Polgárdy Géza:

Harcok, munkák és küzdelmek
- Tíz esztendő a magyar turista közéletben -
(1934-1944)


12. rész


Semmi sem tart örökké. A katonai szolgálat is részemre 1944 májusában véget ért és hazatértem. De ekkor már a háború a határainkhoz érkezett, s a turista élet háttérbe szorult a nagy események mellett. A távolabbi hegyekbe már nem lehetett menni, s a közeli hegyekbe való kirándulás sem volt már az a gondtalan, pihenést jelentő pillanatnyi szünet az élet rohanásában, mint eddig. A határainkhoz érkezett nagy háború bénítólag hatott a turista életre is, minden téren a bizonytalan jövendő komor árnyékai jelentek meg. Hiszen voltak még túrák, működtek az egyesületek és a Szövetség is egészen az év végéig, de mindez már csak súlytalan valami volt, éppen csak a keretek megőrzése, s az élet továbbfolyásának dokumentálására.

*

Még 1943 elején nekiláttam kalauzsorozatom következő kötetének, a Cserhát-kalauznak az elkészítéséhez. Ez ment a legnehezebben, mert a Vérteshez és Gerecséhez viszonyítva a Cserhát a leglaposabb vidék, sok esetben az egyes hegyek közötti hosszadalmas és fárasztó országúti gyaloglással megtüzdelve. Szerencsére azonban, mire a katonai behívó megérkezett, a nyersanyag már egyben volt. Amikor tehát láttam a kinti helyzetet, szüleim utánam küldték az anyagot, s ott a messze távolban dolgoztam fel. Az itthoni munkákban sógorom, Kollár Károly segített hathatósan, így leszerelésem után nemsokára megjelenhetett a Cserhát-kalauz. A háború mind nyomasztóbb hatásaként ez a hegyvidéki kalauzom lett a legsoványabb: mindössze 80 oldalas, és ebbe már nem futotta sem az egész hegységet ábrázoló térképre, sem műmellékletekre. Régi munkatársaim - Bogsch László dr., Keve András dr. (Kleiner Endre), Balázs Imre, Lux Géza dr., Iser József, Izsák Elek, Gergő Ferenc - mellett Papp József igen értékes növénytani jegyzettel, Legedy Merzák Aladárné, Holló Valéria pedig az immár világhírű cserhát-vidéki népművészet ismertetésével gazdagították a kalauzt.

*

Az előző évben, 1943-ban rendezett először a Szövetség tizes csapatok részére terepgyakorlatot, a honvédelmi miniszter vándordijáért. A második kiirás 1944. október 15-re esett. Ez az eléggé emlékezetes vasárnap azonban természetesen ezt is elmosta, bár a fővároshoz mind közelebb jutó front miatt egyébként sem került volna sor a megrendezésre. A háború ezután már annyira rányomta mindenre a bélyegét, hogy komoly turista életről beszélni sem lehetett. Az ágyúk már itt dörögtek a főváros közvetlen közelében, s egy-egy kisebb budai sétára is kétségek között hagyta el az ember az otthonát a bombázások miatt. Novemberben a postáról átrendeltek az egyik minisztériurrí kötelékébe, s ezzel 1944. november végén elhagytam a fővárost, és Nyugatmagyarország egyik kicsiny községébe költöztem.


Vége


Forrás:
[Polgárdy Géza: "Harcok, munkák és küzdelmek - Tíz esztendő a magyar turista közéletben (1934-1944)",
kiadta a Magyar Hegymászótörténeti Társaság, 1998., ISBN 963 03 47105]