Hegymászó, hegyivezető, fényképész.

Munkát keresve került a Tátrába és több éven keresztül hordárként dolgozott a Téry- és a Hosszú-tavi menedékházban. 1936–1942 között Kacián Jánossal együtt a Téry-menedékház gondnoka volt.

Hegymászással hordári munkája mellett kezdett foglalkozni. Az 1927–1938 években az egyik legjobb és legaktívabb hegymászó volt. Sok új utat mászott a lengyel Motyka Stanisław és Sawicki Jan társaságában, de egyébként nagyon sok magyar, lengyel, szlovák és cseh hegymászó társa volt, többek között Brüll Zoltán, Chwaściński Bolesław, Dąbrowski Zdisław, Stanisławski Wiesław. Új útjai közül:

• Zamarla-torony, dk. fal a Puszta-völgyecskéből, (Glatz R., Hudyma V., Motyka S. és Zamkovszky I., 1935. szeptember 19.),
• Hátsó-Bástya, k. fal a Menguszfalvi-völgyből a fal jobb pillérén, (Dąbrowski Z. és Zamkovszky I., 1934. július 3.),
• Hegyes-torony. dny. fal a Nagy-Tarpataki-völgyből, (Brüll Z., Motyka S., Sawicki J. és Zamkovszky I., 1932. július 14.),
• Bibircs, dk. fal a Blásy-völgyből, a fal bal oldalán egyenesen a csúcsra, (Sawicki J. és Zamkovszky I., 1932. VIII. 27.)
• Liptói-torony, dk. fal, (Brüll Z. és Zamkovszky I., 1934. VI. 26.)
• Vörös-torony ny. fal a Nagy-Tarpataki-völgyből,
• Lomnici-csúcs, ny. fal, Birkenmajer út útváltozatai, az ún. Sawicki út , (Motyka S., Brüll Z., Sawicki J. és Zamkovszky I., 1932. augusztus 26.)
• Osztra-torony, k. pillér, (Brüll Z., Materny K. és Zamkovszky I., 1933. VII. 24.)
• Hátsó-Barát, dk. fal a Hátsó-Barát-csorbából, (Donáth R., Kürti K., Motyka S. és Zamkovszky I., 1934. augusztus 9.), ez volt egészen a II. világháborúig a legnehezebb mesterséges eszközökkel mászott út,
• Keleti-Villa-csúcs, d. pillér a Sírkertből, (Brüll Z., Hudyma V., Motyka S., és Zamkovszky I., 1936. július 12.)
• Első téli gerincvándorlás a Hegyes-toronytól a Vörös-padig,
• Lomnici-csúcs a Német-létrán és Réz-padokon, (első téli megmászás, 1927-ben Gánóczi Ede ügyféllel)
• Ganek-karzat, téli próbálkozás.

1942-ben a Kis-Tarpataki-völgyben az erdő felső határán nagy erőfeszítéssel egy privát menedékházat épített és 1942–1948 között vezette. A ház neve Zamkovszky-menedékház volt. 1948-ban a menedékházát elkobozták és Nálepka-kapitány menedékháznak nevezték át.

1949–1950 között a Guhr-menedékház (akkor már Bilík-menedékháznak nevezték) gondnoka volt, de ezután kapitalistának nyilvánították és el kellett hagynia a szeretett Tátráját. Selmecbányára költözött. Itt is hunyt el.

A két világháború között a turisták és hegymászók kedvelt személyisége volt. Szavai szerint: Egy hegyivezetőnek érezni kell a lába alatt a követ, különben nincs miért élnie. Ahogy a halnak szüksége van a vízre, a hegyivezetőnek is szüksége van a hegyekre, ott kell élnie. Minden nemzetiségű látogatóval barátkozott, de magyarnak vallotta magát (hasonlóan mint Brüll Zoltán); még a lengyelek is Pityunak szóllították. Több nyelven beszélt, többek között lengyelül is. Az új útjai leírását a Taternik-ba lengyelül írta meg.

A Leghátsó-Jávor-csorba megmászását a Klimek-kéményen a Nieznany Komin, (Taternik 19, 1934–1935., 3. szám) ("Ismeretlen kémény") című cikkben közölte. Társszerzője Brüllel és Motykával a O stuczne ułatwienia wspinaczki, (Taternik, 19, 1934–1935., 3. szám) ("A mesterséges segédeszközökkel való mászásról") cikknek is. E cikk mellett található Motyka általt rajzolt Zamkovszky karikatúra. A zakopanei Sportklub "Tatry" nevű Hegymászó Szakosztályának tagja volt.

A II. világháború alatt segítséget nyújtott a lengyel politikai menekülteknek és a Tátrán keresztül futárszolgálatot teljesítő lengyel hegymászóknak és sízőknek. Megbízhatóan tájékoztatta a Tátrában bujkálókat az ellenség mozgásáról. A Zamkovszky-menedékházban menedékre talált több tátrai felkelő családja és több zsidó is.

Irodalom:

• Ivan Bohuš: Na každom kroku kameň (Kő minden lépésen), Kassa 1966., 140–145. o.

Forrás:
[Z. Radwańska-Paryska, W. H. Paryski: Wielka encyklopedia tatrzańska, Wydawnictwo górskie, Poronin 1995., 1389. o.]
[Dr Komarnicki Gyula: A Magas-Tátra hegyvilága, Budapest, Sport kiadó, 1985.]
[Ivan Bohuš: Na každom kroku kameň, Kassa 1966., 140–145. o.]
[Zofia Stecka, "Historia Przewodnictwa Tatrzańskiego", Tatrzański Park Narodowy, II. wydanie rozszerzone]