A Tátra története


A Tátra irodalma a XIX. századtól napjainkig



"Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja."


zt hiszem, ezeket a gyönyörű sorokat legtöbben jól ismerjük, ha máshonnét nem, hát általános iskolai tanulmányainkból. A reformkor legnagyobb költője, Petőfi Sándor (1823-1849) kezdi így Az Alföld c. versét. Bár Petőfi az Alföld szülötte, s verseiből a síkság, a róna szeretete sugárzik, mint e rövid idézetből is kiderül, érdeklődése tárgya volt a hegység, melyet e vers megírása után követő évben, 1845 tavaszán keresett fel első ízben. Ekkor majdnem 3 hónapot töltött a Szepességben, melynek során ellátogatott Késmárkra is. Sajnos ezt a kirándulását nem fogadta kegyeibe az időjárás, és mivel a kirándulás egy felhős, esős napon történt, a költő csak a másnap reggeli továbbindulás előtt pillanthatta meg a hegyeket. A szepességi kirándulásról írta 1845 júliusában Úti jegyzetek c. prózai művét, amelyben útinaplószerűen írja le az utazás részleteit. Ebben a kis műben így ír a Késmárkról való továbbindulásról:

"Azonban szerencsémre másnap reggel korán indultunk; ott feküdt még a Tátra egész pompájában, mint valami alvó szép leány, ki álmában lehányta takaróját, mely bájait leplezte. Gyönyörittasan szemléltem egy darabig ... mert aztán fölriadt - tán a kocsizörgésre - s mintegy elszégyenülve burkolta magát köd-paplanába ... a Tátra ... a szép leány."


Úgy vélem, ilyen szép sorok csak egy költő fejében születhettek a Tátráról, amelynek szépségét gyakorlatilag csak percekig élvezhette. Két évvel később még egyszer utazást tett a Felvidéken, bár a Tátrát ekkor sem látogatta meg. Rövid életének számos gyöngyszeme között sajnos nem található kimondottan a Tátráról szóló vers, de a fenti sorokat olvasva úgy éreztem, helyet kell, hogy kapjon e kalauz lapjain.


Az első Tátra-útikalauz szerzője Albrecht Sydow (1799-1861) porosz földrajztudós volt. 1827-ben járta be a hegységet, s az 1830-ban, Berlinben megjelent Bemerkungen auf einer Reise im Jahre 1827 durch die Beskiden über Krakau und Wieliczka nach den Central-Karpathen, als Beitrag zur Characteristik dieser Gebirgsgegenden und ihrer Bewohner c. műve mellé - melyben részletes leírást tett közzé a hegység földrajzáról, növény- és állatvilágáról, valamint lakosságáról - egy emlékezetből rajzolt térképet is mellékelt. Az elkövetkező évtizedek számos látogatójának a fenti útikalauz szolgált útmutatóul tátrai barangolásai során, a térkép pedig a Tátráról megjelent első térképként vonult be a Tátra történelmébe.

Az első igazi turistakalauznak Carl Leopold Lohmeyer (1799-1873) 1842-ben Neisseben megjelent Vierzehn tage in den Central-Karpathen, ein Wegweiser nach einigen der interresantesten Partien des Tatra-Gebirges und der Liptauer Alpen c. műve tekinthető, melyben a Tátrában, 1839-ben és 1841-ben tett kirándulásait örökítette meg. Második kirándulása alkalmával az ismert és népszerű tátrai vezető, Lux Jakab irányítása mellett három társával együtt megmászta a Lomnici-csúcsot is. Ezt a művet tekinthetjük a turisták igényeivel, szükségleteivel is foglalkozó első műnek, amely a Magas-Tátráról megjelent.

1860-ban, Krakkóban jelent meg az első lengyel nyelvű turistakalauz, amikor Eugeniusz Janota (1823-1878), a lembergi egyetem professzora, korának elismert természettudósa kiadta a diplomamunka címén íródott Przewodnik w wycieczkach na Babi± Górę, do Tatr i Pienin c. munkáját, amelyhez panorámaképet és térképet is mellékelt.

