mte A magyar hegymaszas tortenete 1945-ig

A magyar hegymászás története 1945-ig



A magyar hegymászás története a Magas-Tátrában gyökerezik. Ez a gyönyörű gránitvonulat már régen felkeltette a környező területek lakóinak érdeklődését. Ez az érdeklődés természetesen sokirányú volt, a vadászattól a tudományos vizsgálódásig, valamint egyszerű kirándulásokig. Az első írott feljegyzés Laszky Jeromos késmárki várkapitány feleségének Laszky Beátának társas kirándulásáról szól 1565-ból. A második ilyen feljegyzés Kunisch Ádám késmárki iskolaigazgató és diákjai 1596-1600 közötti rendszeres tátrai kirándulásairól szól.

A legelső ismert magyar hegymászó Frölich Dávid a késmárki latin iskola rektora a Medula geographie practicae című, Bártfán 1639-ben megjelent könyvében megírta, hogy 1615-ben, késmárki diák korában, két osztálytársával megmászta a Tátra legmagasabb csúcsát. Ebben az írásban megemlíti, hogy a csúcson előtte már többen is jártak. A pontatlan leírásból nem derül ki, hogy melyik volt ez a csúcs, de Grósz Alfréd elemzése és kutatása szerint legvalószínűbb a Késmárki-csúcs volt. Egy breslaui diák 1631 és 1646 között (a pontos dátum nem ismert) egy háromnapos kirándulást tesz a hegyekbe egy tanító vezetésével, aki valamelyik Tátra alatti faluban lakott. Majd Speer Dániel 1683-ban megjelent Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus című könyvének 13. fejezetében megírja, hogy a késmárki líceum tanulói, a rektor engedélyével, minden évben tátrai hegymászó kiránduláson vettek részt. Ő maga öt barátjával, a rektor által engedélyezett szabadságidőben, 1654-ben, a rókusi tanító vezetésével, miután előzőleg egy hegymászótanfolyamon vettek részt, mászófelszerelésekkel ellátva, megmászta a Frölich által is megmászott csúcsot. A vezetőjük már harmadszor járt a csúcson. Lemenetelben a legnehezebb részen kötelet használtak. Úgy tűnik, a Késmárki-csúcsot annak idején gyakran látogatták (lehet, hogy már Frölich előtt), mivel a vezető három különböző utat ismert a csúcsra és a csúcson egy bádogdoboz tartalmazta a csúcsot megmászók pergamentre írt neveit. Az irodalomban gyakran találkozunk olyan állítással, hogy Frölich és Simplicissimus a Lomnici-csúcsot vagy a Nagyszalóki-csúcsot esetleg a Hunfalvy-csúcsot látogatták meg. Ez Frölich és Speer útleírásának hibás magyarázatából ered. A rókusi tanító a világ első hegyivezetője, akiről írásbeli feljegyzés maradt.

Találkozunk olyan állítással is, hogy az első tátrai mászások idején az Alpokban még nem másztak. Pl. A "Magas-Tátra részletes kalauza" (Budapest, 1917) írja Frölich és Simplicissimus teljesítményéről: "Tehát jól kifejlett, nagy gyakorlaton alapuló előkészületeket tesznek itt olyan időben, amikor az Alpokban a hegymászásnak még híre sem volt." Ez nem igaz. 1600-ig az Alpokban legalább 12 magasabb csúcsra másztak fel, pl. 1388-ban a 3537 m magas Rocciamelone-ra, 1492-ben a 2097 m magas Mont Aiguille-ra (kötél és létra segítségével). Az Alpokban már akkor ismerték a jégcsákányt, hágóvasat, kötelet, hegyivezetők is voltak már.

Ezután 1717-ből van írott feljegyzésünk tátrai kirándulásról: Berzevicy István felmászott a Bélai-Tátrában lévő Murányra. 1726-ban ifj. Bucholtz György diákjaival a késmárki Fehér-tavaktól a Vörös-tó-völgybe ment a Zerge-csúcsot a Fehértavi-csúccsal összekötő gerincen át.

Már a XVIII. században járhattak kincskeresők, vadászok több csúcson, átmehettek több magasan fekvő hágón. Sajnos ennek írásos nyoma nincs, mint nincs ilyen a szepességi diákok vagy a természetbarátok tátrai kirádulásairól sem.

