A múlt század hatvanas éveiben a hegyekbe irányuló túrák (akkori szóhasználattal turista-vállalkozások) kiindulópontja - az akkori turistakalauzok leírásai szerint - a D-i oldalon a belanszkói erdőőri lak, Tátrafüred és Késmárk voltak, míg az É-i oldal csekély számú turistái főleg a három vaskohó, Javorina, Zakopane és Kościelisko vendéglőiből indultak útnak. Az alábbiakban röviden szeretném vázolni Késmárk és Poprád fejlődését, a Magas-Tátra fejlődésében játszott szerepüket, mai látnivalóikat, valamint a turistaság fejlődésében a XIX. század végén jelentős helyet elfoglaló parkokat.

A szepesi szászok alapította Késmárk egészen századunk elejéig az egyik legjelentősebb zipser központ volt a Tátra alatt. A Tátra feltárásának korai szakaszában ez volt az egyik legfontosabb kiindulópontja a hegységbe vezető feltáró kirándulásoknak, s nem mellékesen itt ringott a szervezett turizmus bölcsője, hisz Késmárkon kezdte működését az 1873-ban, Ó-Tátrafüreden megalakult MKE.

Már a szászok betelepítésének kezdeti időszakában kialakult itt egy kisebb település, amelyet a tatárok elpusztítottak. A tatárjárás után ugyanazon a helyen építették fel ismét a várost, amely a királyoktól kapott kiváltságainak köszönhetően hamarosan fejlődésnek indult. Ebben nem kis szerepe volt annak, hogy a város a Lengyelországba vezető országút mellett állt, és a különböző adók és vámok szépen gyarapították a város pénztárcáját. E kedvező földrajzi helyzete miatt sok gondja volt viszont a közeli Lőcsével, amely kiesett e kereskedelmi útvonalból, ezért napirenden voltak a két város közötti ellenségeskedések. 1269-ből maradt fenn az első írásos nyoma a város nevének, amikor is Caesareoforum néven jelölik a várost. Egyes vélekedések szerint ebből alakult ki fokozatosan a mai elnevezése (Caesareoforum ŕ Käsemarkt ŕ Käsemark ŕ Késmárk). A német szó magyar jelentése: sajtpiac, s ez hihetővé teszi az elnevezés eredetét, lévén, hogy még a XX. század elején is virágzott a városban a sajtkereskedelem.

A fennmaradt krónikák szerint 1190-ben apácakolostort építettek a várostól kissé ÉK-re, oda, ahol ma a késmárki vár áll. 1348-ban a város elöljárósága kápolnát építtetett a kolostor mellé, majd a középkor háborúi során az épületek fokozatosan erődítménnyé alakultak át, olyannyira, hogy a XV. század közepén gyakorlatilag kialakult a késmárki vár. A várat 1441-ben elfoglalták a husziták, és húsz éven át birtokolták azt. 1579-ben került a Thököly család tulajdonába, akik több nemzedéken keresztül birtokolták, miközben gyönyörű várkastéllyá alakították át. Később a császári udvar birtokolta, ebben az időszakban jelentősen vesztett pompájából, s a XX. század közepéig többféle, eredeti céljától teljesen eltérő rendeltetéssel hasznosították (volt itt pl. honvédségi laktanya és raktár is). A II. világháború után aztán jelentős anyagi ráfordítással restauráltatták az épületegyüttest, amely napjainkban gazdag kiállítással várja a nehéz túrák között kissé lazább napokon idelátogató turistákat.

Az elmúlt századokban a város folyamatosan terjeszkedett, hiszen királyaink újabb és újabb falvakat csatoltak hozzá (pl. Kisszalók). Terjeszkedésével egyre közelebb került a várhoz (amelyet I. Lipót a városnak ajándékozott), miáltal napjainkban a vár tulajdonképpen a város belterületén, a főutca végén található.