1862-1864 között, külföldi kutatók tollából négy nagy leírás is megjelent a Tátráról. Ezek a leírások különböző oldaláról mutatják be a Tátra világát, s ezeknek köszönhetően a hegység mindinkább az érdeklődés homlokterébe került mind a tudósok, kutatók, s még inkább a kor természetkedvelő turistái körében. 1863-ban Glogauban jelent meg F. Hildebrandt Karpathenbilder c. munkája, amely Lohmeyer könyve után a második Tátra-kalauz, bár ez nem annyira a kényelmes túrákat, inkább a nehezebb, akkortájt még ritkábban végzett túrákat helyezi előtérbe. Paul Ascherson (1834-1913) német botanikus 1864-ben megjelent Eine Karpathenreise című műve főleg a Tátra növényzetével ismerteti meg az olvasót, miközben úti élményeiről is beszámol. Ascherson művében így jellemzi a Tátra É-i részének hatvanas években tapasztalt szállásviszonyait:


"Az éjjeli szállás tisztátlan volt, széna vagy szalmából állott, eledelül tej, kenyér, túró és tojás volt kapható. "


A zipser származású, lőcsei Fuchs Frigyes (1799-1874), aki földméréstant és erdészetet tanult, a múlt század közepén a Tátra legalaposabb ismerőjének számított. Szinte egész életét a Tátrában töltötte, és hatvanhárom éves korában, 1863-ban, életének minden tapasztalatát felhasználva írta meg Die Central-Karpathen mit den nächsten Voralpen c., Pesten kiadott művét, amelyben az akkor ismert összes útirányt felsorolta. E mű megírása során, saját mérései alapján (ő végezte el elsőnek a hegység trigonometrikus felmérését) elkészítette a Tátra gyönyörű térképét, de anyagi eszközök híján a könyvben ez nem kaphatott helyet. Ennek a térképnek, melyet az első megbízható Tátra-térképnek tekintenek, csupán kicsinyített másolata kerülhetett kiadásra 1860-ban Lőcsén, a fenti művet megelőzően. E kiváló tudós, akinek nevét a Nagy-Tarpataki-völgyben található Fuchs-tó őrzi az utókor számára, a Tátra D-i és É-i oldalát összehasonlítva ezt írja művében:


"A fenségességgel egyesített szépség szempontjából a déli oldalé, az imponáló vadság, a sziklavilág nagyszerűsége szempontjából pedig az északi oldalé az elsőség."


1863-ban, az akkori világ legjelentősebb földrajzi folyóiratának számító Petermann's Geografische Mitteilungen c. szaklapban jelent meg Karel KoYistka (1825-1906) prágai egyetemi tanár Die Hohe Tatra in den Central-Karpaten c., inkább tudományos, mint turistáknak szóló műve, amelyet részben az 1860-ban tett, négy hetes tátrai tartózkodásának tapasztalatai alapján írt meg. Amiért itt említést teszek róla, az az, hogy ebben a műben jelent meg a Tátra első megbízható, 1:100 000 méretarányú színezett térképe, amelyet a szerző részben saját felvételei alapján, részben a katonai vezérkar által a XIX. század húszas éveiben készíttetett, de nem publikált térképei alapján készített. Szintén e művel együtt látott napvilágot az MKE 1914. évi évkönyve mellékleteként is megjelent két látókép, amely a Tátrát D-ről és É-ról mutatja.

A XIX. század hetvenes éveinek derekától, köszönhetően az elszállásolási viszonyok jelentős javulásának, valamint a magyar és a lengyel oldalon az első turista egyesületek megalakulásának, új lendületet kapott a tátrai csúcsok meghódítása is. Úgy belföldön, mint külföldön egyre nagyobb figyelem irányult a hegység felé. E figyelemfelkeltésben a hegymászók leírásain kívül szerepet játszottak a hetvenes-nyolcvanas években megjelent irodalmi művek, amelyek előbb német, később már magyar nyelven is terjesztették e hely szépségének hírét. Az MKE megbízásából 1876-ban jelent meg a neves Tátra-kutató, Kolbenheyer Károly (1841-1901) gimnáziumi tanár Die Hohe Tatra c. művének első, német nyelvű kiadása, amelyet 1882-ben, Kovács Pál fordításában a kalauz első magyar nyelvű kiadása követett. Ez a kalauz 1876 és 1892 között nyolc magyar és német nyelvű kiadást ért meg, s mint az első magyar nyelvű turistakalauz, az addig kizárólag német nyelven megjelenő útikönyvek mellett a társadalom újabb rétegeit hódította meg a Tátra számára.

Az MKE kiadásában, 1880-ban Iglón jelent meg a Kárpátok első bibliográfiája, az Egyesület első három évkönyvét is szerkesztő Payer Hugó (1824-1898) áldozatkész munkája által összeállított Bibliotheca Carpathica.