Már a XV. században járhattak a Krivánon azok az aranybányászok, akik magasan, a déli gerinc oldalában termelték ki a nemes ércet, de a hozam nem érte meg a költségeket. Réz- és vasbányászat is folyt, de ez sem volt kifizetődő. A Kriván első ismert megmászója azonban Czirbesz András lett. A Lomnici-csúcs megmászása is az 1760-1790 közötti időre tehető, amikor is a késmárki csizmadia és rézbányász Fábri Jakab és családtagjai feljutottak a csúcsra, a Rézpadok felől.

A XVIII. század végén és XIX. század elején a természetkutatás volt a tátrai kirándulások motorja. Többen jutottak fel a Krivánra (Brixen, Townson, Hacquet, Rochel, Kitaibel, Staszic, Wahlenberg), de legtöbbet Townson és Staszic ért el. Townson Robert angol orvos és természettudós 1793-ban a helyi vadászokkal feljutott a Fehértavi- és a Lomnici-csúcsra. Biztosan állítható, hogy nem ez volt e csúcsokra az első csúcsmászás, de erről van írásos adatunk. Az első lengyel tátrakutató Staszic Stanislaw 1802-ben vagy 1804-ben feljutott a Lomnici-csúcsra, 1804-ben elsőként volt a Karó-tavi-csúcson, 1805-ben a Krivánon és a Nagyszalóki-csúcson. Wahlenberg Göran svéd botanikus 1813-ban volt a Lomnici-csúcson és a Krivánon, majd egy sereg alacsonyabb csúcson is, főleg a Nyugati-Tátrában. Meg kell jegyezni, hogy abban az időben a Lomnici-cúcsra való feljutás sokkal nehezebb volt mind a későbbi időkben, hiszen nem vezetett arra ösvény, az út legnehezebb részén nem voltak elhelyezve láncok és vaspántok. Ez időből a szepességi kirándulókról nagyon kevés adatunk van. Genersich Keresztély, Fábri Jakabbal 1779-1800 körül volt a Karó-tavi-csúcson és már 1807 előtt turisták is kezdtek járni a Lomnici-csúcsra, természetesen hegyivezetők kíséretében. Az 1815-1840-es években Zejszner Lajos és Sydow Albrecht ismételték meg az eddigi teljesítményeket. 1840-ig csak a Lomnici-, Nagyszalóki-csúcsra és a Krivánra jártak, a Szepességben még arról is megfeledkeztek, hogy valaha valaki járt a Késmárki-csúcson is. Ezekben ez években több zergevadász járt a Tátrában, valószínű több csúcsra is feljutottak, de pontosabbat csak Still János 1834-ben történt Gerlachfalvi-csúcs megmászásáról tudunk. 1822-1827 között osztrák katonai térképészek jártak a Tátrában, tevékenységük során valószínű több csúcsra is feljutottak, de erről sem tudunk többet.

Turista céllal csak a XIX. század középső évtizedeitől keresték fel a Tátrát, és ebben mint vezetők komoly szerepet vállaltak a környék apró falvainak tanítói, vadászai. 1840-ben Blásy Ede id. Ruman János hegyivezetővel megmássza a Tengerszem-csúcsot. A Jég-völgyi-csúcsra először valószínűleg a javorinai vadászok jutottak fel már a XVIII. század végén, de az első ismert turisták az írországi Ball John és a német Richter Wilhelm voltak a javorinai és szepesgőrkei vadászokkal 1843-ban. Az 1871-ben megépített Kassa-Oderberg-i vasút új korszakot nyit a hegység életében. A könnyű megközelítés révén egyre többen keresik fel a Tátrát, kialakulnak az első települések és fürdőhelyek.