1717-re építették fel a város egyik legismertebb építményét, a 34x30 m alapterületű evangélikus fatemplomot, amelyet az akkor érvényben lévő császári rendelet alapján csak fából lehetett felépíteni. Ezt a napjainkra szépen helyreállított épületet vasszög vagy bármilyen fémerősítés nélkül, csak fa (főleg tiszafa) felhasználásával építették fel, és kívülről bevakolták. Jellegzetessége, hogy nincs tornya. A fatemplom mellett álló evangélikus gimnázium épületét 1775-ben építették, de magát a líceumot 1533-ban alapították. A Tátrának olyan nevezetes személyiségei tanultak, majd tanítottak itt, mint pl. Frölich Dávid, Buchholz György vagy Genersich Keresztély. A város sokáig megőrizte iskolavárosi jellegét, hiszen sok tehetősebb család évszázadokon át még a messzi Alföldről is Késmárkra küldte tanulni gyermekét, ahol a magas szintő szakmai képzés mellett megtanult németül is, ami a Habsburg uralom alatt igen nagy előnynek számított.

A fatemplom szomszédságában áll az 1894-ben elkészült, piros tégla burkolatáról messziről felismerhető, harangtornyos új evangélikus templom, amelyben a vár egykori birtokosa, Thököly Imre erdélyi fejedelem hamvai nyugszanak. A hamvakat 1906. október 24-én II. Rákóczi Ferenc hamvaival együtt hozták haza a nikodémiai temetőből, majd november 7-én történt az ünnepélyes újratemetés. A templom falába beépítették a fejedelem eredeti nyugvóhelyét lezáró márványkövet is. A főtér egyik legpatinásabb épülete a városháza, amely 1461-ben épült, de a többszöri tűzvész miatti átépítések után az eredeti épületből mára csak egy faltöredék maradt, amely az épület D-i kapuja mellé van befalazva. Az eredetileg egyszintes épület felső szintje csak századunk húszas éveiben lett felépítve. További látnivalója a városnak a XV. század közepén kereken ötven évig épült, sajátosan díszített tornyú Szent Kereszt templom - amelyben sok-sok középkori eredető műtárgyat láthatunk -, valamint a mellette álló, 1591-ből származó harangtorony.

Ha Késmárkon járunk, és valamelyest érdeklődünk a Tátra történelme iránt, nem mulaszthatjuk el fölkeresni a régi temetőt. Ezen a magas falakkal körülvett, sajátságos hangulatú kegyeleti helyen hatalmas fák tövében nyugszanak a város jeles személyiségei. Több száz éves hantok között sétálva, a néha már erősen megkopott, megrozsdásodott sírfeliratokat olvasva sok ismerős névre bukkanhatunk, olyan jeles családok tagjai nyugszanak itt, akiknek élete szorosan kötődött a városhoz, és azon keresztül a Tátrához. Bár van a városnak új temetője, a régi, nem gondozott sírhelyek felhasználásával napjainkban is temetnek ebbe a temetőbe, és ezzel akarva-akaratlanul páratlan történelmi emléket képviselő emlékművek kapnak új feliratot, miáltal neves személyiségek síremléke vész el az utókor számára.

A Magas-Tátra feltárásának későbbi szakaszában, tulajdonképpen a turizmus kialakulásának idején jutott jelentős szerephez a Tátra történelmében egy másik szepesi város, Poprád. A település már a tatárjárás után jelentős várossá fejlődött (a település első írásos említése 1250 körüli időkből származik), később egyike volt az elzálogosított szepesi városoknak. A Magas-Tátra kapujának tekinthető település igazi fejlődése tulajdonképpen a Kassa-Oderbergi vasútvonal megnyitásával kezdődött. Ezzel a vasútvonallal az addig eléggé körülményesen megközelíthető Magas-Tátra egy csapásra elérhetővé vált az ország bármely pontjáról. A vasútvonal és a repülőtér révén napjainkban is a fontos közlekedési csomópontként ismert város köti össze a Magas-Tátrát Szlovákia többi részével és a külfölddel.

Poprád látnivalókban elmarad Késmárk mögött, legszebb része a hosszúkás alakú, sétatérré átalakított főtere. Itt látható - néhány szépen helyreállított, XVI.-XVII. századi német polgárház mellett - a Szent Egyed templom, valamint a mellette álló, 1658-ban épült harangtorony. A templom azért lehet a Tátrát kedvelők úti célja, mert a falakat díszítő, XV. századból való diadalív háttere a Magas-Tátrát ábrázolja. Említést érdemel még az 1886-ban az MKE által alapított, az alábbiakban részletesen bemutatásra kerülő Kárpát Múzeum, amely az 1957-es szétválás óta Tátraalji Múzeum (Podtatranské múzeum v Poprade) néven működik itt, és nevéből is adódóan napjainkban már nem kötődik szorosan a Magas-Tátrához.