1885-ben ugyancsak Iglón jelent meg id. Dr. Szontagh Miklós (1843-1899) új-tátrafüredi orvos turistáknak szóló, Képes kalauz a Tátraalji fürdőkbe és a Magas-Tátra hegyvidékére c. műve, amely a nem várt siker után 1895-ben kibővítve, A Magas-Tátra és hegyvidéke címen jelent meg újból Új-Tátrafüreden. Kolbenheyerhez hasonlóan dr. Szontagh Miklós is több könyvet írt a hegységről, de nem csak irodalmi munkássága az, ami miatt jelentős a szerepe a Magas-Tátra feltárásában. Dr. Szontagh alapította 1875-ben Új-Tátrafüredet, az itteni szanatóriumot, s egy időben az MTE Tátra Osztályának elnöke is volt. Elévülhetetlenek az érdemei a téli Tátra megismertetésében, egyike a Tátra első téli turistáinak, hiszen 1873 és 1895 között mintegy 127 téli túrát tett (többek között a Nagyszalóki-csúcsra és a Gerlachfalvi-csúcs katlanába is). Nevét a Szontagh-tó, valamint a Felkai-völgyet és a Nagy-Tarpataki-völgyet elválasztó gerincen található, 2414 m magas Szontagh-csúcs őrzi. A csúcs első megmászója a neves lengyel hegymászó, Kazimierz Tetmajer volt, aki Klimek Bachleda vezetésével, több társával együtt 1892. augusztus 14-én jutott föl a csúcsra.

Nem maradhat ki a sorból Posewitz Tivadar (1851-1917) sem, aki az MKE aktív tagjaként nagymértékben hozzájárult a Tátra megismertetéséhez. Ezt elsősorban az 1898-ban kiadott A Szepesség, Magas-Tátra és Szepesi Középhegység c. kalauzával segítette, amelynek első, A Magas-Tátra c. kötete írta le a hegységet. Ez a könyvecske három kiadást ért meg magyar és német nyelven, és Szontagh Miklós kalauza mellett a Vigyázó-Hefty féle kalauz megjelenéséig a leghasználhatóbb magyar nyelvű turistakalauz volt.

Itt kell megemlékeznünk dr. August Otto (1851-1929) német származású lengyel filozófus professzorról. Otto tátrai túrái nagy részét - melyek között több első mászás is szerepel (pl. Csizák Pál vezető kíséretében a Felkai-csúcs 1897. augusztus 12-én) - 1896 és 1907 között hajtotta végre. Hegymászói tevékenységénél nagyobb a jelentősége irodalmi munkásságának, hiszen az általa összeállított Die Hohe Tatra c. kalauz 1891 és 1925 között 10 kiadást ért meg. Ez a kalauz a Tátra-irodalom egyik legjobb, és abban az időben a legelterjedtebb műve volt. A Tátráról szóló első cseh nyelvű könyv 1897-ben jelent meg Rózsahegyen, amikor is Karel Droľ megjelentette Tatry című, élménybeszámolószerű leírását.

A XIX. század végén felfedezett síléc használatának bevezetése forradalmasította a téli túrázást, a téli holtidő kitöltésének új lehetőségeit teremtve meg ezzel. A "lábszánkázásnak" nevezett sportról magyar nyelven 1893-ban dr. Thirring Gusztáv tollából olvashatunk először a Turisták Lapjában, s nem sokkal ezután a Tátra lejtőin feltűntek az új sport első hódolói. 1897-ben Budapesten megjelent a Chernel István által összeállított, A lábszánkázás kézikönyve c. kis füzetecske, amelyből az olvasók megismerkedhettek az új sporteszköz addigi történetével, és gyakorlati tanácsokat is kaphattak annak használatáról. 1903. január 13-án hajtották végre az első feljegyzett tátrai magashegyi sítúrát, amikor Jordán Károly és Karol Englisch síléccel jutottak fel a Krizsnó 2040 m magas csúcsára, így ez volt a Tátra első csúcsa, amelyet sílécen hódítottak meg.


A XX. század első felének magyar nyelvű turista-irodalma három jelentős mű köré összpontosul. Időrendben haladva az első a Dr. Vigyázó János (aki a BETE által életre hívott Turistaság és Alpinizmus c. folyóirat egyik alapítója és szerkesztője volt) és Hefty Gyula Andor által közösen írt, és 1914-ben Budapesten megjelent, A Magas-Tátra részletes kalauza c. háromkötetes turistakalauz, amelyet még két alkalommal (1917-ben és 1931-ben) újból kiadtak. Különlegessége, hogy a hegymászókalauzt mindhárom kiadáshoz dr. Komarnicki Gyula készítette. Ez a kalauz gyakorlatilag a második világháborúig, sőt talán még azután is fontos segítője volt a Tátrába látogató honfitársainknak a hegységben történő eligazodásban.