A szervezett formájú magyar hegymászás a Magyarországi Kárpátegyesület megalakulásától számítandó. Dr Wallmann Henriket, az 1860-as években Kassán állomásozó ezredes orvost annyira magával ragadták a Tátra szépségei, hogy elhatározta, az Ausztriában akkor már működő hasonló szervezetek mintáját követve, egy egyesület megalapítására bátorítja a magyar érdeklődőket. A "Der Tourist" 1869. I. évfolyamának 17. és 18. számában az alábbiakat írja: "Általánosságban s a magyarok különös érdekében kívánatos volna, hogy ezen hegységról lévő csekély ismeretek és a jelen vázlatos megismertetés a fiatalabb magyar természetbarátoknál felkeltenék az eszmét az iránt, hogy ez szerint egy Kárpátegyesület létesíttessék Pesten..." 1871-ben egy felhívást szerkeszt Jaeger Gusztávval az Österreichische Touristen-Club alapítójával, ezer példányban. Sajnos mindössze 6 helyről érkezik válasz, egyikük Dr Déchy Mór Budapestről... Zimmermann Gyulának a késmárki líceum tanárának (szintén egyik válaszoló) sikertelen próbálkozásai után, 1872-ben Döller Antal nyugalmazott őrnagy aktív lelkesedése és erélye segítségével újabb körlevél indul útjára, melyet már 16-an írnak alá, és végül 1873. május 11-én Késmárkon összeül az előkészítő bizottság, (Berzeviczy Egyed, Czerépy Nándor, Döller Antal, Payer Hugó, Scholcz Frigyes, Weber Sámuel), amely elhatározza a Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) megalakítását. Még ez év augusztus 10-én Tátrafüreden (később Ótátrafüred) megtartják az alakuló közgyűlést. Ebben az időben külföldön már több egyesület működik. A Magyarországi Kárpátegyesület hetedikként alakult a nagy alpesi egyesületek sorában. 1876-ban határozat születik területi osztályok alakítására és ettől kezdve az ország szinte minden területén megalakulnak az egyesület osztályai.

Az MKE megalakulásakor 1873-ban a Tátrában csak pásztorösvények és a kivágott fa elszállítására kialakult egyszerű szekérutak voltak; az egyedüli - gondnok nélküli - turistaház az 1865-ben épített egyetlen helységből álló Rainer-kunyhó volt a Tarpataki-völgy felső részében. A tátrai települések közül egyedül Tátrafüred létezett, nem volt szervezett hegyivezetőszolgálat, nem jelentek meg turistasággal foglalkozó lapok; nyomtatásban csak két turistakalauz jelent meg: Lohmeyeré 1842-ben és Fuchsé 1863-ban. Az 1871-ben megépített Kassa-Oderberg-i vasút még csak két éve működött, a vasút késmárki leágazása még nem létezett. Zakopane-ból Tátrafüredre Nowy Targ, Szepesófalu, Késmárk vagy Bukovina, Szepesgyőrke, Zsdjár, Rókus, Késmárk útvonalon kellett menni. A Tátra-körút helyén szakaszokban szekérút volt. Az MKE tevékenységének középpontjában a Tátra feltárása áll. További célok: más hegységek feltárása, és kulturális célok. A hegységfeltárások alatt útépítések, pihenőhelyek és menedékházak létrehozása, forrásfoglalások és útjelzések elhelyezése értendő elsősorban. A kulturális tevékenység kapcsán első helyen az irodalmi munkásság áll. Már a megalakulást követő évben, 1874-ben megjelenik az MKE évkönyve, amely 1917-ig 44 évfolyamot bocsát ki magyar és német változatban. Megjelennek az útikalauzok Kolbenheyer Károly, Siegmeth Károly, Dénes Ferenc és Hanák Kolos tollából, míg Posewitz Tivadar az MKE történetét írja le. Elkészül a poprádi Kárpát Múzeum, könyvtár létesül, és megkezdődik a Magas-Tátra új térképezése 1895-ben. Különböző turista térképeket, képeslapokat, panorámaképeket, albumokat adnak ki, ill. támogatják kiadásukat. Megszervezik a TÖMB-öt, a Tátrai Önkéntes Mentő Bizottságot és szervezett formában gondoskodnak a hegyivezetők oktatásáról valamint vizsgáztatásáról, egységesítik a vezetői tarifát és lajstromozzák a vezetőket (37 vezetőt írtak össze). Támogatják a tudományos kutatást, törődnek a természetvédelemmel, népszerűsítik a turizmust, sízést, a tátrai üdülők és szanatóriumok létesítését.