Ahhoz, hogy Poprád ilyen jelentős várossá alakuljon, az is hozzájárult, hogy hozzácsatoltak olyan jelentős, a Tátra feltárása során már megismert kisvárosokat, mint Felka és Szepesszombat (1945-ben), Strázsa (1960-ban) és Mateóc (1977-ben). A város főtere mellett e városrészekben találjuk meg Poprád legtöbb építészeti látnivalóját, hiszen a mateóci, a felkai és a szepesszombati templom is eredetileg a XIII-XIV. században épült. A felkai templom keresztelőmedencéje 1439-ből származik, míg a szepesszombati főtér ódon hangulatú patríciusházai által közrefogva, a templom mellett egy 1598-ban épült harangtorony található. Amint arról az alábbiakban részletesen szó lesz, Felkán alapították 1882-ben a Magas-Tátra második múzeumát, a felkai Tátra Múzeumot.

A XIX. század hatvanas éveinek végén aztán a turizmus olyan méreteket öltött, hogy a Magas-Tátra aljában, Poprádon is szükségessé vált olyan turistaközpontok létesítése, amelyekből rövid idő alatt elérhetővé válnak a hegyek, hisz ne feledjük, ekkor még Tátrafüred kivételével nem léteztek a Tátra körút melletti települések. Ennek az igénynek a kielégítésére Husz Dávid (1813-1889) poprádi vendéglős, a helyi közélet neves szereplője 1868-ban kis vendéglője mellé 24 szobás turistaházat és éttermet építtetett. Az állandó vendégei körében csak Husz apónak nevezett tulajdonos ezzel megteremtette a magját a Husz-parknak, amely aztán a századfordulón 9 különböző komfortfokozatú épületből, emellett fürdőházból állt, s ezekben összesen mintegy 150 szoba várta a pihenésre vágyókat. Tátrafüred mellett közel két évtizeden át ez a park volt a tátrai turistaélet legfontosabb központja.

A Husz-park sikere nyomán sorra létesültek a Tátra alján a turistatelepek, mint pl. Nagyszalók D-i oldalán a Weszter Pál által létesített Weszter-park 17 szobás szállodája 1881-ben. 1882-ben nyitotta meg kapuit Felka központjában a Krompecher-park, ahol a turistaház és a vendéglő mellett több kisebb, villaszerő épület várta a turistákat, s a gondtalan pihenést szolgálta többek között a 7 fürdőszobából álló fürdőház, valamint olyan kényelmi eszközök, mint a kuglizó. 1883-ban létesült Tátraháza (ez Késmárk fölött volt, később szanatóriummá alakították át), valamint a szepesszombati Gréb-park, ahol a turistáknak berendezett vendégszobákon kívül vendéglő és fürdőház is elhelyezést nyert. Valamennyi park egy-egy kisebb patak mentén létesült, s az árnyat adó hűs fák tövében, gyönyörű virágos területek között kiépített sétálóutakról tiszta időben nagyszerű kilátást nyújtottak a Magas-Tátra koszorújára.^M Ezek a parkok a Tátra körút kiépítése után erősen vesztettek jelentőségükből, majd századunk első évtizedeiben fokozatosan megszűntek (a Husz-park 1911-ben zárta be kapuit, s bár később kísérletet tettek újjáélesztésére, a Tátra körút mellett fekvő települések rohamos fejlődése miatt többé nem tudta visszaszerezni régi hírnevét).