A következő jelentős kiadvány a Komarnicki Gyula tollából hegymászóknak íródott, 1926-ban Budapesten megjelent, A Magas-Tátra hegymászó kalauza c. mű, amely a magyar kalauzirodalom legszámottevőbb alkotása. A kalauz kibővített és átdolgozott kiadása, amely Komarnicki Gyula halála után A Magas-Tátra hegyvilága címen jelent meg 1978-ban, majd 1985-ben, a mai magyar hegymászók legfontosabb vezetője a Magas-Tátrában. Komarnicki egy más stílusú kalauzt is írt a Magas-Tátrával kapcsolatban. Dr. Pigler Józseffel és Juhász Árpáddal közösen szerkesztett, Autóval a Magas-Tátrába c., 1973-ban megjelent kiadványa elsősorban a hegység megközelítésének lehetséges útvonalait, valamint ezen útvonalak turista szempontból fontosabb látnivalóit mutatja be, és csak kisebb terjedelemben foglakozik magával a hegységgel.

Bár nem kimondottan kalauz, mégis meg kell említeni Schermann Szilárd 1937-ben Budapesten megjelent, Szögescipők nyomai a Kárpátok bércein c. művét. Ez a jelentős mű nemcsak a Tátra fejlődését mutatja be az MKE keretei között, hanem az Egyesület működési területén lévő valamennyi hegyvidék fejlődésén végigvezet az egyesületi munka kezdeteitől a kiadás pillanatáig. Külön értéke a kiadványnak a részletes, többnyelvű bibliográfiai rész, amely az abban az időben fellelhető összes kiadványt felsorolja az egyes szakaszokhoz kapcsolódva.

A Tátráról szóló irodalom kapcsán említést érdemel még Galánffy Lajos A Magas-Tátrából c., 1901-ben megjelent kis könyvecskéje, amely a "Mesék és képek" alcímet viseli. Mint alcíme is mutatja, a szerző ebben a Tátrához kapcsolódó meséket, néphagyományon alapuló történeteket mondja el. A fenti magyar nyelvű kiadványok napjainkban olyan könyvritkaságok, amelyek a Tátra szerelmeseinek legféltettebb kincsei közé tartoznak, és gyakorlatilag csak antikváriumok polcain, esetleg aukciókon bukkanhatunk rájuk.

A második világháborútól napjainkig már csak más nemzetiségű írók magyar nyelvre lefordított művei jelentek meg a hegységről, illetve magyar kalauzírók nagyobb tájegységet, esetleg a teljes országot bemutató kiadványaiban találhatunk a hegységet röviden bemutató részeket.

Nem csak a Tátrával foglalkozik, de mindazonáltal jelentős helyet foglal el a Tátra irodalmában Neidenbach Ákos 1994-ben, Budapesten megjelent, A Kárpátmedence hegymászó és turista irodalma című bibliográfiája, amely a Kárpát-medencéhez kötődő minden magyar vonatkozású irodalmi művet felsorol, fontos adatokkal kiegészítve. Ez a jelentős kiadvány sajnos viszonylag kis példányszámban jelent meg, kereskedelmi forgalomban nem kapható.

Napjaink újdonsága a szintén Neidenbach Ákos által írott Tátrai legendárium című mű, amely 2000 tavaszán jelent meg Budapesten. Ez a színvonalas kiadvány a Tátráról szóló mesék, regék, hiedelmek, valamint versek és legendák gyűjteménye, melyek olvasása kellemesen megmozgatja az olvasó fantáziáját, elrepítve a legendák varázslatos világába, abba a korba, melyben a legenda született.

A Tátra elhelyezkedéséből adódóan azt hiszem, természetes, hogy viszonylag nagy számú szlovák és lengyel (valamint régebben cseh) nyelvű kalauz jelent és jelenik meg a hegységről. Századunk idegen nyelvű irodalmából pár művet emelnék ki. A XX. század közepének egyik legjelentősebb cseh nyelven írt kalauza a dr. Frantiąek Kroutil által írt Vysoké Tatry pro horolezce c. hegymászókalauz volt, amely több kiadást is megérve közel negyven éven át az egyik legfontosabb vezetője volt a Tátra hegymászóinak. Népszerűségét nem kis mértékben annak is köszönhette, hogy német nyelven is megjelent, így a hegymászó társadalom szélesebb rétegei számára vált olvashatóvá. A hetvenes-nyolcvanas években több kalauzt jelentetett meg a szlovák oldalon Július Andráąi, valamint Vladimír Adamec. Ezek egy részét magyar nyelvre is lefordították, pl. Vladimír Adamec - Radek Roubal: Magas-Tátra - turistavezető c. kalauzát.