E korszak kiemelkedő alakjai Hunfalvy János, Téry Ödön, Déchy Mór, Döller Antal. Pl. Téry Ödön a Jordán-csúcs, a Középorom, a Fecsketorony, Déchy Mór a Tátra-csúcs első megmászója. Ezzel egyidejűleg Eötvös Loránd nemcsak a fizikában, hanem a Dolomitokban is maradandót alkotott. Vezetővel ugyan, de több mint száztíz túrát teljesített, amelyből 25-30 első megmászás volt önálló csúcsra vagy hágóba. Visszaemlékezése szerint pl. a Monte Cristallo-t tizenkilencszer, a Zinnéket tizenötször mászta meg. A Dolomitokban Eötvösék nevét ma is egy csúcs hirdeti. Üstökösként tűnt fel Zsigmondy Emil az 1870-es évek végén azzal, hogy a vezető nélküli hegymászással évtizedekkel megelőzte korát. Több mint száz 3000 m-nél magasabb csúcsot mászott meg, s tapasztalatait több kiadványban adta közre. Az egyik legismertebb könyve a Die Gefahren der Alpen című sokáig a hegymászás egyik alapműve volt, s ma is helytálló ismereteket tartalmaz. Zsigmondy Emil emlékét a Dolomitok egyik menedékháza, s a Zillertali-Alpok Feldkopf vagy Zsigmondy-csúcsa őrzi. Ez utóbbit 1879-ben Zsigmondy Ottó bátyjával elsőként mászta meg. A századfordulót megelőzően néhány tudományos expedíció is komoly hegymászó eredményt hozott. Déchy Mór - a Matterhorn és a Mont-Blanc első magyar megmászója - hét Kaukázus-expedíciója során feljutott az Elbruszra és a Kazbekra is. Stein Aurél Ázsiában tett utazása alkalmával a Musztag Ata-n 6100 m-ig haladt.

A századforduló körül jelentős változások történtek a Magas-Tátrában:

  1. Jelentősen megnőtt a feltárótevékenység (megmászták az összes eddig meg nem mászott csúcsot, egyedülálló tornyot, a hegymászók figyelme a falak és a gerincek első bejárása felé terelődött);
  2. Emelkedett a mászott utak nehézségi fokozata (igen nehézről - IV. fok rendkívül nehézre - V. fok);
  3. Gyorsan terjedt a vezető nélküli hegymászás;
  4. Az alpesi országok hegymászói ellátogattak a Tátrába és a magyarországi hegymászók az Alpokba;
  5. Elterjedt az Alpokban használt hegymászófelszerelés;
  6. A tátrai hegymászótechnika elérte az Alpokban alkalmazott technikát;
  7. Megerősödtek a személyes hegymászó kapcsolatok (megalakult a BETE és lengyel megfelelője).
E korszak elejét English Károly tevékenysége határozza meg, aki 1897-1903 között több addig meg nem mászott csúcsra, toronyra jutott fel, több új utat mászott meg mint az összes többi hegymászó együttvéve. Több mint 30 csúcson, tornyon volt elsőként. Leggyakrabban anyjával English Antoninával és a szepesi hegyivezetők közül id. Hunsdorfer Jánossal mászott.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak továbbá Komarnicki Gyula és Grósz Alfréd, de jelentős Komarnicki Román, Hefty Gyula Andor, Serényi Jenő, Horn K. Lajos, Kregczy Tibold, Rokfalusy Lajos, Jordán Károly, Wachter Jenő eredménye is. A hegymászók számának növekedésével fokozatosan egyre több hegymászó feladat nyert megoldást. 1905-től a mászott utak nehézsége eljutott a rendkívül nehéz (V.) fokig. Ilyen út volt pl.

Az 1900-1914 években mennyiségben és minőségben megnőtt a téli első megmászások száma, pl.:

Az MKE négy korszakát különböztetjük meg a mindenkori székhelytől függően:

1891-ben az MKE Budapesti osztálya megalakítja a Magyar Turista Egyesületet (MTE), mely egyesület 1889-től kiadja a Turisták Lapját, ami a leghosszabb ideig megjelenő turista témájú lap lesz (1944-ig jelent meg).

1908-ban megalakult a Magyar Sí Klub (MSK), amely évkönyvet ad ki megalakulásától.