1886. augusztus 21-én a Husz Dávidtól ajándékba kapott telekre épített emeletes épület három termében nyitotta meg az MKE a poprádi Kárpát Múzeumot, amely elsősorban a Magas-Tátra és a Szepesség természetrajzi, archeológiai, néprajzi és turista tárgyú emlékeit volt hivatott összegyűjteni és a nagyközönség számára bemutatni. A múzeum gyűjteményei olyan gyorsan gyarapodtak, hogy már a századfordulón szükségessé vált az épület bővítése. 1906-ban négy teremmel, valamint a múzeumőr lakásával bővítették a kiállítási épületet, amelyben egyebek mellett a 8000 kötetes könyvtár is helyet kapott. Mint már az előző részben írtam, a Felvidék elcsatolása után a múzeum anyaga is a semmit nem kímélő rombolás áldozata lett, a kiállítási tárgyak nagy részét több más értékes tárgyi emlékkel együtt elégették. Az első világháború után, 1924-ben a KV kezdett hozzá a múzeum megmaradt anyagának rendbetételéhez. Az épségben maradt kiállítási tárgyakat szakemberek segítségével rendezték, az épületet 1926-ban még két nagy teremmel bővítették. A következő bekezdésben tárgyalt Felkai Tátra Múzeummal történt egyesítése után, 1946 és 1957 között a Poprádi Tátra Múzeum nevet viselte. 1957-ben a múzeum anyagát kétfelé osztották, és létrehozták a TANAP Múzeumát (Múzeum TANAPu; részletesen a Tátrai Nemzeti Park c. részben), valamint a Tátraalji Múzeumot (Podtatranské múzeum v Poprade), amely napjainkban is Poprádon működik.

A Kárpát Múzeum mellett még egy múzeum létesült a Magas-Tátrában a múlt század végén. Az alapító, és későbbi igazgató Daits Ede (1853-1931), zipser orvos áldozatkész munkáját segítve az MKE felkai érzelmű tagjai, valamint Felka rendszeresen visszatérő vendégei a Kárpát Múzeum Poprádon történt elhelyezése miatti csalódottságukban, mintegy annak vetélytársaként megalapították a Felkai Tátra Múzeumot. A Tátra természeti kincseinek, régi időkből fennmaradt emléktárgyainak, valamint a hegység környezetében feltárt őskori leleteknek az összegyűjtése és a nagyközönséggel való megismertetése céljából alapított múzeum jövőjét biztosítandó Múzeum Egyesületbe tömörültek. Az 1882. július 2-án megnyitott múzeum anyagát gyarapította többek között első igazgatója, a másik alapító Scherfel Aurél Vilmos (1835-1895) gyógyszerész és neves botanikus füvészkertje. Ez a mesterséges módon, különféle színezetű terméskövekből összeállított, a Tátra ritka növényeivel díszített sziklacsoport a múzeum közelében volt megtalálható. Szintén a múzeum anyagát gazdagította a legrégibb tátrai növénygyűjtemény, Frater Cyprianus (1724-1775) 1764-ből származó herbáriuma, amely 283 préselt növényt foglalt magában. Itt kerültek bemutatásra a Tátra nagy barátjának, Spöttl Ignaz (1836-1892) bécsi festőművésznek képei, aki a múlt század 70-es és 80-as éveiben rendszeresen látogatta az általa olyannyira szeretett vidéket, és számtalan festményt adományozott a múzeumnak. 1918-ban a múzeum a város tulajdonába került, anyagának elhelyezésére nehezen találtak megfelelő épületet, mígnem 1925-ben a Krompecher-park egyik villájában helyezték el. Már a századfordulón szóba került a Kárpát Múzeummal történő egyesítése, ekkor azonban erre még nem volt lehetőség. A múzeumnak a II. világháborúban erősen megrongálódott gyűjteményeit 1946-ban a poprádi Kárpát Múzeum anyagához csatolták, s ezzel a Felkai Tátra Múzeumot megszüntették.

Késmárk és Poprád napjainkra, amikor a Tátra körút mentén jól kiépült szálláslehetőségek sora várja a turistákat, némileg vesztettek jelentőségükből. Azt azonban ne feledjük, hogy e két város, valamint a többi, itt nem részletezett kisebb település (pl. Alsóerdőfalva, Felsőerdőfalva, Nagyszalók, Stóla, Csorba stb.) a Tátra körút mellett fekvő településeknél olcsóbb szállodákkal, valamint különböző színvonalú magánszállások sokaságával várja a nyüzsgő turistaközpontoktól idegenkedő, csendes, nyugodt kikapcsolódásra vágyókat.