Napjaink szlovák Tátra-irodalmának legjelentősebb egyéniségei, s egyben a Magas-Tátra legjobb ismerői között tartják számon az 1925-ben született Arno Puąkáąt, valamint az 1924-ben született Ivan Bohuąt. Puąkáą neves hegymászó, vezető és hegyimentő, de nem kevésbé fontosak a Tátrát bemutató publikációi. Ezek közül a legfontosabb a Magas-Tátra eddig megjelent legrészletesebb monográfiája, a Vysoké Tatry, amelynek első kötete 1957-ben jelent meg, a legutóbbi, tizedik kötete pedig 1989-ben. Emellett több kalauzt is írt, elsősorban hegymászók számára. Hegymászói tevékenysége egyik csúcspontja volt, amikor 1955 februárjának végén ő volt a vezetője a Magas-Tátra főgerincén végigvivő téli gerinctúrának. Erről az embert próbáló túráról szól Rudo Moric: A Magas-Tátra ormain c., 1958-ban magyarul is megjelent műve.

Puąkáąsal ellentétben Ivan Bohuą inkább közéleti tevékenységével tett sokat a Magas-Tátra megismertetése terén. Egy sajnálatos fiatalkori baleset korán kettétörte hegymászói karrierjét, ám ezután annál nagyobb lelkesedéssel látott hozzá a hegység népszerűsítéséhez. Több mint tíz éven át volt a TANAP múzeumának igazgatója, és emellett több könyvet is írt a Magas-Tátra különböző részeiről. 1962-ben, Pozsonyban jelent meg az első, kimondottan gyermekek és fiatalok számára íródott kalauza, Potulky po Tatrách címmel. Napjainkban is kapható a TANAP múzeumában Od A po Z o názvoch VYSOKÝCH TATIER c. műve, amely a Magas-Tátra földrajzi helyein vezeti végig az olvasót, földrajzi egységenként csoportosítva, nómenklaturikus rendszerben.

Ha a lengyel oldal mai turista-irodalmát vesszük szemügyre, a D-i oldalhoz hasonlóan itt is két név az, amelyet feltétlenül meg kell említeni. Mindenféle sorrendiség nélkül én a közelmúltban elhunyt Witold Henryk Paryskit (1909-2000) mutatnám be elsőnek. Mint neves hegymászó, vezető és hegyimentő is jelentős múlt áll mögötte, de talán ennél is jelentősebb írói munkássága. Tátra-kalauzai évtizedek óta a lengyel turisták legmegbízhatóbb kísérői a hegyek között. Legjelentősebb vállalkozása a Wielka Encyklopedia Tatrzańska c. enciklopédia, amely 1995-ben jelent meg Poroninban. E hatalmas mű közel 1500 oldalon keresztül mutatja be a Tátrát, annak minden részével, fontos történelmi állomásaival, legnevesebb személyiségeivel együtt.

A másik fontos lengyel író, akit itt meg szeretnék említeni, elsősorban a kalauzírás révén vált ismertté és népszerűvé Lengyelországban. Az 1924-ben született Józef Nyka népszerűségére mi sem jellemző jobban, mit hogy napjainkban a hegyek között járva a legtöbb lengyel turista kezében az ő kalauzát lehet látni. Lengyel nyelven írt kalauzai nemcsak a Lengyel-Tátrát, hanem külön kötetben a Magas- és a Liptói-Tátrát is részletesen ismertetik. Több más, csak egyes földrajzi pontokat bemutató műve mellett legismertebb a Tatry Polskie c. turistakalauz, amelynek első kiadása 1969-ben, ez idáig az utolsó, 10. kiadás pedig 1998-ban jelent meg Varsóban. A Magas- és a Liptói-Tátrát leíró Tatry Słowackie című kalauzának első kiadása 1997-ben jelent meg, és ez olyan gyorsan elfogyott, hogy már a következő évben kiadták a kissé bővített 2. kiadást.

A fenti írók műveinek magyar szempontból egyetlen kicsiny hibájuk van, mégpedig az, hogy ezek magyar fordításban nem jelentek meg, így a Tátrát ismerő és szerető honfitársainknak csak egy kisebb (a szlovák vagy a lengyel nyelvet valamelyest ismerő) rétegéhez jutottak el.


Folytatás ...