Budapesti Egyetemi Turista Egyesület (BETE) 1909-ben az MTE egyetemi osztályából alakul. Kiemelkedő szerepet visz a Magas-Tátra aktív hegymászó feltárásában. Megindítja a Turistaság és Alpinizmus című, gazdagon illusztrált folyóiratot, az egyik legszebb kiállítású és tartalmú lapot, amely 1910-től 1935-ig 25 évfolyamot él meg. 1914-ben születik meg a Magas-Tátra-kalauzok három kötete és a hegység új térképe. Három összefoglaló évkönyv (1920, 1914, 1931) és két későbbi beszámoló (1942, 1943) egészíti ki a tartalmas tevékenységek sorát. A hegymászó eredményeik oly gazdagok, hogy felsorolásuk itt nem is lehetséges. Mivel abban az időben a Tátra csúcsai már jószerével mind megmászottak, sorra veszik a Tátra gerinceit és falait.

1882-ben alakul meg az MKE Keleti Kárpátok osztálya, mely a Máramarosi havasokban fejti ki tevékenységét.

A Déli-Kárpátokban az Erdélyi Kárpátegyesület az EKE fogja össze és irányítja a hegységfeltárást, 1891-es a kolozsvári megalakulástól, szintén osztályszervezeti formában. Megalapítja az Erdély című honismertető folyóiratot, amely 1892-től jelenik meg.

A hegymászóéletet is megbénította az I. világháború. Jónéhányan a frontokon pusztultak, többek között: Csepcsányi Tibor, Baradlai Bertalan, Bernáth Károly, Dobrovics József, ifj. Franz János, ifj. Kerekes Pál, Maurer Artúr, Mervay Sándor, Serényi Jenő, Zuber Frigyes.

A trianoni békeszerződés nyomán kialakult új határok másként fogalmazták meg a jövőt illető válaszokat. A BETE Magas-Tátrai tevékenysége meggyengült, tevékenységük a lecsonkított ország barlangkutatására öszpontosult Az MKE kettészakadt: a anyaországi szervezet tevékenysége nagyon meggyengült, Késmárkon viszont megalakult a Karpathenverein, az MKE szepességi jogutódjaként, tagjai sikeres hegymászótevékenységet folytattak egészen a II. világháborúig. Az MTE-ben megalakult a Zsigmondy Társaság, a névadó eszmeiségéhez híven a sportos, teljesítményorientált mászás korszakát hozta. 1918-ban alakult meg a Magyar Hegymászók Egyesülete, amelybe a magyar hegymászók elitgárdája tömörült.

A Magas-Tátrában sok új első megmászás történt az 1920-as években, főleg Grósz Alfréd, Komarnicki Gyula, Hensch Aladár, ifj. Reichart Dezső jóvoltából. Ilyenek voltak a Gerlachfalvi-csúcs déli és nyugati oldala, a Nagy-Menguszfalvi-csúcs déli oldala, - de a Keleti-Alpokban és a Dolomitokban is megvalósult néhány szép túra. Ezeket főleg Skolil Ottó és Skolil Vilmos, Kessler Hubert, Bucsek Henrik, Magaziner Pál, Mallász Ottomár, Bíró Pál, Antal Károly, Preyss Sándor nevei fémjelezték.

A harmincas évekre kifejlődött egy nagyon jó képességű mag, akik igen komoly eredményeket értek el. Szőke Tibor és Skolil Ottó 1937-ben a Civetta északnyugati falán mászott Solleder-Lettenbauer útja a 42. megmászás volt. Ugyanabban az évben a Skolil testvérek a Haindlkartum északnyugati kéményét is megmászták, 9. partiként. 1938 nyarán Komarnicki Gyula és Buzay Béla a Cima di Largo keleti élét járta végig, de sikerült a Grosse Zinne keleti falának Dimai útja is. A tátrai hegymászást főleg a Karpathenverein-ben tömörülő szepesiek képviselték, pl. Zamkovszky István, aki főleg lengyel hegymászók társaságában mászott, továbbá Gattinger Miklós, Bethlenfalvy József, Kégel Gábor, Nitsch Mátyás, Duchony Bertalan. A hölgyek közül legaktívabb Hensch Klára volt.

Magyarország is az Alpinista Szövetségek Nemzetközi Uniójának (UIAA) alapító tagja volt 1932-ben. A Turistaság és Alpinizmus kiadója 56 kalauz és 20 térkép kiadását követően,1935 decemberében szüntette be kimagasló tevékenységét.


Forrás:
[Z. Radwanska-Paryska, W. H. Paryski: Wielka encyklopedia tatrzanska, Wydawnictwo górskie - Poronin 1995, 1230-1237. o.]
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941.]