Nagyváradon, majd Temesváron tanult. Bölcsészeti tanulmányokat Nagyváradon, bányászatit a
selmecbányai bányászati akadémián folytatott. A bölcsészetet 1838-ban, a bányászatot 1842ben kitűnő
abszolutóriummal végezte el, a kincstár szolgálatába lépett. A selmecbányai zúzóműhöz került, majd
1844-ben megbízást kapott a Christina-akna és a Gedeon-táró üzemvezetésére. 1846-ban áthelyezést
nyert a csehországi Joachimsthalba (ma Jachymov), ahol zúzóművek építésével foglalkozott.
1847-ben a Magyar Királyi Kamara kinevezte bányatisztté és előbb Körmöcbányára, majd 1848-ban
Budára az első magyar pénzügyminisztériumba rendelte. A szabadságharc alatt beosztott volt a
kormány mellett. 1849-ben megbízást kapott a körmöci pénzverő gépek Debrecenbe történő
átszállításhoz. A világosi fegyverletétel után, 1850-ben a csehországi Töplic (ma Teplice) melletti
klostergrabi magánbányánál vállalt állást, majd 1851-ben bányaigazgató volt Morava Ostrauban
(ma Ostrava). 1853-ban visszatért Magyarországra, és mivel szakmájának megfelelő alkalmazást nem
talált, a Tisza-szabályozásánál dolgozott mérnökként. 1855 év végén ismét Csehországba ment, ahol
Schlartzon a szénbányák igazgatója lett. 1858-ban Németországban, Bochum mellett egy szénbányában
igazgatói állást vállalt. 1862-ben hazatért Magyarországra, a Mátrai Bányaegyesület igazgatója lett,
majd 1865-1867 között gróf Károlyi György Nógrád megyében lévő Nemti község melletti
szénbányáját bérelte. A kiegyés után, 1867-ben a magyar kormány pénzügyminisztériumában titkár,
majd 1868-ban osztálytanácsos. 1873-ban, mint miniszteri tanácsos, bányaigazgatói kinevezést nyert
Selmecbányára. 1889-ben történt nyugállományba vonulása után főként bányászati szakirodalommal
foglalkozott.
Az állami javak értékének emelése s különösen a vajdahunyadi vasgyár létesítése és a Zsil-völgyi kőszénbányászat fejlesztése körül szerzett érdemei elismeréséük, 1870-ben megkapta a III. osztályú vaskorona rendet; a selmecbányai II. József altáró befejezésének gyorsítása körül szerzett érdemeiért pedig 1879-ben a Lipót-rend lovagkeresztjét. A szaktudás fejlesztésére és a magyar bányászati szaknyelv művelésére alapította 1868-ban a Bányászati és Kohászati Lapokat és kiadta az első magyar-német szakszótárt. Tudományos munkássága elismeréséól, 1870-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának. 1878-ban Selmecbánya díszpolgárává és nyugállományba vonulása után Selmec-Bélabánya szabad királyi bányavárosok országgyűlési képviselőjéül választották. Alapító- és választmányi tagja volt az 1892-ben megalakult Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek, amely ugyanezen évben tiszteletbeli tagjává választotta. Az 1939-ben alapított Péch Antal-serleg, valamint az 1963-ban alapított Péch Antal-emlékérem, a miskolci egyetemen szobor, a fővárosban és Selmecbányán utca, Tatabányán a róla elnevezett technikum emlékezik róla.
Az MKE Szittnya Osztályának tiszteletbeli elnöke volt.
Főbb művei: