Mindezek azonban csak az eljövendő magyar turistaság szárnypróbálgatásai voltak. Az egyes elszigetelt jelenségek még nem jelentették a turistaság általános elterjedtségét. Külföldön csakhamar rájöttek, hogy ha jelentősebb eredményeket akarnak elérni a hegymászásban, akkor valami szervezetbe kell tömörülni, mert az egyének szétforgácsoló munkája helyett csak a közösségi munka az, mely átütő erejű sikert tud biztosítani. Hiszen a hegymászásban meglehetős éles formában jut kifejezésre az egymásrautaltság, az egymást segítő, támogató közösségi munka szükségessége. Ennek a felismerése vezetett 1857-ben Londonban az Alpine Club megalakulásához, melyet 1862-ben az Österreichischer Alpen Verein, 1863-ban a Schweizer Alpen Club és a Club Alpino Italiano és 1869-ben a müncheni Deutscher Alpen Verein megalakulása követett. Amíg tehát a Magas Tátrában már oly időben is találunk alapos és gyakorlott előkészületekkel, képzett hegyi vezetőkkel bíró turista életet, amikor az Alpokban nem is ismerték az ilyen szervezett hegymászást, addig az egyesületek alapítása és általában a hegymászók szervezett tömörítése terén a külföld megelőzött bennünket. A legrégibb időkben is a Kárpátokban, a Magas Tátra hegyóriásai között ringatták a magyar turistaság bölcsőjét, természetes tehát, hogy a szervezett turistaság mozgalma is innen indult el, itt tépdeste a gyermekcipőit. Nem magyar ember, egy ausztriai születésű, de lelkében magyar érzésű természetkedvelő, Wallmann Henrik dr. volt az, aki Jaeger Gusztávval 1871-ben egy felhívást bocsájtott ki, melyben felszólították a Kárpáthegység tövében lakókat, hogy tömörüijenek egy nemzetközi Kárpátegyesületbe.

Az ország minden részébe elküldött ezer felhívásra azonban mindössze hat válasz érkezett, köztük az alig húsz esztendős Déchy Mór, a későbbi híres Kaukázus kutató levele. Mind a hat levélíró helyeselte az egyesület alakítását de ez kevés volt egy országos egyesület létrehozásához. A felhívás két aláírója kedvét is vesztette ezáltal, de a mayyar turistaság szerencséjére Késmárkon akadt egy férfi, aki felvette az elejtett fonalat: Zimmermann Gyula líceumi tanár 1872-ben a tanártestület megbízásából újabb felhívást bocsátott ki, de az eredmény ismét lesujtó volt. Mindössze Zimmermann, az eszme lelkes harcosának az ívén volt 16 aláírás, mint tagjelentkezes, egyéb semmi. De a jó talajba elvetett mag, ha késett is kikelése, végül mégis csak virágba szökkent: 1873-ban Döller Antal nyugalmazott őrnagy, lelkes alpinista vette kezébe az ügy irányítását. 1873. május 11-én már előkészítő bizottság megválasztására hívták össze a jövendő egyesület tagjait s e napon határozta el Döller fáradhatatlan munkaja révén összeverbuvált kicsiny társaság a magyar Kárpátegyesület megalakítását. Május 18-án már az alapszabálytervezetek is készen voltak s a július 4-én kibocsátott belépesi felhívásban augusztus 10-re tűzték ki az alakuló közgyűlést. A jelzett időben Tátrafüreden meg is történt a történelmi nevezetességű közgyűlés, amikor is az egyesületnek már 250 tagja és 600 forint készpénze volt. Az egyesület első tisztikara a következőképpen alakult:

• elnök: Görgey Gusztáv
• alelnökök: Payer Hugó, Schwartz C.
• titkár: Cserépy Nándor
• pénztáros: Döller Antal
• jegyző: Grosz Ernő

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 204-213. o.]