megküzdeni tudó vezérkart kiállítani: így az 1891. közgyűlés a vezetést Iglóra helyezte át.

Az MKE lőcsei korszakának elnöke továbbra is

• Csáky Albin (1880-1891) volt.

• Döller Antal,
• Róth Márton,
• Róth Sámuel, alelnök 1889-ig,
• Dénes Ferenc.

Irodalom:

• Alfréd Grósz: Die Hohe Tatra, Die Geschichte des Karpathenvereins, Stutgart 1961.
• MKE Évkönyve, 1922-1923., 3. szám, 50 éves jubileumi szám
• Dénes Ferenc: Gründung, Entwicklung und Tätitgkeit des Ungarischen Karpatenvereins, Lőcse 1883.
• Posewitz Tivadar: A Magyarországi Kárpátegyesület története 1873-1898, Igló 1898.

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 132. o.]
[Z. Radwańska-Paryska, W. H. Paryski: Wielka encyklopedia tatrzańska, Wydawnictwo górskie, Poronin 1995, 703-704. o.]